Kutatóállomások és intézetek

Magyaróvári Növénytermelési Kísérleti Állomás

1891-ben állították fel a Gazdasági Akadémia részeként. Alapját azok a kísérletek vetették meg, amelyek az akadémia tangazdaságában már folytak és a bővítésük szükségszerűvé vált. Elindításakor a fajták kipróbálását és a műtrágyák hatásának vizsgálatát jelölték meg fő célként. Ettől az időtől számítjuk a hivatalos növénytermesztési kutatások kezdetét hazánkban.

Az állomás hamarosan országos feladatot kapott: a növénytermesztési kutatások összefogását (1895). Ekkor lett önálló költségvetése és alakult meg két osztálya. Az egyik a gazdákkal közösen folytatott kísérleteket szervezte, ellenőrizte és értékelte. A másik a részletesebb szántóföldi és kémiai vizsgálatokat igénylő kísérleteket végezte, figyelte, s kipróbálta a külföldi kutatások eredményeit.

1901-ben Aradon kirendeltsége nyílt abból a célból, hogy az Alföld mezőgazdasága fejlesztésében részt vehessen. Az itt végzett – rövid életű – munkából a szikjavítás és a rizstermesztés kérdéseinek tanulmányozása emelkedik ki. A kirendeltség az I. világháború után megszűnt.

{IV-634.} Az 1900-as évek elején kezdték a búza minőségének vizsgálatát, hogy kiválogassák a legjobb lisztet adó fajtákat, és megismerjék az egyes termőtájaknak a minőségre gyakorolt hatását. Erre a célra szerkesztette Hankóczy Jenő (1879–1939) híres lisztvizsgáló készülékét, a farinométert, amely később Hankóczy–Brabender Farinograph néven terjedt el szinte az egész világon. A vizsgálatokhoz 1911-ben kísérleti malmot és sütőüzemet szereltek fel. Ezekben az években rakták le a – később végül is Budapesten létesített – Gabona- és Lisztkísérleti Intézet alapjait.

A magyaróvári intézetből 1950-ben tájintézet lett, majd 1959-ben ismét a Mezőgazdasági Akadémiához csatolták. Azóta ebben a szervezetben és több helyen, elsősorban a Növénytermesztéstani Tanszéken belül folynak a kutatások, de az intézmény ma már nem létezik.

A II. világháború utáni évtizedek kutatási eredményei közül az első magyar hibrid kukoricák előállítása a legismertebb. Sikeres nemesítőmunka folyt más növényfajokkal is (rozs, fűfélék, szálastakarmányok, hüvelyesek). Értékesek azok a kutatások, amelyek során egy-egy növényfaj termesztésének technológiáját dolgozták ki (lucerna, lóbab, búza, repce stb.), valamint a különböző, javításra szoruló talajok hasznosításában (savanyú-, cser- és hansági talajok), a trágyázás terén (mikroelemek, szennyvizek, algák) és a biotermesztés lehetőségeinek feltárásában születtek.

A 19–20. század fordulóján és a 20. század első felében a magyaróvári kutatók egész növénytermesztésünk számára felbecsülhetetlen értéket teremtettek, folyamatosan segítették az eredményesebb gazdálkodást. Például általánossá tették a szálastakarmányok termesztését, hozzájárultak az állattenyésztés fejlesztéséhez, az intenzív gazdálkodás létrejöttéhez. Ugyanezt a célt szolgálták a rétek és a legelők hozamának növelésére irányuló munkákkal, a silózás tudnivalóinak kidolgozásával. Úttörő szerepet vállaltak a talajerő fenntartása és növelése rejtelmeinek megismerésében. Rámutattak az istállótrágya értékére, helyes kezelésére, a zöldtrágyák termesztésére és használatuk jelentőségére. Szerte az országban kísérleteket állítottak be, hogy népszerűsítsék a műtrágyák használatát és útmutatást adjanak szakszerű használatukhoz. A sorműtrágyázást az egész világot megelőzve használták. A külföldi eredményeket kipróbálták, és kezdeményezték alkalmazásukat. Ajánlották új növényfajok bevezetését a gyakorlati termesztésbe (pannon bükköny, fehér somkóró, cirokfélék, szója stb.).

Az intézetben született meg a magyar növénytermesztés tudománya. Nagyszerűen fémjelzi ezt a kutatóinak tollából a 20. század első felében megjelent 60 könyv és mintegy 3000 tanulmány és szakcikk.

Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság, Szeged

A szegedi intézmény a 20. század közepének, s még inkább utolsó negyedének kiemelkedő kutatóhelye. Sokoldalú munkáját 1924-ben kezdte, bár létesítését már az I. világháborút megelőzően elhatározták. Az alapítás célja az volt, hogy az Alföld mezőgazdaságának mind sürgetőbbé váló fejlesztését előmozdítsa. Ezért is kapta az Alföldi Mezőgazdasági Intézet nevet. Szervezetébe négy önálló intézmény tartozott: a Növénytermesztési, a Talajtani és Agrokémiai, a Mezőgazdasági Vegykísérleti és Paprikakísérleti Állomás, valamint a Kender- és Lentermesztési Szakintézet. Az Intézet igazgatójának hatásköre csak a közös képviseletre vonatkozott, irányításukra nem. 1950-ben a négy intézmény Szegedi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet néven egyesült. A tájintézetek szervezésekor neve Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetre változott (1955).

1970-ben az intézet országos megbízást kapott a kenyér- és takarmánygabonák nemesítésére, termesztésére és ökonómiai {IV-635.} kutatásainak végzésére. Neve is Gabonatermesztési Kutató Intézetre változott. Maradtak azonban részfeladatai is: a homok- és a réti talajok, a szikesek hasznosítása, a makói hagyma, a napraforgó, az olajlen és a seprűcirok kutatása. Az intézet életében új korszak kezdődött. Az alapítást is túlszárnyaló fejlesztések valósultak meg, s az eredmények sem maradtak el. Az intézet egy évtized múltán, itthon és a határokon túl egyaránt elismertséget szerzett. A fejlesztések közül a legnagyobb jelentőségű a dunántúli kutatóállomás kiépítése volt a Szombathely melletti Táplánszentkereszten. Az állomást igazán értékessé a munkásságukat itt folytató kutatók tették. A fontosságát pedig az adta, hogy a Szegeden nemesített fajtajelölteket, attól egészen eltérő körülmények között, de még intézményen belül lehetett kipróbálni.

Az intézet kutatói az Alföld, különösen pedig a Dél-Alföld növénytermesztésének szinte minden kérdését vizsgálták, különböző talajokon folytattak műtrágyázási, a homokon zöldtrágyázási kísérleteket. Megállapították az egyes növényfajok tápanyagigényét és műtrágya-reakcióját. Rendszeresen állítottak be fajta-összehasonlító kísérleteket, hogy a tájnak legjobban megfelelőket kiválogassák. E kísérletekben nemcsak a fő növények, hanem például az őszi zab, a babfélék, a füvek, a fűszerpaprika is helyet kaptak. Sokoldalú vizsgálat folyt a rizstermesztés fejlesztése érdekében; kidolgozták a termesztés valamennyi ismérvét. Tanulmányozták az öntözés termésnövelő hatását és jövedelmezőségét; a homoki gazdálkodás lehetőségeit szántóföldi növényekkel és gyepekkel; a melegégövi növények termesztésének kilátásait (gyapot, kaktuszok, szezám, édesburgonya, földimogyoró, ricinus, cukorcirok stb.). Szerteágazó munkát végeztek a különböző szikes, a réti és a homoktalajok javításában, a rajtuk termeszthető növényfajok és fajták kiválasztásában, termesztésük módjának meghatározásában. Javaslatukra szikjavítási akciók indultak, és gépesített módszereket vezettek be. Eredményes növénynemesítés folyt különböző szántóföldi és kertészeti növényekkel (búza, kukorica, zab, burgonya, olajretek, len, kender, seprűcirok, fűfélék, hagyma, fűszerpaprika, őszibarack). Az intézet lett a Bánkúti Növénynemesítő Telep örököse; évekig fenntartotta és javította az ott előállított fajtákat.

A gabonatermesztési kutatások sok sikert hoztak az intézetnek és sok jó fajtát adtak a köztermesztésnek. Az első hasznosítható eredmények a saját nemesítésű, illetve a Szovjetunióból honosított búzafajták, a keszthelyi egyetemtől átvett és a korábbi előállítású hibrid kukoricák, a Sopronhorpácstól átvett őszi árpák voltak, majd egyre inkább a saját nemesítésű és honosítású fajták kerültek előtérbe.

A búzanemesítésben sok kiváló fajta született és kapott állami elismerést. A kenyérbúzák nemesítése mellett megkezdődött a durum- (tészta-) búza, és a hibrid búza előállításának kutatása. Az előbbiből a termesztésben jól szereplő fajták, az utóbbiból csak részeredmények származtak.

A kukoricanemesítést széles körű nemzetközi együttműködés jellemezte, közülük a legfontosabbak: NDK–lengyel–magyar, USA (Pioneer), Jugoszlávia (Zágráb). A kooperációkból – a saját nemesítésűek mellett – közös hibridek és sikeres honosításúak egyaránt származtak, amelyek éveken keresztül meghatározó fajták voltak a hazai kukoricatermesztésben, vetőmagjukat több ezer tonnás tételekben exportálták. A politikai-gazdasági változások e téren is nagy károkat okoztak és sok tanulsággal is szolgáltak. Az 1990-es évek végén – saját nemesítésű hibridekkel – a megmaradásért folyik a küzdelem.

Az intézet és a növénytermelő üzemek közös vállalkozásaként jött létre a GABONAMAG Vetőmag-Előállító Kft.

{IV-636.} A Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete, Martonvásár

E kiemelkedő kutatóhelyet 1949-ben Agrobiológiai Intézet néven létesítette a szakminisztérium. Alapjai a Magyaróvárott megszüntetett Növénynemesítési Intézetből kerültek Martonvásárra. 1950-ben Növénytermesztési Kutató Intézetté szervezték át, 1953-ban az MTA kutatóhálózatának része lett. Ekkor vette fel a mai nevét.

Az Agrobiológiai Intézet életre hívásának célja a növénynemesítés egységes irányítása és a nemesített vetőmag-ellátás biztosítása volt. Később ezt a növénytermesztési kutatások más részeire is kiterjesztették. Az indulás esztendeiben több növényfaj nemesítési és termesztési kutatásait kezdték meg, illetve folytatták (búza, kukorica, árpa, cirok, lucerna, borsó stb.). Az 1970-es évek elején a munka a búzára és a kukoricára koncentrálódott, az 1990-es évek végén azonban ismét bővül régi-új fajokkal (árpa, tritikále, zab, rozs). Az intézet feladataihoz mérten részesült a fejlesztési javakból; felújíttatta és megőrizte a Brunswick-kastélyt és a hozzá tartozó parkot, ideális feltételeket teremtett a kutatáshoz (laboratóriumok, feldolgozók, lakások, szabadföldi kísérletek eszközei). A vetőmag-szaporítások céljára 600 hektáros kísérleti gazdaság állt rendelkezésére.

Az intézet hírnevét a kukoricanemesítésben elért eredményei alapozták meg. Itt születtek Európában az első beltenyésztéses hibridek. Kifejlesztették a kukoricavetőmag-termesztés és -feldolgozás nagyüzemi technológiáját.

Az intézet kutatói sikeresen vettek részt az NDK–lengyel–magyar kukoricanemesítői együttműködésben. Koordinálták a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) Kukoricanemesítői Meghatalmazottak Tanácsa munkáját. Hazánk adottságait érvényre juttatva Európa legnagyobb kukoricavetőmag-exportőrévé váltunk.

Külföldi kapcsolatai révén az intézet hibridjei jól szerepeltek és fajtalistára kerültek több országban. A nemesítők különleges beltartalmi értékű és csemegekukoricákat is előállítottak. Az 1990-es évek végére a riválisok önálló képviseletet nyitottak, a közös hibridek visszaszorultak, a honosításokat nem bízzák magyar intézetre. Lehetőség csak a saját nemesítés fejlesztésében maradt. Sok tekintetben a szegedihez hasonló helyzet következett be.

A kukorica mellett a tavaszi árpa nemesítése volt eredményes. Sör- és takarmányárpának egyaránt alkalmas fajták születtek, ennek ellenére, profiltisztítás indokával, a kutatásokat megszüntették.

A búzanemesítési munkák több mint két évtized elteltével hoztak a gyakorlatban is hasznosítható eredményt. Ezt megelőzően az intézetben a Szovjetunióból honosított fajtákat tartottak fenn és szaporítottak. Közöttük a híres Bezosztaja 1-et, amely átmenetileg szinte egyeduralkodó volt a hazai búzamezőkön. Az 1970-es évektől kezdve egymás után jöttek az új és egyre értékesebb fajták, amelyeknek kiváló a tél- és fagyállósága, jól teremnek, a betegségeknek ellenállnak és egyesek terméséből különleges minőségű lisztek őrölhetők. A búzafajták közül többet külföldön is fajtalistára vettek, de a vetőmag eladása nem volt számottevő. A legtöbb ország önellátásra törekszik, és csak kényszerhelyzetben vásárol, vagy megveszi a fajtafenntartás jogát.

Az intézet kezdettől fogva rangot adott az alapkutatásoknak. Ezek sorában a genetikai, a virágzásbiológiai, az élettani, a szövettenyésztési és más, a biotechnológiával összefüggő témát műveltek. E kutatások eredményeire támaszkodik a búza- és a kukoricanemesítés. Részben az alapkutatási munkásság elismeréseként, részben az előrelépést szolgálóan Martonvásáron épült meg az a fitotron, amely az egész magyar növénynemesítés kiszolgálására képes. Klímakamráiban a növények fejlődését befolyásoló környezeti tényezőket {IV-637.} mesterségesen meg lehet valósítani és szabályozni.

A Debreceni Agrártudományi Egyetem Kutató Intézete, Karcag

A szikes talajok hasznosítása érdekében 1947-ben hozták létre a Karcagi Növénynemesítő Telepet. Először megkapta a hosszúháti kísérleti telepet, majd 1955-ben Nagykunsági Mezőgazdasági Kísérleti Intézet néven tájintézetté szervezték. Rendeltetése az volt, hogy Szolnok megye és Hajdú-Bihar megye bihari részének adottságaihoz jól alkalmazkodó fajtákat nemesítsen, vizsgálja a növénytermesztés, az állattenyésztés, az üzemszervezés egyes kérdéseit és tegyen javaslatokat a fejlesztésekre. Feladatai 1958-ban az öntözési kutatásokkal bővültek, amikor a Kisújszállási és a Kunhegyesi Kísérleti Telepek a szervezetébe kerültek.

A növénynemesítés eredményeként őszi búza, szegletes lednek, szikes talajokat jól tűrő fűfajták születtek. Az intézet hírnevét azonban sokkal inkább a mezőségi, a réti és a szikes talajok művelési kutatásai (művelési mélység, mélyítés, eszköz, időpont stb.) öregbítették. Figyelemre méltók az öntözéses növénytermesztést, a szikes gyepek javítását, trágyázását és a lucernatermesztést szolgáló kísérletek eredményei.

Az intézet mindinkább alkalmassá vált országos feladatok ellátására. Adottságaira figyelemmel ez „a talajművelési rendszerek, módszerek, valamint a különböző talajok javítási eljárásainak fejlesztése száraz és öntözött körülmények között” témakör volt.

A megbízással egy időben (1970) neve is Talajművelési Kutató Intézetre változott. Karcaghoz csatolták a szegedi Szikjavítási Osztályt az ecsegfalvai és a kelemenzugi (Dévaványa határa) telepekkel együtt. Kisebb jelentőségű feladatként egyes takarmánynövények (bükkönyfélék, mohar, silócirok) nemesítését és fajtafenntartását is rábízta a szaktárca.

Az intézet 1976-ban elveszítette önállóságát, a Debreceni Agrártudományi Egyetemhez (DATE) került és a DATE Kutató Intézete lett. Gondozta az Országos Műtrágyázási Tartamkísérletek rábízott részét, a takarmánynövény-fajták fenntartását, vetőmagjuk szaporítását.

Szabadalma a gyepre alapozott juhtartási technológia, mely az akolépítéstől a trágyakezelésig ad útmutatást.

Az 1990-es, pénzszűkös évek megtorpanást okoztak. Különösen azok a kutatások sínylik ezt meg, amelyek az Intézet hírnevét megalapozták (talajművelés, talajjavítás), de közvetlen jövedelmet nem biztosítanak.

Debreceni Agrártudományi Egyetem Kutató Központja, Nyíregyháza

Nyíregyháza város 1929-ben 29 hektár területen hozta létre a Homokkísérleti Gazdaságot, és építette föl a Téli Gazdasági Iskolát. Az alapítás célja a nyírségi homoktalajok hasznosításának kutatása és a szakmai képzés volt.

A Homokkísérleti Gazdaságot 1948-ban államosították, majd 1955-ben – a kisvárdai, a nagykállói, a gyulatanyai és az újfehértói kutatóhelyek összevonásával – megalakították belőle a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetet, Nagykálló központtal. A központ később Nyíregyházára, a gyulatanyai, az újfehértói telep pedig más intézményhez került.

Az intézet tájintézetként működött. Tevékenységi körébe tartozott a homoktalajokon termeszthető szántóföldi növények (rozs, napraforgó, lucerna, csillagfürt, burgonya) nemesítése, fajtafenntartása, vetőmag-szaporítása és a termesztéstechnológiájának összeállítása. Feladata volt továbbá a gyümölcsnemesítési és gyümölcstermesztési kísérletek beállítása, dohánytermesztési és dohánygyártási technológiák készítése, üzemviteli elemzések és egyes munkafolyamatok gépesítésének kidolgozása. 1969-ben átszervezték, neve Nyírségi Agrotechnikai Kutató Intézet {IV-638.} lett. Tevékenysége a homoki növénytermesztési kutatásokra, a burgonya és a napraforgó nemesítésére, fajtafenntartásra összpontosult. 1975-ben a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat vette át és annak kutatóközpontja lett. Feladatai között fontos szerepet kapott a biológiai alapok biztosítása és a hüvelyes növények nemesítése.

1992-ben az intézetet a DATE-hoz csatolták. Megbízták a homoktalajok hasznosításának kutatásával, a táj kedvezőtlen adottságai között biztonságosan termeszthető növények nemesítésével, az előállított fajták fenntartásával és vetőmag termesztésével. Az intézetben agrártörténeti értékként és szakmai okulásra őrzik és folytatják a Westsik Vilmos által 1929-ben beállított vetésforgó-tartamkísérletet. A kapott eredményekből az ugarolás, a szalma-, az istálló-, a zöld- és a műtrágyázásnak a talaj termékenységére gyakorolt hatása figyelhető meg.

A kutatóközpont rozsfajtái Angliában és Franciaországban is érlelnek kalászt, a csillagfürt nemesítése Európában páratlan, a kisvárdai napraforgó kaszatja pedig a legkedveltebb madáreleségek közé tartozik.

A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Fleischmann Rudolf Kutató Intézete, Kompolt

A kompolti növénynemesítő intézet 80 éve megszakítás nélkül működik. Székács Elemér 1918-ban alapította a jogelőd Növénynemesítő Telepet, s hívta meg vezetőjének Fleischmann Rudolfot. Székács Elemér a kedvezőtlen éghajlati és talajadottságok miatt választotta Kompoltot. Az volt a célja, hogy a szárazságot, a hideget és a gyenge termőképességű talajokat jól tűrő fajtákat nemesíttessen. E munkához Fleischmann Rudolf személyében a legkiválóbb kutatót is megtalálta, aki hozzáértő növénynemesítő volt.

A növénynemesítő telep 1950-ben kísérleti gazdasággá alakult, átvette a megszüntetett Hatvan-Nagyteleki Nemesítő Telep értékes tenyészanyagait. A búza, kukorica, zab, baltacím, kender, lucerna korábbi nemesítése kibővült az árpával és a mákkal. A kísérleti gazdaságból szervezték meg 1955-ben az Északkelet-Magyarországi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetet. A változás új, a táj legégetőbb gondjával, a talajpusztulás megállításával kapcsolatos kutatási feladatokat hozott. Putnokon talajvédelmi kutatócsoportot, Albertmajorban kísérleti telepet létesítettek. A búza- és a kukoricanemesítés Szegedre, a Dél-Alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézethez került (1962).

1970-ben újabb átszervezéssel megalakult a Növénytermesztési és Talajvédelmi Kutató Intézet. A szaktárca további bővítésre adott lehetőséget. 1976-ban Mezőgazdasági Kutatóintézetként az Agrártudományi Egyetemhez került, változatlan kutatási feladatokkal. Mai nevét 1993-ban vette fel, és munkájában ismét a növénynemesítés került előtérbe. A talajvédelmi és a trágyázási kutatások mellett korábban is sikeres növénynemesítés folyt szinte minden szántóföldi növénnyel. Az 1990-es évek végén a kalászosok (búza, árpa, zab), a pillangósok (lucerna, baltacím, vörös here, tarka koronafürt, szója, csicseriborsó), a kender és a mák nemesítését és fajtafenntartását végzik.

A Pannon Agrártudományi Egyetem Takarmánytermesztési Kutatóintézete, Iregszemcse

A jogelőd Növénynemesítő Telepet a nagynevű Mauthner Ödön Magkereskedő és Magnemesítő Rt. létesítette 1936-ban. A részvénytársaság vezetői fontosnak ítélték, hogy minél több saját fajtával rendelkezzenek, ezáltal a vetőmagokat szabadon forgalmazhassák. Egyre többet áldoztak a növénynemesítésre, a szakszerű fajtafenntartásra és a vetőmagok minőségének biztosítására.

Az államosítás után kísérleti gazdaság, majd 1955-ben tájintézet lett. 1970-ben {IV-639.} kapta a Takarmánytermesztési Kutató Intézet nevet; mai nevét 1990-től viseli. Kutatási feladatai mindezek során lényegében nem változtak, mindvégig a növénynemesítés volt előtérben. Azon belül is az olajtartalmú növények (napraforgó, őszi káposztarepce) és az abrakhüvelyesek (szója, borsó) játszották a főszerepet. Egy időben foglalkoztak különböző zöldtakarmány-keverékek vizsgálatával, de nem volt kellő érdeklődés az eredmények iránt. Munkatársaik a legnagyobb sikert a napraforgó nemesítésében és honosításában érték el. E növény kutatására, termesztésére és feldolgozására szervezték az első növénytermesztési vertikumot PROTOL néven. Az érdekeket azonban nem sikerült összhangba hozni, ami az együttműködést formálissá tette.

Az intézet ma a keszthelyi Mezőgazdaság-tudományi Kar részeként működik.

Öntözési Kutató Közhasznú Társaság, Szarvas

Az 1950-ben létesített intézet falai között sikeres nemesítői munka is folyt. A kukorica, a rizs, a cirok, a pillangósok (elsősorban a lucerna) mellett itt épült ki a fűnemesítés legfontosabb bázisa. Takarmány- és pázsitfüveket állítottak elő.

Kidolgozták az öntözött és öntözés nélküli fűmagtermesztés technológiáját. A gyepek hasznosításának különböző módszerét próbálták ki. Vizsgálták az állati végtermék minőségét, a feldolgozást és az ágazat ökonómiai kérdéseit. Ez utóbbiakban nagyszerűen mutattak rá kihasználatlan lehetőségeinkre. A gyepkutatás külön szervezetbe került, s tevékeny részt vállalt a kultúrkörnyezet kialakításában is.

Értékes, eddig meg nem valósított tanulmányok készültek a Tisza-völgy és a Körös–Maros-vidék komplex fejlesztésére.

Az intézet híven őrzi és fenntartja Szarvas egyik ékességét, a Bolza család klasszicista stílusban épült kastélyát.

Répatermesztési Kutatóintézet, Sopronhorpács

1930-ban Sedlmayr Kurt Növénynemesítő Telepet alapított, hogy ott cukorrépa-kutatásokat, nemesítést és vetőmagtermesztést végezzen. Kiváló fajták sora került fajtalistára, s belőlük vetőmag is rendelkezésre állt.

A telepet 1950-ben államosították, majd – a mezőhegyesi cukorrépa-nemesítés átvételével – e kutatások hazai központjává fejlődött. A Cukoripari Tröszt szervezetébe kerülve szorosabbá vált az együttműködése a Cukoripari Kutató Intézettel, s az agrotechnikai és az öntözési kutatások céljára telephelye létesült Martfűn.

1991-ben megkezdődött újbóli magánosítása. Több kft. alakult belőle, amelyek közül kettő, a SES-BETA Növénynemesítő, Vetőmagtermesztő és Kereskedelmi, valamint a BETA Kutató és Fejlesztő Kft. foglalkozik kutatással. A két kft.-ben tovább folynak a cukorrépa-nemesítési, -honosítási és -termesztési (talajművelési, trágyázási, növényvédelmi, öntözési, betakarítási) kísérletek.

Dohánykutató és Minőségfejlesztő Intézet Kutató Fejlesztő Rt., Debrecen

A 19. században az egyre élénkülő dohányipar jó minőségű, hazai nyersanyagot követelt. Debrecen-Pallagon 1898-ban megnyitotta kapuit a Dohánytermelési Kísérleti Állomás. Azért esett a választás Debrecenre, mert a városról elnevezett dohányfajta szolgáltatta a legjobb pipadohányt.

Az állomás feladatául kapta a termelési és kezelési eljárások fejlesztését, a dohány nemesítését és a vetőmag termesztését, a gazdák oktatását, a szaktanácsadást, a szakirodalom ápolását, a dohányjövedéki tisztek és a dohánykertészek képzését. A munka ennek szellemében és rendkívül eredményesen folyt a II. világháború végéig. 1951-ben a termesztési és a feldolgozási kutatásokat a Budapestre telepített Dohánykutató Intézetben egyesítették. {IV-640.} Egy évtized multán e két szakterület szétvált, majd 1971-ben Debrecenben újra egyesült.

Az intézetet ekkor a Magyar Dohányipari Vállalatok Trösztje vette át, s ismét korszerű intézménnyé fejlesztette. A fajta-előállítás, a termesztési kutatások, a gyártmányfejlesztés egyaránt kedvező feltételek között folyhatott, s mindegyik területen sikert hozott (új fajták, Sopianae cigaretta). Előtérbe kerültek az egészségvédelem kérdései.

A dohányipar magánosításával az intézet elvesztette biztos anyagi hátterét. Szervezeti változtatásokkal, pályázatokkal, s jelentős létszám- és kutatásitevékenység-csökkentés árán sikerült megmaradnia. 1992-től részvénytársaságként működik.

Gyógynövény Kutató Intézet Rt., Budakalász

A gyógynövényekkel kapcsolatos kísérletek szülőföldje – egész Európát tekintve is – Erdély, szülőatyja pedig Páter Béla (1860–1938). Kolozsvári munkássága nyomán vált itthon és külországokban egyaránt ismertté, hogy hazánk milyen gazdag vadon termő gyógynövényekben. Páter kezdeményezte a szervezett gyűjtést, illetve egyes fajok termesztését. Sikereit és e tevékenység szükségességét látván, 1915-ben a mezőgazdasági kormányzat – elsősorban a hatósági vizsgálat végzésére – Gyógynövény Kísérleti Állomást létesített. Feladatául adta, hogy kutassa a vadon termő gyógynövények előfordulási helyeit, határozza meg a termesztésre alkalmas fajokat, helyeket és módszereket, ellenőrizze a szaporítóanyagok előállítását, tárja fel a drogok hatóanyagait és a kinyerés lehetőségeit. Az állomás – utóbb intézet, 1991-től pedig részvénytársaság – ezeknek megfelelve a fontosabb fajok nemesítését ma is sikerrel folytatja. A gyógynövények mellett tevékenységét a fűszer- és az aromanövényekre is kiterjesztette. Munkatársai értékes botanikus kertet létesítettek. Több laboratóriumi eljárást tökéletesítettek, amelyek az egyes hatóanyagok vizsgálatát, elemzését és azonosítását szolgálják. Szoros együttműködésben dolgoznak a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemmel (KEÉ), hogy öregbítsék hazánk nemzetközi elismertségét és megerősítsék piaci szerepét.

Az intézet egykori főmunkatársa, Bernáth Jenő jelenleg a KEÉ Gyógynövény Tanszék vezetője.

A Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Kutatóintézete, Budapest

Nemzetközi egyezmény nyomán 1932-ben átszervezték a hazai növényvédelmet. A Rovartani Állomás (a korábbi Phyloxéra Kísérleti Állomás), valamint a Növénykórtani és Biokémiai Intézet (eredetileg a Magyaróvári Növényélet- és Kórtani Állomás) összevonásával létrehozták a Növényvédelmi Kutató Intézetet.

Az intézet feladata az állati és növényi kártevők, az élettani rendellenességek, valamint a gyomok tanulmányozása. Az ellenük való védekezés módszereinek kidolgozása, az eszközök és szerek vizsgálata és minősítése volt.

Az új intézet, gazdag örökséggel a birtokában, három osztállyal (Állattani, Növénytani és Kémiai) kezdte meg munkáját. A szaktárca hatáskörébe tartozott, és a növényegészségügyi szolgálat részét képezte. Ma sincs rá megfelelő magyarázat, hogy miért került az MTA intézetei közé.

A II. világháború az intézetben szörnyű károkat okozott. Az Állattani Osztály páratlan gyűjteményei, nagy értékű könyvtára és teljes felszerelése odaveszett. A kutatók száma is megfogyatkozott. Az 1950-es évek végére sikerült csak a kor színvonalának megfelelő, nagy intézményt megteremteni.

Az 1960-as években az intézet kísérleti teleppel bővült, és jelentős fejlesztésekre, valamint szervezeti egységek felállítására kapott lehetőséget. Kutatói szinte minden {IV-641.} részterületen sikerrel munkálkodtak és hozzájárultak a magyar növényvédelem nemzetközi tekintélyének visszaállításához.