gondolatritmus

tartalmi-formai szempontból összehangolt és arányosan tagolt rokon vagy, ellentétes értelmű gondolatok egymásutánja. A → ritmus az ún. külső, a gondolatritmus pedig a belső forma megnyilvánulása; ha ez a megformáltság tartalmi-szerkezeti jellegű, arányosságról beszélünk. A gondolatritmus ősrégi és általánosan ismert költői-stilisztikai eszköz. Ugyanúgy az → ismétlés elvén alapszik, mint a vele rokon → párhuzam és → ellentét is, de valamennyinél fejlettebb fokot képvisel. Kapcsolatba hozható a → hasonlattal és a → természeti kezdőképpel is, kétségkívül szerepe van a → rím kialakításában. – A magyar népköltészetben a gondolatritmus legszebb példáit a népballadákban találjuk, a líra és a prózai epika kivételesen él csak vele. Arany János óta három fajtáját szokás megkülönböztetni. A tipizálás és az elnevezések korántsem következetesek, de maguk a típusok is keveredhetnek. – 1. párhuzamos gondolatritmus (gondolatpárhuzam, párhuzamosság, paralelizmus): az egymással rokon gondolatok párhuzamos elrendezésben követik egymást, esetenként a → hármasság formájában is (Megunta két lábam már a követ nyomni, Megunta két kezem már a láncot húzni, Megunta két fülem tenger mormogását; Júlia szép leány balladai siratója stb.) – 2. haladványos gondolatritmus (haladvány, fokozó, összerakó, láncolatos gondolatritmus): az egymást párhuzamos elrendezésben követő gondolatok között előrehaladés, fokozódás van; rokon jelenség a → fokozás (Kis fecske elvitte, vállára föltette, Úrfi észrevette, kezébe fölvette, Kezébe fölvette, szomorún olvasta, Szomorún olvasta, keserűn jajgatta; Kerekes Izsák balladai kezdősorai és a hős búcsúszavai stb.). – 3. ellentétes gondolatritmus, egyszerűbb formájában ellentét (Kit mindig szerettem, jaj, be távol estem! Kit mindig gyűlöltem, annak rabja lettem; Lelkem a lelkeddel Mennyekben vigadjon, A hercegné asszony Pokolban gyulladjon!...). – 4. az előzőknél is gyakoribbak a vegyes típusú gondolatritmusok, különösen a párhuzamos-haladványos (Esteledik, alkonyodik, Gulya, ménes takarodik, A számadó káromkodik, Három bojtár jó bort iszik...), valamint az ellentétes-haladványos (Mikor fürösztöttél gyönge-meleg vízbe, Fürösztöttél volna buzgó-forró vízbe! Mikor bepóláltál gyönge gyolcsruhába, Póláltál volna be halotti ruhába! Mikor lefektettél gyantáros bölcsőbe, Fektettél volna le sötét, hideg földbe!...). – Irod. Arany János: A magyar nemzeti versidomról (Pest, 1854); Schirmnuski, V.: Vergleichende Epenforschung (I., Berlin, 1961); Kovács Ágnes: A népmese prozódiájáról (MTA I. Oszt. Közl., 1969).