A Kárpát-medence növényvilága

Kárpáti flóratartomány (Carpaticum)

Három flóravidékre tagolódik: 1. Északi-Kárpátok (a Kis-Kárpátoktól a Sátorhegységig); 2. Keleti-Kárpátok (Erdély, a Mezőség kivételével); 3. Mezőség (az előbbi flóravidék mezőségi tája).

1. Az Északi-Kárpátok flóravidékének zöme a fenyves, kisebb részben a bükkös övbe tartozik. Magasabb területein már a törpefenyő (Pinus mugo) régiója uralkodik, feljebb havasi gyepeket, olykor tőzegmohalápokat találunk lápifenyővel (Pinus uncinata), ritka hangafélékkel [molyűző (Ledum)], tőzegrozmaring (Andromeda) stb.). A legváltozatosabbak – és már két évszázada ismertek – a Magas-Tátra elsősorban alpin elemekben gazdag flórájának ritkaságai. 1795-ben Kitaibel Pál kutatott itt, és az általa felfedezett új fajok nemsokára színezett rézmetszetes képein váltak ismertté. A mészkő- és szilikát-sziklagyepek számos szép, részben bennszülött faja közül a legismertebbek:

• Kitaibel-fűz (Salix kitaibeliana)
• kárpáti nyír (Betula carpatica)
• kárpáti csenkesz (Festuca carpatica)
• tátrai szarkaláb (Delphinium oxysepalum)
• havasi sisakvirág (Aconitum firmum)
• Lumnitzer-szegfű (Dianthus lumnitzeri) és fényes szegfű (D. nitidus)
• mirigyes fogas-ír (Dentaria glandulosa)
• kárpáti kőrontó (Saxifraga carpatica) és tartós kőrontó (S. perdurans)
• kárpáti harangrojt (Soldanella carpatica)
• kárpáti harangvirág (Campanula carpatica)
• kereklevelű margitvirág (Chrysanthemum rotundifolium).

A Gömör–Szepesi-érchegységi flórajárás meszes szikláinak talán legszebb endemizmusa a murányi boroszlán (Daphne arbuscula).

2. A Keleti-Kárpátok flóravidéke, amely nemcsak havasi és alhavasi tájakat, hanem jelentős dombvidéket is magában foglal, az egész Kárpát-medencének bennszülött fajokban leggazdagabb vidéke. Az alföldi peremhegyeken és az Erdélyi-medencében jórészt tölgyesek uralkodnak, majd a bükkösök is megjelennek. A legmagasabb területek már a fenyőövbe tartoznak (luc- és jegenyefenyő), feljebb a törpefenyő öve, ezen felül pedig törpecserjések, majd havasi sziklagyepek következnek.

{II-71.} A több évszázad óta méltán híres gazdagságú flóravidék közel 200 bennszülött és reliktumfajjal dicsekedhet. Ez országos viszonylatban mintegy 7,5%, ami Kelet-Közép-Európában szinte egyedülálló jelenség.

Néhány fás növényfajon kívül – mint a Jósika-orgona (Syringa josikaea), az erdélyi berkenye (Sorbus dacica) vagy az erdélyi havasszépe (Rhododendron kotschyi) – a legszebb és legismertebb lágyszárúak (méltatlanul mellőzve még legalább ugyanennyit):

• erdélyi madárhúr (Cerastium transsilvanicum)
• erdélyi habszegfű (Silene dubia) és radnai habszegfű (S. nivalis)
• Bánffy-fátyolvirág (Gypsophila petraea)
• koronás szegfű (Dianthus callizonus), fagyos (D. gelidus), vékonylevelű (D. tenuifolius) és tűlevelű szegfű (D. spiculifolius)
• erdélyi harangláb (Aquilegia transsilvanica)
• Degen-sisakvirág (Aconitum degenii)
• erdélyi májvirág (Hepatica transsilvanica)
• erdélyi boglárka (Ranunculus carpaticus)
• hármaslevelű berkipimpó (Waldsteinia ternata)
• sárgászöld kőtörőfű (Saxifraga luteoviridis)
• Szent István-mák (Papaver corona-sancti-stephani)
• erdélyi lednek (Lathyrus transsilvanicus)
• erdélyi ibolya (Viola declinata) és rózsaszínű ibolya (V. jooi)
• tenyeres medvetalp (Heracleum palmatum)
• Bruckenthal-hanga (Bruckenthalia spiculifolia)
• Baumgarten-kankalin (Primula baumgarteniana)
• törpe harangrojt (Soldanella pusilla)
• barcasági tárnics (Gentiana cruciata subsp. phlogifolia)
• Janka-gyopárnefelejcs (Eritrichium jankae)
• szívlevelű nadálytő (Symphytum cordatum)
• vörös tüdőfű (Pulmonaria rubra) és Filarszky-tüdőfű (P. filarszkyana)
• erdélyi zsálya (Salvia transsilvanica)
• Baumgarten-veronika (Veronica baumgartenii)
• bihari csormolya (Melampyrum biharicum)
• egyfészkű cickafark (Achillea schurii)
• Teleki-virág (Telekia speciosa)
• kárpáti zergevirág (Doronicum carpaticum)
• kárpáti imola (Centaurea carpatica)
• Zawadski-margitvirág (Chrysanthemum zawadskii)
• erdélyi nyúlfarkfű (Sesleria heufleriana)
• bánsági sáfrány (Crocus banaticus) stb.

3. A Mezőséget körülfogja az előző flóravidék, de növényvilága attól teljesen elkülönülő. A mezőségi flóravidék a Fekete-tenger menti erdős sztyepp hazai folytatása: igen csekély erdőmaradványokkal, de annál több jellegzetes, melegkedvelő pusztafüves elemmel, továbbá sós-szikes réti vagy tóparti növényfajjal. Bennszülött növénye kevés:

• néhány berkenye- (Sorbus-) kisfaj
• erdélyi hérics (Adonis transsilvanica)
• Péterfi-csüdfű (Astragalus peterfii)
• sugaras fejvirág (Cephalaria radiata)
• erdélyi hangyabogáncs (Jurinea transsilvanica),

de annál több a tipikus pontusi sztyeppnövény:

• keleti bazsarózsa (Paeonia tenuifolia)
• tátorján (Crambe tataria)
• gumós pimpó (Potentilla tuberosa)
• ukrán macskamenta (Nepeta ucranica)
• sugaras zsoltina (Serratula radiata)
• rutén imola (Centaurea ruthenica) és orosz imola (C. trinervia)
• tordai hagyma (Allium obliquum)
• tavaszkikerics (Bulbocodium vernum), és sokféle csüdfű (Astragalus), zsálya (Salvia), árvalányhaj (Stipa).

{II-72.} A szikeseken és sós réteken:

• sziksófű (Salicornia herbacea)
• Pallas-szikfű (Petrosimonia triandra)
• széleslevelű kocsord (Peucedanum latifolium)
• tatár sóvirág (Limonium tataricum)
• több sziki útifű (Plantago cornuti, P. schwarzenbergiana)
• pompás őszirózsa (Aster tripolium) stb.

Pannóniai flóratartomány (Pannonicum)

A magyar vagy pannon flóratartomány flóravidékeit alább részletesebben tárgyaljuk. Itt most csak a mai országhatáron túli, delibláti homokpusztát említjük. Ez a meszes homokterület igen gazdag növényzetű. Számos – mind a kontinentális pusztákkal, mind a Balkánnal rokon – bennszülött fajt mutat fel:

• Wagner-csenkesz (Festuca wagneri)
• férjüstök (Comandra elegans)
• homoki varjúháj (Sedum sartorianum subsp. hillebrandtii)
• homoki ernyőke (Rindera umbellata)
• Janka-imola (Centaurea jankaeana) stb.

A Fruška-Gora lábánál él a legnagyobb botanikusunk által felfedezett és nevét viselő Kitaibel-mályva (Kitaibela vitifolia).

Az Alföld keleti szegélyén, a nagyváradi Pece-patak meleg vizében több száz év óta ismert egy érdekes harmadkori maradványfaj, a nílusi tündérrózsa (Nymphaea lotus var. thermalis). A Kitaibel Pál által felfedezett növényt egy időben a budai Császár fürdő és a keszthelyi Hévíz forrásvizeiben is meghonosították.

A kelet-alpesi flóratartomány (Noricum)

Az ország nyugati határszéleinek nem nagy területe már a közeli Alpok és az óceáni klíma befolyását mutatja (Soproni-hegység, Kőszeg hegyvidéke, Vend-vidék). A területen fenyőerdők [luc (Picea), vörösfenyő (Larix) és erdeifenyő (Pinus)], havasi éger (Alnus viridis), csarabosok, áfonyások, tőzegmohás lápok találhatók. Szép alhavasi fajairól később még megemlékezünk.

A Borostyánkő-hegység szerpentinjén igen jellegzetes növényzet alakult ki, pl. a szerpentin-fodorka (Asplenium forsteri), vagy a szerpentin-kövirózsa (Jovibarba hirta subsp. adenophora).

A kelet-balkáni (bánsági) flóratartomány (Praemoesicum)

A Domugled-hegység és az Al-Duna vidékének aránylag kis területe a tölgyes és bükkös övbe tartozik. Rendkívül gazdag flórájának különlegességeit az idáig feljutó balkáni, valamint erdélyi fajok adják. A fás növények közül említésre méltó a dió (Juglans), az orgona (Syringa), a keleti gyertyán (Carpinus orientalis), a déli ostorfa (Celtis australis), a francia juhar (Acer monspessulanus), a török mogyoró (Corylus colurna), a vörös boróka (Juniperus oxycedrus), a feketefenyő (Pinus nigra) stb. Jelentős számban élnek itt díszes lágyszárúak is:

• magyar tulipán (Tulipa hungarica)
• bánáti szegfű (Dianthus banaticus) és al-dunai szegfű (D. petraeus)
• Degen-kövirózsa (Sempervivum degenianum)
• magyar medvetalp (Acanthus hungaricus vagy A. balcanicus)
• vastagtövű harangvirág (Campanula crassipes) stb.

A nyugat-balkáni (illír) flóratartomány (Illyricum)

Az egykori Horvát–Szlavónországnak két flóravidéke van. Az egyik a szlavóniai, a Dráva és Száva közti középhegységekkel és a Dráva-síkkal. Bükköseiben többek között megjelenik a magyal (Ilex aquifolium), tölgyeseiben a magyar tölgy (Quercus frainetto) és a szlavón tölgy (Qu. robur subsp. slavonica), a tompalevelű juhar (Acer obtusatum), a komlóbükk (Ostrya carpinifolia). A másik a horvát flóravidék. Magashegységein a jórészt kiirtott erdők karsztvidéke {II-73.} jellemző, mediterrán és nyugat-balkáni elemekkel. Fenyőerdei felett az alhavasi tájon a törpefenyő (Pinus mugo), boróka- (Juniperus), erika- (Erica), havasszépe- (Rhododendron) fajok; az alhavasi-havasi sziklafüves lejtőkön fajgazdag gyep, nagyszámú bennszülött fajjal. Méginkább áll ez a Velebit-hegységre, melynek különleges növényvilágát elsősorban magyar botanikusok tárták fel: Kitaibel Pál (1802), Borbás Vince (1875, 1884), századunk elején pedig Degen Árpád és munkatársai.

A mediterrán tengerpart (Litus mediterraneum)

Az adriai tengerpart néhány kilométer szélességű sávja már nem a közép-európai, hanem a mediterrán flóraterülethez tartozik. Földközi-tengeri cserjék és fák, pl. babér (Laurus), olajfa (Olea), füge (Ficus), pisztácia (Pistacia), magyaltölgy (Quercus ilex), ültetett és meghonosodott növények, pl. ciprus (Cupressus), tengerpartifenyő (Pinus pinaster), fügekaktusz (Opuntia), agáve (Agave) élnek itt.