tudós pásztor

a → népi hitvilág → természetfeletti erejű személye, rokona a → boszorkánynak, → tudós kocsisnak, → ördöngös molnárnak, → vadásznak. A róla szóló mondák a → hiedelemmondák egyik típuscsoportját képezik. Egy-egy tudós pásztor körül a mondakör szinte minden típusa életre kelt, és ily módon egy-egy messze földön híres pásztor → vándormondák egész sorának vált hősévé. A mondák jellegzetes típusai: a) A gulyáshoz elszegődik egy tudós pásztor öregbojtárnak. Szabadságra megy, meghagyja társának, hogy ne mozduljon helyéről. Hajnalban a marhák vágtatni kezdenek. A gulyás eredménytelenül hajszolja őket. Idő előtt hazatér az öreg, megfeddi, hogy miért fárasztotta magát. A szomszéd pásztor gulyáját kezdi futtatni, aki végül az életéért könyörög. Az öregbojtár a „nagyobb tudós”, megbünteti, amiért távollétében az a marháit megszalasztotta. – b) A tudós pásztor marháit szántóföldi gyalogösvényen tereli, azok libasorban mennek. Csodálkozó társának meghagyja, hogy jöjjön a marhák után. – c) Egy pásztor a másikra „ráküld” egy veszedelmes bikát. Az a körülfüstölt legelőre nem tud belépni. Tudós pásztor a kalapjába sót tesz (rágyújt a pipájára stb.), a bika megszelídül, kinyalja a kalapból a sót, megfordul és saját gazdáját üldözi. – d) Kondásra egy tudós kondás „ráküldi” saját kanjait, hogy öljék meg. Barátja, a nagyobb tudományú gulyás – hallótávolságon kívül – szavával visszafordítja azokat. A küldőt saját állataival támadtatja meg, akik vízbe taszítják, megfullad. A küldőt egyikük sem látja, csak segélykérő hangját hallják. – e) Tudós gulyást a gazdája másnak adja. A marhák szétszélednek. Visszahívják (esetleg dupla fizetségért). Kalapján zsírt és szőrt éget. Minden marha visszajön. – f) Egy csikóstól elmegy a ménes. Egy tudós pásztornak pálinkát fizet, hogy segítsen rajta. Az a kocsmában a szűrét vereti a csikóssal. Megjön a ménes. Hat ló hiányzik, a szűr másik felét vereti, azok is megjönnek. Az egyik lovon ül egy ember. Amíg a tudós pásztor hármat nem üt a lóra, nem tud leszállni (→ tolvajlás a tudóstól). – g) A kondás a kocsmában mulat, a disznók a kocsma mellett várják. Elküldi őket a legelőre, azonnal szót fogadnak. Sok változata van, pl. a kondás fogad, hogy disznói a templom körül lefekszenek, vagy hívására a kocsmánál megjelennek stb. A fogadást megnyeri. – h) A gulyáshoz segítségért fordul egy fiatalember, akit elhagyott a felesége. A gulyás az asszonyt a levegőben repíti haza, hozzáverődik a fákhoz, ruháját széttépik az ágak. – Tejvarázsló mondák. Közös vonásuk, hogy a tudós pásztornak a boszorkányhoz hasonló, tejjel kapcsolatos mágikus hatalmát illusztrálják. A tudós pásztort megrontott tehénhez hívják. Kifejeti. Galuskát fej a gazdaasszony, meggyújtja, kék lánggal ég. Nem idézi meg a rontót, mert a háziak bántani akarják. Távozóban úgy látják, mintha a levegőben szállt volna az ember. Egy hajós az uszályon a bakból tejet fej. A juhász a subáját ütni kezdi, a hajós magán érzi az ütést, jajgat. Ugyanez a szövegtípus sok változatban ismert – pl. tudós kocsis feji meg a derékszöget, a pásztor ütéseire (amelyet a subájára mér), a kocsis fájdalmában nem tud kijönni a kocsi alól. Egyéb, inkább → memoratnak minősíthető szövegek a tudós pásztornak mint természetfeletti erővel rendelkező lénynek vagy pusztán mint szakmáját kiválóan ismerő egyénnek a tulajdonságait illusztrálják „megtörtént” eseményekkel: Pl. távollétében is irányítja a jószágot, ill. → mágikus tárgyai őrzik helyette (tarisznyája, botja, kalapja, harangja stb.). megszalasztja a vetélytársa marháit, ő maga ront, vagy megrontott állatot gyógyít stb. Halálakor tudományát kézfogással vagy annak a tárgynak az átadásával hagyja örökbe, amiben ereje van (bot, seprű, dohányzacskó). Számos monda éppen ennek a sikertelenségét mondja el, senki nem meri vállalni a tudományt. – A tudós pásztor lehet gulyás, kondás vagy csikós, de juhász nem, az ő „tudományát” nem becsülte sokra a pásztortársadalom. – Maga a hiedelemkör és költészete él az egész magyar nyelvterületen, legerősebben azonban K-Mo.-on, az Alföldön és Erdélyben. Új mondák ma már nem keletkeznek, az utolsó tudós pásztort a 20. sz. első felében tartották számon. (→ még: pásztorkodás, → csordásfarkas) – Irod. Luby Margit: Az alföldi pásztor lelkisége (Ethn., 1937); Luby Margit: Fogyó legelőkön (Bp., 1942); Gunda Béla: Babonás történetek a homokmégyi (Pest m.) szállásokról (Ethn., 1942); Vajda László: Csodálatos történetek pásztorokról és állatokról (Ethn., 1944); Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon (Bp., 1959); Balassa Iván: Karcsai mondák (UMNGy, XI., Bp., 1963).