A 20. századi magyar altajisztika fontosabb kutatási témái

{V-256.} Helyszíni terepmunkák

Németh több kutatóúton járt. Értékes feljegyzésekkel tért haza korai törökországi, kaukázusi és Volga-vidéki gyűjtőútjairól (1911-ben és 1912-ben a Keleti Szemlében jelentette meg máig fontos kumük és balkár szójegyzékét, valamint kumük népköltési anyagát). Nagy jelentőségű monográfiát eredményezett Németh bulgáriai törökök közti gyűjtése (Die Türken von Vidin. 1965). Jelentős terepmunkát folytatott a Balkánon beszélt török nyelvjárások jobb feltérképezése érdekében Hazai György, aki az 1950-es években Németh Gyulával együtt vett részt kutatóutakon.

Ligeti fontosabb gyűjtőútjáról (Belső-Mongólia) már szóltunk. Afganisztánból hozott anyaga nemcsak mongolisztikai, de turkológiai szempontból is rendkívül fontos, hiszen olyan archaikus török (avsár, afganisztáni türkmén és üzbég) nyelvjárásokat is sikerült megismernie, amelyek számos török nyelvtörténeti problémához kulcsot jelentenek.

Fekete Lajos törökországi és európai levéltárakban kutatott több hónapon keresztül.

Az expedíciós vállalkozásokon főként Ligeti tanítványai jeleskedtek. Diószegi Vilmos (1923–1972) nemzetközi hírű etnológus, több ízben vett részt expedíciós utakon Szibéria déli részén, Burjátiában és Mongóliában. Az altáji nyelveken beszélő népek, főként a tunguz nyelvűek hitvilágának kutatójaként gyűjtött unikális sámánénekeket, szövegeket.

Az 1950-es évek végén vett részt mongóliai terepmunkán Kara György, U. Kőhalmi Katalin és Róna-Tas András. (Róna-Tas András: Nomádok nyomában. Etnográfus szemmel Mongóliában. 1959). A Belső-ázsiai Tanszék munkatársainak (Kara György, Sárközy Alice, Birtalan Ágnes) mongóliai gyűjtései az utóbbi években rendszeressé váltak. Róna-Tas András és Kara György számos fontos mongol nyelvjárást írt le.

Fontosak még Dobos Éva üzbegisztáni gyűjtései, Kakuk Zsuzsa pekingi gyűjtésen alapuló szalár anyagai, Torma József rendkívüli gazdagságú, s eddig csak részleteiben publikált baskíriai szövegei. Hatalmas – eleddig feldolgozatlan – anyagot halmozott fel Mándoky Kongur István (1944–1992) a törökség főként kipcsak nyelvágon beszélő népcsoportjainál tett utazásai során.

A magyar–török nyelvi érintkezés kérdése

A magyar–török nyelvi érintkezésnek legalább három kronológiai rétege különíthető el. Közülük az első, és minden szempontból legjelentékenyebb az az ősi réteg, amelyik a honfoglalást megelőző, illetve a honfoglalás kori kapcsolatok eredménye. Korai török jövevényszavaink a 20. századi kutatásoknak mindig fontos részét képezték: a magyar turkológusok több önálló monográfiát, tanulmányt és alig számon tartható mennyiségű etimológiai cikket szenteltek e kérdéskörnek.

Németh Gyula mintegy ötven cikkben foglalkozott korai jövevényszavainkkal és kultúrtörténeti hátterükkel. Nem készítette el azonban azt a szintézist, amelyet Gombocz munkái után – az egyre növekvő turkológiai ismeretek birtokában – megtehetett volna. Ligeti élete végén, 1986-ban közzétette nagy jelentőségű monográfiáját (A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban), amely az adott témakör máig legkorszerűbb összefoglalása.

Lényeges előrehaladást hozó tanulmányokat jelentetett meg a nem turkológusok közül Bárczi Géza, Melich János, Pais Dezső, a turkológusok közül többek között K. Palló Margit, Róna-Tas András, Vásáry István és Mándoky Kongur István. Kakuk Zsuzsa volt a Benkő Loránd főszerkesztésével elkészült magyar etimológiai szótár turkológus szakértője.

A magyar–török nyelvi érintkezés ún. középső jövevényszó-rétegéhez kapcsolható úz, besenyő és kun nyelvi elemeket elsőként {V-257.} Németh Gyula vette számba, s kijelölte azokat a nyelvi kritériumokat, amelyek alapján ezek elválaszthatók a régebbi réteg elemeitől. Ligeti föntebb említett szintézise Németh véleményén nem módosított.

E kronológiai réteg a magyarsághoz csatlakozott török népelemektől származik. A besenyők és kunok nyelvének, magyarországi csatlakozásuknak és asszimilálódásuknak problémáival tanulmányok sora foglalkozik. A csatlakozott besenyő népcsoport kutatása területén Németh tevékenységének egyik legkitűnőbb folytatója a történész Györffy György (A magyarság keleti elemei. 1990), míg a magyarba került kun nyelvi elemek legfrissebb és egyben legfontosabb összegzését Mándoky Kongur István A kun nyelv magyarországi emlékei c. munkája nyújtja (Karcag 1993). A magyarországi kunok történetének – régészeti, település- és művelődéstörténeti szempontú – kutatása területén fontos munkásságot fejt ki Pálóczi-Horváth Ádám.

Máig kérdéses, hogy a csatlakozott népelemek közé tartoznak a székelyek vagy sem. A székelyek történetének és írásának kérdéseivel foglalkozó irodalom mára egy kisebb könyvtárat is megtölthetne.

A magyar turkológia talán némileg kevesebb figyelmet szentelt a legfrissebb kronológiai rétegnek, a magyar nyelv hódoltság kori elemeinek. Oszmán-török jövevényszavainak monografikus feldolgozását Kakuk Zsuzsa vállalta fel nemzetközileg is jegyzett monográfiájában: Recherches sur l’histoire de la langue Osmanlie des XVIe et XVIIe siècles. Les éléments Osmanlis de la langue Hongroise. (1973).

A magyar őstörténet kutatása

Németh Gyula A honfoglaló magyarság kialakulása c. munkája (1930) a magyar őstörténeti irodalom klasszikus alkotásai közé sorolható.

Németh művére 1943-ban Ligeti Lajos adott választ, a szerkesztésében megjelent A magyarság őstörténete c., tizenegy szerző tollából származó, gyűjteményes kötettel. A máig becses mű munkatársai a magyar őstörténet-kutatás komplex megközelítésének szükségességét hangoztatták. Ugyanezt az elvet hagsúlyozta a számos altajista és turkológus szakember írását közlő Magyar őstörténeti tanulmányok (1977) c., Bartha Antal, Czeglédy Károly és Róna-Tas András szerkesztette kötet is.

A magyar őstörténeti munkákat itt nem tekinthetjük át. Ez a terület még hosszú ideig a történészek, uralisták és orientalisták egyik legfontosabb kutatási területe marad. Altajista szerzőként legutóbb Róna-Tas András publikált e témában (A honfoglaló magyar nép. 1996).

Az altáji nyelvű népek korai története, sztyepptörténet

A korai török történelem forrásainak feltárásában – a forrásadottságoknak megfelelően – Magyarországon nemcsak turkológusok vettek részt. A muszlim anyag értő megszólaltatója és értelmezője Kmoskó Mihály és Czeglédy Károly, a kínai forrásoké számos írásában Ligeti Lajos volt. Ligeti halála után ez utóbbi feladat Kara Györgyre és Ecsedy Ildikóra maradt. Az iráni forrásokat Harmatta János értelmezte.

Moravcsik Gyula, nemzetközi hírnevű magyar bizantinológus, a bizánci forrásokban fennmaradt török nyelvmaradványokat összegezte. Moravcsik alapvető műve, a kétkötetes Byzantinoturcica.

A magyarság korai története szempontjából talán legmeghatározóbb török nyelvű népeinek történetéről, a kazárokéról és a bolgár-törökökéről a legfontosabb munkákat Németh és Ligeti után Czeglédy Károly (Magyar őstörténeti tanulmányok. 1985), Róna-Tas András és Zimonyi István (The origins of the Volga Bulghars. 1990) tette közzé.

A sztyepptörténetre vonatkozó írások között említjük Czeglédy Károly Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig (1969) c. nagyszabású vállalkozását. Fontos {V-260.} kitekintést nyújt U. Kőhalmi Katalin A steppék nomádja lóháton, fegyverben c. kötete (1972).

Vásáry István írta meg A régi Belső-Ázsia története (1993) c. monográfiát.

Nyelvemlék-feldolgozás

A 20. század elején már pont került a török nyelvtudomány egyik legszebb fejezetének végére: a dán Thomsen és a német Radloff megfejtette a legrégibb ránk maradt – török rovásírással lejegyzett – nyelvemlékeket. A magyar turkológiai irodalomban az ótörök nyelvtörténeti kor emlékeinek a kutatása azért maradhatott vonzó, mert a különféle írással rögzített nyelvemlékeknek számos részlete máig homályban maradt, így kiváló szerzők sora foglalkozott kutatásukkal. A teljesség igénye nélkül említjük Németh Gyula, Vásáry István, Róna-Tas András, Kara György nevét. Külön kell említenünk Kakuk Zsuzsa tevékenységét, aki Örök kőbe vésve. A régi török népek irodalmának kistükre a VII-től a XV. századig c. kötetében tette hozzáférhetővé magyarul az ó- és középtörök kor irodalmi értékű emlékeit.

Kiemelten foglalkozott a magyar turkológia a máig megfejtetlen rovásírásos és görög betűs nagyszentmiklósi kincs felirataival. Valószínű, hogy újabb emlékek felbukkanására lesz szükség ahhoz, hogy megnyugtató megfejtés születhessen. A nagyszentmiklósi kincs a nemrégiben előkerült és szintén megfejtetlen szarvasi tűtartó rovásírásos anyaga ellenére eddig ellenállt minden megfejtési kísérletnek.

A középtörök nyelvtörténeti kor emlékeinek legavatottabb feldolgozói közé tartozik Halasi-Kun Tibor, Eckmann János, Bodrogligeti András, Schütz Ödön és Vásáry István. Schütz és Vásáry kiemelt figyelmet szentelt az örmény–kipcsak emlékeknek is.

Míg a magyar turkológusok aktuális kutatási érdeklődésüknek megfelelően foglalkoztak a török nyelvemlékek feldolgozásával, a mongolisztika területén munkálkodók – Ligeti Lajosnak köszönhetően – módszeresen tették közzé a régi mongol nyelv és irodalom emlékeit. A szövegeket tartalmazó sorozat a Monumenta lingue mongolicae collecta, a közzétett szövegeket kísérő, a szókészleti anyag mutatóit tartalmazó sorozat az Indices verborum linguae mongolicae monumentis traditorum címet viseli. A két sorozat mintaszerű, s a nemzetközi mongolisztika gyakran idézi.

Oszmanisztika, különös tekintettel a hódoltság korának kutatására

A kérdéskör kiemelkedő kutatói közül elsőként Thúry Józsefet (1861–1906) kell említeni, akinek legfontosabb munkaterülete a török történetírók fordítása és magyar vonatkozásainak kutatása volt.

A 20. század legnagyobb hatású alakjának, Fekete Lajosnak tevékenységéről már fentebb szóltunk. A kutatási terület legkiválóbb művelői az ő tanítványai, illetve azok a kutatók, akiknek Fekete legkiemelkedőbb tanítványa, Káldy-Nagy Gyula volt a mestere. Közöttük említhetjük Dávid Gézát (a történeti demográfia és a paleográfia kiváló ismerőjét), Ivanics Máriát (az oszmán vazallus államok, a Krími Kánság kutatóját), Gerelyes Ibolyát (az oszmán kor anyagi kultúrájának kitűnő ismerőjét), Fodor Pált (az oszmán történelem és a magyar hódoltság kora kutatója), Ágoston Gábort (kutatási területe a török hadsereg felszereltsége, technikai felkészültsége) és Hóváry Jánost (aki a vámnaplókkal és a kereskedelemmel foglalkozik).

Az oszmanisztikai kutatások meghatározó vonulata történelmi jellegű ugyan, de nem kizárólagosan az. Kiemelkedő nyelvészeti teljesítmények a Magyarországon beszélt török nyelv latin betűs transzkripcióban fennmaradt emlékeinek feldolgozásai. Németh Gyula Illésházy török kéziratait adta közre, Hazai György Harsányi Nagy Jakab művét dolgozta fel.