teherhordás

emberi erővel végzett szállítás. Különböző módjai ismeretesek, ezek a közvetlenül igénybe vett testrészek alapján osztályozhatók (teherhordás fejen, vállon, háton, kézben). A teherhordás módjai befolyásolják a testtartást, a test fizikai tulajdonságait. D-Európában a nők egyenes, sudár testtartása, ritmikus járása szoros összefüggésben van a → fejen való teherhordással. Szlovák és felföldi magyar területeken a nők tartása nem egyenes, gyakori a visszértágulás, a szívpanasz a nehéz → batyuk cipelése miatt. A teherhordás különböző módjai hosszú történeti korokon át jellemzőek egy-egy területre. Az amerikai indiánok fizikailag szenvedtek az európaiak által erőszakkal terjesztett → vállrudak, → vízhordó rudak alatt, annyira idegen volt számukra a teherhordásnak ez a módja. Korábban homlokpántra erősített szerkezetekkel szállítottak nagy cserépedényeket, kosarakat stb. A DK-ázsiai népek között viszont a vállrúd, az afrikai törzseknél pedig a fejen való teherhordás képviseli a teherhordás uralkodó formáját. – A magyar nyelvterületen belül is elválnak a teherhordás alapvető módjai: a fejenhordás a Dunántúlon és az erdélyi medence középső részén, a háton való batyuzás a Felföldön és az Alföld É-i részén, a vállon vitt átalvető Erdélyben ismeretes. – A nemek közötti munkamegosztás élesen mutatkozik meg abban, hogy a teherhordás eszközeinek zömét a nők használják, a cipekedés elsősorban női munka. A szállítást könnyítő eszközök nagyobb része a paraszti társadalomhoz, kisebb hányada egy-egy szűkebb foglalkozási réteghez kapcsolódik (pl. halász → szatyor, pásztor → bőrtarisznya, vándoriparosok és kereskedők készségei). Megfigyelhető, hogy a teherhordás eszközei és módjai sokkal gazdagabbak az elzártabb, a társadalmi, gazdasági fejlődésben hátramaradottabb tájakon (hegyvidék, mocsár), mint a polgárosultabb vidékeken. Jellemző példa erre a → tarisznya. A régebbi, szegényesebb vászontarisznyákat (→ hátitarisznya, → oldaltarisznya) csak a peremvidékek őrizték meg, ill. az alföldi parasztság legszegényebb rétegei. A módos alföldi, dunántúli parasztok → szeredást (szőrtarisznyát) vettek maguknak. A teherhordás eszközeinek többségét házilag állítják elő (pl. különböző vászonkendő, batyuzó lepedők) vagy alkalmilag készítik (→ fakéreg edény). Másik részét viszont háziiparosok gyártják nagy tömegben és értékesítik a piacon. Ebbe a csoportba sorolhatók a dongás faedények (→ kupa, → puttony), a finomabb kivitelű kosarak, a szőrtarisznyák stb. – A teherhordás módjai és eszközei helyenként és időnként etnikus specifikumnak mutatkoznak. Említhető a bakonyi lakosság példája, ahol a magyar és a német nők fejen szállítják a terhet, a szlovákok viszont a háton való batyuzást őrizték meg. Más esetekben csak apró eltérések mutatkoznak az etnikumok között (pl. a hátikosár formája, az átalvető, a tarisznya színezése stb.). Ezek a jelenségek azonban nem időtlenek, a teherhordás eszközei éppúgy változnak, cserélődnek, mint az anyagi kultúra más elemei. Hagyományos eszközök kimennek a használatból és helyettük új eszközök jelennek meg. Gyakran az eszköz neve emlékeztet a régi tárgyra (szatyor, kupa, hátizsák, kéregedény, kasornya, → ételhordó). – A teherhordás hagyományos eszközei közül több is figyelmet érdemel a népművészet szemszögéből. Különösen az ajándékba, hozományba készített tárgyak emelhetők ki: → edényhordó kendő, hátitarisznya, → kasornya, vízhordó rúd stb. Igen értékes és tanulságos a teherhordás eszközeinek terminológiája. Ez a névanyag gazdagabb, mint azt a formák változatossága indokolná. Az esetek többségében helyi nyelvfejlődésről tanúskodnak, gyakran néptörténeti tények, etnikai, nyelvi érintkezések emlékét őrzik. – Irod. Gunda, Béla: Ludový transport v Žakarovciach (Slovenský Národopis, III., Bratislava, 1955); Paládi-Kovács Attila: Néhány megjegyzés a magyar parasztság teherhordó eszközeiről (Ethn., 1973).