| Településhálózat | TARTALOM | Szociálpolitika |
FEJEZETEK
A népesedéspolitika a társadalom, az állam vagy bármilyen nagyobb emberi közösség azon törekvése, hogy a népesedési folyamatokat és struktúrákat a társadalmi, nemzeti, közösségi igények szerint befolyásolja. Ez történhet részben {II-244.} direkt, közvetlen népesedési célzatú jogszabályok vagy intézkedések keretében. Azaz pl. olyan törvények, joggyakorlat, jogintézmények kialakításával, amelyek a házasságkötést, a válást, a termékenységet vagy a vándorlásokat közvetlenül befolyásolják. Másrészt tágabb értelemben a népesedési politika körébe beletartozik minden olyan gazdasági, társadalmi, kulturális stb. jogszabály vagy intézkedés, amelynek a népesedés egyes folyamataira hatása lehet. Ilyen pl. a jövedelmi adórendszer, a szociálpolitika, ezen belül a családpolitika, az oktatáspolitika, az egészségpolitika stb. Ebben az értelemben minden országban létezik és működik népesedéspolitika, függetlenül attól, hogy ezt hivatalosan is annak nevezik-e, vagy sem. Civilizált országokban társadalmi befolyásoktól mentes humán populáció nem létezik, de az európai országok és általában a fejlett világ túlnyomó részében a kormányok kifejezetten tartózkodnak a népesedési jelenségeket közvetlenül befolyásoló intézkedésektől. Tehát elvileg semlegesek a születésszám, a házasságkötések és általában a családalakulás kérdéseiben, mert ezt az állampolgárok magánügyének tekintik. Ugyanakkor hangsúlyozottan nem népesedési célzattal, hanem leggyakrabban az állampolgári esélyegyenlőség biztosítását hangoztatva számos országban jelentős szociálpolitikai támogatást élveznek a családok, illetve a gyermekesek, annak érdekében, hogy a gyermekkel kapcsolatos anyagi és idő-ráfordítási terheket a társadalom, legalábbis részben kiegyenlítse vagy csökkentse.
A népesedéselméleteket (és a hozzájuk értelemszerűen kapcsolódó népesedéspolitikákat) némi leegyszerűsítéssel alapvetően két alaptípusra oszthatjuk: restriktív, illetve extenzív népesedéselméletekre/népesedéspolitikákra. A restriktív népesedéspolitika alapgondolata és célja, hogy stabilizálja (esetleg csökkentse) egy adott területen a népességszámot, figyelembe véve a terület természeti és gazdasági erőforrásainak korlátait és feltételezve, hogy a népességszám és az erőforrások közötti ésszerű (optimális) arány megbomlása hátrányos következményekkel jár. Ezzel szemben az expanzív népesedéselmélet és népesedéspolitika a népességnövekedést törvényszerűen kedvezőnek tekinti.
Az elméletek, politikák közötti alapvető különbségeket elsősorban a választott, illetve az érvényesülő értékek határozzák meg. Az értékeket vallási, világnézeti, kulturális, politikai (katonapolitikai) rendszerek befolyásolják, illetve hordozzák.
A népességszám korlátozásának szükségességét hirdető elméletek közül Malthus elmélete keltette a legnagyobb feltűnést, mert az ő elmélete juttatta először és jellegzetesen kifejezésre a dinamikus restriktív népesedéspolitika máig is ható alapszemléletét. Malthus szemlélete arra alapozódik, hogy a népesedés és a javak szaporodási, növekedési tendenciájának üteme elvileg különböző.
A legtöbb ellenvetés részben Marx, részben mások részéről Malthus elméletének második tételével szemben hangzik el, amely szerint a termelés növelésének lehetősége lassúbb ütemű, mint a népesedésé. Az ellenérvek közé tartozik az a megállapítás, hogy a népszaporodás a munkaerő növekedését, ezzel összefüggésben a munkamegosztás fokozódását és a termelékenység növekedését idézi elő. Ez valóban így van a gazdasági élet olyan területein, amelynek kapacitását alapvetően a munkaerő határozza meg (munkaigényes iparágak, általában a szolgáltatás stb.). Az anyag- és energiaigényes iparágakban a munkaerő növekedése már feltételezi az anyag-, illetve energiabázis szélesítését is. Ez a tudomány és technika fejlődése révén azonban az egyes ideiglenes, helyi zavaroktól eltekintve ez ideig megoldható volt, {II-245.} és az lesz a jövőben is, elsősorban a műanyaggyártásból és az új energiaforrásokból adódó helyettesítési lehetőségek révén. (Bár újabban az energiaellátással kapcsolatban egyre több kétely merül fel a jelenlegi trendek folytathatóságát illetően.) A mezőgazdaságban azonban a természeti adottságoktól való függés lényegesen szorosabb és kényszerítőbb. A mezőgazdasági termelés valóban egy korlátolt területen folyik, s ez a terület adott művelési mód mellett meghatározott terméshozamot biztosít. A területre történő ráfordítások növelése adott körülmények között, adott agrotechnikai színvonalon csak egy bizonyos optimális pontig eredményezi a terméshozam azonos arányú növekedését. Ezt követően feltétlenül jelentkezik a csökkenő hozadék jelensége, azaz a többletráfordítások nem eredményeznek arányos eredménynövekedést; egy meghatározott szinten túl pedig nem is jelentkezik már többleteredmény.
Malthus bírálóinak véleménye szerint Malthus először is rendkívül szűk látókörűnek bizonyult a gazdasági fejlődés lehetőségeinek megítélésében. Alig tartotta például lehetségesnek az akkori termelés megkétszereződését. Ide vonatkozó jóslatait a történelem megcáfolta.
Ezek a tévedések önmagukban nem lettek volna olyan súlyosak, ha nem indítják Malthust politikai állásfoglalásában a társadalmi-gazdasági haladás lehetőségeinek merev tagadására, az ún. szegénytörvényekre vonatkozó javaslataiban pedig kíméletlen embertelenségre.
Malthus javaslataiban a naivitás, a gyakorlati érzék teljes hiánya párosul a megdöbbentő embertelenséggel. Itt említjük meg, hogy Malthus a születésszabályozás mai formáit bűnnek tekintette és a születések korlátozására az önmegtartóztatást, illetve a késői házasságot javasolta. Idézzük: „Kötelesek vagyunk az igazság és a tisztesség nevében formailag is vitatni a szegénytől a segélyezésre való jogát … ha bárki is vállalkoznék megházasodni kilátás nélkül arra, hogy képes legyen egy családot eltartani, a legteljesebb szabadsága van úgy tenni… Ennél fogva rá kell őt bízni a természet büntetésére, a nyomor büntetésére. Meg kell taníttassék… hogy nincs semmi jogigénye a társadalom legkisebb darab kenyerére sem. A törvénytelen gyermekekre nézve, ha egyszer a megfelelő felszólítás megadott, azoknak nem volna semmiképpen sem igényük a községi segélyre. Ha a szülők elhagyják gyermekeiket, azokat kellene felelőssé tenni e bűnért. A csecsemő, aránylagosan szólva, kevés értékkel bír a társadalomra, mert mások tüstént elfoglalhatják helyét.”
A 19. század végén és a 20. század első felében a gazdaságilag fejlett régiókban rendkívüli gyors népességnövekedés, a 20. század közepe óta pedig a fejletlen országokban az újabb demográfiai robbanás következett be. Ezek a tények, illetve gazdasági és környezeti hatásaik – Malthust elvileg mellőzve – új népesedéspolitikai szemléletet és gyakorlatot alakítottak ki. Ez a szituáció indokolta annak a fokozódó egyetértésnek a kialakítását, ami az ENSZ fórumain és a világ országainak és kormányainak túlnyomó többségében a családtervezés, a termékenység csökkentése és távlatilag a zéró népességnövekedés célkitűzésének elfogadásához vezetett. Ehhez hozzájárultak a környezetvédelmi meggondolások is, és ezzel, illetve az energiaellátással összefüggésben a „tartósan fenntartható fejlődés” céljának kialakítása. Ez a célkitűzés jelzi, hogy a jelenlegi trendek nem tarthatók fenn.
Ennek az egyetértésnek a kialakításában – az ideológiai szembenállás időszakában is – a nyugati országok játszották a főszerepet. A harmadik világ országai kezdetben, az 1960-as években történő függetlenné válásuk időszakában és {II-246.} kezdeti optimista elképzeléseikben idegenkedve fogadták a családtervezés és születéskorlátozás gondolatkörét. Keserű tapasztalataik nyomán azonban az 1980-as évekre és különösen a legutóbbi, 1994. évi kairói demográfiai konferencián azonban már az országok és a kormányok túlnyomó többsége magáévá tette ezt a szemléletet. (Kivételt csupán néhány iszlám fundamentalista ország, illetve a Vatikán és néhány dél-amerikai katolikus ország jelentett.) Részben ezzel magyarázható, hogy az észak- és nyugat-európai, legutóbb pedig a dél-európai országok is lényegében semleges álláspontot foglalnak el a termékenység kérdésében. Nem tartják ugyanis logikusnak, sem etikusnak, hogy nemzeti keretek között más álláspontot fogadjanak el, mint amit világviszonylatban propagálnak. A népességcsökkenést, illetve az ezzel együttjáró elöregedést pedig adott esetben bevándorlással kívánják ellensúlyozni. Ennek gazdasági előnyei – amint erre később még utalunk –, nyilvánvalóak, főleg a gazdasági fellendülés időszakában. A gazdasági visszaesés és az ezzel járó munkanélküliség periódusában persze mind demográfiai, mind gazdasági téren problematikussá válhat a helyzet, ami adott esetben társadalmi válságokhoz, kisebb vagy súlyosabb etnikai feszültségekhez vezethet. (Az 1990-es években Európa számos országában vagyunk ennek tanúi.)
Az expanzív népesedéspolitikai elmélet és gyakorlat a népesség számának növekedését minősíti a társadalom a gazdaságfejlődés eszközének, céljának. Az adott terület népsűrűségének növelését tehát előnyösnek minősíti.
Az expanzív népesedéspolitika történetileg olyan szituációkban jelentkezett, amikor egy birodalom vagy adott ország terjeszkedőben volt. Az sem kétséges, hogy a népességszám növekedése a kellően be nem népesített területeken is kedvezően befolyásolja a gazdasági életet. A népesség számának, a népsűrűségnek minden földrajzi, gazdasági, szociális körülményt és következményt mellőző propagálása és szándéka azonban konfliktusokat és válságokat idézhet elő.
A 19. század végén és a 20. században az orvostudomány és orvosi gyakorlat jelentős erőfeszítéseket tett és számottevő eredményeket ért el az emberi magzat és az újszülött egészségi állapotának javítása terén. Problematikusabb azonban az ún. eugenikai irányzat azon álláspontja, amely szerint a kedvező öröklési adottságokkal rendelkezők szaporodását kell elősegíteni és adott esetben korlátozni kell az öröklött adottságait illetően beteg (és a betegséget tovább örökíthető) személyeket. Bár adott szituációkban az ilyen jellegű tanácsadásnak jogosultsága is lehet, az eugenikai szemlélet alkalmazásának komoly korlátai vannak, egyrészt az öröklési folyamatok bonyolultsága miatt, másrészt az eugenika fajelméleti eltorzulásai érthetően visszatetszést kelthetnek a legkülönbözőbb etnikai kisebbségekhez tartozók körében, különösen a német fasizmus ide vonatkozó embertelen (és mellékesen tudománytalan) korszakára emlékezve.
A magyar népesedéspolitika történeti előzményei és fejlődése 1945-ig
A 20. századi a magyar népesedéspolitikában bizonyos folyamatosság észlelhető. Némileg leegyszerűsítve: Európában Franciaországon kívül talán Magyarország az egyetlen ország, ahol a pronatalista, tehát egyrészt a családalakulást és a családi stabilitást célzó, másrészt a termékenység növekedését kedvezőnek és szükségesnek ítélő szemlélet többé kevésbé általános, meghatározó jellegű, vagy legalábbis jelentős befolyású volt az elmúlt évszázadban.
Bár kétségtelen, hogy e szemlélet hátterében bizonyos ideológiai és érzelmi elemek {II-247.} is jelen voltak, éppen a népesedési alapadatok alakulása biztosított ennek a szemléletnek racionális, empirikus hátteret. Ismeretes ugyanis, hogy a 19. század második felére jellemző európai demográfiai állapot, a magas termékenység és az alacsony halandóság, tehát a természetes népszaporulat robbanásszerű növekedése Magyarországon csak igen rövid, talán egy évtizednyi időszak, alakult ki. Ezt követően enyhébben, Trianon után azonban igen erőteljesen csökken az ország népességének növekedési üteme, sőt finomabb mutatók szerint válságos szakaszba is jutott. Aggodalmat keltett és a pronatalista közmeggyőződést erősítette az a tény is, hogy Magyarországon az 1910. évben a magyarság aránya csak 48%-ot ért el és hogy egyes nemzetiségi területeken a szlovák, a román, illetve a délszláv etnikumok termékenysége magasabb volt a magyarokénál.
Az I. világháború és az azt bezáró trianoni békeszerződés lényegében igazolta az aggályokat. Az 1910-ben a 10 milliós magyar lakosság mintegy 1/3-a, 3,3 millió került az elcsatolt területekre, a környező országokba. Újabb színfoltot és a pronatalista népesedéspolitikai szemlélet megszilárdulását is eredményezte az egyke erőteljes elterjedése, s ezzel kapcsolatban a falukutatók és a népi irodalom eszmeköre. Rá kell mutatni azonban, hogy a népi irodalomban teljesen indokoltan követelt radikális földreform népesedési hatása várhatóan (amint ezt az 1945. évi földreform következményei is igazolták) az egyke, illetve az alacsony termékenység elterjedése lett volna. Az egykézés ugyanis elsősorban az önálló gazdáknál, a kisbirtokosok körében jelentkezett; fő motívuma a megszerzett kisbirtok elaprózásának elkerülése volt; adott esetben az egykék összeházasodása révén a birtok nagyságának növelése. Ezzel szemben a nagybirtokon élő falusi agrárproletáriátus termékenysége rendkívül magas volt. Kiemelendő azonban, hogy a pronatalista szemlélet és közmeggyőződés ellenére sem formálódott ki a reprodukció biztatóbb arányait elősegítő gazdaság és szociálpolitika.
Teljesen más helyzetben és más eszmei háttérrel, de folytatódott a pronatalista szemlélet a II. világháború után is. Ennek egyik leglényegesebb tényezője az volt, hogy Magyarországon részint a II. világháború által okozott halálozás és rendkívüli népességmozgások, részint az ezt követő demográfiai viszonyokat is érintő háború utáni fejlemények nyomán, az I. világháború utáni helyzettől és az európai országok többségének a II. világháború utáni népesedési fejlődésétől eltérően nem alakult ki születési hullám. Sőt már az 1950-es évek elején a nettó reprodukció értéke egy alá csökkent, jelezve a távlati népességcsökkenés potenciális veszélyét. Az akkori korszak viszonyainak megfelelően ezt a problémát 1953 márciusában egy voluntarista jellegű kormányhatározattal, elsősorban az abortuszok engedélyezésének drákói korlátozásával és az ezzel kapcsolatos büntetőjogi gyakorlat drasztikus, esetenként törvénytelen mértékű megszigorításával kívánták megoldani. Szerencsére ennek hatása viszonylag rövid ideig tartott. Az 1953 júniusával beköszöntött új politikai korszak (első Nagy Imre kormány) ezen a téren is alapvető változásokat – az abortuszok feltételeinek bővítését, a büntetőeljárások ritkábbá válását és enyhülését – hozott. 1956. júniusában pedig a terhes nők kérése alapján a művi terhességmegszakítás legálissá vált.
Az 1956. évi forradalom leverése után a kormányzat fenntartotta a legálisan végrehajtható művi vetélések rendszerét. Ezzel egyébként nemzetközi elszigeteltségén is próbált javítani, figyelembe véve {II-248.} azt, hogy az 1960-as és 1970-es években mind Európában, mind Észak-Amerikában általános elmozdulás volt megfigyelhető az abortuszok megkönnyítése, illetve legalizálása irányában.
Ugyanakkor a termékenység rendkívül gyors visszaesése aggályokat keltett mind a kormányzatban, mind a közvéleményben különösen azért, mert pl. 1963-ban Magyarországon volt a legalacsonyabb nyers születési arányszám a világon. Ezért a pronatalista politika szelídebb, családi motivációt befolyásoló intézkedései kerültek bevezetésre. Ilyenek voltak a különböző lakáskedvezmények, a családi pótlék ismételt megemelése és kiterjesztése, különösen az 1968-ban bevezetett gyermekgondozási segély. Ennek kétségkívül hatása volt részben a termékenység visszaesésének leállításában, részben bizonyos mértékű emelésében. Különösen jelentős volt társadalompolitikai szempontból a gyed kialakítása, ami nem fix összegben, hanem az érintett nő fizetésének százalékában határozta meg a juttatás nagyságát. A gyest ugyanis elsősorban és hosszabb ideig csak az iskolázatlan, alacsony képzettségű segédmunkásnők vették igénybe. A gyed bevezetése az intézményt valamennyi társadalmi és kulturális rétegben általánossá, elfogadottabbá tette.
Mindazonáltal a termékenység alakulásában lényeges javulás nem következett be és Magyarország nemzetközi, európai viszonylatban is a legalacsonyabb termékenységű országok közé tartozott ebben az időszakban is, ezért 1973-ban egy népesedéspolitikai programot alakítottak ki és kezdtek meg.
Az 1973. évi programnak pénzügyi vonatkozásai is voltak, így a terhességi, gyermekágyi segély és a családi pótlék lényeges növelése. Speciális kedvezményeket biztosított ezenkívül a lakásellátásban. A három- és többgyermekes családoknak viszonylag rövid időn belül alacsony bérű tanácsi lakást, az új házasoknak pedig kamatmentes vagy alacsony kamatlábú kölcsönöket biztosított. Ezenkívül szociálpolitikai lakástámogatást adott a megígért gyermekekre is. (Amennyiben ezek később nem születtek meg, úgy a támogatást vissza kellett fizetni.)
Bizonyos mérsékelt szigorításokat vezettek be az abortuszrendszerben is, hangsúlyozva, hogy ennek célja a fogamzásgátlás elősegítése. Ez volt egyébként kétségkívül a legsikeresebb része a programnak; a fogamzásgátló eszközök forgalma, ezen belül a fogamzásgátló tablettáké drámai gyorsasággal növekedett. Ugyanígy nőtt a fogamzásgátlást alkalmazó házaspárok aránya is. Az abortusz feltételeinek megfogalmazása elég liberálisan történt. Ez megállapítható abból is, hogy a szigorítást követően is a kérelmeknek kevesebb mint 15%-át utasították el.
Az új intézkedések népesedési hatása azonban ismét átmeneti jellegű volt, elsősorban a szülések naptári időzítését érintette és csak kisebb mértékben a befejezett termékenységet. A hatások a 1970-es évek végére elenyésztek és a 1980-as években egy új népesedési korszak kezdődött; a népesség természetes fogyásának korszaka.
A népességfogyás várható bekövetkezését már az idevonatkozó számítások, népesedési prognózisok is jelezték. Ez azonban korábban következett be, mint azt az 1970-es évben készített előreszámítások jelezték, annak következtében, hogy a halandóságban, elsősorban a középkorú férfiak halandóságában romlás következett be. Ez váratlan volt, miután 1945-től az 1960-as évek közepéig lényegesen javultak a halandósági viszonyok és ebben az időszakban kedvezőbbek voltak még az ausztriaikénál is.
A 1980-as évek népesedési intézkedései a kedvezőtlen trendeket nem tudták {II-249.} megváltoztatni, még a halandóság romlását sem.
A 1990-es parlamenti választások után a népesedési kérdések lényegében eltűntek a fontosabb politikai viták témáiból. Ez természetesen nem jelentette azt, mintha a népesedési problémák megszűntek volna. Sőt amíg az első években (az 1989–1991-es időszakban) a demográfiai folyamatok lényegében autonóm módon folytatódtak, azaz nem reagáltak a politikai és gazdasági változásokra, addig 1992-től mind a házasságkötések, mind a születések számában újabb nagyarányú visszaesés következett be. A felgyorsuló népességcsökkenés, és az ezzel szükségképpen együttjáró rohamos elöregedés már korántsem csak érzelmi szempontból, hanem a szigorú gazdasági racionalitás alapján is rendkívül kedvezőtlen, sőt válságos demográfiai helyzet kialakulásához vezetett. Folytatódott egyébként az abortuszok engedélyezésének liberális gyakorlata is, miután a parlament 1992-ben – figyelembe véve az idevonatkozó közvélemény-kutatások eredményeit is – 80%-os többséggel ilyen értelmű törvényt hozott. Ehhez hozzájárult a lakásépítés nagyarányú visszaesése, a fiatalok közötti rendkívül nagymérvű munkanélküliség és a piacgazdálkodás keretében az ártámogatások rendszerének megszüntetése, ami elsősorban a gyermekes családokat érintette a legérzékenyebben.
Bár a kormányzat eleinte folytatni kívánta a családtámogatások pénzügyi rendszereit (családi pótlék, gyes, gyed stb.), sőt ezt egyes esetekben bővítette is, az infláció következtében ezek reálértéke csökkent. A lakásépítéssel kapcsolatos egyes kedvezmények fenntartása és az alacsony kamatlábú lakásépítési hitelek biztosítása sem tudta megakadályozni a lakásépítés nagymérvű visszaesését éppen a családalapító fiatalok rétegeinél.
A legújabb, 1995. márciusi pénzügyi intézkedések pedig a család, illetve a gyermektámogatást részben szegénypolitikává alakították át, kizárva a juttatásokból egy vitatott részarányú, de demográfiai és társadalompolitikai szempontból mindenesetre érezhető nagyságrendű réteget. A családpolitika ilyen irányba való eltolódása pedig azzal a veszéllyel jár, hogy differenciális termékenységet idéz elő; a legszegényebb és legiskolázatlanabb rétegek termékenységét fenntartja vagy esetleg megemeli. Ugyanakkor további visszaesést idézhet elő az átlagon felüli közép- és felső rétegekben.
Bár Magyarországon a 19. század végén a polgári házasságkötéssel egyidejűleg bevezették a házasságfelbontás (válás) intézményét is, ennek nagyságrendi hatása az I. világháborúig egyáltalán nem volt. A két világháború között városi viszonylatban aránya és jelentősége valamelyest növekedett. A II. világháború után megkezdődött a válások folyamatos növekedése és magas szinten való kialakulása. Ezt jogilag először egy 1945-ös kormányrendelet tette lehetővé, bevezetve a megegyezéses válás intézményét is, és általában könnyítve a válás feltételeit.
Az 1952. évi családjogi törvény szándékai szerint stabilizálni igyekezett a családot, megszüntetve az abszolút bontó okokat és a megegyezéses válást. Így a válás lehetőségeit elvileg lényegesen megnehezítette. Az 1953-ban kialakult bírói, ügyvédi gyakorlat nyomán azonban folytatódott a válások növekvő trendje. Ennek fő tényezője feltehetően az önálló keresettel rendelkező nők részarányának növekedése volt, ami korábbi gazdasági függőhelyzetüket a házasságon belül megszüntette.
Problematikusabb vonása a magyar házasodásnak az a rohamos visszaesése, {II-250.} aminek a legutóbbi években tanúi vagyunk. Ez nem csak a termékenység szempontjából kedvezőtlen. A család összetartó és kedvező hatását ugyanis a társadalmi jelenségek legkülönbözőbb területére vonatkozó adatok egyértelműen illusztrálják: a házasok megbetegedési és halálozási arányai, bűnözési gyakorisága; a házas népességben az alkoholisták és az öngyilkosok aránya nagyságrenddel alacsonyabb, mint megfelelő korú és nemű házasságon kívül élő kortársaiké. Ezért a családi köteléken kívülállók számának fokozódó növekedése nemcsak a reprodukció, hanem általában a társadalmi légkör, illetve ennek legkülönfélébb zavarai szempontjából is kedvezőtlen hatásokkal jár.
A népesedéspolitika hatékonyságának mérése rendkívül nehéz. Több tényező hatásmechanizmusának felderítését igényli. Ugyanakkor azonban nemzetközi, részben időbeli összehasonlítás alapján bizonyos összefüggések, illetve hatásmechanizmusok egyértelműen megfigyelhetők világszerte. Például mind a fejlődő, mind a fejlett országokban általánosan észlelhető a nők iskolai végzettségének és termékenységének negatív összefüggése – még akkor is, ha kivételesen egyes szituációkban U alakú összefüggésrendszer is érvényesül. Ebben az értelemben a fejlődő országokban az oktatáspolitika tekinthető a népesedéspolitika legfontosabb tényezőjének.
Általánosságban megállapítható, hogy a népesedéspolitika eredményessége elsősorban attól függ, hogy képes-e befolyásolni az egyéni, illetve a családi szintű demográfiai döntéseket és magatartásokat. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy az olyan közvetlen (részben kényszerítő jellegű) intézkedéseknek, melyek erre nincsenek tekintettel, távlatilag bizonyosan nincs hatása. Így pl. a fogamzásgátló eszközök korlátozása, vagy az abortusz eltiltása távlatilag nem növeli a termékenységet. (Legfeljebb ideiglenes, naptári jellegű hatások jelentkezhetnek; ezek azonban az érintett házaspároknak a teljes, befejezett termékenységét nem érintik.)
A gazdaságdemográfia a népesedés és a gazdasági élet közötti összefüggésekkel foglalkozik. Ezek az összefüggések alapvetően abból a tényből adódnak, hogy a gazdasági jelenségeket (termelés, fogyasztás, megtakarítás, beruházás stb.) a népesség produkálja és céljuk is a népesség szükségleteinek kielégítése. Leegyszerűsítve tehát a gazdasági folyamatok minden fázisában, így kezdő pontjában (termelés) és végső pontjában (fogyasztás) is a népesség, illetve annak egyes rétegei jelentkeznek, mint munkaerő, illetve fogyasztó; nagyságuk, összetételük és dinamikájuk tehát hatással van a gazdaságra.
Másfelől a népesedési jelenségek alakulásában az úgynevezett tiszta demográfiai tényezőkön kívül a gazdasági-társadalmi környezet lényeges, sokszor alapvető és meghatározó szerepet játszik. Így a gazdasági fejlődésnek és körülményeknek jelentős szerepe van az egyes demográfiai jelenségek alakulásában.
A népesség és a gazdasági élet összefüggésrendszere tehát elvileg két részre bontható.
1. A gazdaság hatása a népesedés jelenségeire.
2. A népesedés hatása a gazdasági jelenségekre.
A valóságban természetesen e kétféle hatás együttesen, egymással összefonódva, különböző kombinációkban érvényesül.
A gazdaság hatását a népességre különböző mértékben és megközelítésben a népességelméletek is hangsúlyozzák és {II-251.} elismerik. Egy részük azt domborítja ki, hogy a népesség fejlődését meghatározzák, illetve behatárolják a rendelkezésre álló anyagi javak, elsősorban az élelmiszer mennyisége. A gazdasági élet ilyen jellegű hatása azonban csak a primitív társadalmakban érvényesül. A valóságban a gazdasági élet hatása többnyire bizonyos közvetítéssel – társadalmi, kulturális, pszichológiai vagy egészségügyi szűrőkön keresztül érvényesül a népmozgalmi események egyes területein. Hangsúlyozni kell a hatások, illetve összefüggések történeti jellegét, és az említett tényezők közrejátszását. Ezek miatt ugyanis egy adott gazdasági jelenség (például az egy főre eső nemzeti jövedelem növekedése) nem feltétlenül eredményez azonos népesedési hatásokat különböző társadalmakban és különböző történeti időszakokban, sőt gyakran a hatások iránya éppen ellentétes.
A gazdasági fejlődés, így a jövedelem növekedése általában kedvező, mérséklő hatással van a halandóságra. Ezt az összefüggést támasztják alá mind a történeti tapasztalatok, mint a nemzetközi összehasonlítások, valamint egyes országokon belül a jövedelemnagyság szerinti halandósági vizsgálatok.
A legutóbbi évtizedekben a gazdaságilag fejlett országokban a halandósági különbségek általában csökkentek, – bár különösen a csecsemőhalandóság területén, még mindig nem tűntek el – elsősorban az orvostudomány és az egészségügyi ellátás fejlődése nyomán. Ennek az általános tendenciának némileg ellentmondanak az utolsó két évtized magyarországi adatai. Ebben az időszakban ugyanis ismét kialakultak lényeges differenciák az egyes jövedelmi/társadalmi rétegek között; a halandóság romlásának ez volt az egyik legfontosabb tényezője. Megindult azonban a gazdaságilag elmaradott országok halandósági viszonyainak javulása is. E javulás üteme rendkívül gyors volt és bizonyos mértékig független a gazdasági fejlődéstől; tehát azokban a régiókban és országokban is bekövetkezett, ahol a gazdasági élet stagnált, vagy esetleg még visszaesést is mutatott. Ez elsősorban azoknak az általánossá vált közegészségügyi rendszabályoknak a következménye volt, amelyeknek nyomán egyes, a halandóságban korábban nagy szerepet játszó járványos megbetegedéseket sikerült visszaszorítani.
Az alapvetően mezőgazdasági országokban, így például a századforduló idején Magyarországon is gyakran megfigyeltek a mezőgazdasági termelési eredmények és a házasságok dinamikája közötti közvetlen összefüggést. Világviszonylatban tapasztalható volt továbbá – legalábbis a gazdaságilag fejlett országokban – a házasságkötések számának erős visszaesése az 1929–1930. évi világgazdasági válság idején is. Ennek jelentőségét elsősorban továbbgyűrűző hatása jelzi; így például a születésszám csökkenésére, illetve a fogyasztásra és a beruházásokra, lakásépítésre gyakorolt hatása.
Megkülönböztetett jelentősége van a gazdasági élet hatásának a termékenységre, illetőleg a születésszámra.
A 19. század második felében és a 20. században kiformálódott a jövedelemszint és a termékenység közötti negatív összefüggés. Alátámasztják ezt a legújabb nemzetközi adatok is. Ezek ugyanis nagy általánosságban ugyancsak azt mutatták, hogy a születési arányszám és a gazdasági fejlettség fordított arányban van; magas születési szám általában a fejletlen országokban tapasztalható, ahol az 1 főre eső nemzeti jövedelem a legalacsonyabb. A gazdaságilag fejlett országokban a termékenység lényegesen alacsonyabb. Meg kell jegyezni, hogy a negatív összefüggés nem lineáris; a termékenységcsökkenés a gazdasági helyzet egy bizonyos szintjén következik be; e szint alatt gyakran {II-252.} pozitív jellegű összefüggés észlelhető.
A termékenység és jövedelem közötti negatív összefüggés bizonyos mértékig az európai országokban, így Magyarországon is megfigyelhető volt.
Az egy főre eső jövedelem például nyilvánvalóan nagyobb az olyan családokban, ahol az anya is dolgozik; a női gazdasági aktivitás pedig általában és hagyományosan csökkenti a termékenységet. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ez az összefüggés sem abszolút jellegű, illetve adott esetben szociálpolitikai intézkedésekkel módosítható. Magyarországon például a gyermekgondozási segély bevezetése után a kereső nők termékenysége nagyobb volt, mint az eltartottaké.
A legutóbbi évtizedekben a gazdaságilag fejlett országokban több vizsgálat utalt arra, hogy a negatív összefüggés-rendszer helyébe az úgynevezett U alakú összefüggés lépett. Magas termékenység mutatkozott a legalacsonyabb jövedelműeknél, a közepes jövedelmű rétegeknél ez nagymértékben visszaesett, a legmagasabb jövedelműeknél azonban ismét emelkedés mutatkozott. Hasonló összefüggés-rendszer mutatkozott egyes iskolázottsági szint szerinti vizsgálatokban is. Ennek alapján egyes szerzők feltételezték, hogy a gazdasági növekedés bizonyos szintje után a jövedelem és a termékenység között pozitív összefüggés bontakozhat ki.
A jövedelemszint emelkedésével együtt jár számos egyéb társadalmi tényező (pl. lakóhely, iskolázottság, igények, aspirációk stb.) változása is, aminek ugyancsak hatása van a termékenységre. A jövedelem hatása tehát gyakorlatilag nem érvényesül önmagában, közvetlenül, vagyis változatlan feltételek között.
Közvetlen és jelentős hatása van a gazdasági viszonyoknak a vándorlásra. Azokon a területeken, ahol a gazdasági fejlődés nyomán új munkaalkalmak létesülnek, olyan mértékben, hogy a helyben lakó népesség munkaerő-kapacitását meghaladják, megindul a bevándorlás. Fokozza a bevándorlás ütemét, ha a bevándorló terület a munkaalkalmakon kívül fejlettebb infrastrukturális, kulturális, társadalmi környezetet képes biztosítani; általában ez a helyzet a városba történő beáramlásnál.
A vándorlás lényeges hatást gyakorol mind a bevándorló, mind a kivándorló területek népességének kor és nem szerinti összetételére, és más a területi mobilitáshoz kapcsolódó foglalkozás – életstílusváltás stb. – demográfiai következményeire. A vándorlás gazdasági szempontból előnyös korösszetételt hoz létre a bevándorló területeken, ahol a gazdaságilag aktív népesség arányát emeli. Ezzel ellentétes hatás jelentkezik természetesen az elvándorlás által érintett területeken. Más megközelítésben ez úgy is felfogható, hogy az elvándorló területeket terheli annak a munkaerőnek a gyermekkori eltartási és felnevelési terhe, mely gazdaságilag aktív élettartamát a bevándorlás helyén éli át és ezzel növeli e terület gazdasági aktivitását és tovább gyorsítja gazdasági fejlődését. E hatás problematikus jellege abban van, hogy állandósíthatja és fokozhatja az egyes területek fejlettségi szintjei közötti különbségeket.
A népesedés hatása a gazdaságra. Filozófusok, politikusok, közgazdászok már az ókorban és napjainkban is boncolgatták és elemezték a népesség hatását a gazdasági életre, az ideális népességszám gondolatát, az optimális népességnagyság megvalósításának kritériumait.
Az olykor elvont, spekulatív, tapasztalati tényekkel alig igazolt eszmefuttatások magva nehezen tagadható. A termelő és egyszersmind fogyasztó népesség nagysága és struktúrája ugyanis bizonyos, hogy a gazdaság kvantitatív és kvalitatív jellemzőit körülhatárolja. Ez a kapcsolat azonban igen bonyolult, térben és időben változó. Az azonban igen {II-253.} kétséges, hogy a népesség és a gazdaság optimális viszonyát egyetlen mutató, például az egy főre jutó jövedelem, jellemezheti-e. Köztudott, hogy a fejlett országokban az 1929–1930. évi világgazdasági válság – lecsökkentve a házasságok és születések számát – elmélyült és meghosszabbodott, mert ez a demográfiai folyamat visszaesést okozott a keresletben, a lakásépítkezések iránti igényekben, beruházásokban stb. ami a meglévő gazdasági-technikai kapacitások nagymérvű kihasználatlanságát eredményezte.
A fejlődő országok viszonylatában, melyeket egyrészt a rendkívül gyors népességnövekedés, másrészt a gazdasági élet elmaradottsága jellemez, a népességnövekedés gazdasági következményeinek megítélése, a népesség számának a gazdaságra gyakorolt hatása más megközelítést indokol.
Demográfiai beruházások. A népesség száma kor, foglalkozás, iskolai végzettség, egészségi állapot és egyéb ismérvei, valamint mindennek számszerű és strukturális változása körülhatárolható létesítményeket, szervezetek működését és fejlesztését teszi szükségessé: pl. óvodák, iskolák, kórházak, szociális intézmények stb. A növekvő termékenységű és csökkenő halandóságú populációk előzőekben körvonalazott létesítményeinek és felmerülő beruházásainak – tehát demográfiai beruházásainak – fenntartása és működése, továbbá gyarapodása különbözik a csökkenő termékenységű és növekvő halandóságú populációk demográfiai beruházásainak minőségi és mennyiségi ismérveitől. A népesség nagysága és összetétele, valamint ennek változása tehát körülhatárolja a termelés, a beruházás, de tágabb értelemben a nemzeti vagyon és a nemzeti jövedelem demográfiai célzatú felhasználását és a vele kapcsolatos műveleteket. Figyelembe veendő azonban a gazdaság fejlettsége, műszaki színvonala, a társadalom igényei és elvárásai, a demográfiai célzatú létesítmények, szervezetek és beruházások anyagi szintjének, nagyságrendjének meghatározása során. A demográfiai beruházások szakirodalmában közölt országonkénti mutatók és együtthatók tehát igen alaposan mérlegelendők.
| Településhálózat | TARTALOM | Szociálpolitika |