katekizmusi ének

az egyházi népének egyik típusa, vallásos alapismereteket kérdés–felelet formájában közlő, számsorrendben haladó ének. A szöveg-(vissza) számláló láncének (láncvers) válfaja, előadása a litániáéhoz hasonlít: a kérdést az → előénekes teszi fel, a választ kar énekli, minden újabb feleletnél előre vagy visszafelé haladó sorrendben, → refrénszerűen megismételve az előző(ke)t is. (Előénekes: Hallod-e, te jóbarátom, Mondd meg azt énnékem: Mi légyen az egy? Kar: Egy az igaz hit ... Előénekes: ... Mi légyen a kettő? ... Kar: Mózes kőtáblája. Egy az igaz hit ... stb.) A számsor eredetileg 12-ig halad, de előfordul felényi és hosszabb változat is. Néhány alapformulát kivéve a válaszok eléggé eltérőek. Korábbi századokban a hitoktatás egyik eszköze volt. Nálunk 17. sz.-i énekeskönyvben (Náray György: Lyra Coelestis, 1695) bukkan fel először dallammal együtt. Európa-szerte elterjedt, az őskereszténységig visszakövethető, sőt minden nagy történelmi vallás (hindu, mohamedán, zsidó) felhasználta. Az újkorban szórakoztató jellege került előtérbe. Előadási alkalmai sokfélék: lakodalom (oktatásképpen a vőfély kérdezi a menyasszonytól, leggyakrabban a násznéptől, esetenként összeolvad a → kánai menyegző énekével), karácsony (a fa alatt), halotti tor, kukorica- és tollfosztó stb. Bekerült → bakternótába (korábban is lehetett órákhoz kötött jellege); → mulatónótaként a sorbaitató szerepét töltötte be, s főként pincézéskor énekelték. Prózává oldódva egyes részletei → találós kérdésként hangzottak el lakodalomban. Némileg hasonló szerkezetű a → faragószék nótája, → fejőnóta, → kitrákotty-mese; Aa Th 2010 sz. alatt a → népmesék között is számon tartják. – A katekizmusi ének szövegének szerkezeti sajátosságai (bővülő refrén) részben a zenei formát is meghatározzák. Az énekek „kérdés”-e, melyet szólista ad elő, vagy összefüggő dallamsor, mely a végén, a különböző számok behelyettesítésekor lényeges zenei változás nélkül bővíthető, vagy egyszerű tenor-recitáció (→ recitatív), mely közömbös a szótagszám-változásokkal szemben. A „felelet” (refrén), melynek terjedelme az ének folyamán egyre bővül, legtöbbször szintén egy dallamsor, az első folytatása. Első összefüggő motívuma azonban (ütempárnyi egység) az összefüggésből kiemelve, variálva ismétlődik az ének folyamán minden versnél eggyel többször, s e láncolatot a szakaszok végén mindig a sor második, záró formulája fejezi be. Más változatoknál a „felelet” egyszerűen ütempárok sorolása, melyek közül az utolsó csak kevéssé eltérő. A feleletek éneklésében már társaság is részt vehet; ez a magyar népzenében ritka, szólót és kórust váltakoztató előadást jelent. Az egységes szerkezeti sajátságokon kívül a katekizmusi énekek zenei anyaga viszonylag kevés közös vonást mutat. A recitatív részletek kivételével merev, nem alkalmazkodó giusto ritmus s főleg a sorolásban meglehetősen gyors, esetenként gyorsuló tempó jellemzi. A hangkészlet nem gazdag; moll penta- és hexachord mellett főleg plagális dúr dallamok szerepelnek. A kicsi, de zeneileg szorosabban összefüggő moll jellegű variánscsoport dallamai közismert és hagyományos litánia-típussal rokonok (ezek szintén szóló–kórus váltakozásban hangzanak el); a dúr jellegű dallamok motivikájában többek között lakodalmi ivónóták fordulatai hagytak nyomot, de ezekhez kapcsolódik zeneileg a másik hasonló szerkezetű, „szöveg-visszaolvasó” típus is („Én elmentem a vásárba fél pénzzel”). Szórványosan előfordul → gyermekdallal rokon anyag. Beolvadnak az énekek közé új keletű, műzenei eredetű darabok. Az említett 17. sz.-i magyar feljegyzés egyben a sokkal régebbi eredetű és Európa-szerte ismert éneknek egyik első hangjegyes följegyzése. Dallama a litániaszerű moll pentachord típus. A katekizmusi énekek zenei összehasonlító vizsgálata nemzetközi szinten még nem történt meg. – Irod. Volly István: Katekizmusi ének (Ethn., 1937); Berze Nagy János: A katekizmusi ének és a néphagyomány számszimbolikája (Ethn., 1939); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III/B., Bp., 1956); Suppan, W.: Das Lied von den 12 heiligen Zahlen im Burgenland und in der Steiermark (Jahrbuch des Österreichischen Volksliedwerks, 1962).