A Pannon-medence növényvilága

Az Alföld flóravidéke

Növényföldrajzilag az Alföld mint flóravidék jóval túlterjed politikai határainkon. Északnyugaton ide tartozik még a Morvamező és a Bécsi-medence, délen és északkeleten pedig a Dráva–Száva mente, a bánsági sík, sőt átnyúlik még a Száván és az Al-Dunán túlra is. Teljes egészében az erdős puszták övébe tartozik, egykor mocsarakkal és láperdőkkel tarkított lösz- és homokterület volt. A lecsapolások és felszántások miatt azonban már régóta zömmel kultúrtájjá vált, mindössze kisebb löszerdő-maradványok, láprétek, löszpusztarétek és homokpuszták tarkítják.

A Magyar-alföldnek mintegy másfél tucatnyi bennszülött növényfaja (illetve alfaja) van. A fásszárúak közül ilyen a Duna árterein a magyar vagy fekete galagonya (Crataegus nigra), a lágyszárúak közül

homokon:

• kopaszodó len (Linum hirsutum subsp. glabrescens)
• tartós szegfű (Dianthus diutinus) és magyar szegfű (D. pontederae)
• magyar csenkesz (Festuca vaginata)
• homoki v. magyar varjúháj (Sedum sartorianum subsp. hillebrandtii)
• homoki v. magyar kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. hungarica)
• homoki vértő (Onosma arenarium)
• homoki fátyolvirág (Gypsophila arenaria)
• homoki keserűfű (Polygonum arenarium)
• homoki kikerics (Colchicum arenarium)

löszön:

• tiszaháti iglice (Ononis semihircina)
• pusztai meténg (Vinca herbacea)
• {II-74.} magyar ebnyelvűfű (Cynoglossum hungaricum)
• magyar kakukkfű (Thymus pannonicus)
• seprűüröm (Artemisia scoparia)
• öldöklő aszat (Cirsium furiens)
• pázsitlevelű keserűfű (Polygonum graminifolium)
• homoki nőszirom (Iris arenaria)

sziken:

• Kerner-kányafű (Rorippa sylvestris subsp. kerneri)
• debreceni torma (Armoracia macrocarpa)
• vékony útifű (Plantago tenuiflora)
• sziki őszirózsa (Aster tripolium subsp. pannonicum)
• magyar sóballa (Suaeda pannonica)
• magyar sóvirág (Limonium gmelinii subsp. hungaricum).

Az Alföld hazai területét hét flórajárás alkotja.

a) A Kisalföld nyugati vidékén az egykori {II-75.} Hanság maradék láperdei, benne a szőrös nyír (Betula pubescens) és a fekete ribiszke (Ribes nigrum); kiszáradó lápjain mocsári nyúlfarkfüves (Sesleria uliginosa) rétek, Esztergom környékén a ritka illatos hagymával (Allium suaveolens); a Fertő tó mentén helyenként szikesek, a Fertő tavi mézpázsittal (Puccinellia peisonis). Területének zömét a Nagyalföldhöz hasonló homokterület teszi ki, a Bakony lábánál homokpusztai erdeifenyvessel.

b) A Déli-Alföldön (Dráva-sík a Mohácsi-szigettel) folyómenti ligeterdők találhatók.

c) a Mezőföld és a Solti-síkság, a Duna árterülete (Budapest és Mohács között), valamint a szomszédos lösz- és homokterületek. Ócsa környékén jelentős égerláp, kúszó csalánnal (Urtica kioviensis) és óriási útifűvel (Plantago maxima); visszavonulóban levő síklápok, ahol megtalálható a Jávorka-fényperje (Koeleria javorkae) és számos orchideafaj; kiterjedt szikesek, ahol tömeges az egérárpa (Hordeum hystrix); löszgyepekben a kései pitypang (Taraxacum serotinum), löszfalakon a heverő seprűfű (Kochia prostrata), Balatonkenesénél a tátorján (Crambe tataria) él.

d) A Duna–Tisza közén található meg legjellegzetesebben a mésztartalmú hazai homokpusztai növényzet. A laza futóhomokon egyévesek: a Kitaibel Pál által leírt két poloskagyom (Corispermum nitidum és C. canescens), a homoki seprűfű (Kochia laniflora), a homoki keserűfű (Polygonum arenarium). A homokpusztákon csenkesz- és árvalányhajfajok; a már említetteken kívül a sárga homokviola (Syrenia cana), homoki ternye (Alyssum tortuosum), tartós szegfű (Dianthus diutinus), bárányüröm (Artemisia pontica), báránypirosító (Alkanna tinctoria), homoki bakszakáll (Tragopogon floccosus), a magyar imola (Centaurea pannonica) és a homoki imola (C. tauscheri) stb. Helyenként a rozmaringlevelű fűz (Salix rosmarinifolia) alkot törpecserjéseket, néhol pedig még megmaradt az ősi gyöngyvirágos tölgyes.

e) A növényföldrajzilag „Tiszántúl”-nak nevezett területhez néhány Tiszán inneni terület is tartozik (a Bükk- és Mátraalji síkságok, a Jászság, a Tisza jobb partja Újszász és Szeged között). Ma a terület legnagyobb része kultúrtáj, az egykori löszvegetáció védett területeivel. Megfogyatkozva él még Békésben a bókoló zsálya (Salvia nutans), az őszi csillagvirág (Scilla autumnalis) és az erdélyi hérics (Adonis transsilvanica), helyenként a szennyes ínfű (Ajuga laxmannii), a Bükk alján (és Újszentmargitánál) a ritka pusztai tatár juharos tölgyes, benne többek között a magyar zergevirág (Doronicum hungaricum). A Tiszántúlon jellegzetesek a kiterjedt szikespuszták.

A szolonyec szikesek gyepjét a sovány csenkesz (Festuca pseudovina) alkotja, mellette a seprűparéj (Bassia sedoides), a sziki üröm (Artemisia santonicum), több egyéves sziki here (Trifolium), a sziki cickafark (Achillea asplenifolia) és a pusztai cickafark (A. setacea), a sziki pitypang (Taraxacum bessarabicum) stb. A Tiszántúl ártéri erdői zömmel fűz-nyár ligetek, szegélyükön a teljesen meghonosodott gyalogakáccal (Amorpha fruticosa) és az édesgyökérrel (Glycyrrhiza echinata).

f) A Nyírség homokterülete az előbbitől jelentősen eltérő: gyengén savanyú homokpusztáin az ezüstperjés (Corynephorus canescens) és a barázdált csenkeszes (Festuca sulcata) gyep az uralkodó, ahol megtalálható a bennszülött magyar kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. hungarica) és a pusztuló ibolyakökörcsin (P. patens); a homoki erdők ritka tavaszi díszei a tarka sáfrány (Crocus reticulatus) és az egyhajúvirág (Bulbocodium vernum). A Tiszántúl egykor gyakori láperdeinek legszebb hírmondója Bátorliget, ahol még több glaciális reliktumfaj él: zergeboglár {II-76.} (Trollius europaeus), szibériai hamuvirág (Ligularia sibirica), tőzegeper (Comarum palustre), füles fűz (Salix aurita) stb. A kállósemjéni úszóláp nagy ritkasága a szívlevelű hídőr (Caldesia parnassifolia).

g) Az Északi-Alföld ligeterdeiben több montán faj díszlik. Helyenként tömeges a kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus), a tavaszi tőzike (Leucojum vernum); Csaroda tőzegmohás dagadólápjain pedig egyedül itt él hazánkban a tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccos); új felfedezés a tőzegorchidea (Hammarbya paludosa).

A Magyar-középhegység (Ősmátra) növényföldrajzilag két jelentősen eltérő flóravidékre oszlik: az északkeleti (Északi-középhegység) és a délnyugati (Dunántúli-középhegység) szárnyra. A Dunakanyartól az ország északkeleti határáig húzódó hegységek magasabb régióin a Kárpátok hatása érződik (a Zempléni-hegység északi sarka pl. már a Carpaticum flóratartományba sorolandó), míg az alacsonyabb területeken – főként a melegebb, déli lejtőkön – a pannóniai növényzet befolyása érezhető.

Az Északi-középhegység flóravidéke

a) A Zempléni- (Sátor-) hegység északi felén a mészkerülő bükkösökben és tölgyerdőkben áfonya- (Vaccinium), körtike- (Pyrola) és korpafű- (Lycopodium) fajok díszlenek, szórványosan a bennszülött nagylevelű koronafürt (Coronilla elegans) is megjelenik; égerligeteiben sok a struccharaszt (Matteuccia struthiopteris). A Hegyalján viszont, a déli, melegebb lejtőkön árvalányhajak (Stipa), a törpe mandula (Amygdalus nana), a magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica) virít (ez díszíti a 20 Ft-os pénzérménket). Tokajnál említésre méltó a magyar zörgőfű (Crepis pannonica) és a gyapjas őszirózsa (Aster oleifolius), a Hernád mentén a tátorján (Crambe tataria).

b) A Tornai-karszt szurdokerdeiben kora tavasszal kakasmandikót (Erythronium dens-canis) találunk, mészkő-sziklagyepjeiben erdélyi nyúlfarkfüvet (Sesleria heufleriana), korai szegfűt (Dianthus plumarius subsp. praecox), osztrák sárkányfüvet (Dracocephalum austriacum), fehéres csüdfüvet (Astragalus vesicarius subsp. albidus) stb. A legritkább és fokozottan védett faj itt a tornai vértő (Onosma tornense).

c) A Bükk hegység az egész flóravidéknek a legváltozatosabb, egyben rendkívül fajgazdag területe. Zömmel mészkővonulat, amelynek magasfennsíkját montán bükkösök borítják. Nevezetes cserjéje a Hazslinszky-berkenye (Sorbus austriaca subsp. hazslinszkyana), a bérci rózsa (Rosa pendulina), a bérci ribiszke (Ribes petraeum) és a havasi ribiszke (Ribes alpinum), aljnövényzetében bennszülött estikék (Hesperis vrabelyiana, H. candida), a magyar nyúlfarkfű (Sesleria hungarica), a havasi hagyma (Allium victorialis) és a havasi iszalag (Clematis alpina). Lejjebb tölgyesek, karsztbokorerdők, sztyeprétek, sőt még néhány tőzegmohás láp is, gyapjúsással (Eriophorum). Szarvaskőnél szilikát-sziklagyepek szirtiharaszttal (Woodsia ilvensis), deres varjúhájjal (Sedum hispanicum) és rózsás kövirózsával (Sempervivum marmoreum). Leggazdagabb a mészkősziklákon és a sztyepréteken kialakult vegetáció, számos ritkasággal:

• erdélyi lednek (Lathyrus transsilvanicus)
• zöldes kígyókapor (Silaum peucedanoides)
• Sadler-husáng (Ferula sadleriana)
• északi sárkányfű (Dracocephalum ruyschiana)
• szirti pereszlény (Calamintha thymifolia)
• halvány repcsény (Erysimum pallidiflorum)
• sárga ibolya (Viola biflora)
• {II-77.} tátrai hölgymál (Hieracium bupleuroides subsp. tatrae)
• Teleki-virág (Telekia speciosa)
• magas istác (Armeria elongata)
• tűzliliom (Lilium bulbiferum) stb.

d) A Mátra, e) a Börzsöny és f) a Dunazug-hegység. Mindhárom andezithegység, és – szemben az előzőkkel – azoknál jóval szegényesebb flórájúak. Montán bükköseiben feltűnőek:

• pirosló hunyor (Helleborus purpurascens)
• bodzalevelű macskagyökér (Valeriana sambucifolia)
• pávafarkú salamonpecsét (Polygonatum verticillatum);

sziklagyepekben a

• havasi szirtipáfrány (Woodsia alpina)
• borzas imola (Centaurea indurata) és szirti imola (C. mollis)
• magyar perje (Poa pannonica)
• ágas hölgymál (Hieracium ramosum) és fürtös hölgymál (H. racemosum)
• mátrai madárhúr (Cerastium arvense subsp. matrense)
• magyar kőhúr (Minuartia frutescens);

a cserjék közül a pannon madárbirs (Cotoneaster matrensis) és a sziklai gyöngyvessző (Spiraea media); a Dél-Börzsönyben gesztenyések (Castanea sativa), a szőlőhegyen a szentendrei rózsa (Rosa sancti-andreae); tölgyerdők ritkasága a dudamag (Danaa cornubiensis).

A Dunántúli-középhegység flóravidéke

A Magyar-középhegységnek a Dunakanyartól délnyugatra egészen a Keszthelyi-hegységig elnyúló szakasza több szempontból is lényegesen eltérő az előbbi flóravidéktől. Egyrészt zömmel mészkő- és dolomit- (kisebb részben bazalt-) vonulat, másrészt pedig az alacsonyabb hegységek és az enyhébb klíma miatt itt jelentős szubmediterrán hatások érvényesülnek. Bükkös már csak kevés helyen található (a Bakonyban pl. tiszafával); jórészt gyertyános-, cseres- és mészkedvelő tölgyesek fordulnak elő; a déli lejtőkön jellegzetesek a karsztbokorerdők, mannakőrissel (Fraxinus ornus), cserszömörcével (Cotinus), a lisztes berkenye (Sorbus aria) számos bennszülött kisfajával.

a) A Pilis–Budai-hegységben igen gazdag a dolomitsziklák és a meleg lejtők sztyeppvegetációja. Legkiemelkedőbb fajai:

• berkenye-kisfajok (Sorbus semiincisa, S. danubialis)
• Borbás-kerep (Lotus borbasii)
• magyar gurgolya (Seseli leucospermum)
• Kitaibel-varfű (Knautia kitaibelii)
• pilisi len (Linum dolomiticum)
• magyar méreggyilok (Vincetoxicum pannonicum)
• Sadler-imola (Centaurea sadleriana)
• ezüstvirág (Paronychia cephalotes)
• sárgás habszegfű (Silene flavescens)
• deres csenkesz (Festuca pallens);

árnyas sziklagyepekben a

• dunai hölgymál (Hieracium kossuthianum) és villás hölgymál (H. bifidum)
• budai nyúlfarkfű (Sesleria sadleriana)
• lila csenkesz (Festuca amethystina) stb.

b) A Vértesben és a Bakony-hegységben szintén jelentős a szubmediterrán hatás. A Déli-Vértes sziklaerdejében megtalálható a keleti gyertyán (Carpinus orientalis), míg a fanyarka (Amelanchier ovalis) már mindkét hegységben előfordul; dolomitsziklákon igen nagyszámú bennszülött berkenye-kisfaj (Sorbus degenii, S. vertesensis, S. bakonyensis stb.), az illatos henye boroszlán (Daphne cnearum); valamint több szép lágyszárú:

• kékes borkóró (Thalictrum pseudominus)
• sugaras zsoltina (Serratula radiata)
• szürke bogáncs (Carduus glaucinus) stb.

Bükkösökben nem ritka a babérlevelű boroszlán (Daphne laureola) és a kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum); {II-78.} szurdokvölgyekben csekély példányszámban a magyar cifra kankalin (Primula auricula subsp. hungarica), egykor a forrásfodorka (Asplenium fontanum).

c) A Balaton-vidék és a Keszthelyi-hegység hasonlóképpen mészkő- és dolomithegyekből áll, nagyrészt mészkedvelő és cseres-tölgyesekkel, gazdag sziklavegetációval, berkenye-kisfajokkal (Sorbus balatonica, S. gayeriana). A Keszthelyi-hegység dolomitján szép orchideák, pl. gérbics (Limodorum abortivum), sallangvirág (Himantoglossum caprinum), ezenkívül az őszi csillagvirág (Scilla autumnalis), vetővirág (Sternbergia colchiciflora), szőke oroszlánfog (Leontodon incanus) stb. élnek. Jóval szegényesebb már a Balaton környéki bazaltvulkánok vegetációja. A Szent György-hegyen él egyedül hazánkban egy atlanti-mediterrán haraszt: a cselling (Cheilanthes marantae), a Badacsony alján pedig a borostyán-szádor (Orobanche hederae).

A Dél-Dunántúl flóravidéke

Somogy–Tolna és Zala dombvidéke, valamint a Mecsek és a Villányi-hegység vidéke tartozik ide.

a) A Villányi-hegység az egész Dunántúl legmelegebb és balkáni elemekben leggazdagabb, alacsony mészkőhegysége. Az északi oldalát borító gyertyános-tölgyesei ezüst hársban (Tilia tomentosa) gazdagok. A déli lejtők karsztbokorerdeiben és sziklagyepjeiben igen jelentős számú, hazánkban egyedül csak itt található mediterrán növényfaj él:

• csőrös boglárka (Ranunculus psilostachys)
• a házi kövirózsa (Sempervivum tectorum) vadon élő típusa
• bakszarvú lepkeszeg (Trigonella gladiata)
• apró vajvirág (Orobanche nana)
• pelyvás aszúszegfű (Petrorhagia obcordata)
• magyar kikerics (Colchicum hungaricum), amely egyik legkorábban virító növényünk (ez díszíti a 2 Ft-os pénzérménket)
• dalmát csenkesz (Festuca dalmatica).

Itt említendők azok a további mediterrán ritkaságok, melyek még a közeli Mecsek hegységben is megtalálhatók:

• mecseki varjúháj (Sedum neglectum subsp. sopianae)
• Heuffel-törpezanót (Chamaecytisus heuffelii)
• magyar méreggyilok (Vincetoxicum pannonicum; e faj ezenkívül még Budaörs felett is él)
• rozsdás gyűszűvirág (Digitalis ferruginea)
• délvidéki ujjas keltike (Corydalis solida subsp. slivenensis)
• nagy szegfű (Dianthus giganteiformis)
• magyar epergyöngyike (Muscari botryoides subsp. hungaricum)
• pontusi szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus subsp. angustifolius)
• fehérerű tarka nőszirom (Iris variegata subsp. leucographa).

b) A Mecsek hegység flórajárása szintén igen gazdag balkáni fajokban. A homokkő alapkőzeten a mészkerülő és cseres-tölgyesekben sok helyen jelentős a szelídgesztenye; bükköseiben és gyertyános-tölgyeseiben feltűnik a pirítógyökér (Tamus communis), az illatos hunyor (Helleborus odorus) és az olasz müge (Asperula taurina). A leggazdagabb itt is a mészkövön kialakult vegetáció. A Villányi-hegységnél már említett fajokon kívül mészkedvelő tölgyeseit díszíti a kaukázusi zergevirág (Doronicum orientale), valamint a hazánkban egyedül itt található mecseki bazsarózsa (Paeonia officinalis subsp. banatica).

A karsztbokorerdőkben és sziklagyepekben további jellegzetes déli fajok még:

• baranyai peremizs (Inula spiraeifolia)
• a zöld sziklai üröm (Artemisia alba {II-79.} subsp. saxatilis) és a szürkéllő sziklai üröm (A. alba subsp. canescens)
• majomkosbor (Orchis simia).

c) és d) Külső- és Belső-Somogy flórajárásaiban löszdombok és homokhátak váltakoznak; nagy kiterjedésű a mocsári-lápi vegetáció. Az utóbbinak ritkább faja pl. a lápi pitypang (Taraxacum palustre) vagy a bánsági imola (Centaurea banatica). Gyulaj gyertyános-tölgyesében kora tavasszal az illír sáfrány (Crocus tommasinianus) díszlik. A fonyódi Nagy-Berek ritkasága a gázló (Hydrocotyle vulgaris), a dél-somogyi Baláta-tó vizében és tőzegmohás égerlápjain számos, szigorúan védett reliktumfaj:

• tóalma (Ludwigia palustris)
• kis rence (Utricularia minor)
• rovaremésztő aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa)
• szíveslevelű-hídőr (Caldesia parnassifolia)
• lápi békabuzogány (Typha minima) stb.

e) Zalai-dombvidék. A híres zalai (illír) bükkösökben a magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare) és sok más mellett két szép pillangósvirágú faj jelentős: a tarka lednek (Lathyrus venetus) és a zalai bükköny (Vicia oroboides). A Dráva parti dombok erdeiben további balkáni fajok jelennek meg:

• hármaslevelű szellőrózsa (Anemone trifolia)
• pofók árvacsalán (Lamium orvala) és egykor a
• komlógyertyán (Ostrya carpinifolia) is.

Éppen az említett illír fajok előfordulása indokolja, hogy ezt az utóbbi kis területet (Őrtilos, Zákány és Gyékényes környékét), ugyanúgy, mint a Villányi-hegységet is, a nyugat-balkáni flóratartomány hazai kitüremkedésének tekintsük.

Nevezetes síklápok találhatók Zalaszentmihály és Türje mellett, továbbá Tapolca környékén. Jellegzetes fajaik:

• lápi hízóka (Pinguicula vulgaris)
• lápi rence (Utricularia bremii)
• lisztes kankalin (Primula farinosa).

A Nyugat-Dunántúl flóravidéke

a) és b) A magyar Alpokalja (Praenoricum) átmeneti zónának tekinthető az Alpok és a Dél-Dunántúl között. A pannóniai és a balkáni elemek eltűnőben vannak, helyüket egyre inkább a – részben már a Dél-Dunántúlon is megjelenő – magashegyvidéki (dealpin és boreális) elemek foglalják el. A magyar Alpokaljának – a kevésbé feltűnő göcseji és vasi dombvidék mellett – igen jellegzetes tája az Őrség. Összefüggő erdeifenyveseik aljnövényzetében elterjedtek a körtikék (Pyrola), a korpafüvek (Lycopodium, Diphasium), a páfrányok [köztük a ritka bordapáfrány (Blechnum spicant)], a csarab (Calluna vulgaris), az áfonya (Vaccinum) stb. A tájon az égerligetek és a láperdők is gyakoriak. A jelentős számú tőzegmoha (Sphagnum) faj alkotta párnák között nem ritka a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia). Szőcén fordult elő hazánkban egyedül az apró tőzegkáka (Rhynchospora alba).

c) A magyar Alpok (a Soproni- és a Kőszegi-hegység, valamint a Szentgotthárd melletti Vend-vidék) képviselik hazánkban egyedül a Keleti-Alpok (Noricum) flóratartományát. A másutt is előforduló erdeifenyveseken kívül itt már eredeti (spontán) lucosok találhatók vörösfenyővel együtt, sőt helyenként talán már a jegenyefenyő (Abies alba) is őshonos. A mindhárom kis területen előforduló havasi éger (Alnus viridis), amely az Alpok és Kárpátok jellegzetes magashegyi cserjéje, itt 300 m magasságra ereszkedik le. A tőzegmohás lápokon kívül a hegyi réteken igen sajátságos dealpin elemek jelennek meg:

• zergeboglár (Trollius europaeus)
• palástfű (Alchemilla) fajok
• fecsketárnics (Gentiana asclepiadea)
• ökörszem (Buphthalmum salicifolium)
• fehér acsalapu (Petasites albus)
• árnika (Arnica montana)
• {II-80.} osztrák zergevirág (Doronicum austriacum)
• havasalji aggófű (Senecio ovirensis subsp. gaudinii) és narancsszínű aggófű (S. aurantiacus)
• narancsszínű hölgymál (Hieracium aurantiacum)
• fehér sáfrány (Crocus albiflorus) stb.

d) Az eddig említettektől teljesen elütő a Lajta-hegységnek hazánk területére benyúló kicsiny flóravidéke. Itt, a Fertő tó melletti mészkővonulaton a melegkedvelő pannon vegetáció jól ismert fajain kívül találkozhatunk még az Osztrák Mészkő-Alpok néhány további jellegzetes képviselőjével is, mint a cserjés sziklai benge (Rhamnus saxatilis) és a szívlevelű gubóvirág (Globularia cordifolia).