{II-68.} Növényvilág

FEJEZETEK

A századunk történelme során történt változásoknak megfelelően a magyar növényvilágot 1920-ig a Kárpát-medence teljes területén (részben Horvát–Szlavónországot is érintően) tekintjük át (325 000 km2), míg az ezutáni időkben a flóra tárgyalása a mai országhatárokra (93 000 km2) vonatkozik, nem véve figyelembe az 1938 és 1945 közötti területmódosításokat. A sors különös fintora, hogy a magyar flórakutatás mérföldkövét jelentő feldolgozás, Jávorka Sándor Magyar Flóra c. műve a kiadatás nehézségei miatt csak 1924–25-ben láthatott napvilágot. Ezt az 1300 oldalas munkát, amelyen szerzője másfél évtizeden át dolgozott és amely a Kárpát-medence első teljes flóraműve, követte az alapvető ábraanyag sorozatban történt közzététele: Jávorka Sándor és Csapody Vera klasszikusnak tekinthető műve, az Iconographia Florae Hungariae (1929–1934), amely nemzetközi sikere óta három újabb kiadást is megélt. Ez a két mű együtt írásban és élethű képekben mutatja be a több mint 3 évszázados magyar flórakutatás eredményeit: a terület mintegy 4000 virágos és edényes virágtalan (haraszt, zsurló, korpafű) növényének teljes, kritikai feldolgozását. [Az alábbi összeállítás nem terjed ki a többi virágtalan növényre (mohok, zuzmók, gombák, moszatok), továbbá nem tárgyalja a területet borító növénytakarót (a vegetációt) és a növénytársulásokat sem.] Ha a szintén sorszámozott (mintegy 200), csupán termesztett fajt levonjuk, úgy a Kárpát-medence akkor ismert spontán (autochton) és meghonosodott fajainak száma 3800 körüli. (Ezekből hozzávetőleg 550 a csupán Horvátországban, Szlavóniában élő fajok száma.)

A történelmi Magyarország edényes növényeinek (harasztok és virágos növények) kutatását – 1936-ig bezárólag – Gombocz Endre alapvető botanikatörténeti műve részletesen ismerteti. A 18. század végének úttörő hazai flórakutatói a pesti egyetem tanárai: Winterl Jakab József, főleg pedig Kitaibel Pál. A 19. század számos botanikusa közül ki kell emelnünk Rochel Antal, Sadler József, Heuffel János, Janka Viktor, Erdélyben J. Ch. Baumgarten, a Felvidéken Hazslinszky Frigyes neveit. A 19. század utolsó évtizedeiben Simonkai Lajos mellett elsősorban a fáradhatatlan Borbás Vincének köszönhet legtöbbet a magyar flórakutatás. Munkásságuknak méltó szintézise Jávorka Sándor már említett munkája. A Magyar Flóra megjelenésekor többen úgy vélték, hogy az egyben e terület flórakutatásának a befejezését is jelenti, holott az épp hogy további ösztönzést adott a szerző megbízható adatokon alapuló forrásmunkájának kiegészítésére, az újabb vizsgálatok folytatására.

20. ábra. A történelmi Magyarország flóratérképe [Jávorka Sándor 1925]

A magyarországi virágos növényfajok alapos feltárása a századforduló táján már lehetővé tette, hogy elkezdődhessenek az ország növényföldrajzi beosztásának előmunkálatai. Az első ilyen kezdeményezés Borbás Vincéé (1896), majd Simonkai Lajosé (1907) volt. A Kárpátok növényföldrajzát Ferdinand Pax, boroszlói egyetemi tanár több évtizedes kutatásain alapuló (és a tercier flórát is figyelembe vevő) munkája tárgyalta (1908). Ezt követték Tuzson János, valamint Rapaics Rajmund vázlatai. Jávorka Sándor flóraműve már jól áttekinthető térképet is tartalmazott (1925), amely a későbbi kutatások alapja lett. Hasonló Soó Rezső beosztása is (1933), amelyen a későbbi areálgeográfiai térképezés alapult. Soó Rezső már munkássága kezdetén – részben Máthé Imre segítségével – összeállította a történelmi Magyarország flóraanalízisét, részletesen felsorolva a terület {II-70.} (Horvátország nélküli) bennszülött (endemikus) és maradvány- (reliktum-) fajait. Ez a 3150 (később 3360) fajra és alfajra kiterjedő jegyzék lett a kiindulópontja a magyar flóra areálgeográfiai feldolgozásának. Soó Rezső és munkatársai 1936 és 1947 között közel 300 bennszülött és maradványfaj adatait állították össze és mutatták be elterjedésüket térképeken.

A történelmi Magyarország növényföldrajzilag az északi mérsékelt övi (holarktikus) flórabirodalom közép-európai flóraterületén fekszik, egy egészen keskeny mediterrán flóraterület, a horvát tengerparti sáv (Quarnero) kivételével. Ez az utóbbi – ha nem is tipikusan, de – a mediterrán flóraterületet jelképezi. Jávorka Sándor és Soó Rezső flóratérképei (1925, 1933) szerint az ország területe a kárpáti, a pannóniai, a kelet-alpesi, valamint a kelet- és a nyugat-balkáni flóratartományokra tagolható. A következőkben később részletesebben bemutatott magyar (pannóniai) flóratartomány kivételével az említett tartományok flóráját jellemezzük röviden, a legkiemelkedőbb fajok megemlítésével.

Az 1920 utáni Magyarország növényföldrajzi beosztása – igen csekély kivétellel – a pannon flóraterületen helyezkedik el. Az ország részletesebb flóratérképét Soó Rezső tankönyvei (1960, 1963) közlik, amelyet Pócs Tamás részben módosított (1968). (l. 73. old.)