tisztálkodás

1. a test tisztántartása, amely a mosakodásból, a kéz, láb, fog tisztántartásából és a hajmosásból áll. A tisztálkodási szokások gyakoriságát meghatározza az évszak és a végzett munkák jellege. Nyáron gyakrabban és alaposabban tisztálkodtak. Naponként megmosakodtak sötétedéskor: napon megmelegedett vizet vályuba, fateknőbe, lúgzókádba öntve a férfiak derékig, a nők karjukat, arcukat, nyakukat mosták meg. Ilyenkor általában lábat is mostak. Az illem és az erkölcs által helyesnek tartott magatartást követve a nők általában kevésbé mosakodtak, mint a férfiak. Hagyományőrző területeken a gyakran tisztálkodó embereket, a derékig mosakodó nőket és a lábukat gyakran mosó nőket és férfiakat kényesebbnek tartották és megszólták. Azt tartották, aki sokat mosdik, azért teszi, mert valami rossz baja van. – Téli időszakban a naponkénti esti tisztálkodás rendszerint elmaradt. Az évszaktól függetlenül a naponkénti felkelés utáni kéz- és arcmosás általános gyakorlat volt. Idősebb férfiak televették a szájukat vízzel és azt tenyerükbe engedve mosakodtak meg. Fiatalabbak kézre töltött vízzel mosták meg arcukat, szemüket, a gyerekeket fateknőben mosdatták. A mindennapi tisztálkodáshoz tartozott a haj vizes kézzel történő lesimítása és a gyerekek megfésülése. Télen-nyáron hetente egyszer, szombat este vagy vasárnap reggel az egész család alaposan megmosakodott, készülve az ünnepnapra és a templombamenetelre. Mosóteknőben, dézsában vagy szapulókádban először a gyerekek fürödtek meg, utánuk a nagyobb fiúk, majd a férfiak következtek, végül a lányok, asszonyok mosakodtak meg, szigorú, nembeli elkülönüléssel, de még az azonos neműek is szégyelltek egymás előtt mosakodni. Pl. egy serdülőlány még az édesanyja előtt sem mosakodott, vagy az apa nem vetkőzött le még legényfia előtt sem. – A hétvégi tisztálkodáskor a kéz, a láb és a fog tisztítását is elvégezték. Kézről körmöt nemigen vágtak, mert azt a munka úgyis lekoptatta. Csecsemő körmét édesanyja lerágta. A fogak ápolása nem volt rendszeres, ujjukra tett sóval dörgölték meg a fogakat. Gyerekekkel fagyantát vagy almát rágattak, hogy szép és erős fogaik legyenek. A mosakodás mindig szappannal történt, nagylányok a hétvégi tisztálkodáskor illatos vagy glicerines szappant használtak. A haj megmosására is ilyenkor került sor. Lányok 1–2 hetente, asszonyok havonta, idős asszonyok pedig évente egyszer mostak hajat. Gyerekek haját fürdetéskor mosták meg. Hamulúggal, később mosószódával mostak hajat és esővízzel öblítették. Szőkítésre kamillafőzetet, sötétítésre diófalevél főzetét használták. Általános gyakorlat volt, hogy a frissen mosott hajat zsírral vagy dióolajjal kenték be, hogy ne húzza a fésű és ne szálljon szerteszét a haj (→ hajápolás). – A csecsemőt születésekor a bába fateknőben megfürdette, a vízbe helyenként tejet tettek, hogy szép legyen a bőre. A kisbabát általában naponta kétszer megfürdették, de tisztába is csak ilyen alkalmakkor tették. Fürdetés után a testhajlatokat falról lekapart sárga földdel kenték be kivörösödés ellen (→ fürösztés). Az anyát 1–2 napig a bába mosdatta, majd valamelyik asszony a családjából. Ágyban fekvő betegeket, magatehetetlen embereket 2–3 naponként megmosdattak. A halott mosdatását a családtagok vagy egy erre a célra specializált személy (→ halottmosó asszony) végezte. – Ahol a falu közelében folyóvíz volt, ott a lányok és a fiatal menyecskék nyaranta eljártak fürdeni, de ez elsősorban játékot és szórakozást jelentett és nem tisztálkodást. Általánosan elterjedt szokás volt – de különösen az eladó lányok gyakorolták – nagypéntek reggelén folyóvízben vagy frissen szedett harmatban megmosakodni, hogy szépek, frissek és egészségesek legyenek az esztendőben. Nagylányok karácsonykor a mosdóvízbe almát tettek, hogy olyan szép pirosak és egészségesek legyenek, mint az alma. Általános gyakorlat volt a növényi nedvek, állati termékek használata mágikus szépítő céllal, pl. szeplő ellen. A tej, tejszín, vaj mindenfelé ismert és használt szerek voltak az arcbőr simává, szebbé tételére. A kivörösödött kezeket és lábakat faggyúval kenték be. Az arc pirosítása az 1930–40-es évek óta terjedt el, piros ruhával vagy papírral dörzsölték be az arcukat a fiatal lányok. – 2. A tisztálkodáshoz hiedelem jellegű → előírások és tilalmak (→ tilalom) is kapcsolódtak. A hétköznapi mosakodáshoz fűződő hiedelmek legtöbbje valószínűleg eredetileg pedagógiai célú előírás (pl. amíg a gyerek meg nem mosakszik, az ördög képe látszik az arcán; aki nem mosdik, annak a vizét az angyalok utána hordozzák stb.). A mosdóvíz kiöntésével kapcsolatos tilalmak a → rontástól való félelemmel kapcsolatosak: segítségével a hit szerint használója megrontható. Ez főleg a kisgyerek fürdővizére volt érvényes, de általában is tanácsos volt a mosdóvizet olyan helyre önteni, ahol nem léphet bele senki. A ház elé sem volt szabad önteni, mert az a hit szerint a család halottainak tartózkodási helye volt (→ lélek). – A tükörrel kapcsolatos tilalmak azt jelzik, hogy – fizikai tulajdonságai miatt – bizonyos mértékig „félelmetes”, általános hit volt: aki este tükörbe néz, ördögöt lát álmában; ill. egy éven aluli gyereknek nem volt szabad belenéznie, mert nem nőne meg, vagy nem lenne foga. Sok helyütt tilos volt éjjel belenézni, mert a hit szerint meghalna az illető, vagy leégne a háza. Országszerte elterjedt volt → halál esetén a tükör letakarása. – Irod. Fél Edit: A női ruházkodás Martoson (Népr. Ért., 1942); Horváth Terézia: Kapuvár népviselete (Népr. Közl., 1972); Kapczár Róza: A víz szerepe a paraszti háztartásban és a faluközösség szokásaiban (Mátraderecske, Néprajzi tanulmányok, Palóc kutatás III., Eger, 1978).