tömlő

1. állatbőrből készült tárolóedény. A szakszerűen egyben lenyúzott bőr a lábak helyén, ill. a nyakrésznél maradó lyukak elzárása után, folyékony és szilárd anyagok befogadására egyaránt alkalmas. A tömlő igen elterjedt, egyszerű, sokcélú edény. – A magyar népi kultúra történetével kapcsolatban elsősorban az eurázsiai sztyeppén, Elő-Ázsiában és a Mediterráneumban évezredeken át kimutatható kiterjedt alkalmazása tanulságos. Itt a tejtermékek (savanyú tej, friss és tartósított sajt, túró, vaj), bor, ill. egyéb folyadékok és száraz anyagok szállító- és tartós tárolóedénye. Gyakran a tejfeldolgozás eszköze is, amennyiben pl. tömlőben készítik (rázva, verve) a vajat, oltják a tejet. Az utóbbi célokra a gyakran szőrös bőrből készül, a szőrt az edény belseje felé fordítják. A tömlő edény használatának emléke nálunk többnyire már csak az állatok tömlőre nyúzásának eljárásában és e kifejezésben él. A 19–20. sz.-ban tejfeldolgozással kapcsolatban elsősorban a Keleti-Kárpátok mindkét oldalán használatos a rendszeresen szőrtelenített juh-, ritkábban kecskebőr tömlő. A lyukak bevarrásához juhbél, hársfaháncs szolgál. A tömlőbe a juhsajtból – tartósítás céljából – gyúrt sós → túrót tömik, benne érlelik, tárolják. Ez a székelyek → tömlőtúrója. Magának a tömlőnek a neve a gyímesi csángóknál és a moldvai magyaroknál burdó (vö. román burduf, burduh), míg a benne érlelt túró ugyanitt boronza. A tömlő ilyen alkalmazása a Székelyföldön a 17–18. sz.-ban még jóval gyakoribb volt. Erdély keleti vidékén és a felföldi magyaroknál a tömlő használatának mintájára töltik a tartósítandó juhtúrót disznóhólyagba és marhabélbe is. Alföldi, dunántúli pásztorok az elmúlt másfél évszázadban apró használati tárgyaik raktározására, szállítására készítettek szórványosan tömlőt fiatal csikó, borjú egy darabban lenyúzott bőréből. (→ még: duda) – Irod. Hubschmid, J.: Schläuche und Fässer (Bern, 1955); Viehwirtschaft und Hirtenkultur (Szerk. László Földes, Bp.. 1969). – 2. Állatbőrből készített, levegővel felfújható párna → úszáshoz. Elsősorban juh, ritkábban kecske, kutya, nyúl bőréből készült. Ezeknek az állatoknak a „tömlőre nyúzása” napjainkig gyakorlatban van; azt jelenti, hogy egyetlen darabban húzzák le a bőrt az állat testéről. A történeti feljegyzések szerint a honfoglaló magyarok ló farkába kapaszkodva és tömlőkön fekve úszták át a Dunát. Hasonló módon keltek át a folyókon a kunok, a többi lovas nomád nép is alkalmazta ezt az úszásmódot. Már II. Asszurnaszirpal (i. e. 884–859) asszír uralkodó nimrudi tróntermében van egy dombormű, amelyik tömlőt felfújó, majd tömlőn úszó asszír katonákat ábrázol. – Felfújt hólyag, bendő a közelmúltig segédeszköze volt az úszásnak (Alföld).