váltott gyerek (cserélt gyerek, düddös, idétlen, szőrmók, szőrmanók)

satnya, torzszülött, vízfejű, szőrös, néma, rosszul fejlődő újszülött, ill. kisgyerek. A hit szerint valamilyen rosszindulatú → természetfeletti lény gyermeke, akire az az „igazi” gyermeket kicserélte. A váltott gyerek hiedelemköre a mai napig két forrásból táplálkozik: egyik a torszülöttek létezésének tapasztalati ténye, a másik a különböző rontó (→ rontás) lényekbe vetett hit és a tőlük való félelem. E részint konkrétabb (→ boszorkány, → bába), részint általánosabb, ill. elhomályosult lények (pl. „rosszak”, → szépasszony, → ördög) a hit szerint a még meg nem keresztelt újszülöttet kicserélhették. A hiedelmek országszerte meglehetősen egységesek; a nyelvterület K-i részén egyre inkább átadják helyüket a rokon → agos gyerek hiedelmeknek. A rá vonatkozó hiedelmeket már a 17–18. sz.-i → boszorkányperekből is ismerjük. A kicserélés megelőzésére általánosan elterjedtek voltak bizonyos óvintézkedések. Ezek egy része általános rontáselhárító (→ rontás elhárítása) eljárás, ill. eszköz: a bölcsőbe, pólyába tett olvasó, fokhagyma, kakukkfű; behintés szenteltvízzel, kifordítva feladott ing, betakarás anya kifordított kötőjével, ház köré szórt kása stb. Más részük csak az elváltás megelőzésével függ össze. Pl. általánosan elterjedt nézet, hogy a csecsemőt keresztelőig nem szabad egyedül hagyni, éjjel lámpát kell égetni mellette, továbbá az, hogy az újszülöttet nem szabad leendő nevén szólítani. A váltott gyerek gyógyításának, ill. „visszacserélésnek” legáltalánosabb módja a kemencébe vetéssel való fenyegetés: az anya vagy a gyógyító a váltott gyereket befűtött kemence szájánál a sütőlapátra ülteti, és úgy tesz – gyakran háromszor – mintha be akarná lökni, esetleg figyelmezteti is a rontót (pl. „Szépasszony, add vissza az enyémet; mert ha nem, megégetem a tiedet”) – mire az a hit szerint megijedve visszacseréli a gyereket. Ritkább – egyébként mint az agos gyerek gyógyítása közismert – a fazékban való jelképes főzés; vagy a váltott gyerek lenyakazásával való fenyegetés. – A váltott gyerekről szóló → hiedelemmondák általában → vándormondák, → fabulatok, noha jórészt megélt eseményként tárgyalják a történteket. A mondákban világosan kirajzolódik a váltott gyerek természetfeletti lény volta. Gyakori motívum, hogy igen öreg, noha pólyában van (a képzet oka a koraszülöttek, torzszülöttek „öreges”, ráncos arca). A mondákban a varázsló cselekményeket gyakran idegen (vándor koldus, katona, drótos stb.) tanácsára végzik. Mondái: a) Az elcserélés története. Az anya. „érezte”, „látta” „hallotta” hogy valaki megjelenik az ablakban, átnyúlik ágya fölött stb., és vagy sikerül gyermeke elvételét megakadályoznia vagy későn kap észbe: már sajátja helyett a váltott gyerek fekszik mellette. – Az anya alszik. A kosztos kanász ott jár, annyit hall: „Nesze, fogd meg!” Ő elveszi a gyereket, az ágyra teszi. Nagyfejű gyerekre váltották az anya gyerekét: – Egy felvidéki adat szerint maga a halál felesége cseréli ki a gyereket, mert neki csak torz gyerekei vannak. – b) Megszólaltatás kis bögrével és nagy kanállal: valakinek a tanácsára az anya a gyerek elé vagy a szoba közepére kedvenc ételét teszi kis bögrében, nagy kanállal. Padláson készített lyukon vagy a kulcslyukon lesik. A gyerek megszólal:

Kicsi csupor, nagy kanál

Biz isten, de furcsa

Sok földet bejártam

De ilyen csudát még nem láttam.

vagy:

Kicsi csupor, nagy kanál

Nagyobb ördög nálamnál

Láttam már ördögnek erdejét, mezejét,

De kis bögrében nagy kanalat még sose stb.

Gyakori motívum, hogy a váltott gyerek kivallja életkorát: „Megéltem már 36 (70, 100 stb.) esztendőt, de ilyet még nem láttam.” Bodrogközi monda szerint a 7 éves, bölcsőben fekvő gyermek csodálatos módon nyúlni, nőni kezd, a falról leakasztja a kis kanalat és békésen megeszi az ételt. Mint tényleges gyakorlat is előfordult, hogy ilyen módszerrel próbálták szólásra bírni a néma vagy rosszul beszélő gyereket. – c) Tudós ráismer a váltott gyerekre. A váltott gyereket tudóshoz viszik, ráismer, ráköp: „Phi, vén piszkos, szégyeld magad, mért szopod ezt a szegény asszonyt?” „Te vén piszkos Gazsi, vénebb vagy, mint a föld” stb. Felszólítja távozásra. A gyerek reggelre meghal, de a boszorkányok elviszik. Üres koporsót temetnek (Nyírgyulaj). – d) Átkelés a vízen. A váltott gyereket búcsúhelyre (rendszerint Máriapócsra) viszik. A gyerek átkeléskor a vízbe hajol és megszólal: „Ricsi pucsi Máriapócs!” Belehajítják a vízbe (Karcsa). Híd alól szépasszonyok szólítják, válaszol nekik „Vasz viszli kukli?” „Henderik ana Pócs”. Erre előhozzák az igazi gyereket. Sápadt, elmondja, hogy mindig nyargalásztak rajta (Bácsjózseffalva). Erdőn viszik, hang szól: „Bahin kegli?” Gyerek válasza: „Szentbenedek búcsú!” Az anya babot főz, aratóknak viszi. Hazaérve látja, hogy a bölcsőben fekvő gyermek megette a maradékot. Másnap magával viszi a hátán. Tó mellett mennek, hang szólítja a vízből: „Te vagy-e, hé?” A gyerek válasza: „Én vagyok, hé!” Anya ledobja, a gyerek vén emberré válik (Szentsimon; Borsod m.). – e) Tűzbevetés. A valóságos gyógyító gyakorlatként is ismert kemencébe vetés a mondákban természetfeletti motívumokkal egészül ki: pl. mikor lekapják a gyereket a lapátról, megszólal: „Csak 7 évig lettem volna nálad!”’ Vagy: „Hiába vetettél be, itt maradok nálad!” – Fekete kéz nyúlik ki a tűzből, az anya kötényébe egy szép fiút dobnak. Elmondja, hogy jól bántak vele, mert ő is jól bánt a váltott gyerekkel (Erdély). Vannak mondák, amelyek beszámolnak ugyan a váltott gyerek visszacseréléséről, de a visszakapott gyerekről is elismerik, hogy nyomorék, néma stb. maradt és meghalt. – f) Egyéb visszacserélési módok: Öreg koldus tojást kezd fűrészelni, hogy a gyerek feje is úgy váljon ketté. Kicserélik a gyereket (Újdombrád). Bölcsőben fekvő gyerekét anyja a ház küszöbén ülve találja: Valakinek a tanácsára teknővel leborítja, lábával az udvarra húzza, bottal üti. Nagy fekete felhő lesz, a boszorkányok előhozzák az igazi gyereket. A másik fiú addig teknő nélkül megy föl a levegőbe, a forgószéllel (Kocsord). (Számos monda mutatja még a váltott gyerek kapcsolatát a → táltossal.) – A váltott gyerekkel kapcsolatos hiedelemanyag Közép-, Ny- és É-Európában ismert, részint vándormondaként (a magyar nyelvterületről D-re és K-re csak szórványosan), részint mindig újra feltöltődve valóságelemekkel, helyenként másképp és másképp színeződve át a rontás-gyógyítás helyi hagyományainak megfelelően. Pl. sok helyütt maga a váltott gyerek is ártó lény, másutt nem élőlény, hanem → ráolvasással feleleveníthető tárgy. A kicserélő lények változatos sora ismeretes a szláv és germán népeknél egyaránt (törpe, kobold, erdei lények, déli kísértet, tündérek stb.). Legegységesebbek Európa-szerte a megszólaltatás motívumai. – Irod. Haraszti Gyula: A táltos vagy a váltott gyerek (Magy. Nyelvőr 1878); Berde Károly: A magyar nép dermatológiája (Bp., 1940); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (I–III., Pécs, 1940); Balassa Iván: Karcsai mondák (UMNGY, XI., Bp., 1963).