természeti kezdőkép

a monostrofikus lírában strófakezdő formula, amely a strófa zömével réma – téma viszonyában áll, ily módon tartalmi-poétikai értelemben is meghatározó. A nem visszatérő és kupolás szerkezetű dallamoknál a strófa első sora a körülmények jelölője (kommunikációelméleti terminussal az adóra vonatkozik), ezt követi a voltaképpeni üzenet, és a strófa végén a vevőre vonatkozó rész, vagy az üzenet csattanója következik. Általában a kezdő és záró rész mind a külső forma, mind a belső forma szempontjából megfogalmazódik, ennek következtében a kezdőformula egyszerre többféle jelentést is hordozhat. A monostrofikus líra bizonyos korszakaiban állandósul a kezdőformula körülmény meghatározó jellege: gyakran egy természeti jelenséget idéz fel, amely a fentiek értelmében többszörös jelentést is kap: tartalmilag, emocionálisan és poétikailag köti össze a strófa kezdetét a többi résszel. Általános értelemben ez a természeti kezdőkép amelyet a magyar lírai dalokban népköltészeti vizsgálataink kezdetén észrevettek, és eddig főleg formai-pszichológiai oldalról vizsgáltak, elterjedését csak részben mutatták ki. – A természeti kezdőkép világszerte ismert forma, a → röpdal állandó, a monostrofikus líra rendszerinti eleme, amely a parallelizmus és az → ismétlés törvényszerűségei következtében a polistrofikus lírában is szerkezeti elemként megmarad. Genetikusan nem egyeztethető a felhozott keleti és Ny-európai folklórpárhuzamokkal, valószínű, hogy részben belső fejlemény, részben az ókortól a trubadúrokig, Minnesängerekig, vágánsokig, a reneszánsz költészetig terjedő műköltészeti gyakorlatból származik, strofikus formáink megszilárdulásakor terjedt el. Erre utal a természeti kezdőképek tartalmi vizsgálata is. Zenei megfelelője az incipit. – Irod. Valter Vilmos: A magyar népdalok kezdőképe (Bp., 1916); Eckhardt Sándor: Középkori természetszemlélet a magyar költészetben (Egy. Philol. Közl., 1929); Wulffen, B. von: Der Natureingang in Minnesang und frühes Volkslied (München, 1963).