szépasszony

a magyar → népi hitvilág ambivalens, hol jó, hol rosszindulatú → természetfeletti lénye, aki a → boszorkány, ill. a → tündér bizonyos vonásaival egyaránt rendelkezik. Eufemisztikus (szépítő) nevet visel. Hasonló, női alakban elképzelt ambivalens természetfeletti lényeket sok európai nép hitvilága ismer. A hit szerint a vele való találkozás veszélyes. Általában csapatokba verődve jelentkeznek: éjjel a pázsiton énekelnek, táncolnak, tapsolnak; akit maguk közé csalogatnak, halálra táncoltatják. A székelyeknél rontó hatalommal rendelkező lények, a forgószélben járnak, megfejik a tehenet. D-alföldi hiedelmek szerint a szépasszony elcseréli az újszülöttet (→ váltott gyerek). Ezért a szépasszony ágya: a szerencsétlenséget hozó gyermekágy. Nemi betegséget is okoz, ezért szépasszony ágyának a „csúnya betegségben” fekvők ágyát is nevezik. A szépasszony kötőjébe esik a gyerek, ha eséskor megüti magát. Szépasszony táljába hág az, aki rontásba esik – tele lesz kiütéssel. A szépasszony köpködése rontást okoz (összezsugorodik, bele is hal), a szépasszony szele a forgószél, akkor keletkezik, ha a szépasszonyoknak jó a kedvük, ez a száját félrehúzza, a szépasszony pohara pedig hasogatást okoz. A szépasszony okozta betegséget → ráolvasással gyógyították. Pl. a táljába lépett kislányra három sütéskor ráolvasnak:

Szépasszony te attad, te vödd el!

→ Kísértet és → szellemszerű vonásaik is vannak; déli 12-kor, vagy éjféltől hajnalig járnak láthatatlanul. Néhol azt tartották, hogy hasadékokban, barlangokban laknak: az átok alatt levő → kincset őrzik. Aki a Szent Györgykor „lángoló” kincset kiássa, sok baj éri, mert a szépasszonyok kezébe kerül. „Egyébként nem jó a nevit emlegetni, mert bajt tanál csinálni.” Virágokat is neveztek el róla: ilyen a szépasszony füve, kalácsa, reszketője, szépasszonykása. – Irod. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); Gunda Béla: Szépasszonyok kútja (Ethn., 1947).