gyertyaszentelő

a r. k. egyház Szűz → Mária tisztulásának (Purificatio B. Mariae Virginis) ünnepeként febr. 2-án tartja. A rómaiak Februus, ill. Pluto tiszteletére ebben az időben égő fáklyákkal járták körül a várost, s vesszővel igyekeztek egymást a bűnöktől megtisztítani. Ezzel párhuzamosan ezen a napon a keresztények gyertyás körmeneteket tartottak. A 7. sz.-ban Ildefons toledói püspök írja, hogy „a keresztények Mária tisztulása napján gyertyákkal a kezükben, dicsőítő énekeket és zsoltárokat énekelve a templomok és a szent helyek környékén körmeneteket tartanak”. A gyertyák megszentelése (→ szentelés) azonban későbbi eredetű. A szertartáskönyvekben a 10. sz. előtt nem fordul elő. Európai elterjedése a 12. sz.-ra tehető. A Pray-kódex szerint nálunk ezen a napon először a tüzet áldották meg, és ennél a tűznél gyújtották meg a gyertyákat. Mint más → szentelményekhez, a szentelt gyertyához is számtalan hiedelem fűződött. A r. k. családok gyertyaszentelő napján több gyertyát is vittek a templomba megszentelni. A szentelt gyertyákat otthon a falra akasztották, vagy a ládafiában, a szekrényben tartották, s → vihar idején vagy a haldokló mellett meggyújtották (→ halál); gyógyításra (→ népi gyógyászat) is használták: Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére a szentelt gyertyából egy égő darabot tettek, s azt üvegpohárral borították le. A néphit szerint a kialvó láng kiszívta a betegséget. A Székelyföldön a beteget „megkerítették” vele, hogy meggyógyuljon. – Irod. Koren, Hans: Volksbrauch im Kirchenjahr (Salzburg–Leipzig, 1935); Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Pascher, Joseph: Das liturgische Jahr (München, 1963).