A Magyar Rádió, a magyar kultúra szolgálatában (1933–1938)

TARTALOM

A demokratikus Magyar Rádió bölcsőjénél (1945–1949)

A Magyar Rádió háborús évei (1939–1944)

FEJEZETEK

Kozma Miklóst, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. elnökét 1940-ben – eredeti tisztsége megtartásával – Kárpátalja kormánybiztosává nevezték ki. Kozma Miklós 1941. december 8-án elhunyt. Frigyesy János 1941. szeptember 1-jétől 1944. október 15-éig a vezető igazgatói posztot töltötte be. 1941 őszén alakult meg külön a Helyszíni Közvetítések osztálya, Csanády György vezetésével. A Rövidhullámú osztályt vitéz Somogyváry Gyula irányította. Műsorigazgató 1939-től 1941-ig báró Schell Gyula, majd 1942-től Halász Gyula lett, aki előzőleg a Rádióélet felelős szerkesztője volt. A Rádióéletet ezt követően Szilágyi {III-372.} Ödön vette át. A Rádió Újság – a másik sajtótermék – 1943-ban megszűnt. Vitéz Náray Antal 1942. március 1-jétől 1944. március 20-áig foglalta el az elnöki széket. Náray Antallal együtt távoztak a Rádiótól: Cs. Szabó László, Ortutay Gyula, Németh Antal, Örley István, a Prózai, illetve a Drámai osztályról. Dohnányi Ernő a Zenei Tanács vezetője 1944 novemberében elhagyta az országot. 1943-ban Feszler Antalt, a Zenei osztály vezetőjét Laczkovich János váltotta fel. A régi bemondókhoz újak csatlakoztak: Randé Jenő, Tavaszy Sándor, Natter Gitta, Skoff Elza stb. 1944. március 19-e után néhány új vezetőt neveztek ki: Liszt Nándort (Prózai osztály) és Laurisin Lajost (Dramaturgia). 1944. október 15-e után Kolozsváry Borcsa Mihály kormánybiztos felügyelte a Rádió és az MTI munkáját.

1939-ben a Rádiónak már 13 stúdiója volt a Sándor utcában. Az 1941–1942-es átépítés során kb. 90 ezer pengő önköltséggel két új emelet épült. Ez 80 helyiséget jelentett, köztük egy nagy stúdiót is. 1941-ben Magyarország hadba lépése előtt az előfizetők száma hirtelen megugrott, 600 ezerre nőtt. Ennek az volt a magyarázata, hogy 1939 őszén beindították az olcsó néprádió-akciót, mely az egész ország területén biztosította Budapest I. és Budapest II. vételét. Bárki megvásárolhatta a készüléket, aki két évre szóló előfizetési kötelezettséget vállalt magára. Havonként 2,40 pengő helyett 4,40 pengőt kellett fizetnie.

1942 nyarán üzembe helyezték a 30 kW-os kassai adót. Kevés önálló műsort sugárzott, főleg Budapest I. műsorait vette át. Kolozsvárott 1940 őszén egy 1,25 kW-os adó kezdett működni. Tervezték egész Székelyföld besugárzását 15 kW-os adó kiépítésével. Ez a berendezés már nem készülhetett el.

Kozma Miklós az előző években igyekezett távol tartani a Rádiótól a direkt politikát, 1938 őszétől erőteljesen szorgalmazta az események folyamatos követését. Teleki Pál miniszterelnökkel 1939 márciusától külön is megegyezett, hogy a történelmileg fontos események előtt a Rádió műsoraiban „sejteti” a készülő változásokat. Ez nemcsak a hírszolgálatban nyilvánult meg – mely ettől függetlenül is igyekezett megőrizni objektivitását –, hanem egyes művészi előadásokban, összeállításokban is. A második bécsi döntés előtt az előző hónapokhoz viszonyítva jóval többször tűztek műsorra Erdély múltjával foglalkozó előadásokat.

Németh Antal – 400. rendezéséhez közeledve – az 1940-re tervezett gazdag programból sokat meg is valósított: a vígjátékok között a klasszikusok és a modernek vegyesen szerepeltek: Kisfaludy Károly: Csalódások; Zilahy Lajos: Süt a nap; Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül; Babay József: Napraforgó stb. Kiemelt ünnepi estek sorozatába iktatta: Goethe: Faust és Byron: Manfred c. drámai költeményeit, rádiószerű feldolgozásban. A népszínműveket új köntösben jelentette meg (pl.: A falu rossza; Piros bugyelláris stb.).

Dohnányi Ernő, a Rádió főzeneigazgatója, 1940-ben beszámolt arról, hogy a mikrofon 50 alkalommal látogatott el az Operaházba, hogy a hazai és külföldi operairodalom legjavát közvetítsék. Ezenkívül az Operaház zenekara havonta többször adott hangversenyt a Rádiónak. Főként magyar szerzők műveit adták elő, közülük is olyanokat, melyek érdemtelenül feledésbe merültek. Szegedről, Debrecenből, Pécsről adtak ízelítőt a városok zenei életéről. Tovább folytatták a külföldi rádiókkal a már előzőleg megkezdett műsorcseréket, vendégművészek meghívását.

1940 októberétől a Rádió rövidhullámú adóján Új magyar zeneművészet kiválóságai címmel sorozat indult. Először, 1940. október 7-én Bartók Bélát kérték fel szereplésre, {III-373.} aki ezzel az előadással örökre búcsúzott a Magyar Rádiótól. A Rádióélet még arról tudósított, hogy a Mester rövidesen hosszabb időre Amerikába utazik, és turnéja során több lemezt készítenek zongorajátékáról. Később kiderült, hogy Bartók 1940. október 12-én saját elhatározásából elhagyta Magyarországot. A bizonytalan politikai helyzet miatt emigrációba vonult; remélte egykor ismét visszatérhet hazájába.

A kormány 1939 őszétől, 1940 tavaszáig ún. egyensúlypolitikát folytatott. Német kapcsolatokon kívül baráti szálakat szövögettek a nyugati szövetségesekkel. Ennek egyik rádiós megnyilvánulása volt az 1939 augusztusában indult Londoni levél c. sorozat. Az első levelet augusztus 16-án a Rádió Külügyi osztályának munkatársa, Wimppfer Iván írta és olvasta fel a londoni rádióban, amit Budapest kábel útján közvetített. Ezek a 10 perces, kéthetenként egyszer jelentkező levelek csevegő stílusban tájékoztatták a magyar közönséget az angliai eseményekről, a közbeeső heteken pedig a Magyar Rádió adott beszámolókat hazánkról az angol rádió hallgatóinak. 1940. július 2-án a Miniszterközi Ellenőrző Bizottság ülésén felkérték Schell Gyula műsorigazgatót, tapintatosan értesítse az angol követséget, hogy a jelenlegi szituációban a Magyar Rádióban a Londoni levél c. műsor nem időszerű.

Teleki Pál politikai elképzeléseit – magyar–jugoszláv örökbarátsági terv – támogatva Kozma Miklós 1940 márciusában Belgrádban az addiginál jobban elmélyítette a magyar–jugoszláv kulturális rádiókapcsolatokat. 1939 tavaszán Belgrádban nemzetközi kiállításon mutatták be a Magyar Egyetemi Nyomda szerb és horvát nyelvű nyomtatványait, amelyről Cs. Szabó László utasítására a Magyar Rádió is közvetítést adott. A műsortervből nem hiányoztak a jugoszláv tárgyú előadások. Csuka Zoltán Rigómezőről szóló felolvasása, Geréb László a magyar–délszláv kultúrkapcsolatokról beszélt és idézte Veljko Petrovićnak, a Belgrádi Rádió műsorigazgatójának novelláját. A jugoszlávok is szaporították magyar tárgyú előadásaikat. Kitűnő fordításban mutatták be Az ember tragédiája c. drámát. A magyar közönség beszámolót kapott a dalmát fürdőhelyekről, főleg a történelmi és magyar vonatkozásban érdekes Raguzáról, valamint a szerbiai kolostorok nálunk alig ismert szokásairól, életéről. Kozma és jugoszláv tárgyalópartnerei újabb műsorcsere-egyezményt kötöttek. Ott volt a Rádió 1940. december 12-én Belgrádban, mikor Csáky István és Cincar Marković külügyminiszterek aláírták a magyar–jugoszláv örökbarátsági szerződést. 1941. február 7-én a Rádió elkísérte a tragikus körülmények közt elhunyt Csáky Istvánt utolsó útjára, ahol a ravatal előtt Teleki Pál miniszterelnök mondott gyászbeszédet. Néhány hónappal később, 1941 áprilisában Teleki Pál végső búcsúztatását sugározták az éteren át.

A két bécsi döntés, Kárpátalja megszállása, a Délvidék elfoglalása 1938 őszétől 1941 nyaráig hetente, olykor naponta is műsorváltozással járt, azonnali cselekvést követelt. Az eddig beidegzett hathetes előszerkesztést felváltotta a rögtönzés, az eseményekre való gyors reagálás. A Rádió élőből, majd viaszlemezről közvetítette a magyar hadsereg bevonulását a Felvidékre, Erdélybe, Kárpátaljára, később a Délvidékre is. A történelmi események új műsorötletekkel szolgáltak, megnőtt a város- és tájműsorok száma. Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Kassa, Rozsnyó, Szabadka múltját, hagyományait, gondjait mutatták be. Önálló erdélyi, felvidéki, délvidéki irodalmi estek gazdagították a kínálatot.

Cs. Szabó László 1940. december 6-án a Rádióéletben közölt Séta az ősi Kolozsváron {III-374.} c. cikkében írt arról az elképzeléséről, hogy Erdély fővárosát, Kolozsvárt hogyan ismerteti meg a hallgatókkal. Később külön beszámolót tervezett a 300 éves házsongárdi temetőről. A Cs. Szabó László szerkesztette műsorok – magas színvonalon – bátran tettek eleget a kor követelményeinek. A Prózai osztály vezetője emellett az anyaországi írókkal is tervezett előadásokat. A múlt hagyományának ápolását akarta elérni, mikor 1939. július 20-án levelet írt Babits Mihálynak.

„Kedves Mihály! Egy új műsorszámmal szeretnék kísérletezni, utólagos beleegyezéseddel kizárólag Rád szabtam. Négy rádióelőadás számára egy-egy 20 perces antológiát válogatnál össze a Nyugat nemzedék költőinek műveiből. Adyra, Kosztolányira, Juhászra, Tóth Árpádra gondolok.” Babits kedvezően fogadta a felkérést, az első műsor, Adyról, már augusztus végén elhangzott.

1940. február 28-án Cs. Szabó László beszélgetett a mikrofon előtt Babits Mihállyal abból az alkalomból, hogy az író Dante Isteni színjáték c. fordításáért elnyerte az olaszországi San Remo-i díjat.

Herczeg Ferenc 1941. február 19-én rövidhullámú műsorban ismertette kivándorolt honfitársainknak az itthoni helyzetet. Ez segélykiáltás volt az óhazából. „Magyarország eddig szerencsésen távol tudott maradni a háborútól… De nincs már nép Európában, amely szabadon cselekedhetnék, mindegyik – a magyar is – szükségképpen azt teszi, amire a viszonyok kényszerítik.” A drámai bejelentés mellett vázolta az elkövetkező stratégiát. Úgy vélte minden világnézeti ellentétet félre kell tenni: „egy kötelességünk van: túlélni a veszedelmet”.

Kozma Miklós utolsó rádiós tevékenysége 1941. március 23-ára esett, mikor mint Kárpátalja kormánybiztosa megnyitotta az ungvári művészeti heteket. A sikeres rendezvényről hangképekben számolt be a Rádió; a Harsányi Zsolt, Szabó Zoltán, Cs. Szabó László szervezte irodalmi estről, a Szépművészeti Múzeum anyagából, valamint a kárpátaljai képzőművészek festményeiből készített tárlatról és az ungvári görög katolikus székesegyházban tartott egyházi hangversenyről.

Cs. Szabó László egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy Kilián Zoltán igazán érti, érzi, tudja, ismeri a rádió nyelvét. Ezt már egyfelvonásosaiban is bizonyította (Puccini úr; A maestro). Az életrajzi játékokon kívül a hétköznapok apróbb eseményeit ellesve megalkotta az első igazi hangjátékokat, olyan sikerrel, hogy azok nemcsak a hazai, hanem a bécsi, berlini, amszterdami, hágai, stockholmi, oslói rádióban is elhangzottak. Ezek voltak: a Rádiócsoda, a Repülés közben, a Sugarak; a Ködben és Az éterszerelem. Gyakorlati tapasztalatait összegezve 1939-ben megjelent a Rádióesztétika c. tanulmánykötete, melyben aprólékosan elemezte az egyes műsortípusokat. A hangjátékról szóló fejtegetései alappillérei a mai rádiódramaturgiának is. Saját darabjaira gondolva leszögezte, hogy a jó hangjáték egyenes vonalú, világos szerkezetű, a színpadon bevált epizódoktól mentes. Az ideális hangjátékot legfeljebb hét jellegzetes hangú szereplővel adják elő. Konfliktusaik könnyen követhetően, gyors pergéssel érik el a végkifejlést. Foglalkoztatta a tér és az idő problémája; a színpadon nagyjából meglevő tér, idő, cselekmény hármas egysége a mikrofon előtt felbomlik. „A rádiódráma térbeli korlátlansága párosul az időbeli függetlenséggel.” A hosszú órákig elhúzódó színpadi bemutatóhoz viszonyítva a rádiódráma időtartama 60–70 perc lehet. A szerző szabadon szárnyalhat, ugorhat egyik helyszínről a másikra, órák, évek múlásával nem törődve. De honnan sejthető, hol és mikor játszódik le az esemény? Kilián, mint kitűnő rádiós {III-375.} – elvetve a bekonferáló, mindentudó narrátor felléptetését – a tér és idő érzékeltetésére akusztikai elemek alkalmazását javasolta. Számos olyan, „a mindennapi életnek ismert hangja van”, ami az adott szituációt kiemeli a homályból, a fényre viszi, láthatóvá varázsolja. Az ő korában erre szolgáltak a hangutánzó szerkezetek, zajlemezek. Az idő jelzését az egyes jelenetek közt óraütés, gong, rövidebb, hosszabb szünetek segíthetik elő. Kilián Zoltán esztétikai elvei az elmúlt évtizedek óta sokat fejlődtek, tökéletesedtek. 1949 után – a magnószalag megjelenésével – gazdag variációs lehetőségek kínálkoztak a rendezők számára.

Kilián Zoltán 1941-ben adta ki a Gépművészet c. tanulmányát, melyben a film, hanglemez, rádió fejlődésének történetét dolgozta fel olvasmányos formában. 1939-ben létrehozta a 10–14 éves gyermekekből álló színjátszó csoportot, melynek tagjai énekeltek, meséltek, apróbb dramatizált jelenetekben léptek fel. A kis csapat tagjai izgalmas kirándulásokra indultak. A Pálvölgyi-cseppkőbarlang, a pénzverde, a csillagvizsgáló intézet helyszíneiről tudósítottak; a friss élmény csodájával lepték meg fiatal hallgatóikat. Gyermekműsorai 1939-től 1942-ig közel 300 adást értek meg. 1944-ben napvilágot látott a Rádió és népművelés c. munkája, melyben számos példával illusztrálta a rádió pedagógiai hatását a tömegekre.

A kassai szovjet bombázás után, 1941. június 27-én Magyarország is hadat üzent a Szovjetuniónak. Ezt követően a németek oldalán harcoló magyaroktól a nyugat eltávolodott. A Magyar Rádiónak így csupán a német és olasz rádiókapcsolatai maradtak meg. Erre utalt 1942. február 4-én a Külügyi Osztály elmúlt hónapjairól szóló soványka jelentése is. Harmincöt alkalommal vettek át anyagot a német birodalmi rádiótól; négy ízben beszélt Hitler is. Tizenegy alkalommal közvetítettek Olaszországból, kétszer még a Duce is szónokolt. A Külügyi osztály jelentése említést tett a német–magyar, olasz–magyar zenei műsorcserékről.

1940 őszén kezdték már sugározni a Honvédműsort, mely akkor még békés hazai tájakon készült riportokból állt. 1941. október 3-án indult a Honvéd Kívánsághangverseny sorozat, a műsort már a keleti fronton harcolóknak szánták. A tábori levelezőlapon feltüntetett kéréseket a Vöröskereszt budapesti központjában dolgozták fel, majd összegezve elküldték a Rádiónak. A stúdió vezetői ezután meghívták a legkiválóbb művészeket, hogy egy-egy fellépésükkel gazdagítsák a programot, mely a Magyar Művelődési Házban (Városi Színház) zajlott le. A nézőtéren főként Budapesten ápolt sebesült katonák és szabadságukat töltő honvédek foglaltak helyet. A Vöröskereszt modern, hordozható telepes rádiókészülékkel is ellátta a harcolókat, hogy így értesüljenek az otthoni eseményekről, és a kívánsághangversenyt is meghallgathassák. Az erősödő német befolyás nyomán indult el 1942. február 20-án, hetente egyszer 20 percben a Volksdeutsche Stunde c. műsor. A magyar szerkesztők mindent elkövettek, hogy főként indulókat sugározzanak, így inkább a Volksbund jelenlétére hívták fel a figyelmet, mint annak eszméit tükrözték.

1941. december 8-án meghalt Kozma Miklós. 1942. március 1-jén vitéz Náray Antal szolgálaton kívüli vezérkari ezredest nevezték ki a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. élére, aki egykor Teleki Pál közvetlen munkatársa és Horthy Miklós hűséges embere volt. A kormányzó Nárayt a Rádióba való belépése előtt tájékoztatta a követendő irányelvekről. Figyelmeztette, hogy a felelős kormány tagjainak, vagy kijelölt megbízottjainak megnyilatkozásain kívül {III-376.} más politikai hang a Rádióba nem kerülhet. Óvta a leendő elnököt a szélsőjobboldali terrorista hangoskodóktól. Náray munkáját a márciusban hivatalba lépett új miniszterelnök, Kállay Miklós is támogatta.

1942 nyarán még szép számmal adott a Rádió szovjetellenes harctéri tudósításokat. A sztálingrádi csatavesztés és a második magyar hadsereg pusztulása után már változott a hang. Kállay Miklós a rövidhullámú hírekben személyesen igyekezett elhitetni a nyugattal, hogy az oroszokkal szemben védelmi háborút folytatunk. Ehhez a koncepcióhoz tette hozzá Náray a maga kultúrpolitikai elképzeléseit. Nem véletlen, hogy éppen az erdélyi írók beszéltek rövidhullámon az amerikai magyarokhoz szülőföldjük szellemi kincseiről. Bánffy Miklós, Asztalos István, Kemény János látogattak el ilyen szándékkal a stúdióba, velük volt az Erdélyi Helikon szerkesztője, Kovács László is. Számos levél igazolta, hogy 1942 nyarán a tengerentúli magyarság érdeklődését különösen Kemény János szavai keltették fel, aki a vécsei kastélyról, századok óta a magyar szellem küzdelmeinek színteréről elmélkedett, ahol gyakran gyűltek össze beszélgetésre Erdély magyar írói.

1942-ben hétköznap a műsoridő 34%-át, vasárnap pedig 52%-át ún. közérdekű műsorszámoknak tartották fenn. Egyes minisztériumok követeléseire készült programok: Külügyi negyedóra (a KM és a Rádió anyaga); Leventefélóra (a HM anyaga alapján); Honvédműsor (a HM anyaga alapján); Időszerű gazdasági tanácsadó (az FM műsora); Mezőgazdasági félóra (az FM műsora); Közművelődési előadássorozat (a VKM műsora).

A Prózai osztály számára maradt sorozatok: Gyermekdélutánok; Diákfélóra; A világ városai; Budapest múltja; Szeressük a magyar ipart (beszélgetés ipari vezetőkkel); Magyar laboratóriumok (beszélgetés a tudomány időszerű kérdéseiről); A tudomány műhelyéből (Sztrókay Kálmán sorozata); Magyar múzeumok kincsei; Szép magyar novella; Városismertetés; Rádiókrónika (Papp Jenő műsora). Ma már nehezen dönthető el, hogy a felsorolt programok közül melyek szolgálták a valódi magyar érdekeket. A sok kötelező anyag miatt alig készült új drámai produkció, régebbi felvételeket ismételtek lemezről. A zenei műsorok repertoárját külső nyomásra megszűrték, főleg német és olasz zeneszerzők műveit sugározhatták; zsidó muzsikus, operaénekes nem állhatott mikrofon elé, de származásuk miatt e dalszerzők alkotásait is letiltották.

1942-ben Náray javasolta, vidámabb hangvételű előadásokat adjanak. Akiket mindig szívesen hallgatunk címen színészek vidám csevegései és Vidám hétköznap címmel írók humorral fűszerezett habkönnyű karcolatai szolgálták a kívánt célt. A Rádióba 1942. március 1-jén belépő Cserés Miklós dramaturg szerint a színvonalas szórakoztatás vezethet igazi lelki felüdüléshez. Az említett két sorozat nem mindig felelt meg a követelménynek, sokszor sekélyes történeteket mondtak el.

Híres színművek – híres szerelmek címen klasszikus tragédiákból, romantikus darabokból, naturalista, impresszionista és szimbolikus színművekből négy ciklust állított össze Németh Antal rendezésében, élvonalbeli színészek közreműködésével. Cserés Miklós ezzel a ciklussal indította útjára első műsorait.

A gomba módra szaporodó, színvonalasabb sorozatok közül megemlíthetjük Ádám Jenő professzor Magyar ének, magyar lélek c., daltanulással egybekötött előadásait. Az írók szülőföldjükről meséltek az Ahol gyermek voltam c. adásokban. 1943-ban sugározták a Négyszemközt az íróval c. interjúkat. A fellépőket irodalmi kérdésekről, emberi kapcsolatokról faggatták.

{III-377.} A napi műsorszerkesztésnél gyakran ellentmondásosság mutatkozott meg. Németh László Ady halálára írt rádióelőadásait – merész hangvétele miatt – nem adták le. A szerző írását akkor – Cs. Szabó László kérésére – a Magyar Csillag közölte. Ady halálára Schöpflin Aladár emlékezett egy szelídebb, a Prózai osztály vezetője szerint a helyzetnek jobban megfelelő összeállítással.

Náray Antal elnök Horthy intenciói alapján igyekezett a szélsőjobb képviselőinek szereplését megakadályozni a mikrofon előtt, ezért a kívül rekedtek részéről súlyos támadások érték. Szemére hányták, hogy a Rádió egykori zsidó alkalmazottainak munkaszolgálatba hurcolását megakadályozta. 1944. március 19-én a németek Budapestre való bevonulása és a Rádió elfoglalása után Náray és vezető munkatársai közül többen önként távoztak az intézményből (Németh Antal, Cs. Szabó László, Ortutay Gyula, Örley István – Dohnányi már előbb). Vidéken és Budapesten bujkáltak, féltek a letartóztatástól. Dohnányi Ernő 1944 novemberében az országot is elhagyta. Eredetileg 1944. március 20-án országszerte ünnepségre készülődtek Kossuth Lajos halálának 50. évfordulója alkalmából. Délelőtt a Parlamentben Kállay Miklós miniszterelnök mondott volna beszédet; erről a Rádió helyszíni közvetítést tervezett, ugyanúgy, mint délután a Vigadóból, ahol az ünnepi szónokok Kosáry Domokos, Ortutay Gyula, Zilahy Lajos lettek volna. A meghirdetett programok elmaradtak. A szabadságharc dalaiból készült összeállításban azért „véletlenül” elhangzott – bár szöveg nélkül – a Ne higgy magyar a németnek kezdetű dal. Niebelschütz báró, a német követség attaséja bemutatta a helyén maradt Frigyesy János igazgatónak Franz Schaubot, aki ellenőrizte a műsorokat. Schaub egykori volksbundista, majd újságíró volt, végül a németek hírszerzője lett.

Az 1944. március 19-e után kinevezett új vezetők propagandaműsora a Világnézeti Akadémia volt, melyben a németek hűséges emberei fejtették ki ideológiájukat és további harci cselekményre buzdítottak a „végső győzelemig”. Többek közt Kolozsváry Borcsa Mihály és Marton Béla olvasták fel írásaikat. 1944 augusztusában – Románia háborúból való kiugrása után – Lakatos Géza vezetésével új kormány alakult, feladata volt a fegyverszünet előkészítése. 1944. október 12-én Moszkvában a Faragó-delegáció tagjai aláírták az előzetes fegyverszüneti egyezményt. Mátrai Betegh Béla 1944. október 15-én vasárnap 13 órakor olvasta volna fel Egy kis séta c. lírai hangvételű írását, de az adás elmaradt. Ennek okára így emlékezett: „Röviddel egy óra előtt bementem a IV-es stúdióba és letettem a mikrofonasztalra négy lapnyi írást. Aztán a csöndes folyosón elszívtam még egy cigarettát. Egy másik stúdióból a hangszórón kihallatszott a déli szimfonikus hangverseny utolsó üteme. Aztán egy bemondónő hangja: Három perc múlva Vasárnapi sétánk következik. És a szünetjel. Ebben a pillanatban a félhomályos folyosón három férfi fordul be: Hlatky Endre kormánytanácsos, Zimmer Ferenc MTI főszerkesztő, Frigyesy János igazgató. Mindhárman sötét ruhában. Gyors, kapkodó mozdulattal leülnek a hall kerek dohányzóasztala köré, kéziratot terítenek ki és összedugják fölötte a fejüket.

– Ezt kell bemondani előtte: Halló, halló, figyelem! – mondja Hlatky. – Jobb ha kétszer mondja be! – mondja Frigyesy.

– Jó, kétszer. És utána ezt is kétszer: »Rendkívüli hírt mondunk!« – mondja Zimmer – »…abból az alkalomból, hogy Magyarország fegyverszünetet kért«.

Magyarország fegyverszünetet kért! Lehet, hogy félreértettem? De az asztal felől még azt is hallom: – Utána még ezt kell bemondani, oda is írom – mondja {III-378.} Hlatky – »Felolvastuk a kormányzó úr proklamációját«. Jöjjön ide a bemondó! Ezt figyelmesen elolvasod most, fiam – mondja Hlatky Tavaszynak – és két perc múlva beolvasod. Addig menjen a szünetjel!

Az országban ezer meg ezer készülék nyitva, vasárnap van. Senki sem tudja még mi következik egy pillanat múlva. Német rádiófigyelők ülnek a készülékeknél, orosz megfigyelők, angolok, amerikaiak. A világ unottan ül a rádiónál. Nem tudja még senki mi készül egy kicsi országban, Magyarországon. Az utolsó pillanatban, sőt sajnos az utolsó pillanat után megpróbál kilépni Hitler háborújából. 1944. október 15. déli egy óra három perc. Ilyen hát a történelem közelről. Négy férfi van együtt egy kis szobában, mély csöndben. Szinte hallom szívdobogásukat. Vagy az enyém ver ilyen dörömbölve? Olyan a csönd, mint a világ végén. Tavaszy Sándor bemondó megköszörüli a torkát, nyel egyet, a jelzőlámpára pillant! Most!… »Ma már minden józanul gondolkodó ember előtt kétségtelen, hogy a németek ezt a háborút elvesztették! Történelmi felelősségem tudatában meg kell hogy tegyek minden lépést, hogy a felesleges vérontást elkerüljük. Ezért közöltem a német birodalom itteni képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk és velük szemben az ellenségeskedést beszüntetjük«…”

A háborúból való kilépés nem sikerült, néhány óra múlva nyilasok nyomultak be az épületbe. Több munkatársat letartóztattak, elhurcoltak, így Zimmer Ferencet, az MTI főszerkesztőjét, Haraszthy Elemér turnusvezetőt. Tavaszy Sándort is keresték, de ő szerencsére elmenekült. 1944. október 16-án Horthy Miklóst lemondásra kényszerítették és Szálasi Ferenc lett a miniszterelnök.

Kolozsváry Borcsa Mihályt kinevezték a sajtó, Rádió, MTI teljhatalmú kormánybiztosának, aki egy tollvonással közel 200 lapot szüntetett meg. A Rádió hír- és műsorszolgáltatásában bevezették a legszigorúbb cenzúrát.

1944. december 24-én a szovjet csapatok körülzárták Budapestet, a budapesti rádió megszüntette adásait. Aznap 23.57 perctől már Magyaróvár sugározta tovább a műsort. Ettől kezdve a németek tervszerűen kezdték leszerelni a rádió műszaki berendezését. Nemcsak az értékes amerikai gyártmányú modern mikrofonokat, viaszlemez-felvevőket, vágókocsikat rabolták el, hanem elvittek minden elvihetőt, írógéptől a lapátig. Papírt, sokszorosítót, függönyt, lámpákat, irodai berendezési tárgyakat. Felrobbantották a 314 méter magas 120 kW-os lakihegyi adóállomást, de a nagyadón kívül az ország összes műsorszóró állomását is teljesen vagy részben tönkretették.

A Magyar Rádió, a magyar kultúra szolgálatában (1933–1938)

TARTALOM

A demokratikus Magyar Rádió bölcsőjénél (1945–1949)