színek

A különböző népek a színeknek eltérő szimbolikus jelentést tulajdonítanak. Bizonyos színek a magyar → népi hitvilágban is meghatározott szerepet játszottak. – Legelterjedtebb a piros szín gonosz-távoltartó, rontáselhárító (→ rontás elhárítása) szerepe. Piros szalagot (pamutot vagy gyöngyöt) kötnek a kisgyermek csuklójára (fiatal állatok, főként csikók nyakába) a rontás megelőzésére → szemverés ellen. Piros rongyot szögeztek a küszöbre (→ ajtó), ajtófélfára, hogy aki rossz szándékkal jön a házba, ne legyen a rontáshoz ereje. E cselekmények azonban egyéb rontáselhárító módszerekhez képest nem voltak általánosak. – A színek felhasználásának egyik alapelve minden valószínűség szerint az analógia. A → népi gyógyászatban is felhasználják: a → Szent Antal tüze nevű betegséget (orbánc) a bőr piros színeződéséről lehet felismerni, ezért egyik fajta gyógyítása az volt, hogy piros kukorica szemekkel kellett megfüstölni és piros kendővel kötötték be a beteg testrészt. – A → sárgaságra az orvosságot sárga viaszpohárból kellett meginni vagy aranygyűrűt tettek egy pohár vízbe és arról kellett az állott vizet meginni: sárga cukrot vagy tojássárgáját adtak a betegnek, sárgarépát és sáfrányt is használtak, és sárga ruhával takarták le. – A különféle népek mitológiájában (→ mítosz) a színek szimbolikus jelentését összekapcsolták az égtájak, a napok és napszakok, irányok (bal–jobb) vagy az elemek elnevezéseivel (tűz, víz, szél, föld). – Irod. Fél Edit: Adatok a gyászszínekhez és párhuzamok (Ethn., 1935); Szendrey Zsigmond: A piros szín (Ethn., 1936); Szendrey Zsigmond: A fehér szín szerepe és jelentősége. A szürke szín szerepe és jelentősége (Ethn., 1938); Fél Edit: Újabb adatok a zöld gyász-szín magyaroszági előfordulásához (Népr. Ért., 1940).

A menyasszony piros kendővel dörzsöli az arcát, hogy mindig piros legyen (Buják, Nógrád m., 1947)