tej

a → népi hitvilágban a tehén tartozékaként szerepel és így szoros kapcsolatban van a tehénhez fűződő hiedelmekkel: ami a tejnek árt, árt a tehénnek is, a tejet óvó eljárások pedig a tehenet védik. A tejhez fűződő hiedelmek (→ hiedelem) és → mágikus eljárások általánosan elterjedtek Európa parasztságánál. A magyar népi hitvilág egyik leggazdagabban variált, még a 20. sz.-ban is eleven hiedelemköre; szoros kapcsolatban áll a → boszorkányhittel (a boszorkány egyik legfontosabb tevékenységi területe a tehén, ill. a tej megrontása volt). Mint értékes tápanyagot hiedelem jellegű → előírásokkal és tilalmakkal (→ tilalom) egyaránt védték. Ezek közül legáltalánosabb volt a kenyér késsel történő tejbe aprításának tilalma (kihasadozna a tehén tőgye), a háztól való kiadásának tilalma naplemente után (ha mégis kiadták a háztól este, → rontás megelőzésére sót kellett belehinteni); valamint a fecskefészek leverésének tilalma (véres lenne a tej). A fejésre vonatkozó tilalmak és előírások célja is a rontás megelőzése volt (pl. fejés után tejbe mártott ujjal meg kellett keresztezni a tehén hátát; a fejőedényt nem volt szabad födetlenül átvinni az udvaron stb.). A tehén megronthatóságába vetett hit általános volt: a rontás elsősorban a tejhozam csökkenésében vagy megszűnésében és a tej „véressé” válásában nyilvánult meg. Ténylegesen gyakorolt rontó művelet kevés ismert (pl. egy Bereg megyei adat szerint azon az úton, ahol a csordát először hajtják ki a legelőre, sót kell elásni, majd Szent György napja után felásni és apránként megetetni a tehénnel; ennek következtében az egész csorda tejét egy tehéntől lehet kifejni). A rontó eljárások eredményeképpen más tehenek teje is a saját tehéntől fejhető ki. Ezen alapszik a → harmatszedés művelete is. Elterjedt nézet volt, hogy a boszorkány különböző tárgyakból is tud tejet fejni: kútágasból, lepedőből, kötényből, → karácsonyi abroszból stb. – Igen gazdag a megrontott tehén gyógyítására vonatkozó hit és gyakorlat, amelynek reális háttere az volt, hogy a tejhozam csökkenése esetén kevés lehetőség volt sikert biztosító racionális eljárások alkalmazására. A gyógyító műveletek egy részének közvetlen célja a rontó bántalmazása, ill. kilétének megtudakolása volt. Országszerte elterjedt volt a rontás gyanúja esetén a tej verése a küszöbön, disznóvályúban. A verés leginkább fejszével, fejsze fokával vagy rózsafa (→ vadrózsa) ágával történt, sokszor napkelte előtt, szótlanul. Mindez a hit szerint a rontónak fájt, aki a hiedelemmondai megfogalmazások szerint kérte, hogy hagyják abba a verést, majd pedig rendbehozta az okozott bajt. Hasonló elven alapul a tej (ritkábban a tehén más tartozéka, pl. vizelet) → füstölése (pl. csizmában kéménybe akasztva), valamint a tej szurkálása éles, hegyes vagy megtüzesített tárgyakkal, továbbá a tej tűzbe, tűzhelyre öntése. – Mint hiedelemmondai motívum általánosan elterjedt, de a gyakorlatban is előfordult a boszorkánynak vélt macska, béka stb. bántalmazása. A hit szerint az emberré visszaváltozott rontó beteg lett, így kilétére fény derült, és egyúttal kényszeríteni lehetett a tehén meggyógyítására. Szintén a rontót bántalmazta jelképesen a nyelvterület keleti részén elterjedt eljárás: a gazda vagy gazdasszony saját ruhadarabját – pl. zekéjét vagy akár egy pokrócot – verte. – Más jellegűek a tehenet közvetlenül gyógyító eljárások. Országszerte elterjedt volt különböző gyógyszerek beadása a tehénnek, valamint a tehén füstölése; a Dunántúlon pedig még a közelmúltig gyakorolt eljárás volt a tehén vagy tartozékai (szőre, kötele, lánca) fölött végzett → öntés. – A tejet fontossága ellenére ritkán használták → mágikus tárgyként; legfontosabb szerepe a → tűzvész elhárításában volt. Gyógyszerként elsősorban tüdőbaj, asztma, köhögés ellen volt használatos; tejet itattak továbbá azzal, akiről úgy gondolták, hogy meggyulladt benne az alkohol, ill. → kígyó mászott belé alvás közben. (→ még: első tej)