ajtó

1. épületek fontos nyílászáró szerkezete. A bármilyen célra (bejárati, összekötő ajtó) használt ajtó három lényeges részből áll: a tok (→ ajtókáva), mely az ajtót a falba rögzíti, az ajtószárny és a zárszerkezet (ajtózár, makkos fazár, kölykes zár, fakilincs). A legrégibb ismert ajtótokot három vagy négy bárdolt, összeácsolt gerendából (gerendatok) vagy pallóból (pallótok) készítették. Az igényesebb és pontosabb zárást biztosító gerébtokot a 19. sz.-ban kezdték alkalmazni. A 19. sz. végén terjedtek el az asztalosok által készített borított ajtótokok. A legegyszerűbb ajtószárny 2–3 simára ácsolt keményfa pallóból állt, melyeket faszögekkel rögzített fahevederekkel fogtak össze. A sarkon levő pallóból alul és felül csapot faragtak ki, amelyet alul fatőkére, fagyűrűbe illesztettek, azon fordult, felül gúzzsal erősítettek a tokhoz. Elterjedtek voltak a kovácsoltvas hevederekkel összefogott ajtószárnyak is, amelyeket a heveder kiálló végéből képzett gyűrű segítségével akasztottak fel a tokba erősített kampókra. A gerébtokkal egyidőben terjedtek el a vésett, lemez- vagy üvegtáblás, festett ajtószárnyak, szórványosan a kétrétegű zsalus ajtók. A lakóházak bejárati ajtója szoros összefüggést mutat a házban alkalmazott tüzelőberendezéssel és a füstelvezetéssel (→ kémény). Ezektől meghatározottan a lakóházak bejárati nyílászárójaként az alábbi típusokat alkalmazták a magyar nyelvterületen a 19. sz. végén: a) egyszárnyú szimpla ajtó; – b) egyszárnyú ajtó külső → félajtóval. Az a–b) típust azoknál a lakóházaknál alkalmazták, ahol a füstelvezetést megoldották. Az a) típus Erdélyben, a b) típus a Kisalföld É-i részén, a Felföldön és a Nagyalföldön terjedt el; – c) egyszárnyú kéttáblás ajtó (alsó és felső része külön nyitható), amelyet a kémény nélküli, füstösházak területén (→ háztípus) alkalmaztak, főleg a Dunántúlon és Bácskában; → kéttáblás ajtó – d) dupla ajtó; – e) → kétszárnyú ajtó. – A gazdasági épületek közül a kamra, az istálló ajtója általában egyszárnyú (egy- vagy kéttáblás), a présházaké, pincéké kétszárnyú. Fában gazdag vidékeken mind a lakóházak, mind a gazdasági épületek ajtóit gyakran gazdag faragásokkal, vésetekkel díszítették. – Irod. Bátky Zsigmond: A magyar ház eredetéhez (Népr. Ért., 1930); Bátky Zsigmond: Építkezés (I., A magyarság néprajza, Bp., 1941–43); Tóth János: Népi építészetünk hagyományai (Bp., 1961). – 2. különösen sok → hiedelem és → mágikus eljárás kapcsolódik az ajtóhoz. Ennek alapja az az elképzelés, hogy az ajtó és egyes részei (pl. küszöb) mint a ház része szimbolizálja az egészet, másrészt az, hogy a rontó lények a bejáraton át jönnek be a házba, tehát ott lehet feltartóztatni őket. Az ajtó a → rontás elhárításának helye is; tehát az egész házat (és lakóit is) védi. – A legismertebb ajtóval kapcsolatos szokás a talált → patkónak a küszöbre szegezése (mégpedig szárával kifelé), mert akkor a szerencse befelé megy a házba. Ez a → vas gonosztávoltartó erejére is példa. Más küszöb alá ásott tárgyak is betölthetik ezt a szerepet. Ha szárított → békát, vörös- vagy → fokhagymát, nadragulyát, vagy pedig vörös posztódarabkát rejtenek az ajtó alá, akkor nem érheti szerencsétlenség, betegség, rontás vagy halál a házat, s éjjel a → boszorkány se tud bejutni. → Tejrontás esetén a küszöbre öntött tejet a fejsze fokával ütötték. A küszöb alá kell elásni a tehén farkából levágott bőrt, hogy el ne tudják vinni a tejhasznot, vagy a kisborjú farkavégét, amit már az ellés után levágtak. Az ajtó a lakodalmi és a → halotti szokásokban is kapott szerepet: Európa-szerte ismert szokás, hogy az új asszonyt átemelik a küszöbön. A koporsót a halott kivitelekor több helyen egyszer vagy háromszor a küszöbhöz érintették. Csak emlékezetben él az a néha gyakorolt eljárás, hogy a halottat nem az ajtón, hanem az ablakon vitték ki, hogy ne találjon vissza az élőkhöz. Megemlítendő még a küszöb mint sok gyógyító eljárás színhelye: pl. néhol ezen ülve kellett hat héten keresztül minden szerdán ráolvasni az → anyajegyre. Általánosan elterjedt volt rontás, boszorkány távoltartása céljából a → seprű ajtóba állítása (istállóajtóba is), nyirájával felfelé. Esetleg kést, villát is szúrtak bele. Ezeket gyakran szúrták hasonló céllal az ajtófélfába is. Néhol → szemverés megelőzésére piros rongyot szögeztek az ajtófélfára. – Irod. Wlislockiné, Dörfler Fanni: A gyermek a magyar néphitben (Ethn., 1893).

Régi konyhaajtók bárdolt bükkfából, füstjáró likkal, fa sarkosfogóval, fa tolózárral (Göcsej)

1. Ikerajtó: üvegezett felsőrésszel, lakóház bejáratán (Dány, Pest m.)

2. Füstösház lakószobájának bejárati ajtaja berakásos díszítéssel (Vörs, Somogy m.)

3. Lakóház konyhai bejárata dupla ajtóval, belül üvegezett nyilószárnnyal (Csorna, Győr-Sopron m.)

4. Lakóház konyhai bejárata külső oldalán lécrácsos félajtóval (Martos v. Komárom m.)

5. Ajtókáva lakószoba és konyha között. 1855-ös évszámmal és felirattal (Ácsteszér, Komárom m.)

6. Tüzelős ól lécrácsos félajtaja (Tiszaluc, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

1. Istálló ajtaja rontás ellen festett kereszttel Sárospatak, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

2. Füstöskonyha bejárati ajtaja (Szenna, Somogy m.)

3. Tornác félajtóval, fűrészelt deszkakerítéssel (Szenna, Somogy m.)

4. Lakóház bejáratának ajtaja deszkafaragással díszítve (Sárköz, Tolna m.)