hármasság

népi alkotások egyes elemeinek, nagyobb tartalmi egységeinek, esetleg egészüknek háromszoros ismétlődése. Eszerint lehet 1. motivikai, 2. epizodikus és 3. szerkezeti hármasság. Az egymást követő részek nem puszta → ismétlések, hanem felsorolást, gyakrabban → fokozást fejeznek ki. A hármasság a népköltészet kedvelt költői eszköze: lírában ritkább, verses és prózai epikában (mesei hármasság) gyakoribb; egyéb műfajokban (tánc, játék, szokás stb.) is megtalálható. – 1. Az egyszerű felsoroló jellegű motivikai hármasság megtalálható a ritmusénekekben (Kötöttem, kötöttem három koszorút: Egyiket kötöttem násznagy uramnak. Másodikat kötöttem vőfély uramnak, Harmadikat kötöttem vőlegény uramnak ...), lírai → balladákban (A búzamezőben háromféle virág: A legelső virág a szép búzavirág, A második virág a szép szőlővirág, A harmadik virág a szép szegfűvirág ...) s főként régi stílusú tragikus balladákban (Ne veresse az esővel, Ne futtassa hideg széllel, Ne süttesse a napfénnyel! – Szép Júlia balladája). Az előzőnél elterjedtebb a fokozó jellegű motivikai hármasság, elsősorban szintén régi stílusú (Mikor kérni gyünnek: hideg borzongasson, Mikor szömre visznek: halál-hideg leljön, Mikor kiküvetnek: ki lögyek terítve! – Bíró szép Istvánné lánya), ritkábban újabb balladákban (Először megütik: leesett a hídra, Másodszor megütik: elállott a szava, Harmadszor megütik: véres volt a foka, A kis balta foka. – Szűcs Marcsa balladája). – 2. Az epizodikus hármasság az epikára korlátozódik. A mesére jellemző a hármas szerkezet: a valódi mesék (→ mitikus mese), különösen a → hősmesék és a → tündérmesék rendszerint három testvérről vagy a hősről és két segítőtársáról szólnak. Kalandjaik egyformák, de a két idősebbé (segítőtársé) mindig sikertelen: pl. → Hamupipőke királyfi: a szénakazal megőrzése vagy → Fehérlófia: törpeepizód. A mesemondó a legidősebb testvér sorsát bizonyos fokú részletességgel adja elő, a középső testvérét vázlatosan (vagy azzal a megjegyzéssel, hogy az is ugyanúgy járt, mint a legidősebb), a legfiatalabbét, a voltaképpeni mesehősét pedig egészen részletesen. Nemegyszer előfordul, hogy a továbbiakban a két idősebbről meg is feledkezik. Hármasságról beszélhetünk a mesehősnek nemcsak személyével, hanem cselekedeteivel kapcsolatban is. Vándorútja során előbb a Nap, majd a Hold, végül a Szél (Csillagok) anyját keresi fel vagy előbb a Csillagokat, majd a Holdat, végül a Napot elrabló hét-, tizennégy, huszonnégy fejű sárkányt győzi le. A hármasságot némely mesemondó annyira jellemzőnek ítéli, hogy olyan esetben is alkalmazza, amikor ez nem indokolt: pl. a → sárkányölő vitéz típus egyes változataiban a hősnek szintén három más-más kutat elfoglaló sárkányt kell legyőznie. Itt a hármasság anorganikus, nem illeszkedik szervesen a cselekmény menetébe, pusztán egyetlen motívum háromszori ismétléséről van szó. Ismerünk meséket, melyek egyetlen hármas tagolású motívumsorból állnak (→ elkárhozott királykisasszony, az: AaTh 307; → papucsszaggató királykisasszonyok, a: AaTh 306), ez azonban a magyar mesekincsben viszonylag ritka. Gyakoribbak az olyan formák, amelyekben a hármas motívumsor ellentétes sorrendben megismétlődik (→ Égitestszabadító), s rendszerint még további hármas tagolású motívumok is illeszkednek hozzá. A hármas tagolású motívumcsoportok az egyes típusokon, változatokon belül még különböző kombinációkat alkotnak, vagy összeépülnek a → kettős szerkezettel (pl. → jó és a rossz lány, a meséje). A kezdő és záró motívum és a mesekeret a hármas szerkezeten kívül, ahhoz csak vékony cselekményszállal kapcsolódva helyezkedik el. Az epizodikus hármasság a balladában is előfordul (Görög Ilona, Kerekes Izsák, Kőmíves Kelemen, Rákóczi kis úrfi). – (→ még: strófaismétlő ballada) – 3. A szerkezeti hármasság többféle: kisebb műfajoknál tartalmi-formai → ritmust biztosít (Régen volt – soká lesz – vagy talán sohasem), egyébként az → előadás menetét tagolja (kezdő és záró rész, tárgyalás), amely a mesében, balladában elmaradhat, a → históriában a fokozatos építkezést szolgálja.