szentelés

azok a r. k. egyházi szertartások, amelyeket a pap bizonyos alkalmakkor emberek, ételek, italok, tárgyak, növények stb. megszentelése, megáldása céljából az egyház által előírt → imaszövegek elmondásával, → keresztvetéssel, → szenteltvíz hintésével, tömjénezéssel egybekötve végez. Az egyház tanítása szerint a szentelmények segítő malasztot adnak az embernek, eltörlik a bocsánatos bűnöket, védelmet nyújtanak a gonosz ellen, kieszközlik a földi javakat, a jó termést, védenek a betegségek, a természeti csapások ellen. A → szentelményeknek, az áldásoknak a néphit is rendkívüli hatást tulajdonított. A régi paraszti életformában az embert szinte a születéstől a halálig végigkísérte a → vízkeresztkor, néhol → nagyszombaton is megszentelt víz. A → gyertyaszentelőkor megszentelt gyertya, amely a néphit szerint az égiháborút is eltávolította, néhány évtizeddel ezelőtt még ritkán hiányzott egyetlen r. k. parasztházból. A szentelés körébe sorolhatjuk a → búzaszentelést és a → húsvéti ételszentelést, a nagyszombati tűzszentelést, a János napi borszentelést (→ Szent János áldása), a Balázs-áldást (→ Balázs napja) stb. Igen gyakran a pap a hivők kívánságára is végzett szentelésnek nevezett áldásokat. A búcsúsok a → búcsújáróhelyen vásárolt imakönyveket, olvasókat, szentképeket, szobrokat, rendszerint megáldatták, mert azt tartották, hogy akkor hathatósabb lesz az imádság.