A demokratikus Magyar Rádió bölcsőjénél (1945–1949)

FEJEZETEK

Műsorok, tervek, ötletek pusztulása

Ortutay Gyula vezetésével a Magyar Központi Híradó Rt. 1945. június 1-jén alakult meg. Alapszabálya szerint nemcsak a rádióállomások létesítése és üzemeltetése volt a feladata, hanem az akkor még nyugaton is kísérleti állapotban lévő tv meghonosítása is. 150 ezer pengő alaptőkével indult, mely 150 db 1000 pengős részvényre oszlott. A részvények egyenlő arányban a demokratikus pártok és a szakszervezetek tulajdonában voltak. Az rt.-hez tartozott a Rádión és MTI-n kívül hat vállalat. E bonyolult szervezeti forma rövidesen felbomlott. Az első év folyamán leszakadtak azok az intézmények, melyek nem kötődtek szorosan a Rádióhoz. (Az rt. keretében maradt az MTI és az Óraüzem.) 1949. augusztus 20-án a Rádió akkori elnöke bejelentette a Rádió államosítását és azt, hogy közvetlenül a Művelődésügyi Minisztérium felügyelete alá került. Indulásnál vezetők voltak: Kelen Péter Pál, majd 1946-tól Schöpflin Gyula (műsorigazgató), Lajtha László, majd két hónappal később Kókai Rezső és Polgár Tibor (Zenei osztály), 1946-tól Kolozsvári Grandpierre Emil (Prózai Osztály), Cserés Miklós (Drámai osztály), Pamlényi Ervin 1946-tól (Oktatási és Aktuális osztály), Káldor György (Külügyi osztály). Bemondók: Bán György, Körmendy László, Pintér Sándor, Skoff Elza, Gyöngyi László, Erdei Klára stb. Ortutay Gyula {III-380.} 1945. január 20-ától 1947. március 1-jéig vezette az intézményt, 1948. június 11-től a Magyar Központi Híradó elnökségéről is lemondott. Őt követte az elnöki székben Barcs Sándor, majd 1949. augusztus 19-étől Szirmai István töltötte be ezt a tisztet. A Rákosi-korszakban a vezetők lecserélődtek.

Cserés Miklós 1944. október 15-én kora délután hagyta el a rádió épületét. Az ostromot az Operettszínház pincéjében, a ruhatár kosztümjei között vészelte át. 1945. január 18-án érthető izgalommal, kíváncsian sietett a Sándor utcába. Erről tíz évvel később így számolt be: „Nagy örömömre az épület állt. De állt a pontos idő szolgálatának mind az öt órája is. A néma házban, az emeleteken, a volt stúdiókban sehol egy lelket sem találtam. A volt óvóhely bejárata előtt végre hangot hallottam: a régi kis dinamó dohogott, egyenletes ütemben, egyre erősödve, ahogy közeledtem felé, mint valami óriási szív dobogása. Ez megnyugtatott, az élet jelképét éreztem benne. Annál nyugtalanabb voltam a stúdiók miatt. Visszamentem újra a stúdióépületbe. Hátul a székház mögött végre embert is találtam, az éjszakai portást. Bementünk – a falon át – a nagyzenekari stúdióba: a tetején az eget látni és a ház hátsó falán át a Szentkirályi utcai házakat. A Rádió szívét, a műszaki berendezést nyugatra hurcolták a nyilasok. Aznap délben azonban megkezdtük az újjáépítést az épületben.”

1945. január 20-án a Vízművek eldugott pincéjében megalakult Budapest újjáépítésére és demokratikus átalakítására a Budapesti Nemzeti Bizottság, amely meghatalmazást adott át Ortutay Gyulának a Rádió és a Távirati Iroda vezetésére. Szőts Ernő, majd később Ortutay Gyula a Magyar Rádió kitűnő menedzserei voltak. Kettőjük helyzete mégis gyökeresen különbözött. Szőts még egy nem létező intézmény alapjait rakta le, Ortutay a már virágzó, de tönkretett rádió újjáépítésén fáradozott. Ortutay – mint a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának vezetője – komoly baráti körrel rendelkezett, és később is mindig törekedett arra, hogy ezeket a kapcsolatokat ápolja. 1935-ben a rádióhoz kerülve alkalmat adott a Kollégium tehetséges tagjainak mikrofon előtti szereplésre. Tomori Viola népművészeti előadásokat tartott, Buday György azt fejtegette, hogy „Milyen legyen a népkönyv?” stb. E mélyről fakadt barátságok bizonyítékául szolgált, hogy a halálba menetelő Radnóti Miklós bori noteszében éppen Ortutay Gyula címét adta meg annak az ismeretlennek, aki a verseit tartalmazó könyvecskére rábukkan.

A romok eltakarítása után, hogy az üresen tátongó épületbe újból élet költözzék, Ortutay Gyula Barsi Ödön rendezővel Debrecenbe utazott. Március 17-én tárgyalt az ideiglenes nemzeti kormány tagjaival és megkapta a szükséges technikai feltételeket a rádiózás megindításához.

Kodolányi Gyula mérnök írta: „1945 tavaszán ott tartottunk ahol 1925-ben. Elölről kellett kezdeni mindent. Elsőnek a régi fél kW-os adót sikerült üzembe helyezni, mert ez olyan elavult volt már, hogy a felrobbantására sem gondolt senki. Ezzel az adóval, amivel 20 évvel előbb megindult a műsorszóró rádiózás, május 1-jén megszólalt a Magyar Rádió. Két héttel később már egy korszerű 3 kW-os adóállomás sugározta a műsorokat. Még 1944 őszén a Posta Rádiófelügyelőség akkori vezetője, Hüttler Gyula megbízott, hogy munkatársammal, Fata Lajossal a Pápa melletti Mezőlak vasútállomásra irányított vagonból a Budapest II. műsorát sugárzó 20 kW-os adóberendezést Pápa környékén rejtsük el. 1945 áprilisában Lakihegyen a romeltakarítási munkákkal egy időben megkezdődött az egyik 150 {III-381.} méteres adótorony felállítása és a Pápáról visszahozott 20 kW-os adóberendezés javítása, szerelése. 1945. szeptember 15-én szólalt meg a 20 kW-os adóállomás az ugyanerre az időre elkészült 150 méteres toronyra kifeszített antennával. Ekkor értük el a fejlődésben az 1928-as évet”. 1946. június 24-én megkezdte adását Budapest II. 1,25 kW-os, majd november 22-étől 8 kW-os teljesítménnyel. 1946. december 22-én került sor az újjáépített 314 méteres antennatorony és az 50 kW-os adóberendezés ünnepélyes felavatására. Az 50 kW-os adó már külföldön is vehető volt, az éjféli magyar nyelvű hírek után francia és angol nyelven adtak bel- és külpolitikai összefoglalót. 1945 novemberétől 1948 szeptemberéig egymás után megszólaltak 1,25 kW-os teljesítménnyel a vidéki relék. (Elsőként Pécs, végül Nyíregyháza.) 1948. november 13-án üzembe helyezték a 135 kW-os nagyadót, mely Budapest I. műsorait sugározta, Budapest II. 50 kW-on adott. 1948 végére a magyar középhullámú rádióműsor-szórás minden tekintetben túlhaladta az 1938-as szintet. Az akkori napi 18 órás adásidővel szemben 1948 végén napi 23 óra volt az adásidő. Amíg 1938-ban 419 ezer volt az előfizetők száma, 1948 végén 475 ezerre nőtt.

1949. február 1-jén Budapest I. fölvette Kossuth, Budapest II. pedig Petőfi nevét. 1945 után fokozatosan megszűnt a Magyar Rádió külföldi elszigeteltsége. Az 1946-ban Brüsszelben megalakult Nemzetközi Rádió Unió értekezletén Ortutay Gyula, Káldor György és Kodolányi Gyula is részt vett. Az Atlantic City-i nemzetközi távközlési konferencia 1947. május 15-én ült össze. 75 nemzet képviseltette magát, köztük hazánk is. Itt állították fel a nemzetközi frekvenciabizottságot. Kiszélesítették a műsorszóró sávokat. A munka 1948. július 1-jén folytatódott Koppenhágában, ahol Budapest I. és Budapest II. számára sikerült hullámhosszt biztosítani. Az eredmény két nemzeti főadó működését tette lehetővé. 1949 nyarán elkészült Diósdon a rövidhullámú adóberendezés is.

Még 1945-ben helyrehozták a megrongált épületszárnyakat; ekkor már öt stúdióban dolgoztak. Az V-ösben mondtak híreket, a VII-esben folytak a hanglemezadások, a VIII-asban és a IX-esben szólt a dzsessz és a cigányzene. 1948-ban avatták fel a megszépült, modern, nagyzenei VI-os stúdiót. Egy évvel később adták át a XI-es, hangjátékok, összetettebb műsorok felvételére kialakított stúdiót.

A VI-os stúdió az akusztikai beállítás kísérletekor (1948)

Napjaink rádiós stúdiója

1947-ben elindulhatott az új vágókocsi is. Belseje egész kis laboratóriumból állt, „komplett” felvevővel, hanglemezvágó műhellyel, hozzá való kellékekkel. 1948-ban áttértek a 78-os fordulatról a 33-as fordulatú lemezekre. Az igazi szenzációt, forradalmi technikai változást az 1950-es évek elején megjelenő magnetofon hozta.

1945. május 1-jén déli 12 órakor ismét megkezdte sugárzását, egyelőre Budapesten napi 6 órában a Magyar Rádió. A harangszó és a „Tyukodi pajtás” szünetjel elhangzása után Ortutay Gyula lépett a mikrofon elé, aki Bajcsy-Zsilinszky Endrének tett ígéretéhez híven e szavakkal adta át a Rádiót rendeltetésének: „A Magyar Rádió végre szabad!”

Az első gazdasági és háztartási előadások a „legváltozatosabb” témákkal foglalkoztak. Hogyan készül a tökből húsleves, hogyan lehet két rongyos lepedőből, vagy három használt ingből egy újat varrni, megmaradt gyertyacsonkból új gyertyát önteni stb.

Cserés Miklós javaslatára már május 5-én sugározták a Pódium művészei c. 45 perces összeállítást. Egy hónap múlva bemutatták Csehov Nyári tragédia c. darabját Sík Endre fordításában. Színvonalas sorozatnak számított a vasárnap délutánonként jelentkező 20 perces Ünnepi {III-382.} krónika. Szerzői a magyar irodalom ismert személyiségei voltak (Tamási Áron, Kassák Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Illyés Gyula, Illés Endre stb.). Íróink nem a múlton keseregtek, hanem a jelen történéseiből villantottak fel kedves, megható epizódokat, néha nagyon is konkrét eredményt. Pl. Illés Endre arról mesélt, hogy lakásukban – nagy örömükre – váratlanul kigyulladt a villany. Első ténykedésként lepergettek egy néhány esztendővel ezelőtt készült filmet, mely Babitséknál egy esztergomi kirándulás emlékét idézte. 1945. május 27-én közvetítették az 1944. december 24-én Sopronkőhidán mártírhalált halt Bajcsy-Zsilinszky Endre újratemetését.

A Prózai osztály (vezetője Kolozsvári Grandpierre Emil) munkaterülete – még a régi struktúra szerint – 1946 nyarán alakult ki; a legkülönbözőbb témákat ölelte fel. Itt kaptak helyet az intézmények, pártok, minisztériumok, más közhivatalok, társadalmi szervezetek sorozatai, valamint a Rádió saját kezdeményezéséből alkotott programjai, az egészségügyi, jogi, közgazdasági, háztartási, női, gyermek-, ifjúsági, sport- és egyéb közművelődési adások, a vallásfelekezetek istentiszteletei, továbbá a mikrofon előtt elhangzott interjúk túlnyomó többsége, melyekben tekintélyes politikusok, kormányférfiak, közéleti vezetők szólaltak meg. Új műfajnak számított a rádióankét, a rádióvita, és a szerda esténkénti Heti Szemle is. A hallgatók panaszainak, kívánságainak, érdeklődéseinek kielégítésére szolgált: a Közönség kérdez…, az illetékesek felelnek. E felsorolt témák közül egyesekkel 1950-től az akkor önállósult Gyermek- és Ifjúsági osztály foglalkozott, ugyancsak 1950-től az anyagok többsége a már 1946 óta működő Aktuális és oktatási osztályhoz került át. A Prózai osztály igazi reprezentatív sorozatai az irodalmi műsorok voltak. 1946. december 9-én mutatkozott be Kolozsvári Grandpierre Emil gondozásában a Magyar Parnasszus, az első rádió-folyóirat. Hetenként egy órát szentelt az élő magyar irodalomnak. Verseket, novellákat, tanulmányokat, műfordításokat közölt. Helyt adott a zenének is, elsősorban a magyar költők megzenésített verseinek. Az első adás tartalmából: Áprily Lajos, Jankovich Ferenc, Képes Géza versei; Bóka László cikke; Benedek Marcell elbeszélése; Weöres Sándor megzenésített versei. Képes Géza a Magyar Múzsa c. sorozatában a régi magyar irodalom megismertetését kívánta elérni. Balassa Bálintot idézte fel először és – tervei szerint – Vajda Jánossal zárta volna a sort. A Magyar Múzsa szerzői matinénak indult. Egy jeles irodalomtörténész tömör, színes jellemzést adott a szóban forgó íróról, költőről, aztán következtek a művek változatos szemelvényekben. Később Képes arra törekedett, hogy „minél közvetlenebbül szóljon a költők, írók hangja századokon át”. Így már jóval a 25. előadás előtt gyökeresen megváltoztatta a műsor szerkezetét. A megadott témát 30 perces rádiójátékban sűrítették. Ez lehetett fontos irodalmi, történelmi esemény, de legtöbbször a kiszemelt személyiség munkásságának, életének érdekesebb epizódját dolgozták fel. Bóka László Széchenyiről írt rádiójátéka, a Hitel születésének körülményeit vizsgálta. Előzőleg még Látogatás Berzsenyinél címmel Füsi József dramatizált műsora szórakoztatott. A cím is elárulta, hogy a szerző emberibb közelségbe hozta a költőt, régi ismerőssé kívánta avatni. Fiatal költők írásaiból adott illusztrációt az Új hajtás c. műsoraiban. Írók a mikrofon előtt c. másik sorozatában az idősebb generáció tagjai vallottak legkedvesebb alkotásaikról.

1946-ban páratlan vállalkozásnak számított a Rádió Gyermekújság adások elindítása. Képes Géza és Pápa Relli közösen szerkesztették 6–10 éves gyermekek részére. Magasra emelték a mércét, a magyar {III-383.} irodalom legnemesebb hagyományaira támaszkodtak. Benedek Elek meséit, Móricz Zsigmond ifjúsági történeteit bőségesen idézték. Állandó szerzőként dolgoztak Füsi József és Tersánszky Józsi Jenő. Mindketten vidám történetekkel, verses regényekkel örvendeztették meg a gyerekeket. Tersánszkytól a Misi Mókus, Devecseri Gábortól Milne fordítása, a Hatévesek lettünk itt hangzott el először. Bartók zongoradarabjai gyermekeknek, Bartók, Kodály népdalfeldolgozásai alkották a műsor zenei gerincét. A sorozat állandó rendezőjének Csanády Györgyöt választották, aki gondosan ügyelt az elhangzott szöveg helyes magyarságára. 1947-ben a Rádió Gyermekújságja könyv alakban is megjelent. Rovatainak tartalma megegyezett a műsorban elhangzottakéval. 1948 januárjától a Rádió Gyermekújság c. műsort Pápa Relli szerkesztette.

A tematikai összeállításokhoz tartozott a Halhatatlan szerepek c. sorozat, amely esetenként jelentkezett, külső munkatársai közreműködésével. 1946-ban a kritikusok a kiemelkedő adások közt említették a Márkus Emíliával, majd Rajnay Gáborral készített műsorokat. A Világirodalom Kincsesháza, klasszikus írók alkotásaiból adott keresztmetszetet. Pl. Chaucer Canterbury mesék c. keretes elbeszéléseiből. Szobotka Tibor Képes Gézához hasonlóan 1945 nyarán került a Rádióhoz műsorszerkesztőnek. Tevékenysége igen sokrétű volt. Talán a Prózai osztályon dolgozók közül ő volt a legalkalmasabb arra, hogy szorosan vett érdeklődési körén túl más feladatokat is ellásson. Rengeteg verses összeállítást, könyvismertetést készített, de több alkalommal helyszíni közvetítéseket is vezetett, élőből tudósított politikai, művészeti, társadalmi eseményekről. Kedvenc összeállításának nevezte a Reviczky Gyuláról szólót.

Az 1945-ben indult Ünnepi Krónika c. adást 1946. március 16-ától felváltotta Török Sándor Vasárnapi beszélgetések c. sorozata. Először elhunyt író, vagy költő hozzátartozóját szólaltatta meg a mikrofon előtt. Az interjúk szereplőit felkérte, beszéljenek arról, milyen embernek ismerték meg közvetlen környezetükben az írót, költőt, munkásságának motívumait. A rokonok kivétel nélkül – foglalkozásuknál fogva is – mint írók, irodalmárok beszéltek eltávozott szeretteikről: József Jolán József Attiláról; Tóth Eszter Tóth Árpádról; Móricz Virág Móricz Zsigmondról; Kosztolányiné Görög Ilona Kosztolányi Dezsőről. Török Sándor az első nekifutás után változtatott a koncepción; élő írókkal, színészekkel, kritikusokkal társalgott közérdekű kérdésekről, vagy mesterségük titkairól.

1947-ben a Vasárnapi beszélgetések megszűnése után, folytatásként 1948-ban Török Sándor Ünnepi levelek c. sorozatát bocsátotta útjára. Ez a műsor is, mint elődje vasárnaponként jelentkezett 20 percben. Munkatársaknak felkérte a világ tudósait, kutatóit, művészeit, akiknek címére jó előre megfogalmazott szinopszist küldött el és a feltett kérdésekre várta a válaszokat. Einsteintől írásban érdeklődött: „Egy esetleges harmadik világháború elpusztíthatja-e az emberi kultúrát?” Einstein pontos, kimerítő választ küldött az ember és a gép viszonyáról. A 91 éves Shaw nem fukarkodott csípős, gunyoros felelettel. A kérdés az volt: „Előre viszi-e morális szempontból az emberiséget az irodalom?” Szabadság, egyenlőség, testvériség megvalósulásáról faggatta Viktor Eftimu román költőt, Vavilkovot, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökét. Török Sándornak ez a sorozata az előző „életszagú” Vasárnapi beszélgetésekhez képest kissé elvontnak bizonyult. A fejtegetések inkább folyóiratok hasábjait gazdagíthatták volna, ráadásul a megkérdezett személyek nem hangban, hanem írásban rögzítették {III-384.} gondolataikat. Török Sándor előadásai, interjúi Vasárnapi beszélgetések címmel 1990-ben kötetben is megjelentek.

Az említett műsorok is igazolták Schöpflin Gyula műsorigazgató helyes megállapításait, hogy a Magyar Rádió Európa egyik legirodalmibb rádiója. Ezt a tényt még jobban alátámasztotta a dramaturgiai műsorok gazdag kínálata.

Drámai osztály. E kezdeti korszak igen sok gyakorlati feladatot rótt Cserés Miklósra és munkatársaira. A postai kábelhálózat helyreállítása után megkezdődött a színházi közvetítések szervezése is. A színházi vezetőkkel való tárgyalások során felmerültek a régi kétségek, nem ártanak-e a rádiós átvételek a színházaknak, nem csökken-e látogatottságuk? Végül Cserésnek sikerült megegyezni az aggodalmaskodó partnerekkel, így a Rádió 1945 júliusától decemberig 10 budapesti színház darabját sugározhatta. 1946-tól kiegészült a színészkataszter is; immár 476 színészt tartottak nyilván. 1947-től megszaporodtak a sorozatok. A korabeli sajátos igényeknek megfelelően a Dolgozók Rádiószínháza, a Falu Rádiószínháza stb. mellett bőségesen helyet kaptak az intellektuálisabb darabok is a Magyar Thalia, a Világszínház, a Szombatéji Rádiószínház, a Szomszédság nevében stb. adásaiban. Cserés 1948-ban 12 taggal létrehozta a Rádió állandó színtársulatát, mely egy évvel később 64 főre bővült. Rövidesen kiderült, hogy többször 64 színész sem elegendő havi 80–90 prózai műsor felvételéhez; ugyanakkor a feladatok zömét 8–10 színész oldotta meg, akiknek hanganyaga a legalkalmasabb volt arra, hogy műsorról műsorra átváltozzék. Cserés felismerte, hogy ezek a tények az adások elszürküléséhez vezetnek, ezért 1951/52-ben már kizárólag azokat szerződtette, akik az addigi gyakorlatban sikeres alakítást nyújtottak. Intézkedése nyomán a rendezők kedvük szerint oszthattak szerepeket. Hívhatták a produkciókhoz a belső színtársulat tagjait, vagy bármely színház művészeit is. E színészi státuszok 1957-ben végleg megszűntek.

Cserés a gyakorlati és szervezőmunka mellett gyakran rendezett. (A Magyar Thalia sorozatban Csokonai Vitéz Mihály A méla Tempefőijét, a Szomszédság nevében ciklusban Osztrovszkij Vihar c. művét vitte mikrofon elé.) Cserés Miklós később maga készítette átdolgozásoknál lépésről lépésre igyekezet kitalálni az új műfaj sajátságait, a rádiószerűség rejtett titkait. Életének és munkásságának ars poeticáját már 1948-ban megjelent Láthatatlan színház c. művében megfogalmazta. „A régtől fogva elismert hét szabad művészet mellett a nyolcadik a filmjáték. Egy új műfaj felszabadulás harcának sikeres megvívása után a rádiójáték lesz a kilencedik művészet.”

Tanulmányában elemezte, hogy a technikai fejletlenségen kívül mi gátolja a műfaj sokrétű kibontakozását. Fejezetenként ismertette a világ rádiószínházainak bemutatóit és a műhelymunka titkait. Igaz, hogy fiatalkori megállapításai később – saját rendezői tapasztalatai miatt – többször korrigálásra szorultak, de 1948-ban ez a könyv az újdonság és frissesség erejével hatott, hiszen alig volt forrásmunka a rádiódramaturgiáról. Írását a külföldi sajtó is elismerte. Londonból, Párizsból, Rómából érkezett lapok hosszan méltatták a fiatal szerző művét. Bár 1949-ben egy interjúban Cserés még arról nyilatkozott, hogy szeretné az európai rádiókban tanulmányozni a modern rádiózást és tapasztalatait összegezve megírni a rádiórendezés kézikönyvét, ez a vágya nem teljesülhetett. Cserés 1948-as rádiószínházi tervezetében még az alkotni akarás érződött. Lázasan készülődött a Petőfi-centenárium méltó megünneplésére. Január 1-jén Vándor Kálmán Viharmadár c. rádiójátéka volt a nyitódarab, {III-385.} amely Petőfi életét dolgozta fel. Monodrámát íratott Széchenyiről és Kossuthról. Fokozottan ügyelt arra, hogy a színpadi alkotások értelmi és hangulati elemeinek sérülése nélkül, de rádiószerű feldolgozásban kerüljenek mikrofon elé. Ilyen elvek alapján állította össze az 1948-as év többi programját is, a Világszínház, a Magyar Thalia, a Szombatéji Rádiószínház kínálatát (Zilahy Lajos: Tűzmadár; Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt; Goethe: Faust (mindkét rész); Shakespeare: Vihar; Darvas József: Szakadék; Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője; Móra Ferenc: Az aranyszőrű bárány; Rostand: Cyrano; Puskin: Borisz Godunov; Racine: Berenice stb). 1949-ben már nem adódott lehetőség ilyen sokszínű, változatos terv elkészítésére.

A Zenei osztály vezetője Lajtha László (később Kókai Rezső és Polgár Tibor) volt. 1942-ben Ádám Jenő szerkesztette a Magyar ének, magyar lélek c. sorozatot. Ő akkor úgy gondolta: a népdaltanítás védőoltás, szellemi honvédelem, csöndes, de szívós lázadás. 1944 tavaszán – az illetékesek – észrevették szándékát és letiltották műsorait. 1945 nyarán újra találkozott és összeverődött az együttes, Dalolgassunk címmel ismét elkezdődtek az adások.

Az akkori kívánság szerint többnyire friss, pattogó ritmusú dalokat tanított, de akadt egy-egy komoly, emlékeztetőnek. Az 1848-as szabadságharc leverése utáni néphangulatot fejezte ki a „Hej Bécs város, hinné-e valaki, érted mennyi magyar vér omla ki?” kezdetű dal.

Ádám Jenő a rádióhoz fűződött élményei közül talán a legmaradandóbbat mesélte el néhány évvel később a mikrofon előtt: „1945. szeptember 26-án befejeztük az adás előtti próbát. Indulás! Feszült figyelem! Berohan valaki a stúdióba. »Telefonhoz!« – mondja. A zenei osztályról Kókai Rezső kollégám hangja: – Bartók meghalt, az adásban emlékezz róla! Csengő csörömpölésére ugrottam be. A piros lámpa kigyúlt. Körülöttem rémült szemek, ónossá vált arcok. Elment az eszem? Hiszen egészen mást próbáltunk. Én meg?! Amit soha nem szerettem, rögtönöztem. Fejemben az a néhány szó kerengett, amit Bartókkal az 5-ös buszon Pest felé itt-ott döcögve váltottunk. Tudtam elfele készülődött. Megértettem, számára mit jelentett! Lehetetlen más dal, mint az Elindultam szép hazámból. A kis együttes könnyezve dúdolta velem, az elsők között voltunk, akik elsirattuk őt.”

1945 őszén a Zenei osztály még Lajtha László irányítása alatt kettévált. Kókai Rezső a komolyzenei, Polgár Tibor a könnyűzenei rovat irányítója lett. A Magyar Muzsika c. sorozatban minden hétfőn sugározta immár klasszikusnak nevezhető nagy magyar mestereknek, Lisztnek, Bartóknak, Kodálynak alkotásait, kitűnő magyar előadóművészek tolmácsolásában. Kókai tervezte és meg is valósította aktív magyar zeneszerzők műveinek műsorra tűzését (Veress Sándor, Szervánszky Endre, Járdányi Pál stb.), valamint az Új tehetségek a mikrofon előtt ciklusban szóhoz kívánta juttatni a Zeneművészeti Főiskola legtehetségesebb növendékeit. Csütörtökön este operaközvetítéseket, pénteken szimfonikus koncerteket iktatott programba. Állandó jelleggel szólaltak meg minden második vasárnap délelőtt Bach Kantátái. 1946–1947-ben a Zenei osztály ún. operadélutánokon, az Operaház műsorán nem szereplő dalművekből adott elő részleteket (Wagner: Tannhäuser stb.). Műsorainak gerincét a Rádiózenekar alkotta; számos hangversenyét több ismert karmester dirigálta, leggyakrabban Ferencsik János és Somogyi László nevével találkozhattunk. 1946-ban Tátrai Vilmos hegedűművész vezetésével alakult a Tátrai-vonósnégyes, mely rendszeresen fellépett a Rádióban. A klasszikus zenekari műveken kívül állandóan {III-386.} műsoron tartották a modern magyar és külföldi zeneszerzők alkotásait is. A Rádió számára is dicsőséget jelentett, hogy 1948-ban (a centenárium évében) Budapesten rendezett Bartók hangversenyen a Tátrai-vonósnégyes első díjat nyert.

A Zenei osztály 1946-tól folyamatosan gazdagodott angol, francia, orosz, amerikai lemezekkel. Schöpflin Gyula műsorigazgató bejelentette, hogy Ortutay Gyula kezdeményezésére a Rádió saját hanglemezgyártó üzemet állít fel. Ezzel az elhatározással igyekeztek valamennyire pótolni a háborúban elveszett zenei hangdokumentumokat és kiépíteni a műsorcsere lehetőségét. Polgár Tibor, a könnyűzenei rovat vezetője célul tűzte ki, hogy a világ legújabb könnyűzenei terméséből tart bemutatót. Ehhez az elképzeléséhez sikerült megnyernie több kiváló zenekart, továbbá a legjobb énekesek és hangszerszólisták közreműködését. Ismert kiadókkal is tárgyalt, akik készségesen bocsátották rendelkezésére az új zenei anyagokat (Gershwin Rhapsody in Blue-ja stb.). A régi operettek rádiós feldolgozásán, és a szövegkönyvek érthetőbbé tételén is munkálkodott. Átvett filmzenéket is. Buzdította a szerzőket új dalok megírására. Felemelte a cigányzenekarok műsorainak közvetítési idejét, de a giccses, érzelgős, álromantikus nótákat igyekezett kihagyni a repertoárjukból.

Polgár Tibor, aki Kodály tanítványa is volt és a zeneszerzést is tőle tanulta, vallotta, ha jól oldja meg a rábízott feladatot, minőségi munkát végezhet, mivel „egyféle zene van; jó zene, mert a rossz zene nem is muzsika”.

Aktuális és oktatási osztály, ahogy akkor nevezték, a Rádió idegközpontja, 1946. március 1-jén alakult, Pamlényi Ervin vezetésével. Műsora a Hangos Heti Híradó először szombatonként, majd 1946 decemberétől hetente háromszor tudósított. A műsoridő növelését elősegítették a hangrögzítő berendezések, az új lemezvágók elkészítése, és 1947 elején a vágókocsi beindítása. A műsor az igazi élet keresztmetszetét mutatta be. Böhm László rendezővel együtt 12 munkatárs tevékenykedett. Rövidebb, olykor csak néhány perces riportban számoltak be termelési, politikai, kulturális eseményekről, rendezvényekről. A rovatok és azok vezetői: színház és film (Cs. Halász Lajos, Halász Péter), irodalom (Török Sándor), sport (Pluhár István), bel-, és külpolitika, diplomácia (László István, az MTI munkatársa), izgalmas, aktuális riportok (Horváth Győző), külföldi hírek, tudósítások (Gyöngyi László), falunak szóló hírek, közlemények (Kilián Zoltán), rövid, színes anyagok (Konkoly Tibor). A műsor munkájába 1946 decemberétől három munkatárs kapcsolódott be: Szobotka Tibor, Molnár Aurél, Mátrai Beteg Béla.

Ortutay Gyulát 1947. március 1-jén közoktatásügyi miniszterré nevezték ki, de 1948. június 11-éig a Magyar Központi Híradó elnöke maradt, így eddig az időpontig beleszólt a rádiós munkába is.

Ortutay Gyula útmutatása alapján Pamlényi Ervin elkészítette az új tananyaghoz simuló, kiegészítő programot. A rádióiskola előadóit a magyar pedagógia és újságírás kitűnőségei képviselték. Ez biztosította egyúttal, hogy a műsor szakszerűsége ellenére nem veszítette el kapcsolatát az eleven élettel. Mozgalmas, érdekfeszítő műsort akart adni, „hiszen a fejlődő lélek azt tanulja meg legalaposabban, ami képzelőerejét leköti”. Az előadók közt szerepeltek: Bartha Dénes (főiskolai tanár), Ferenczi Ida (gimnáziumi tanár), Keresztury Dezső (az Eötvös Kollégium igazgatója), Kilián Zoltán (szerkesztő), Makay Gusztáv (gyakorló gimnáziumi tanár), Mérei Ferenc (a Gyermeklélektani Intézet igazgatója), Molnár Aurél (újságíró), Pluhár István (újságíró), Schöpflin Aladár (kritikus), Péter Gyula (gimnáziumi {III-387.} tanár) stb. Ortutay Gyula feladatának tekintette, hogy a városokon kívül minden falura, tanyára eljussanak ne csak a tankönyvek, hanem a rádióiskola adása is. Az értelmiségi családok gyermekein kívül, így a parasztság fiai és lányai a legjobb pedagógusok, muzsikusok, színészek, újságírók előadásaiban kaphatták meg a kultúra értékeit. A programot zene; magyar irodalom, utazások, történelem, természettudomány, ifjúsági írói, önképzőköri pályázat, magyarságismeret témákra osztották fel.

A felsoroltak közül ragadjunk ki egyet. Pl. mit ígért beköszöntőjében a magyarságismeret írója 10–18 évesek számára?! „Magyar népélet. 10–18 éves korig, az első félévben a népi élet időszerű kérdéseit és megnyilatkozásait mutatjuk be; a munkaalkalmakat, az ünnepi szokásokat, a népi műveltség sajátosságait, tájanként.

Műsorok, tervek, ötletek pusztulása

Ortutay Gyula 1947. január 23-án a Kis Újságban büszkén nyilatkozta, hogy két esztendő leforgása alatt fontos kultúrpolitikai intézményünk Közép-Európa egyik legrangosabb rádióállomásává küzdötte fel magát. Bár Ortutay hangsúlyozta, az újjáépítési folyamatot a pártok egységes megbízatása alapján vállalta, de a szerkesztési elvek kimunkálásánál soha nem kedvezett egyik pártnak sem. Az angol rádió is elismerte – vélte Ortutay –, hogy „jó egyensúlyú konstrukció a miénk, nem kerültünk egyoldalúan állami irányítás alá”. Sajnos az elkövetkező időszak – a politikai események sodrásában – éppen erre cáfolt rá. A koalíciós kormány bukásával az intézményen belül megszakadt a liberalizálódás folyamata, csorbát szenvedett az alkotómunka. 1948 nyarától, mikor Ortutay végleg leköszönt a Magyar Központi Híradó Rt. elnöki posztjáról – őt követte Barcs Sándor – kezdtek érvényesülni a felülről jövő szorító intézkedések, a munkatársak politikai múltjának vizsgálata. Kilián Zoltánt nyugdíjazták, Pluhár István, a kitűnő sportriporter sokak szemében megbízhatatlanná vált. 1949-től a Rajk-per lezárása után fokozatosan teret nyert a Révai-féle kultúrpolitika.

1949-ben Kókai Rezső, a Zenei osztály vezetője, majd Schöpflin Gyula műsorigazgató búcsúzott a Rádiótól. Schöpflin még 1948-ban az élő és konzerv műsorok jelentőségét fejtegette, vizsgálta azok hatását a közönségre. Ez az írása a Magyar Rádió c. lapban jelent meg. Ugyanitt egy másik cikket is publikált, melyben a műsorszerkesztés jövőjét a BBC-ben már kipróbált feature-ben vagy dokumentumműsorban látta. A feature lényege: gondos kutatómunkával egy témát sokrétűen, minél változatosabban feldolgozni. Felhasználhatók írott és hangos riportok, irodalmi szemelvények, naplók, emlékezések, monológok, párbeszédek, cikkek, film és egyéb hangmontázsok, zenei effektusok stb. A felhasznált nyersanyagok minőségétől függ, hogy irodalmi értékkel bíró dokumentumműsort kapunk, vagy kizárólag csak szürke eseményjátékot. A feature a magnószalag elterjedésével, de főleg az 1960-as években élte fénykorát. 1948-ban az aktuális riportok készítésénél történtek kísérletek e rádiószerű műsortípus megvalósítására. Schöpflin Gyula egy évvel később már Stockholmból, mint követ, majd rövidesen Londonból, mint emigráns álmodozhatott a szerkesztési elvekről.

Az 1946-ban indult irodalmi sorozatok (Magyar Parnasszus, Magyar Múzsa, Új hajtás) egymás után sorvadtak el. A Vasárnapi beszélgetések, Ünnepi levelek szerkesztője Török Sándor a Rajk-per áldozataként börtönbe került, csak 1954-ben rehabilitálták. Szobotka Tibort (rádióműsorai olvashatók az 1986-ban megjelent Erényes emberek c. kötetben) 1948-ban azzal az indokkal menesztették, {III-388.} hogy riportjai apolitikus embert sejtetnek, nem eléggé lelkesítik a hallgatókat.

Révai József kinyilatkoztatásai nyomán alaposan leszűkült az alkotók tábora. Íróink többségét különböző politikai indokokkal megbélyegezték, nyilvános szereplésüket megtiltották. Tamási Áron, Németh László, Szabó Lőrinc be sem tehették lábukat a stúdióba. Publikálási lehetőségük a sajtóban is megszűnt. A mártírhalált halt Radnóti Miklós még 1942-ben Sík Sándor tanácsára áttért a katolikus vallásra, ezért Révai őt feketelistáján klerikális reakciósként szerepeltette. Radnóti verseinek sugárzását megtiltotta a szerkesztőknek. A Kossuth-díjas baloldali Nagy Lajos is csak megaláztatások, kompromisszumok árán kerülhetett mikrofon elé. Beadott írásait tudta és beleegyezése nélkül meghúzták.

1949. augusztus 19-én megszűnt a Magyar Központi Híradó Rt. szervezete. Szirmai István lett az új elnök, aki bejelentette a Magyar Rádió államosítását.

A Pamlényi Ervin által kidolgozott és Ortutay támogatta rádióiskolai tervek 1949-ben már csak mint emléklapok porosodtak könyvtárak eldugott polcain. Egyedül a Pápa Relli szerkesztette Gyermekújság sorozatnak sikerült 1956-ig, megszűnéséig eredeti tartalmát megőrizni.

Az intézménytől elment Pamlényi Ervin, Kolozsvári Grandpierre Emil. 1953-ban Képes Géza, Cserés Miklós igényes sorozatai sorra tűntek el a tervekből.

1950-ben Tomcsányi Bélát (Tomcsányi István mérnök unokaöccsét), aki 1928-ban a szünetjel-szerkezetet megalkotta és folyamatosan sokat tett a hangrögzítésért, a rádiótechnika fejlesztéséért – indokolatlan gyanúsítgatásokkal – öngyilkosságba kergették.

1952-től hatalmas technikai forradalom zajlott le a Rádióban. A magnószalag rohamos elterjedése gyorsabb szerkesztést, több műsor elkészítését tette lehetővé. Hosszú évekre biztosíthatták a felvételek tárolását és fokozhatták – minőségi romlás nélkül – az ismétlések számát. Az új körülmények közt a vezetés átalakította és kibővítette a műsorosztályokat. A Zenei osztály már nemcsak komoly és könnyűzenei rovatból állt, hanem tovább bomlott szimfonikus, drámai, népzenei, műsorcsere stb. részlegre. Az Aktuális osztályhoz tartoztak a bel- és külpolitika, kultúra, hírszerkesztőség, falurádió, és külön a falusi hallgatók szórakoztatására szolgáló Kincses Kalendárium. A Hangos Heti Híradó helyett Hangos Újság jelentkezett, majd ezt felváltotta az Esti Krónika stb. A Prózai osztály végleg megszűnt, önállósult az Irodalmi osztály; magyar, külföldi és szórakoztató csoportjai működtek tovább. Az évek során a Drámai osztály hol az Irodalmi osztállyal együtt, hol külön vezetés alatt dolgozott. A frissen alakult Ifjúsági és gyermekosztály komplex szerkesztési elvet követett (zene, irodalom, ismeretterjesztés, politika stb.), és igyekezett minden korosztálynak, óvodástól, egyetemistáig műsort készíteni.

Az osztályok, csoportok új felállása gyorsan befejeződött, de a kedvezőtlen politikai tendenciák miatt dogmatikus szemlélet uralkodott.