turbukháló

felső inán úszókkal, alsó inán ólomsúlyokkal felszerelt, 10 m hosszú, 1 m széles, három rétegű → tükörháló, mellyel a sekély állóvizek nádcsomóit óvatosan körülkerítették, majd az ott megbújó halakat botokkal (bukálórúd) megzavarva a hálóba ugrasztották. A turbukhálót Herman Ottó a Balaton déli partjáról mutatta be, s a → hajtóhalászat szerszámai közé sorolta. A típusba sorolás azonban több szempontból is problematikus. A turbukháló formailag nem különbözik a tükörhálótól. Az ilyen hajtás viszont más vidékeken is előfordul: vagy a tükörhálót (pl. Velencei-tó), vagy a → kétközhálót (pl. Sebes-Körös: matatás) használják fel a halak búvóhelyének előzetes körülkerítésére. A turbukhálónak a balatoni Berek halászai körében sem ez az egyetlen használati módja. Kisebb csatornákat zártak el vele, s úgy hajtottak neki; → eresztőhálóként alkalmazták; vagy nyolcat, tízet egyvégtében rekesztő hálóként állítottak fel, majd távolabbról indulva csónakos halászok nekihajtottak. A nem szükségszerűen tükörhálónak rekesztőhálóként való felállítása, s az ehhez kapcsolódó hajtás szintén szélesebb körben ismert (→ őrháló, → előzőre halászat, → tiszaverés). A turbukháló terminológiának a tükörhálóhoz való kapcsolódása névátvitel eredménye: a turbukolás a hajtás tényét fejezi ki; a turbukháló nem a háló szerkezetére vonatkozó elnevezés. A D-oroszo.-i halászok a → bokorhálót nevezik turbuknak, s a Balaton környékén is használtak bokorháló típusú szerszámot, melynek turbuk volt a neve. Erdélyben a → vezetőhálót nevezték így. A 16. sz.-i erdélyi okleveles említés (1537: turbok) semmiképpen sem azonosítható tehát a balatoni turbukhálóval. Jankó János a D-orosz területeken megtalálta ugyan a tükörhálónak ilyen használatát (botalnij peremjot), s ezt a speciális fogási módot is, a tükrös hálószerkezetet is a magyar halászat orosz eredetű elemének tekintette. Következtetése azonban nem meggyőző. A tükörháló orosz eredete is erősen kétséges, hiszen egész Európában ismernek ilyen hálókat. A tükörháló eredetének ismerete nélkül pedig annak egy speciális alkalmazási módját aligha tudjuk „eredeztetni”. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.–Leipzig, 1900); Jankó János: A Balaton melléki lakosság néprajza (Bp., 1902).