Idegenforgalom

A századfordulótól az 1990-es évekig

Magyarország idegenforgalma a századfordulót követő másfél évtizedben nem volt számottevő. A legfontosabb utazási cél a nemzetközi és a belföldi turizmusban egyaránt a 20. század elejére európai metropolissá fejlődött, jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező Budapest volt. A vidéki idegenforgalom néhány határ menti város, híresebb gyógyfürdő, valamint balatoni nyaralóhely kivételével még csekély volt.

Az I. világháború utáni években az ország idegenforgalma jelentősen visszaesett. 1920-ban pl. a fővárost csupán 15 ezer külföldi kereste fel, szemben az 1913. évi 55 ezerrel. A Balatonon is alig 20–25 ezer vendég (közülük alig ezer külföldi) fordult meg ebben az időszakban évente, a háború előtti 100 ezer fő helyett.

Az 1920-as évek második felétől – felismerve az idegenforgalomban rejlő gazdasági lehetőségeket – megkezdődött a turizmus tudatos fejlesztése. A közlekedési, elszállásolási és szolgáltatási feltételek javítása mellett ezt jelzi többek között az is, hogy megalakult az Országos Idegenforgalmi Tanács és megkezdte működését a Balatoni Intéző Bizottság. A külföldiek beutazását elősegítő intézkedések történtek, erőteljes szervező- és propagandatevékenység kezdődött. Az 1930-as évek második felétől a belföldi idegenforgalom élénkítése (pl. balatoni nyaralás, falusi turizmus) is fokozódó figyelmet kapott.

A magyar idegenforgalom a két világháború között 1937-ben érte el csúcspontját. A főváros mellett már számottevő volt a Balaton, a Mátra, a Bükk, a Dunakanyar, valamint egyes vidéki városok és népművészeti értékekben gazdag falvak vendégforgalma is. Ez évben az országba érkező külföldiek száma 380 ezer fő (zömében német és osztrák) volt, míg a külföldre utazó magyaroké meghaladta a 220 ezer főt, és kb. 1 millió magyar állampolgár vett részt a belföldi turizmusban. A nemzetközi idegenforgalomból származó bevételek elérték az export értékének 7%-át.

A II. világháború után a nemzetközi idegenforgalom hazánkban a minimálisra zsugorodott. Az 1950-es évek közepéig alig néhány tízezer fő volt a magyarországi úti céllal érkező beutazók száma. Egészen az 1960-as évek elejéig a klasszikus értelemben vett nemzetközi idegenforgalom zömében a hivatalos utazásokra és rokonlátogatásokra korlátozódott.

A belföldi idegenforgalom viszont ebben az időszakban gyors fejlődésnek indult, elsősorban a szociálturizmus megszervezésével. 1960-ban a szakszervezeti, vállalati, intézményi üdülőkben félmillió fő fordult meg. (A szociálturizmust igénybe vevők száma az 1980-as évek második felében már megközelítette az 1,5 millió főt.) Egyre nagyobb tömegeket mozgatott meg a természetjárás és a kirándulóforgalom is.

A magyar idegenforgalomban új fejlődési szakasz kezdődött az 1960-as években. {II-650.} Komoly erőfeszítések történtek a nemzetközi idegenforgalomba való, minél élénkebb bekapcsolódás érdekében. Magyarország idegenforgalmának alakulását is egyre inkább a nemzetközileg megfigyelhető tendenciákhoz hasonló fejlődés jellemezte, a tömegméreteket öltött turizmus nálunk is a társadalmi-gazdasági élet egyik fontos tényezőjévé vált.

A nemzetközi politikai légkör fokozatos enyhülése, a gazdaság-társadalmi viszonyok javulása, a szabad rendelkezésű lakossági jövedelmek növekedése, a szabad idő és a műveltségi színvonal emelkedése, az urbanizáció térhódítása, a gépkocsi- és légi közlekedés fejlődése, a fogadóképesség tárgyi, személyi és szervezeti feltételeinek aránylag gyors ütemű fejlesztése hatására hazánk mindjobban bekapcsolódott a nemzetközi idegenforgalom nagy áramaiba és egyre jobban bővült a belföldi turizmus is.

A magyar idegenforgalom fejlődése lényegében az 1980-as évek végéig – de részben még napjainkban is – alapvetően extenzív jellegű volt. A hazánkba látogató külföldiek száma gyorsan növekedett, többségük az alacsony fizetőképességű (zömében az akkori szocialista országokból érkező) turista volt. A fogadóképességet, a szolgáltatások mennyiségét és minőségét, hiányosságok jellemezték.

Az 1990-es évek elején mind az aktív (külföldi látogatók), mint pedig a passzív (kiutazó magyarok) idegenforgalom számottevő nagyságrendű volt hazánkban, amely így Európa egyik jelentős turistafogadó és -küldő országává. vált 1995-ben a hazánkba érkező külföldiek száma közel 40 millió volt, míg a külföldre utazó magyaroké meghaladta a 13 milliót. A nemzetközi turizmusból származó bevétel igen nagy arányt képvisel a gazdasági életben, volumene meghaladja a GDP (bruttó hazai termék) értékének 3%-át, az áru- és szolgáltatásexport értékének 10%-át.

Az ország vonzásintenzitása elsősorban Közép-Európára terjed ki, amelynek nemzetközi idegenforgalmában hazánk jelentős szerepet játszik. Ehhez hozzájárul Magyarország Európán belüli központi fekvése, közlekedés-földrajzi elhelyezkedése is, amely jelentős tranzitforgalmat eredményez.

A hazánkba látogató külföldiek több mint fele statisztikai szempontból turistának minősül, mivel 24 óránál több időt alig tartózkodik az országban, bár egy részük valójában nem turisztikai, hanem egyéb (pl. vásárlási, munkavállalási) céllal érkezik hazánkba. (Azok a külföldiek, akik 24 órán belül a belépéssel azonos határszakaszon hagyták el az országot, kirándulónak, akik 24 órán belül más-más határszakaszon lépnek be, illetve ki az országból, átutazóknak minősülnek.)

Hazánk – a főváros és néhány gyógyfürdőhely kivételével – alapvetően egyszezonú nyári vendégforgalomra alkalmas ország. A külföldiek több mint egynegyede a két legmelegebb nyári hónapban, az ún. főszezonban (július–augusztus) érkezik. A vendégforgalom további egyharmada bonyolódik az előszezonban (május–június) és az utószezonban (szeptember–október). A külföldre utazó magyarok esetében a forgalom éves megoszlása egyenletesebb.

A külföldi vendégforgalom több mint fele, az itt töltött vendégéjszakák kétharmada Budapestre és a Balatonra koncentrálódik, annak ellenére, hogy számottevően nőtt a kiemelt üdülőterületek, valamint a gyógyfürdők külföldi vendégforgalma.

Az 1970-es évektől a turizmus a magyar lakosság egyre nagyobb hányadánál az életmód szerves részévé vált. Az 1980-as években – a jövedelemtől, életkortól, foglalkozástól, lakóhelytől függő jelentős differenciálódás mellett – a lakosság közel egyharmada használta fel szabadságát tartós belföldi (részben kereskedelmi {II-651.} és szociálturisztikai, részben magánszálláshelyeken bonyolódó) üdülésre, mintegy ötöde víkendezett, és több mint fele vett részt szálláshely igénybevételével nem járó kirándulásokon. Ezek az arányok nemzetközi tapasztalatok szerint lényegében megfeleltek gazdasági fejlettségünknek. A belföldi idegenforgalom fejlődését elősegítette a magánnyaralók, hétvégi házak, hobbitelkek számának növekedése is. Az 1990-es évek elején azonban az életszínvonal alakulásával összefüggésben a belföldi turizmus fejlődése megtorpant.

Vonzó tényezők és üdülőkörzetek

Magyarország vonzásadottságai sokszínűek, de néhány kivételtől eltekintve általában nem olyanok, amelyek nemzetközi vonatkozásban önmagukban abszolút versenyképes vonzerőt jelentenének. Ugyanakkor – részben európai centrális fekvésünk következményeként is – olyan speciális természeti és kulturális vonzó tényezőink vannak, amelyek sajátos kombinációi nemzetközi viszonylatban is jelentős idegenforgalmat eredményeznek.

Az ország területének csak kevesebb mint 1%-a fekszik 500 m tengerszint feletti magasságban, így hegyvidékeink – elsősorban a Mátra, a Bükk, a Mecsek és a Dunazug-hegység – főként a belföldi kiránduló-, természetjáró, valamint üdülőforgalomban játszanak szerepet.

Az üdülésre alkalmas vízterületek közül a Balaton Európa legnagyobb fürdésre alkalmas „meleg vizű” tava. A többi vízparti üdülőterület elsősorban a belföldi idegenforgalomban játszik szerepet. Közülük a Velencei-tó, a Kiskörei-víztározó már ma is nagy forgalmat bonyolít. A nagyobb folyók, illetve holtágaik idegenforgalma inkább csak egy-egy, főleg városkörnyéki szakaszra korlátozódik.

Természeti adottságaink sorában igen jelentős a termálvíz. Különösen gazdag hévizekben az Alföld, de a országnak szinte nincs egyetlen nagyobb régiója, ahol nem találunk hévforrásokat. Néhány nemzetközileg is ismert és látogatott fürdőhely (a főváros, valamint Hévíz, Hajdúszoboszló, Harkány, Bük, Sárvár, Zalakaros, Gyula, Debrecen) kivételével többnyire csak a regionális igényeket elégítik ki.

Hazánk kiemelkedő értékű egyedi természetföldrajzi ritkaságai között első helyen kell említeni a nemzeti parkokat (Hortobágy, Kiskunság, Aggtelek, Bükk, Fertő tó), és egyes tájvédelmi, természetvédelmi területeket (pl. Kis-Balaton, Gemenc). Jórészt a természetföldrajzi adottságok teremtik meg a magyar idegenforgalomban jelentős szerepet játszó vadászat, horgászat, lovaglás, a gasztronómia, de a történelmi borvidékek idegenforgalmi alapjait is. Az ország e vonzó tényezők tekintetében nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő értékekkel rendelkezik.

Az ország földrajzi fekvéséből és az európai történelemben betöltött szerepéből adódóan Magyarország sajátos vonzással rendelkezik, mivel a legkülönbözőbb korokat és stílusokat képviselő látnivalók kombinációja (pl. római és török kori maradványok mellett a közép- és újkor szinte valamennyi stílusirányzatának emlékei) különleges értéket jelent. A néprajzi vonatkozású vonzó tényezők (népművészet, népszokások, népi építészet, gasztronómia stb.) szempontjából alig néhány európai ország veheti fel a versenyt országunkkal.

Idegenforgalmunkban egyre jelentősebb szerepet töltenek be a különböző rendezvények (kongresszusok, művészeti fesztiválok, nyári egyetemek, nemzetközi vásárok, sportesemények stb.), főleg a fővárosban, de egyre több vidéki városban is. Esetenként egyes ipari és mezőgazdasági látnivalók (pl. Herend, Parád, Bábolna, Tokaj) is hozzájárulnak egy-egy terület vagy település idegenforgalmához.

{II-652.} Az 1980-as évek közepe óta fellendülőben van nálunk is a falusi turizmus, amikor a vendéglátás a vendégfogadó család kereteibe illeszkedik és kiegészítője a falusi életnek, elsősorban a szép természeti környezetben található hegy- és dombvidéki aprófalvakban, folyóvizek melletti kistelepüléseken, síkvidéki tanyás térségekben.

Magyarország sajátos idegenforgalmi adottságai között kell megemlíteni az ország viszonylag kis területét és az ebből adódó csekély távolságokat, valamint azt, hogy országunk az európai idegenforgalom nagy turisztikai áramainak egyik metszéspontjában helyezkedik el. A legfontosabb tranzitfolyosó északnyugatról dél felé halad. A másik fő áramlási irány Budapestig az előzővel megegyezik, majd délkelet felé hagyja el az országot. A harmadik az északkelet–délnyugat irányú áramlás.

Abszolút vonzerővel rendelkezik Budapest, ahol a természeti és kulturális történelmi vonzó tényezők olyan szerencsésen ötvöződnek, amelyekre alig van példa Európában. A Várnegyed és a Duna-part – hasonlóan a Nógrád megyei Hollókő védett faluegyütteséhez – az UNESCO ún. világörökség-listáján is szerepel. Fővárosunk vonzerejét fokozza kedvező földrajzi fekvése és a környezetében lévő idegenforgalmi területek. A gyógyfürdők egy része szintén rendelkezik ilyen idegenforgalmi tulajdonságokkal, bár egy részük csak potenciálisan. Nemzetközi szempontból relatív vonzerőt képvisel a Balaton és környéke, néhány természetföldrajzi ritkaságunk (Hortobágy, Bugac) és vidéki városunk (főként az idegenforgalmi térségekbe, az áramlási folyosókon elhelyezkedő, történelmi-kulturális emlékekben gazdag, szép környezetben található városok) is.

A jelentősebb idegenforgalmi vonzással rendelkező térségek és települések nagy része a középhegységi vonalon, az északkelet–délnyugat irányú, ún. idegenforgalmi tengelyen helyezkedik el.

Az ország azon részein, ahol a kedvező természetföldrajzi feltételek párosulnak a kulturális és a gazdasági vonzásadottságokkal, az idegenforgalom fogadására alkalmas összefüggő tájegységek alakultak ki. Közülük a legjelentősebb a Balaton. Mellette további öt, kiemeltnek minősített, üdülőkörzet van az országban: a Dunakanyar, a Velencei-tó, a Mátra–Bükk, Sopron–Kőszeghegyalja és a Mecsek–Villány.

A kiemelt idegenforgalmi tájegységek mellett a legértékesebbek a nemzeti parkokat magukban foglaló azon tájegységek, ahol az idegenforgalmi és a természetvédelmi érdekek együttes érvényesítésére van szükség. Ezek közé tartozik az Aggteleki-karszt, a Hortobágy térsége, valamint a Kiskunság egy része (Bugac és térsége). A többi idegenforgalmi tájegység elsősorban a belföldi turizmus bonyolításában játszik kisebb-nagyobb szerepet (pl. Ráckevei-Duna, Alsó-Duna, Közép-Tisza-vidék, Alsó-Tisza, Bakony, Őrség, Szigetköz, Zemplén–Tokaj), illetve még csak lazán összefüggő üdülőkörzetként, esetleg csak potenciálisan létezik (pl. Cserhát–Karancs, Felső-Tisza-vidék, Göcsej, Kaposvölgy, Köröszug, Szanazug, Vértes–Gerecse).

Az összes kül- és belföldi szálláshelyigényes, valamint kiránduló és tranzitforgalom kb. 25–25%-a Budapesten és a Balatonon jelentkezik. A forgalom csaknem negyed-negyed része a Balatonon kívüli öt kiemelt, valamint a többi üdülőkörzetre jut. A nem idegenforgalmi tájegységek, illetve települések részesedése csak mintegy 5%-ra tehető.

Fogadóképesség és felkészültség

A turisztikai vonzerő önmagában csak a lehetőségét teremti meg az idegenforgalomnak. A természeti és kulturális vonzásadottságok kihasználását a gazdasági-társadalmi fogadóképesség tárgyi, {II-653.} szervezeti és személyi feltételei határozzák meg. Ezek felölelik a turisták elszállásolásával és étkeztetésével, vásárlásával, szórakozásával, egészségügyi és kulturális ellátásával, valamint közlekedésével, utazásának szervezésével, az ipari és kereskedelmi szolgáltatásokkal kapcsolatos elemeket.

A turizmusban rejlő gazdasági lehetőségek kihasználásának legfontosabb előfeltétele a fogadóképesség alapját jelentő elszállásolási kapacitás. Ez hazánkban részben kereskedelmi (szállodák, panziók, turistaszállások, nyaralóházak, kempingek, valamint a szervezett fizetővendég-szolgálat), részben szociálturisztikai (szakszervezeti, vállalati, intézményi, ifjúsági üdülők és táborok), részben pedig magánszálláshelyeken (nyaralók, hétvégi házak, lakások) áll rendelkezésre.

A kereskedelmi szálláshelyeken – a szervezett fizetővendéglátást nem számítva – közel 300 ezer férőhely (ennek mintegy 30%-a a szállodákban, több mint egyharmada a kempingekben) volt 1995-ben. A lakás-, illetve nyaralótulajdonosok által értékesített, hivatalosan nyilvántartott fizetővendéglátás keretében összesen több mint félmillió férőhely (ennek alig tizede szervezett formában) állt a turisták rendelkezésére a nyári főszezonban. A szociálturisztikai férőhelyek száma az 1980-as évek végén még közel 150 ezer volt, de 1990 után jelentős részüket kereskedelmi szálláshellyé alakították át.

A szállodai kapacitás kb. egyharmada Budapestre koncentrálódik. Erős a területi koncentráció a szállodán kívüli kereskedelmi szálláshelyeken és a fizetővendéglátás keretében is. Ezek férőhelyeinek kétharmada a Balaton mellett és a fővárosban, illetve környezetében található.

Becslések szerint a főként az 1970–1980-as években épült ún. második lakásokban (magánnyaralókban, hétvégi házakban) összesen közel 1 millió férőhely szolgálja a tulajdonosok és családjuk, valamint a szálláshelyet igénybe vevő fizetővendégek kikapcsolódását, pihenését. Ez európai összehasonlításban is igen magas érték a népesség számához mérten. A Velencei-tónál és a Dunakanyarban, de néhány kisebb üdülőkörzetben is a szálláskapacitás döntő részét a magánnyaralók és a hétvégi házak alkotják.

Az idegenforgalom bonyolításában sajátos szerepet töltenek be a határátkelőhelyek. Ezeken 1990 óta évente több mint {II-654.} 100 millió fő (be- és kilépő külföldi, illetve magyar) halad át. A két főszezoni hónapban a határátkelőhelyek forgalma naponta félmillió fő. A határállomások többsége éjjel-nappal bármely ország állampolgára számára, néhány csak a két szomszédos ország állampolgárai számára, jórészt csupán nappali időszakban biztosítják az átkelést.

Az idegenforgalom központi irányító és koordináló szerve az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium. Az üdülőkörzetekben tájegységi intézőbizottságok működnek. Az utazásszervezés tevékenységét ma már több száz utazási iroda és ügynökség végzi. Az idegenforgalom társadalmi szervezetei közül a legfontosabbak a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, a Magyar Szállodaszövetség, a Magyar Turisztikai Egyesület, a Magyar Falusi-Tanyasi Vendégfogadók Szövetsége. Hazánk több idegenforgalmat érintő nemzetközi szervezet, köztük az Idegenforgalmi Világszervezet tagja.

Az idegenforgalom kiegyensúlyozott és hatékony fejlesztése társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt fontos. Hazánkban egyre több olyan kisebb-nagyobb térség található, amelyek arculatát, életét és fejlődését, az ott élő lakosság életszínvonalát és életkörülményeit, foglalkoztatási és jövedelemszerzési lehetőségeit mindinkább befolyásolja, sőt alapvetően meghatározza az idegenforgalom.