udvarlódal

a középkori lovagi (trubadúr) költészet jegyében fogant amour courtois (’udvari szerelem’), udvarló szerelem műfaja, mely tovább él a német Minnesang kötészetében és az olasz dolce stil nuovo (’édes új stílus’) nagy lírikusának, Petrarcának szerelmes verseiben, Shakespeare és a 16. sz.-i angol irodalom szonettjeiben stb., egészen a 17. sz.-ig. A magyar szerelmi líra első jelentős udvarló verseit Balassi Bálint írta, ezeket másolgatták, variálták, több-kevesebb költői érzékkel a 17–18. sz. névtelen deákjai, a kéziratos énekeskönyvek összeírói, másolói. Az udvarló költészet kibontakozását és népszerűsödését a 12. sz.-ban a nő társadalmi szerepének megnövekedése jelentős mértékben elősegítette. Az udvarlódalokban az énekes extatikus állapotban (de gyakran hűbéri hízelgésből), szertartásszerűen zsolozsmázta vágyakozását az idealizált, elérhetetlen nő (hűbérurának felesége) felé, kitől szellemi nemesedését s buzgalmának anyagi méltánylását is remélte, szerelme viszonzását azonban többnyire reménytelennek érezte. Dalaiban tehát (még ha megrendelésre írta is őket) a szerelmes álarcában fogadkozott, bókolt, könyörgött. Az udvari költészet kötött és konvencionális kifejezésformái tették lehetővé, hogy az udvarlódalok és szerelmi dalok mindinkább üres, egyéni érzés és tartalom nélküli költői játékká váljanak. Az udvarlódalok alkotó ötletei (→ bókvers, → fogadkozás, → könyörgés), a személyes líra fejlődése következtében, azok szerkezetéből kiválva önálló daltípusként élnek tovább. Ilyen önállósult formában folklorizálódnak. Az udvarlás érzelmi töltete, gesztusai a magyar lírai népköltészet régi stílusú dalaiban még inkább, az új stílusban pedig már elenyészően kis százalékban találhatók meg, pl.:

Hat nap van egy hétbe, hat nap van egy hétbe

Hetedik vasárnap,

Bárcsak kedves rózsám, bárcsak kedves rózsám,

Eccő láthatnálak!

Sohase láttalak, sohase láttalak,

Nem is ismertelek,

Csak hiröd hallottam, csak hiröd hallottam,

Jaj de szerettelek!

– Irod. Huizinga, J.: A középkor alkonya (Bp., é. n.); Lazar, M.: L’ideologie et la casuistique de l’amour courtois (1957); Frappier, J.: Vues sur les conceptions courtois (1959).