tömjén

A magyar néphit elterjedt rontáselhárító (→ rontás elhárítása) és → gyógyító szere (→ mágikus tárgy), melynek oka részint némileg hasonló egyházi funkciója, részint erős szaga. Országszerte a bölcsőben tartották. Az Alföldön azért vontak tömjénnel keresztet a kémény falára, hogy a gyermeket el ne váltsa az ördög (→ váltott gyerek). Szilágyban → vihar idején tömjént égettek, néhol → gyertyaszentelő estéjén a gazdasszony szentelt tömjénnel füstölte be a tyúkólat dögvész ellen. Szentistvánon elléskor a szarv közepébe fúrt lyukba dugták, rontás ellen. A 18. sz.-ban Luca estéjén (→ Luca napja) a tehenet füstölték vele, hogy el ne vehessék a tejét. Így tettek Kalotaszegen, ha a tehén rúgós volt, Göcsejben pedig a marhák első kihajtásakor. Egy 17. sz.-közepi feljegyzés szerint tömjént tettek a vetőbúza közé, hogy a termés ne legyen üszögös. Hódmezővásárhelyen a sütőszerszámokat füstölték meg vele, ha → kenyérrontásra gyanakodtak. Ugyanitt és a Balaton vidékén az epilepsziás és a „megrontott” gyermeket füstölték meg. Általánosan elterjedt eljárás volt, hogy a fájó lyukas fogba tömjént dugtak. – Irod. Szendrey Ákos és Szendrey Zsigmond: Részletek a készülő magyar babonaszótárból (Ethn., 1940).