A szőlészeti kutatómunka

Kutatóintézeti munka

A szőlőtermesztési és borgazdasági feladatok megoldására létrehozott első tudományos intézmény, a Magyar Királyi Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet Darányi Ignác földművelésügyi miniszter kezdeményezésére (1896), Istvánffy Gyula tervei alapján 1898-ban alakult meg. 1904-ben az egyik budai szőlőhegyen, az akkori Törökvész dűlőben (ma Herman Ottó út) megépült kutatói bázis Európa egyik legkorszerűbb tudományos intézete volt, amelyet a szőlő- és bortermelő világ számos díjjal jutalmazott. Kísérleti telepei: Sátoraljaújhely, Sárospatak, Kolozsvár, Olaszliszka, Mád-Zombor, Sóstó, Tolcsva, Deliblát, Kecskemét (Miklóstelep).

Első igazgatója Istvánffy Gyula (1890–1915) lett, akinek vezetése alatt az intézet jelentős eredményeket ért el a filoxéra és a szőlőbetegségek elleni küzdelemben – a szőlőperonoszpóra előrejelzési programjának kidolgozásával nemzetközi elismertséget szerzett. Az intézet neves munkatársai Istvánffy Gyula, Tompa Artúr, Kövessi Ferenc, Pálinkás Gyula, Dicenty Dezső, Andrasovszky József, Requinyi Géza, Sántha László stb. a szőlőre és borra vonatkozó ismeretek gazdagításával elősegítették a szőlő- és borkultúra haladását. Kutatták a szőlő biológiai tulajdonságait, nemesítését, ampelográfiáját, betegségeit, kártevőit, növényvédelmét, továbbá a bor kémiáját, mikrobiológiáját és tehnológiáját. Eredményeikkel nemzetközi hírnévre tettek szert.

Az 1880-ban megjelent peronoszpóra (Plasmopara viticola) további csapást mért a filoxéra-kártételtől megrendült szőlőtermesztésre. A kórokozó gomba biológiáját, az ellene való védekezés hatásosságát {IV-675.} vizsgálva Istvánffy Gyula és Pálinkás Gyula ért el nemzetközileg is kimagasló eredményeket.

A világhírűvé vált kutatóintézet a továbbképzésben is közreműködött. Főépületében kapott előadótermet, laboratóriumot a Magyar Királyi Felsőbb Szőlő- és Borgazdasági Tanfolyam, amelynek gyakorlatai az intézet szőlőültetvényeiben, illetve a Budafokon 1901-ben alapított pincemesteri tanfolyam tanpincéiben folytak.

A Magyar Királyi Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézetben az I. világháború után a kutatómunka rovására egyre inkább előtérbe kerültek a termesztés sikerének érdekében végzett rutinvizsgálatok, a szaktanácsadás és az ellenőrző vizsgálatok; a kártevők és betegségek vizsgálata, a védekezés módszerei, a szőlő élettani kérdései, a szaporítóanyag minősége és a fajták értékelése, a talajvizsgálatok, a trágyázási és telepítési szaktanácsok. Az intézet neve a későbbiekben Magyar Királyi Szőlő- és Borgazdasági Központi Kísérleti Állomás (Ampelológiai Intézet), majd Országos Magyar Királyi Szőlő- és Borgazdasági Kísérleti Intézet lett.

Az intézet és a Felsőbb Szőlő- és Borgazdasági Tanfolyam igazgatója 1920–1942 között Dicenty Dezső. Nevéhez fűződik az alkalmazott szőlészeti talajtan megalapítása, az oltványszőlők telepítése szempontjából fontos fiziológiai mész meghatározási módszerének kifejlesztése. Szilágyi Jánossal, Treitz Péterrel az alanyfajták hazai adaptációját vizsgálva kidolgozta az ún. magyar mészfok-meghatározási módszert, amelyet később külföldön is átvettek. Igazgatása idején az 1924-ben Párizsban megalakult Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (Office International de la Vigne et du Vin) alapítói között Magyarország is jelen van.

A II. világháború után az Országos Magyar Szőlő- és Borgazdasági Kísérleti Intézet – átszervezés után – Szőlészeti Kutató Intézet néven folytatta munkáját. Az intézethez 1949-től 7 kísérleti telep (Tarcal, Eger, Miklóstelep, Katonatelep [Mathiász-telep], Badacsony, Pécs, Kecskemét) tartozott, később telepet létesítettek Mórott, Lakitelken és Budakeszin is. A tudományos munka eredményeit új fajták, korszerű termesztési eljárások kidolgozása jelzi.

A szőlőkataszteri (monográfiai) felvételeket – amelyeket 1949-ben kiadott rendeletével a földművelésügyi miniszter indított el – a Szőlészeti Kutató Intézet végezte 10 éven át (1949–1959). Az Európában elsők között elkészített szőlőkataszter az ország szőlőtermő területét földrajzi tájegységekbe, körzetekbe sorolta. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium megbízásából a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet (korábban Szőlészeti Kutató Intézet) munkatársai 1979–1982 között új szőlőkatasztert készítettek, majd 1990-ben a tudományos kutatásokra és a gyakorlati tapasztalatokra támaszkodva megtörtént a szőlőtermő helyek újabb kategorizálása és besorolása.

A nagyüzemek létrejöttével megkezdődött az új szőlőtermesztési eljárások bevezetése is. Szőlőtermesztésünk tudományos és technikai korszerűsítése 1955–1975 között ment végbe. A munkában a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet (1950–1970 között Szőlészeti Kutató Intézet) kísérleti állomásai, hat egyetemi és főiskolai tanszék, továbbá a Villányi, majd a Balatonboglári és a Gyöngyös-domoszlói Állami Gazdaság laboratóriumai vettek részt.

A közösen végzett kutatás, a tudományos-technikai korszerűsítés feladatai közé tartozott a történetileg kialakult fajtaválaszték módszeres értékelése a nagyüzemi termesztésre való alkalmasság szempontjából; az intenzív művelésmódokat biztonságosan tűrő, borvidékenként legmegfelelőbb fajtaösszetétel meghatározása; a gépi művelésre alkalmas ültetvényszerkezeti {IV-676.} forma, talaj- és környezetvédelem kidolgozása; a gépi művelés, ökológiai viszonyok és a termelési cél által megkívánt legmegfelelőbb tőkeművelési, metszési és agrotechnikai eljárások (talajművelés, trágyázás, növényvédelem, öntözés) kifejlesztése; az új telepítésekhez szükséges szaporító- és ültetési anyagok készítése nagyüzemi technikájának és technológiájának tudományos megalapozása.

A szőlészeti és borászati kutatómunka bázisintézete a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet (1970-től). Működésének célja: a szőlő nemesítése és termesztéstechnológiájának korszerűsítése, a feldolgozás és borkezelés fejlesztése. Az intézet 1977-ben Budapestről Kecskemétre költözött, öt vidéki kutatóállomása tájkutatási feladatokat végzett.

1981–1996 között a Tudománypolitikai Bizottság határozata alapján az intézet Kertészeti Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutató Intézete, illetve Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutató Intézete elnevezéssel felsőoktatási integrációban működött. Ezzel egyidejűleg átadta badacsonyi, egri, pécsi és tarcali kutatóállomásait, valamint lakitelki kísérleti telepét az adott tájkörzet integráló szerepet betöltő szőlészeti és borászati vállalatainak. Kutatási potenciálja ezzel jelentősen csökkent.

1997-ben hozták létre kecskeméti székhellyel az FM Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetét; három kutatóállomása (Pécs, Kecskemét, Eger), két kísérleti telepe (Badacsony, Katonatelep) és egy kísérleti pincéje van (Budapest). Kutatási témái a szőlészet, a borászat és az ökonómia területeit ölelik fel. Feladatai a szőlő nemesítése és termesztésének fejlesztése, a szőlőfeldolgozás és borkezelés korszerű módszereinek kidolgozása. A kutatások szőlőművelési, telepítési, üzemszervezési, élettani, kórtani, biokémiai, borbakteriológiai, borászati technológiai és borgazdasági témákban folynak.

Tanszéki kutatás

A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Szőlőtermesztési Tanszékén a kutatás az 1950-es évek elején indult, amelynek eredményei jelentősen hozzájárultak a gyakorlati termesztés által folyamatosan felvetett problémák megoldásához. A kutatás fő irányai és eredményei az alábbiakban foglalhatók össze: 1. A szőlőfajták változékonyságának vizsgálatára és a fajtafenntartás érdekében végzett szelekciós nemesítésére irányuló kutatómunkát Kozma Pál vezette, amelynek eredménye több államilag elismert fajta (Nemes kadarka, Nemes furmint). 2. A szőlő keresztezéses nemesítése Kozma Pál, Urbányi Márta, Sz. Nagy László, Tusnádi József nevéhez fűződik. Munkájuk célja: korábbi érésű, jó minőségű, rothadásnak ellenálló, fagytűrő, a homokot jól bíró fehérborszőlő-fajták, színanyagban gazdag, s minden más tulajdonságában értékes vörösborszőlő-fajták, változatos érési idejű, tetszetős, nagybogyójú, jóízű, jól szállítható és eltartható csemegeszőlő-fajták, rezisztens nemes fajták és értékes alanyfajták előállítása volt. A kutatók munkájának eredménye számos minősített fajta, többek között a Bíbor kadarka (minősítés éve: 1974), a Mátrai muskotály (1986) és a vinifera értékű bort adó fajhibridek (CS.F.T. 195 [1969]; CS.F.T. 194 [1966]; CS.V.T. 55 [1966] stb.). 3. A szőlőfajta-kutatást, fajtaértékelést a munkatársak Csepregi Pál és Zilai János vezetésével végezték. A munka az 1950-es években kezdődött az országban található fajták begyűjtésével, leírásával, azonosításával, fajtagyűjtemény létesítésével. A kutatási eredményeket Csepregi P.–Zilai J. Szőlőfajtáink (1955, átdolgozott kiadás: 1976), valamint a Szőlőfajta-ismeret és használat (1989) című könyvek foglalják össze. A fajtakutatás eredményeit a gyakorlatba is átültették, ennek következtében Magyarországon az 1970-es évek elejétől már csak minőségi borszőlőfajtákat telepítettek. 4. A szőlő tápanyagellátásának vizsgálatára irányuló modellkísérleteket {IV-677.} Polyák Dezső folytatta. 5. Az optimális tápanyag-ellátottság vizsgálatát Kozma Pál irányításával a tanszék által kidolgozott tenyészedényes módszerrel végezték. A táplálkozás-élettani vizsgálatok eredményeit számos tudományos publikáció tette közzé. 6. A tőkeművelés és metszésmódok fejlesztésének kutatását Csepregi Pál vezette. A munka 1951-ben a borvidékek hagyományos tőkeművelés- és metszésmódjainak tanulmányozásával kezdődött. A kutatás eredményeit a nagyüzemi szőlőtermesztés területén hasznosították. A tapasztalatokat Csepregi Pál A szőlő metszése, fitotechnikai műveletei (1982) című nemzetközi díjas szakkönyve foglalja össze. 6. A szőlő fagyveszélyes környezetben végzett magasművelésének lehetőségét Balogh István és Csepregi Pál kutatta, az alföldi szőlőtermesztés fejlesztése érdekében. 7. A szőlőoltványok előállításának korszerűsítése Zilai János kutatásának eredménye, aki komplex oltványkészítési eljárást dolgozott ki.

A kutatási eredmények elterjeszése érdekében a szakirodalmi munkásság mellett a tanszék munkatársai 1960-tól kezdve több mint 250 hazai országos rendezvényen (pl. a Lippay János Tudományos Ülésszakon, az MTA Kertészeti Bizottsága által szervezett országos konferenciákon Budapesten és vidéken, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet által szervezett országos rendezvényeken, a Kecskeméti Országos Kertészeti Napokon stb.) tartottak előadást.