Szilágyi és Hagymási (Hajmási)

verses formában hagyományozott monda, ill. ballada, mint ilyen népköltészetünkben úgyszólván egyedülálló. Témáját históriás énekben (→ széphistória) 1571-ben az ún. Szendrői Névtelen dolgozta fel, ennek szövegét a 17. sz.-i Csoma-, illetve Vasady-kódex tartotta fenn. Ezektől az irodalmi redakcióktól előadásban, motívumokban lényegesen eltérnek a nép ajkán hagyományozódó változatok: az 1820 tájt lejegyzett csíkszentmártoni, az 1838-ban kiadott kománfalvi (moldvai) és az 1865 tájt rögzített székelyföldi balladaszerű szövegek. Az utóbbiak szerint a császár szép leánya kiszabadít apja börtönéből két magyart, azzal a feltétellel, hogy őt is magukkal viszik. Együtt menekülnek, üldözőiket is legyőzik. Ekkor Hagymási László azt javasolja, vívjanak meg a leányért. A leány kérése, hogy inkább öljék meg őt, semhogy egymásban kárt tegyenek. Szilágyi Miklósnak eszébe jut felesége, s így a császárleány Hagymásinak marad, ill. más megoldás szerint a vétkes elesik. Némely mozzanata más magyar balladában is megvan, így pl. a rab énekére fölfigyelő császárlány motívum a Fogoly katona balladájában, vagy az a mozzanat, amikor a lány elbújik, amíg az üldöző törökök vívnak kedvesével a Két rab testvér (→ gyermekét föl nem ismerő anya) balladából ismert. A ballada horvát redakciója számos közös vonást mutat a magyarral. Legközelebbi rokona a délszláv folklórban található. – A téma egész Európában elterjedt, már a → Gesta Romanorum is feljegyzi. A monda alapképlete, amely szerint a rabszabadító fejedelemlány a kiszabadítottakhoz szegődve azok körében talál férjet és új otthont, a középkor második felében Európa nyugati és déli népeinél rendkívül elterjedt. Német nyelvterületen a hun mondakör Walther nevű hőséhez kapcsolt változatai, a Földközi-tenger európai népeinél pedig a török és arab vonatkozásokkal átszőtt variánsok népszerűek. Hazánkban történelmi események nyomán honosodott meg. Szilágyi Mihály, Mátyás király nagybátyja ugyanis 1448-ban a törökök foglya volt, de hamarosan kiszabadult; birtoka szomszédos volt Hagymási László temesi és csanádi főispánéval; végül a szultáni család egyik üldözött rokona leányával együtt ekkor keresett nálunk menedéket, lányát mint pesti lakost, 1453 táján okleveleink Császár Katalin néven emlegetik. – Irod. Honti János: A Szilágyi és Hajmási monda szövegtörténete (Irod. tört. Közl., 1930); Honti János: A Szilágyi és Hajmási monda rokonai és eredetkérdése (Ethn., 1930); Korompay Bertalan: Szilágyi és Hajmási históriája a szlovéneknél és a magyar monda eredetkérdése (Irod. tört. Közl., 1953); Csanda Sándor: Szilágyi és Hagymási széphistória szlovák és magyar változata és a ballada eredetének kérdése (Valóság és Illúzió, Bratislava, 1962).