ismétlés

a mondanivaló nyomatékosítását, a költői kifejezés erősítését szolgáló egyszerű eljárás; különböző terjedelmű szövegrészek szó szerinti vagy bizonyos változtatással való többszörözése. Kötetlen formában szó, szólam (szókapcsolat), mondat (formula), motívum és epizód, kötött formában ezeken kívül még félsor, sor és versszak is ismétlődhet; mindezek össze is fonódhatnak egymással. Csaknem minden műfajban vannak olyan típusok, melyek teljes egészükben az ismétlés elvére épülnek. Ősrégi, általánosan ismert eljárás, a népköltészetben különösen fontos, kötött műfajaiban összefügg a zenei ismétléssel. Epikus és szertartásos énekekben gyakoribb, a lírában kevesebbszer fordul elő. Freud nyomán többen a régebbi állapot visszaállításának, a belső feszültség egyik levezető eszközének tartják. Korábban szervező, utóbb inkább díszítő, esetleg hatásfokozó szerepe volt. A → refrén, → rím, → ritmus, → vers, sőt bizonyos mértékig egyes stílus- (pl. → fokozás) és gondolatalakzatok (pl. → ellentét, → gondolatritmus, → párhuzam) alapja. Kezdettől fogva legismertebb a szóismétlés, mely nagyobb ismétlődő egységeken belül is elhelyezkedhet. Korábbi nyomatékoló és formaszervező szerepe utóbb háttérbe szorult, fennmaradását a sűrű dallamcsere biztosította. Minden műfajban otthonos; a nyomatékolt kifejezés rendszerint elöl, egymás mellett helyezkedik el és legtöbbször kétszer ismétlődlik (Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok; Elmegyünk, elmegyünk, hogyha dolgot kapnánk; Várjatok, várjatok tizenkét gyilkosok!...). A háromszoros szóismétlés ritkább s közbeiktatott szó után tér vissza (Kocsisom, kocsisom, nagyobbik kocsisom; Madárka, madárka, csácsogó madárka...). A szókapcsolat- vagy szólamismétlés esetei hasonlók (Este van, este van, hatot üt az óra; Hol maradt, hol maradt az én édesanyám; Nem szoktam, nem szoktam kalickában lakni ...), de ennek nagyobb a variálódási lehetősége: pl. új szó iktatódhat be közbe (Hadd el, fiam, hadd el, hazajő estére! ...), sort is alkothat (Mért sírtál, mért sírtál, Édes feleségem?...), sőt két egymást követő sorra is kiterjedhet (Reggel nyílik, este járok hozzád. Este járok, mikor senki se lát ...) stb. A félsor-ismétlés régies fokon sorképző is lehet (Bizony nem ölöm én, bizony nem ölöm én ...). Gyakoribb a két egymást követő sor első felének (Elindula sírva az ő kicsi fia, Elindula sírva magos Déva várra; Szól az ágyú, ropognak a fegyverek, Szól az ágyú, még a fák is rengemek ...), mint a második sorfélnek (Ezt ajtón hallgassa császár szép leánya, Szóval így felmondja császár szép leánya ...) az ismétlődése. Még kedveltebb az egyik sorból a másikba átfonódó, ún. fűrészfogas félsorismétlés (Magos Déva várát hogy felépítenék, Hogy fölépítenék félvéka ezüstért, Félvéka ezüstért, félvéka aranyért ...); ezek legtöbbje fokozást vagy gondolatritmust alkot, és rendszerint inverzió (→ szórendi csere) is van bennük. A sorismétlés elsősorban régiesebb magyar népcsoportok (moldvai és gyimesi csángó, székely) dal- és főként balladaköltészetének jellemzője, versszakképző szerepe is lehet, pl. AA (:Mentem, mendegéltem az nagy hosszú úton:); AABB (:Ihol menen három árva:), (:Merre mentek, három árva?:); ABAB (Hozzánk jöttek leány-kérni, Idegen országból jöttek; Hozzánk jöttek leány-kérni, Idegen országból jöttek ...) stb. A kialakult versszakon belül általában csak egyik sor ismétlődik, rendszerint a dallamcserével összefüggésben, pl. AAB (:Ez az utca bánat-utca:/, Bánat-kőből van kirakva ...; ABB Nem volna tilalom a kedves galambom, /:Akkor ölelhetném, mikor én akarom:/ ...; ABBC Mintse én azt megengedjem, /:Inkább hónap elveszesztem:/, Feneketlen tóba vetem...; ABCC Mennek, mennek, mendegélnek, Csak odaértek kapujához, /:Nyitni kezdé a kapuját:) ... stb. Vannak ugyan sorismétlő balladák (pl. a moldvai Egy asszonynak kilenc fia, Török-rabolta leány stb.), de a többszöröződés ezekben sem mindig egyforma, változatos képletek alakulnak ki, és kisebb szövegrészek is ismétlődhetnek. A páros-felelgetős (Három éle van a sásnak; Jánoshídi vásártéren; Tisza partján mandulafa virágzik...), a csoportos-sorozatos (Haragszom az olyan szóra; Lányom, lányom, gyöngyvirágom; Molnárlegény voltam én ...), továbbá a velük rokon, ún. homológ vagy strófaformula-ismétlő (Kimentem én a tanyára; Kimentem én a szőlőbe ...) alkotásokban a sor- és versszakismétlés fonódik össze. Egyes strófátlan műfajok, ill. típusok pedig ún. láncverset alkotnak, tehát az előrehaladás gyarapodó, esetleg visszatérő ismétléssel párosul (pl. hintáztató, kiszámoló, ujjkiolvasó stb. mondókák, egyes alkalmi énekek, mint a → fejőnóta, → kánai menyegző, → katekizmusi ének, → kitrákotty-mese stb.). A versszak-ismétlés többnyire balladákban fordul elő, egyes típusaiknál szerkezeti elv (A megölt legény, A rossz feleség, A sárighasú kígyó, Fehér László, Görög Ilona, Párjavesztett gerlice, Szegedi bíróné stb.), mely a késleltetéssel a feszültséget fokozza. A megismételt szakaszok nem feltétlenül helyezkednek el egymás szomszédságában, s természetesen nem is szó szerint ismétlődnek. Legnagyobb terjedelme az epizodikus ismétlés, ez elsősorban a mesékre jellemző (a mesei hősök párhuzamos sorsa, mesei feladatok, párbajok stb. rendszerint háromszoros szintén nem szó szerinti ismétlődése), de előfordul régies balladákban is (Júlia szép leány, Kerekes Izsák, Nagy Bihal Albertné stb.). – Irod. Jacobi Lányi Ernő: Az ismétlés a magyar népdalban (Ethn., 1937); A novellaelemzés új módszerei (Bp., 1971).