A szőlőnemesítés története

A csemegeszőlő nemesítése

A tudatos nemesítés Mathiász János és öccse, József munkájával indult. Munkásságuk nemzetközileg is kiemelkedő eredményeket hozott. Mathiász János (1838–1921) világszerte elismert szaktekintély volt, mintegy 3500 hibridet állított elő. Fajtái közül 12 terjedt el nagyobb mértékben (pl. Cegléd szépe, Erzsébet királyné emléke, Ezeréves Magyarország emléke, Kecskemét virága, Mathiász Jánosné muskotály, Szőlőskertek királynője, Szauter Gusztávné muskotály). A világon legismertebb a Szőlőskertek királynője és a Csabagyöngye (Mathiász hibridje, amelyet Stark Adolf nevelt fel). Fajtái Olaszországban és Kaliforniában is megállták helyüket.

Stark Adolf (1837–1910) nevéhez fűződik a Csabagyöngye előállítása. E tény számos vitára adott okot, egyesek kizárólag az ő munkássága eredményének tekintik.

A 20. századi csemegeszőlő-nemesítés jellegzetes alakja a Kossuth-díjas Kocsis Pál (1884–1967). Az általa előállított 14 csemegeszőlő-fajta közül fajtaelismerésben részesült: a Gloria Hungariae, a külföldön is elterjedt Irsay Olivér, a Kocsis Irma és az Attila.

Póczik Ferenc munkásságának jelentős eredménye a Pannónia kincse (1942); a Mócsai Mariska Szűcs József fajtája.

Az intézményes szőlőnemesítés a Szőlészeti Kutató Intézet Mathiász-telepén (Katona-telep) indult meg Mathiász János és Kocsis Pál munkájának folytatásaként. A csemegeszőlő-fajták vizsgálati módszerét Darnay Ernő dolgozta ki. Az intézetben 1958-tól nagyarányú hibridizálás indult {IV-679.} meg korai érésű, nagy bogyójú, magvatlan csemegeszőlő és peronoszpóra-rezisztens fajták előállítása érdekében. Az intézeti nemesítői munka eredménye többek között a Darnay Ernő, Szegedi Sándor és Erős János által előállított Olimpia (1965), Rekord (1966), Favorit (1968) és Téli muskotály. Kozma Pál és munkatársai keresztezéssel állították elő a Kozma Pálné muskotály fajtát.

Borszőlőfajták nemesítése

A borszőlő-nemesítés kezdete is Mathiász János nevéhez fűződik (Kecskemét virága). Jelentős munkásságot fejtett ki e téren is Kocsis Pál a kettős hasznosítású Irsai Olivér és Kocsis Irma fajták, valamint a Balaton kincse, a Szent László, a Kecskeméti rizling, az Úrréti stb. előállításával. Keresztezéses nemesítés útján állította elő vörösborszőlő-fajtáit (Kunvér, Jászvér, Ördögvér) Ábrahám András és Ábrahám Béla Helvécián.

A borszőlőfajták nemesítése az 1960-as években bontakozott ki. Indulásakor alapvető célkitűzés volt a megszokott, híres fajták gazdaságosságának növelése, elsősorban fajtán belüli szelekció révén. A mutációs, valamint a fajta- és fajkeresztézéses nemesítés a borszőlőfajták típusainak megjavítását célozta meg. A nemesítés további feladata lett nem direkttermő jellegű, rezisztens, kevés permetezést igénylő fajták előállítása a direkttermők leváltása érdekében.

A borszőlő-nemesítés első eredményei a fajtacsoporton vagy fajtán belüli szelektálás során keletkeztek. Különösen nagy jelentőségű munka a fajtacsoporton belüli klónszelekció, amellyel kezdetben Engelbrecht Károly (Olasz rizling) és Kardos József (Furmint, Kéknyelű, Sárga muskotály) foglalkozott. A fajtacsoporton belüli szelektálás elméletének és gyakorlatának nemzetközileg is kiemelkedő szaktekintélye Kozma Pál, aki a klóntípus-szelekció általa kidolgozott új módszerével megjavította a Kadarka minőségét és megindította a Furmint szelekcióját is. A korszerű klónszelekciós módszer megalapozója Németh Márton, akinek az Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet pécsi telepén végzett munkássága kiterjedt többek között a Cirfandli, a Fehér furmint, a Hárslevelű, az Olasz rizling és a Kék kadarka szelektálására.

A borszőlő-nemesítés második szakaszában a fajtakeresztezés játszotta a fő szerepet. Ez a munka 1950-től az állami nemesítés kibontakozásával indult meg. A rezisztens szőlőfajták előállítása (a direkttermők leváltására) a Kertészeti Főiskola Szőlőtermesztési Tanszékén folyt. A francia direkttermők honosításával és nemesítési alapanyagként való felhasználásával 1948 óta a Szőlészeti Kutató Intézetben foglalkozott Csizmazia József és Bereznai László. Munkájuk eredményeként született rezisztens fehérborszőlő-fajta az Egri csillagok. Az intézet Kecskemét-Miklóstelepén 1950-től Kurucz András és Kwaysser István fejtett ki jelentős nemesítői munkát a fajtahibridizálás terén. 1959–1963 között 21 fajtajelöltet terjesztettek fel elismerésre. A Keszthelyi Agrártudományi Főiskola Kertészeti Tanszékén 1949-től Bakonyi Károly és Jeszenszky Árpád az Olasz rizling klónszelekciójával ért el jelentős eredményeket.

Az utóbbi évtizedekben fejlettebb és bonyolultabb nemesítési módszerek (fajkeresztezés, mutációs nemesítés) alkalmazásával értek el eredményeket. Különösen kiemelkedő Tamássy István és Koleda István munkássága az új módszerek kidolgozása és alkalmazása terén (Kertészeti és Szőlészeti Főiskola, illetve Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem), de a legkorszerűbb módszereket Kozma Pál is alkalmazta nagyívű munkássága során.

Kiemelkedő nemesítői munkát fejtett ki a borszőlő-nemesítés terén többek között Csizmazia József és Bereznai László (Zalagyöngye, Bianka, Medina), Németh Márton (Fűszeres kadarka, Pintes), Bakonyi {IV-680.} Károly (Cserszegi fűszeres), Kozma Pál (Bíbor kadarka, Magyar frankos, Rubintos, Mátrai muskotály, Táltos), Sz. Nagy László (Mátrai muskotály, Táltos), Tusnádi József (Bíbor kadarka, Magyar frankos, Rubintos, Táltos), Tamássy István és Koleda István (Kunleány), Kwaysser István (Ezerfürtű, Kurucvér, Jubileum 75, Kármin).

Alanyszőlő nemesítése

A szőlőalanyfajták nemesítése terén világhírt szerzett Teleki Zsigmond (1854–1910), akinek rendkívüli érdeme, hogy korát megelőző módon, már a századfordulón felismerte a szőlőalanykérdés helyes megoldását. Híres alanyfajtája a Berlandieri x Riparia Teleki. Klónszelekciós munkáját fia, Teleki Sándor (1890–1942) folytatta tovább. Munkája jelentős eredménye az 1934-ben előállított és 1983-ban minősített Berlandieri x Riparia T. 5C. Alanyfajtái több országban (Luxemburg, Svájc, Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország) elterjedtek.