tornyos nyoszolya

TARTALOM

torockói hímzések

torockói bútor

az erdélyi Torockón használt, ill. készített népi → asztalosbútor. Noha kezdetben a → kalotaszegi bútoréval sokban rokon díszítésű példányokat használtak itt, a szakirodalom és a műgyűjtés a torockói bútor megnevezés alatt a zöld, ritkábban barna vagy kék alapon, jellegzetes modorban, kusza sötétzöld levélszövevénnyel, fehér cifrázással és piros, narancssárga, kék virágokkal festett bútort érti. Ennek emlékei a 18. sz. végétől ismertek; a korai torockói bútort, amint azt Jankó János megállapította, Segesvárról, ill. Meggyesről hozták, mely városok az akkor még kizárólag vasiparra specializálódott Torockó fő vásárterületei voltak. A 19. sz. második felében kezdte el ezek nyomán Kovács Márton torockói asztalos a bútorkészítést, majd az I. világháborúig többen is foglalkoztak vele, részben a szomszédos magyar és román falvak számára. A kezük nyomán kialakuló helyi stílusra a nyugodtabb fogalmazásra való törekvés jellemző, a színeknek lényegében a zöld-piros színpárra való redukálása. Figyelemre méltóak az egészen a késői időkig megőrződött régies bútorformák, így a kettős deszkalábas → asztal, ill. az olyan sajátos megoldás, mint a padláda fölötti, támla pótló → falravaló. – Irod. Jankó János: Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe (Bp., 1893); Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (II., Bp., 1909); Domanovszky György: Magyar parasztbútor (Bp., 1942).