| A földrajztudomány 1945 után | TARTALOM | A földrajztudomány 1945 után Erdélyben |
FEJEZETEK
A hazai geográfia első számú tudományos bázisa, amely jelentős hatást gyakorol más hazai földrajzi kutatóhelyeken folyó tudományos munka szervezésére és koordinálására. Jogelődje az 1951-ben alapított MTA Földrajztudományi Kutatócsoport. Ebből szervezték meg 1967-ben az FKI-t. Az intézet fő feladata az általános, az ágazati és a regionális földrajz elvi és módszertani művelése; földrajzi folyamatok, összefüggések feltárása; a természet és a társadalom kapcsolatának idő- és térbeli vizsgálata, a földrajzi környezet tényezőinek minősítése; Magyarország egyes területi egységei természet- és gazdaságföldrajzi erőforrásainak, továbbá társadalomföldrajzi problémáinak kutatása. Az intézmény aktívan vesz részt a hazai földrajzi és rokon tudományi intézményekkel, tárcákkal és más gazdasági szervezetekkel a terület-, a település- és a gazdaságfejlesztési, valamint a környezetvédelmi feladatok tudományos megalapozásában. Széles körű és folyamatosan bővülő nemzetközi kapcsolatokat épített ki és közös kutatást folytat külföldi partnerintézményekkel és egyetemekkel (pl. Ausztria, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Lengyelország, Hollandia, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország), valamint a határon túli magyar geográfiai műhelyekkel (Erdély, Kárpátalja, Vajdaság).
Az intézet szervezeti felépítése 1967 óta többször változott. Tudományos osztályainak száma az 1967. évi kettőről (Természet-, illetve Gazdaságföldrajzi Osztály) 1983-ra hatra növekedett, majd a tudományos életet is sújtó gazdasági megszorítások, továbbá az Alföldi Osztály RKK-hoz való átkerülése révén fokozatosan csökkent. A többéves kutatási programokra az egyes osztályokon belül ideiglenes kutatócsoportokat, szakmai munkaközösségeket szerveztek. 1999-ben az intézet két szervezeti egysége a Természetföldrajzi Osztály (vezetője Kertész Ádám), amelynek kőzet- és talajvizsgáló laboratóriuma is van, továbbá a Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Osztály (vezetője Kocsis Károly), amely 1984-ig Területfejlesztési, illetve 1991-ig Gazdaságföldrajzi Osztályként működött. 1988-tól még külön osztály keretén belül, 1992-től pedig a Természetföldrajzi Osztályon végzik a számítógépes környezetminősítéssel kapcsolatos módszertani kutatásokat (Kertész Ádám, Huszár Tamás, Szalai Zoltán). Kiemelt figyelem fordul a nagyberuházások és a veszélyes hulladékok elhelyezésére alkalmas területek geomorfológiai vizsgálatára (Schweitzer Ferenc, Balogh János, Somogyi Sándor, Juhász Ágoston) és társadalomföldrajzi kutatására (Berényi István, Dövényi Zoltán, Tiner Tibor). A Dövényi, majd Kocsis Károly vezette társadalomföldrajzi kutatóegységben az 1990-es évektől előtérbe kerültek az etnikai földrajzi (Kocsis Károly), a politikai földrajzi (Kovács Zoltán), a közlekedési és távközlésföldrajzi (Tiner Tibor), a turizmusföldrajzi kutatások (Michalkó Gábor), továbbá a menekültkérdéssel és a munkanélküliséggel (Dövényi Zoltán), a privatizációval (Kiss E. Éva, Kovács Zoltán) kapcsolatos vizsgálatok. Az intézet {IV-354.} Kartográfiai Osztályán az 1980-as évek végétől indult meg a számítógépes térképszerkesztés (Keresztesi Zoltán, Bassa László). Az FKI szakkönyvtárában az 1990-es évek elején megkezdődött egy országos földrajzi szakirodalmi adatbázis kiépítése.
1988-tól az FKI az MTA Földtudományi Kutatóközpont részintézménye.
A kutatók létszáma 1967–1999 között 21–38 fő között mozgott, akiknek tollából 30 év alatt 3800 magyar és idegen nyelvű tudományos munka – közöttük több mint 80 könyv – látott napvilágot. Az FKI vezető kutatója közé tartozott Bulla Béla, Pécsi Márton, Enyedi György, Marosi Sándor, Jakucs Pál akadémikus; a földrajztudomány akadémiai doktorai közül Ádám László, Góczán László, Somogyi Sándor, Szilárd Jenő, Sárfalvi Béla, Hahn György, Lovász György, Beluszky Pál, Rétvári László, Borai Ákos, Berényi István, Schweitzer Ferenc, Tóth József, Becsei József, Kertész Ádám. Igazgatók: Bulla Béla (1951–1962), Pécsi Márton (1963–1990), Berényi István (1991–1996), Schweitzer Ferenc (1997-től).
Az intézet gondozásában megjelent legfontosabb magyar nyelvű könyvek, térképművek: Szilárd Jenő: Külső-Somogy kialakulása és felszínalaktana. (1967); Magyarország tájföldrajza. I–VI. Szerkesztette Ádám László–Marosi Sándor–Szilárd Jenő. (1967–1988); Lettrich Edit: Kecskemét és tanyavilága. (1968); Ádám László: A Tolnai-dombság kialakulása és felszínalaktana. (1969); Marosi Sándor: Belső-Somogy kialakulása és felszínalaktana. (1970); Enyedi György: Kelet-Közép-Európa gazdaságföldrajza. (1978); Góczán László: Mezőgazdasági területek agroökogeográfiai kutatása, tipizálása és értékelése. (1980); Barta Györgyi–Enyedi György: Iparosodás és a falu átalakulása. (1981); Beluszky Pál–Sikos T. Tamás: Magyarország falutípusai. (1982); Ádám László–Pécsi Márton: Geomorfológiai térképezés. (1986); Magyarország kistájainak katasztere. I–II. Szerkesztette Marosi Sándor–Somogyi Sándor. (1990); Rétvári László: A természeti erőforrások földrajzi értelmezése és értékelése. (1989); Berényi István: Az alkalmazott szociálgeográfia elméleti és módszertani kérdései. (1992); Kocsis Károly: Magyarok határainkon túl. (1992); Pécsi Márton: Negyedkor és löszkutatás. (1993); Nagyberuházások és veszélyes hulladékok telephely-kiválasztásának földrajzi feltételrendszere. Szerkesztette Schweitzer Ferenc–Tiner Tibor. (1996); Tér – gazdaság – társadalom. Szerkesztette Dövényi Zoltán. (1996); A Paksi Atomerőmű földrengésbiztonsága. Szerkesztette Marosi Sándor–Meskó Attila. (1997); Pécsi Márton: Szerkezeti és váztalajképződés Magyarországon tekintettel a deráziós–korráziós domborzatalakulásra, talajhordalék- és üledékképződésre a negyedidőszak során. (1997); Kertész Ádám: A térinformatika és alkalmazása. (1997); Erdély etnikai térképe. Szerkesztette Kocsis Károly. (1998).
1984-ben Enyedi György akadémikus kezdeményezésére létrehozott, hálózati formában működő komplex regionális társadalomtudományi kutatóhely. Négy tudományos intézetében (azokon belül egy budapesti és 8 vidéki kutatóhelyen) alap- és alkalmazott regionális kutatások folynak. Az alapkutatások a regionalizmus hazai és nemzetközi vizsgálatára, a magyar gazdaság, társadalom és településhálózat területi sajátosságaira, továbbá az irányítási-igazgatási intézményrendszer regionális szerkezetének feltárására irányulnak. Az alkalmazott kutatások döntő hányadát a területfejlesztési politikát, a kormányzat és a települések önkormányzati munkáját közvetlenül megalapozó vizsgálati témák alkotják. Az RKK széles nemzetközi tudományos együttműködési kapcsolatokat épített ki többek között az Európai Politikai Kutatások Központjával (Glasgow, Skócia), a Varsói, a Torinói, az ír Galwayi, a dán Roskildei {IV-355.} és az angol Leedsi Egyetemmel. Ugyancsak sokoldalú kooperáció alakult ki az RKK és a geográfia más hazai műhelyei között (FKI, egyetemek földrajzi tanszékei, regionális kutatásokkal foglalkozó ágazati kutatóhelyek). Főigazgatók: Enyedi György akadémikus (1983–1991), Illés Iván (1991–1997), Horváth Gyula (1997-től). Az RKK-ban 15 év alatt ezernél több tudományos munka (ebből közel 50 könyv) született. Néhány a legfontosabbak közül: Enyedi György: A városnövekedés szakaszai. (1988); Társadalmi-területi egyenlőtlenségek Magyarországon. (1993); Development Strategies in the Alpine–Adriatic Region. Szerkesztette Horváth Gyula. (1993); Horváth Gyula: Európai regionális politika. (1999); Illés Iván: Az agrárválságról. (1991); Nemzedékek, elitek, ciklusok. (1991); Budapest – nemzetközi város. Szerkesztette Barta Györgyi. (1998); Tóth József: Urbanizáció az Alföldön. (1988); Rechnitzer János: Szétszakadás vagy felzárkózás. A térszerkezetet alakító innovációk. (1993); A privatizáció regionális összefüggései. (1998); A területi stratégiák. (1998); Erdősi Ferenc: Telematika. (1992); Csatári Bálint: Az Alföld helyzete és perspektívái. Alföld Kutatási Program 1991–1994. (1994).
1943-ban Szabó Pál Zoltán karsztkutató-hidrogeográfus és Babics András történész alapította. Az intézet Történettudományi és Földrajzi Osztályán különféle társadalomtudományi (pl. ipar- és bányatörténeti, jogtudományi, néprajzi), valamint természet- és társadalomföldrajzi kutatásokat végeztek, utóbbiban Kolta János vezetésével, Lovász György, Erdősi Ferenc, Fodor István közreműködésével. Tudományos eredményeiket 1967–1984 között elsősorban Értekezések c. kiadványsorozatukban publikálták. Az intézetet 1984-ben az RKK-hoz csatolták. Ezt követően geográfus, közgazdász, jogász, szociológus és politológus kutatóinak egymással kooperáló tevékenysége az alapkutatások terén főként a területi gazdasági, vidékfejlesztési és településhálózati vizsgálati programokra, továbbá a nemzetközi régióközi együttműködések tanulmányozására és környezetkutatásokra terjed ki. Az alkalmazott kutatások keretében főként az infrastruktúra rendszerek és hálózatok fejlesztésének lehetőségét tanulmányozzák, valamint a régiók, a nagytájak és a települések fejlesztési programjainak tudományos vizsgálatát végzik. Az intézet munkatársai emellett az RKK egészét érintő tudományos programok végrehajtásában is részt vesznek. A DUTI látja el a JPTE-n folyó regionális gazdaságtani szakképzés szakmai irányítását. Minősített geográfus kutatók: Erdősi Ferenc, Fodor István, Hajdú Zoltán, Kovács Teréz, Gál Zoltán. Igazgatók: Szabó Pál Zoltán (1943–1964), Babics András (1965–1970), Bihari Ottó (1973–1983), Enyedi György (1984–1991), Horváth Gyula (1991–1997), Pálné Kovács Ilona (1997-től). Főbb sorozatai: Területi és Települési Kutatások (1984-től, szerkesztő: Hajdú Zoltán), Discussion Papers (1986-tól, szerkesztő: Hrubi László), Régiók Európája (1993-tól, szerkesztő: Horváth Gyula).
1991-ben az RKK békéscsabai, kecskeméti és szolnoki kutatóegységeiből szervezték. Kutatásai középpontjában elsősorban az Alföld gazdasági, társadalmi és környezeti megújulásának vizsgálata, továbbá legnagyobb tájunk fejlesztési koncepciójának tudományos megalapozása áll. Kiterjedt kutatások folynak a kistérségi vizsgálatok módszertanára, a vidékfejlesztés stratégiájára, valamint a Kárpátok Eurorégió jövőjére és a Tisza–Maros–Duna menti együttműködésre vonatkozóan is. Vezető kutatóinak (Csordás László, Duró Annamária, Timár Judit) publikációi között különösen sok foglalkozik az Alföld hagyományos tanyavilágának felszámolódási folyamatával, illetve a tanyák funkciójának átalakulásával (Duró {IV-356.} Annamária); az alföldi második otthonok (nyaralók, hétvégi házak) területi elterjedésével és használatával (Csordás László), valamint az alföldi városok fejlődésének regionális és funkcionális vonásaival (Timár Judit). Igazgató: Csatári Bálint.
1993-ban az RKK Észak-dunántúli Osztályából (Győr) és szombathelyi kutatóegységéből jött létre. Fő alapkutatási témái közé tartozik az innováció térbeli terjedésének kutatása, a sikeres térségek, települések összehasonlító elemzése, a városfejlődés új irányainak kutatása (Rechnitzer J.), a térbeli pénzügyi és jövedelmi folyamatok elemzése (Lengyel Imre), az alkalmazott földrajzi kutatások közül az észak-dunántúli térség fejlesztési stratégiáját megalapozó vizsgálatok és a Bécs–Pozsony–Győr együttműködési régió térfolyamatainak elemzése (Rechnitzer János, Szörényiné Kukorelli Irén), összehasonlító városföldrajzi elemzések (Nagy Gábor–Nagy Erika). A NYUTI kutatói részt vesznek a JPTE-n folyó regionális gazdaságtani doktori programban. Minősített kutatók: Szörényiné Kukorelli Irén, Lengyel Imre, Nagy Gábor, Nagy Erika. Igazgató: Rechnitzer János.
1997-ben az RKK Észak-magyarországi Osztályából (Miskolc) és budapesti Regionális Tudományos Osztályából alakult meg. Az intézmény főbb tudományos témái: a hazai településhálózat és a magyar társadalom területi szerkezetének kutatása (Beluszky Pál), a városi funkciók és a városhálózat térbeli szerkezetének elemzése, Budapest és agglomerációja nemzetközi összehasonlításokon alapuló kutatása (Barta Györgyi, Beluszky Pál), az észak-magyarországi régió fejlesztési stratégiája (Gadócziné Fekete Éva), kistérség-fejlesztési koncepciók tudományos megalapozása (Kovács Katalin, Váradi Mónika). Minősített kutatók: Beluszky Pál, Gadócziné Fekete Éva, Kovács Katalin, Váradi Mónika. Igazgató: Barta Györgyi.
1945 után az ELTE Bulla Béla vezette Földrajzi Intézetének keretében (amely 1953-ban tanszékekre vált szét), a Természetföldrajzi Tanszéken tovább folytatódtak a völgyfejlődés-történeti és teraszmorfológiai kutatások, amelyek az 1940-es évek végétől az Alföldre és a Dunántúlra vonatkozó felszínalaktani, talajgenetikai, klimatikus morfológiai, karsztmorfológiai és -hidrológiai, valamint folyóterasz-vizsgálatokkal is bővültek. Közben Bulla és Láng Sándor (1913–1982) körül kialakult az az iskola, amelynek tagjaiból a későbbiekben nemzetközi hírű löszkutatók, geomorfológusok, karsztkutatók, tájföldrajzosok váltak (Pécsi Márton, Marosi Sándor, Jakucs László, Székely András, Ádám László, Somogyi Sándor, Szilárd Jenő). Bulla és tudományos műhelye jóvoltából számos, azóta is alapmunkának tekinthető természetföldrajzi mű látott napvilágot (Bulla Béla–Mendöl Tibor: A Kárpát-medence földrajza. 1947, 1999; Általános természeti földrajz. I–II. Szerkesztette Bulla Béla. 1952, 1954; Bulla Béla: Magyarország természeti földrajza. 1962, 1964; Láng Sándor: A Mátra és a Börzsöny természeti földrajza. 1955; A Budai-hegység geomorfológiája. 1958; Székely András: Az erdélyi vulkanikus hegységek geomorfológiai problémái. 1959; Pécsi Márton: A magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana. 1959).
Bulla halála után (1962) a Szegedről visszatért Láng Sándor lett a tanszék vezetője. Ebben az időszakban (1963–1972) váltak széles körűvé Székely András (1925–1997) geomorfológiai-vulkánmorfológiai vizsgálatai, s újabb eredmények {IV-357.} születtek a hidrogeográfia, a tájföldrajz, a karsztmorfológia és a karszthidrológia területén is, elsősorban Láng Sándor, Gábris Gyula és Zámbó László kutatásainak köszönhetően (Láng Sándor: A Cserhát természeti földrajza. 1967; Alkalmazott tájföldrajz. 1968; Karsztvízforgalom a Dunántúli-középhegységben. 1973; Székely András: A Mátra természeti földrajza. 1964; Zámbó László: Geomorfológiai és fejlődéstörténeti vizsgálatok az Aggteleki-karszton. 1969).
Székely András tanszékvezetősége alatt (1972–1990) a vulkángeomorfológiai vizsgálatok Európa, Ázsia, Közép-Amerika és Kelet-Afrika területeire is kiterjedtek (Székely András: Az Appennini-félsziget. 1975; Szovjetunió I. 1978). Tovább folytatódtak a lösszel fedett dombvidéki területek formaképzésére, eróziós folyamataira és geomorfológiai térképezésére vonatkozó kutatások, amelyek a környezetpotenciálra vonatkozó és a karszt szennyeződésével kapcsolatos megfigyelésekkel egészültek ki (Zámbó László: A Tisza vízgyűjtő eróziós viszonyai. 1977; A talajhatás jelentősége a karszt korróziós fejlődésében. 1986). Eredmények születtek a paleohidrológiában (Gábris Gyula: Az Alföld holocén paleohidrológiai vázlata. 1985) és megjelent a távérzékelés természetföldrajzi célú alkalmazása is. Tanszékközi együttműködés keretében, Gábris Gyula szerkesztésében csillagászati földrajz tankönyv készült (1988, 1989, 1991, 1993, 1994, 1996), emellett folytatódtak a geomorfológiai vizsgálatok (Gábris Gyula, Karátson Dávid, Nemerkényi Antal, Miczek György, Mari László), a tanszék munkatársai biogeográfiai és talajföldrajzi (Papp Sándor) kutatásokat is végeztek. A tanszék vezetője 1990–1993 között Zámbó László, 1993-tól Gábris Gyula. Kutatási eredményeik összefoglaló jellegű művekben jelentek meg (pl. Karátson Dávid: Kárpáti kalderák új értelmezése a morfometria tükrében. 1990; Gábris Gyula: A paleohidrológiai kutatások újabb eredményei. 1995; Székely András: Vulkánmorfológia. 1997).
Az 1940-es évek végétől átfogó gazdaság- és településföldrajzi kutatások folytak a Mendöl Tibor által 1965-ig vezetett Emberföldrajzi, majd 1950-től Általános Gazdaságföldrajzi Tanszéken, ahol ekkor születtek A Balkán földrajza (1948), az Általános településföldrajz (1963) és a Településföldrajz és népességtudomány (1964) c. Mendöl-alapművek. Ezzel párhuzamosan a publikációkban előtérbe kerültek a szocialista országokkal foglalkozó kutatási témák (A Szovjetunió földrajza. 1948; A szocialista településföldrajz problémái. 1954). Mendöl leköszönésével (1965) a tanszékvezető Antal Zoltán lett (1991-ig). Vezetésével megerősödött az ipar- és az agrárföldrajz, továbbá az ipari telephelyválasztással kapcsolatos kutatási részterületek tudományos művelése, amelybe többek között Kórodi József, Kovács Csaba, Kulcsár Viktor, Perczel György is bekapcsolódott. Az 1970-es évektől az európai szocialista országok közötti nemzetközi munkamegosztás és kooperáció területi kérdéseinek vizsgálata került előtérbe. Az 1980–1990-es évek már a szélesebb európai kitekintést is meghozták a kutatásokban (Perczel György: Regionális tervezés. 1966; Kórodi József–Márton Géza: A magyar ipar területi kérdései. 1968; Antal Zoltán: Magyarország iparföldrajza. 1969; Antal Zoltán–Kulcsár Viktor: A magyar élelmiszergazdaság földrajza. 1972; Antal Zoltán–Perczel György: A nemzetközi gazdasági integrációk és Magyarország szerepe a nemzetközi munkamegosztásban. 1976; Antal Zoltán: Szovjetunió II. 1980; Vidéki Imre: Olaszország energiagazdálkodásának kérdései. 1992). Az 1993 óta Perczel György vezette Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszéken a tudományos munka a társadalomföldrajzi irányzatok és a településföldrajz megerősítésére irányul (Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza. Szerkesztette Perczel György. 1997).
{IV-358.} 1953-ban megalakult a Regionális Földrajzi Tanszék, élén Koch Ferenccel (1966-ig). Irányításával főként a szocialista és a tőkés országok regionális gazdaságföldrajzához kapcsolódó kutatásokat végeztek (Koch Ferenc, Wallner Ernő, Dudás Gyula), de a regionális agrárföldrajzi (Szegedi Nándor) és a városklíma-kutatások (Probáld Ferenc) is megindultak. 1948-tól kötelező tantárgy lett a Szovjetunió földrajza. Ekkor születtek Wallner Ernő A Szovjetunió gazdasági földrajza (1950), A népi demokráciák gazdasági földrajza (1951), Brazília gazdasági élete (1963), Japán gazdasága (1963) c. munkái. 1967-től a Földrajztudományi Kutatóintézetből átjött, az Amerikai Egyesült Államokban szerzett tudományos tapasztalatokkal is rendelkező Sárfalvi Béla a tanszékvezető (1990-ig). Vezetésével népességföldrajzi, továbbá a belső vándorlásokkal, a társadalmi és foglalkozási átrétegződés földrajzával kapcsolatos kutatások kezdődtek (Sárfalvi Béla: Európa népessége és gazdasága. 1968; Európa. I–II. Szerkesztette Marosi Sándor–Sárfalvi Béla. 1970; Sárfalvi Béla–Szegedi Nándor: A társadalmi-gazdasági átrétegződés menete Nyugat-Magyarországon. 1970; Probáld Ferenc: Budapest városklímája. 1974), majd egymás után jelentek meg a tanszéki együttműködésben született, és a regionális földrajz egyetemi oktatását elősegítő tankönyvek (Afrika és a Közel-Kelet gazdaságföldrajza. 1983; Az európai tőkés országok gazdaságföldrajza. 1984; Mészáros Rezső–Probáld Ferenc–Sárfalvi Béla–Szegedi Nándor: Amerika gazdaságföldrajza. 1987; Ázsia, Ausztrália, Óceánia gazdaságföldrajza. Szerkesztette Sárfalvi Béla. 1988, 1991; Benedek Endréné–Dudás Gyula: Az európai szocialista országok gazdaságföldrajza. 1989; Sárfalvi Béla: Magyarország népességföldrajza. 1991). Az 1990–1995 között Probáld Ferenc vezette tanszéken a nemzetközi politikai-gazdasági élet gyors változásait követő, korszerű szemléletű munkák jelentek meg (Probáld Ferenc szerkesztésében: Európa regionális földrajza. 1994; Afrika és a Közel-Kelet földrajza. 1996; Ázsia, Ausztrália és Óceánia földrajza. Szerkesztette Probáld Ferenc–Horváth Gergely). Nemes Nagy József tanszékvezetői kinevezése (1996) óta a regionális fejlődés elméletének művelésével, a területi fejlettségbeli különbségek vizsgálatával és a szellemi élet földrajza témakörével bővültek a tanszéken folyó kutatások (Nemes Nagy József: A piacgazdaság átmeneti terei. 1995; A tér a társadalomkutatásban. 1998).
1953-ban a geográfiához szorosan kapcsolódó oktató-kutató műhellyel bővült az ELTE Természettudományi Kara; Irmédi-Molnár László (1895–1971) kezdeményezésére létrejött a Térképtudományi Tanszék.
Az 1948-ban megalakított tanszék vezetője a marxista elkötelezettségű Markos György (1902–1976) lett. Tanszékvezetősége idején (1948–1957) Magyarország és a világ gazdaságföldrajzának oktatása a harcos marxista ideológia alapján történt, a kutatásban pedig – a szovjet rajonírozás mintájára – fellendültek a hazai gazdasági körzetesítéssel, a területi tervezéssel és a területi munkamegosztással kapcsolatos kutatások (Markos György: A földrajzi munkamegosztás alapkérdései Magyarországon. 1954; Magyarország gazdasági földrajza. 1962; Ajka, a bauxitváros. 1967). A Markos-korszakot Radó Sándor tanszékvezetősége (1958–1967) követte. Irányításával, illetve szerkesztésében olyan összefoglaló művek jelentek meg, mint a Nemzetközi Almanach (1959, 1962), a Magyarország gazdaságföldrajza (1964), valamint A világ gazdaságföldrajza (1968). Markos és Radó körül kialakult egy fiatal, a gazdaságföldrajzot és a regionális gazdaságtant kezdetben marxista szemlélettel művelő, majd azon túllépő tudósnemzedék (Enyedi György, Bernát Tivadar, Bora Gyula, Kollarik Amália, Matheika Március, Zoltán {IV-359.} Zoltán). Tagjai a szocialista országok mellett egyre objektívebben kezdték vizsgálni a tőkés és a fejlődő világban végbemenő gazdasági folyamatok területi törvényszerűségeit.
1968–1989 között Bernát Tivadar a Gazdaságföldrajz és Regionális Gazdaságtan Tanszék, illetve 1986–1990 között a Gazdaságföldrajz és Természeti Erőforrások Gazdaságtana Tanszék vezetője. Irányításával jelentek meg – főként az 1970-es évek végétől – azok a tankönyvek, amelyekben már helyet kaphatott a szocialista gazdaságfejlesztési gyakorlat kritikája is (Bernát Tivadar szerkesztésében: Magyarország gazdaságföldrajza. 1969, 1981, 1986; Általános gazdasági földrajz. 1976, 1981). Az 1970-es évektől megszaporodtak az ágazati (ipari, mezőgazdasági, közlekedésföldrajzi stb.), a településföldrajzi és a természeti erőforrások területi hasznosításával, valamint a környezetvédelem regionális gazdaságtani kérdéseivel foglalkozó elemzések (Bora Gyula: Az ipari termelés földrajza. 1971; Közlekedési földrajz. 1973; Bernát Tivadar–Bora Gyula–Fodor László: Világvárosok, nagyvárosok. 1973; Bernát Tivadar–Enyedi György: A magyar mezőgazdaság területi problémái. 1977). 1989 után Kulcsár Dezső, Bora Gyula majd Tóth Ferenc, 1997-től Korompai Attila vezeti a Gazdaságföldrajz Tanszéket. A tanszék fő kutatási témái az 1990-es években: regionális és környezetgazdaságtan, területi előrejelzések, globális problémák, terület- és településfejlesztés, népességföldrajz, demográfia, politikai földrajz.
Az 1982–1989 között Vuics Tibor által vezetett Földrajzi Tanszék 1989-ben kettéoszlott, s létrejött egy Természetföldrajzi és egy Társadalomföldrajzi Tanszék. Előbbit 1989–1997 között Lovász György, utóbbit 1989–1991 között Vuics Tibor irányította. 1991-ben Tóth József vezetésével megalakult az Általános Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszék.
1989-ben létrejött az egyetem Földrajzi Intézete, Tóth József igazgató vezetésével. A JPTE a felsőfokú földrajztanításba és a tudományos munkába bevont oktatói-kutatói gárda létszámának tekintélyes bővülésével az 1990-es évekre fokozatosan a vidéki felsőfokú földrajzoktatás fellegvára lett. Az 1999-re 8 tanszékből és egy Földrajzi Információs Könyvtárból álló komplexummá fejlődött intézmény munkatársai a földrajz csaknem valamennyi ágában végeznek tudományos kutatómunkát. Az egyes tanszékek és vezetőik: Földtani Tanszék (Szederkényi Tibor), Természetföldrajzi Tanszék (Lóczy Dénes), Környezetföldrajzi és Meteorológiai Tanszék (Fodor István), Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszék (Tóth József), Regionális Földrajzi Tanszék (Rudl József), Magyarország Földrajza Tanszék (Vuics Tibor), Történeti és Politikai Földrajzi Tanszék (Hajdú Zoltán), Turizmus Tanszék (Aubert Antal). A DUTI és a JPTE Földrajzi Intézete között fennálló kooperáció hosszú idő óta irányul közös kutatási programok végzésére, mivel az egyetem több oktatója egyben a DUTI vezető kutatója (Hajdú Zoltán, Fodor István, Erdősi Ferenc, Lovász György stb.). Ezek eredményeként 1982 óta az egyetem földrajzi műhelyeiben számos alapmű született (Erdősi Ferenc: Az ingázás területi-vonzáskörzeti szerkezete Magyarországon. 1985; Ágazati és regionális kommunikáció földrajz. I–II. 1995; Hajdú Zoltán: Administrative Division and Administrative Geography in Hungary. 1987; Vuics Tibor: Nyugat-Ázsia földrajza, 1989; Tóth József–Trócsányi András: A magyarság kulturális földrajza. 1997; Pap Norbert–Tóth József: Európa politikai földrajza. 1997).
Az 1945-ben Kolozsvárról visszatért Prinz Gyula került az egyetem Földrajzi {IV-360.} Intézete élére (1958-ig). Prinz szegedi évei alatt elsősorban a városföldrajzot művelte (A földrajzi és természeti adottságok a városépítésben. 1954; Városföldrajz. 1955). 1958–1963 között az ELTE-ről hat évre idekerült Láng Sándor vezette a természetföldrajzi oktató- és kutatómunkát, ennek során főleg a Dél-Alföldre és a Szeged környékére vonatkozó geomorfológiai vizsgálati eredmények gyarapodtak (Láng Sándor: Természeti földrajzi tanulmányok Sükösd környékén. 1958; A Délkelet-Alföld felszíne. 1960). Korpás Emil tanszékvezetőként (1958–1964) végzett talajföldrajzi kutatásokat (Szeged környékének talajföldrajzi vázlata. 1955; A mezőföldi talajtakaró földrajza. 1959). Az egyetem Földrajzi Intézetének megszüntetésével (1964) jött létre az önálló Természeti Földrajzi Tanszék Jakucs László, neves karsztkutató vezetésével, aki 27 évig állt a tanszék élén. Jakucsnak és munkatársainak (Mezősi Gábor, Keveiné Bárány Ilona, Fehér József, Andó Mihály) tevékenysége a geomorfológia, a karsztkutatás és a hidrogeográfia mellett a környezeti-ökológiai, valamint oktatás-módszertani kutatások területére terjedt ki (Jakucs László: A karsztok morfogenetikája. 1971; Általános természetföldrajz. 1990; Mezősi Gábor: Környezetértékelés, domborzatminősítés. 1983; Keveiné Bárány Ilona: Talajföldrajz. 1986, 1998; Andó Mihály: A természeti környezet adottságainak és erőforrásainak értékelése. 1983; Fehér József: A földrajztanítás módszertana. 1980). Az 1991-től Mezősi Gábor vezetette tanszéken a karsztkutatás mellett a műhold segítségével végzett távérzékeléssel és a földrajzi információs rendszerek alkalmazásával foglalkoznak (Mezősi Gábor: Mikroszámítógépes módszerek alkalmazása a természetföldrajzban. 1991; Keveiné Bárány Ilona: Biogeográfia. 1991). A tanszéken belül 1992-ben Távérzékelési Laboratórium (1996-tól Alkalmazott Geoinformatikai Laboratórium) alakult. Az 1990-es években művelt témacsoportok: tájökológiai kutatások, geoökológiai előrejelzés és tájökológiai tervezés; a távérzékelés földrajzi és tájökológiai alkalmazása; alkalmazott geomorfológiai vizsgálatok karsztos területeken és az alföldi szikeseken. A kutatási eredmények folyamatosan beépülnek a tananyagba, így a geográfus végzettségű hallgatók jártasságot szereznek a térinformatikában is.
A Gazdaságföldrajzi Tanszéket a természetföldrajzival egyidejűleg, 1964-ben állították fel. Vezetője, Krajkó Gyula irányításával főként általános gazdaságföldrajzi kutatásokat és széles körű, a Dél-Alföld területére kiterjedő településföldrajzi vizsgálatokat végeztek többek között Abonyiné Palotás Jolán, Mészáros Rezső, Burgerné Gimes Anna, Rudl József közreműködésével (Krajkó Gyula szerkesztésében: Békés megye gazdasági földrajza. 1974; Bács-Kiskun megye gazdasági földrajza. 1984; Csongrád megye gazdasági földrajza. 1984; A Szovjetunió gazdaságföldrajza. 1987; Magyarország gazdaságföldrajza. 1990; Mészáros Rezső: A falusi átalakulás alapvető térfolyamatai a Dél-Alföldön. 1982; Abonyiné Palotás Jolán: Az infrastruktúra területi rendszerei. 1981; Az Alföld fejlődése és felzárkózási esélyei. 1987, 1990). 1991-től Mészáros Rezső a tanszékvezető. 1995-től Becsei József, az FKI volt professzora is a tanszék munkatársa. Vezetésével kiterjedtebb vizsgálatok folytak az alföldi népesség és településhálózat témakörében (Mészáros Rezső: A település térbelisége. 1994; Burgerné Gimes Anna: A világ mezőgazdasága. 1992; Becsei József: Az alföldi város és a külterületi népesség. 1995).
Debrecenben Kádár László vezetésével (1945–1952) indult meg az oktatás és a kutatás az egyetem Földrajzi Tanszékén. 1952–1962 között Általános, illetve Leíró Földrajzi Tanszék működött (tanszékvezető: Kádár László, illetve Kéz Andor). 1962-től a két egység Természetföldrajzi Tanszékként (1962–1972 között Kádár {IV-361.} László, 1973–1991 között Borsy Zoltán, 1991-től Szabó József vezetésével) és Gazdasági Földrajzi Tanszékként (1962–1968 között Enyedi György, 1968–1971 között Kádár László, 1972–1989 között Pinczés Zoltán vezetésével) funkcionált. A Gazdasági Földrajzi Tanszék 1974-től Gazdasági és Regionális Földrajzi Tanszék, majd 1989-ben Társadalomföldrajzi, illetve Alkalmazott Tájföldrajzi Tanszékre vált szét (Süli-Zakar István, illetve Pinczés Zoltán, 1991-től Kerényi Attila vezetésével). A Társadalomföldrajzi Tanszék 1994-ben a Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék nevet vette fel.
1945 után a KLTE-n végzett geográfiai kutatások közel két évtizeden át döntően Kádár László személyéhez kapcsolódtak, aki fő kutatási témái (földfejlődési elméletek, folyami és szélerózió, a legutolsó eljegesedés felszínformáló hatásai) mellett az alföldi lösz vizsgálatával is foglalkozott (A földforgás okai és következményei. 1963; Biogeográfia. 1965; Dinamikus geomorfológia. 1970). Kádár körül egy geomorfológus iskola alakult ki (Borsy Zoltán, Pinczés Zoltán, Papp Antal). Kéz Andor szintén folytatta korábbi folyóterasz- és karsztkutatásait (Az Ősduna és vízterülete. 1956; A Nagy-Szamos teraszai. 1957; A trópusi karszt. 1960). Borsy Zoltán geomorfológiai kutatásainak összegzéseként megírta A Nyírség természeti földrajza (1961) c. monográfiát, majd a tanszéken felépített szélcsatornában végzett kísérleteivel utat nyitott a kvantitatív morfológiának. Elkezdődtek az Alföld felszínfejlődését feltáró komplex, geológusokat és fizikusokat is bevonó kutatások. Pinczés Zoltán A Zempléni-hegység déli részének természetföldrajza (1960) c. munkája a debreceni geográfia északi-középhegységi kutatómunkájának eredményeit mutatta be, majd figyelme a tokaj-hegyaljai löszök talajeróziójának vizsgálata felé fordult. A tanszék fagylaboratóriumának kiépítése újabb kutatási irányzat, a különböző fagyformákkal kapcsolatos morfológiai vizsgálatok megindulását eredményezte. 1974-ben vezetésével a bodrogkeresztúri mintaterületen tájföldrajzi kutatásokat végeztek, amelyek a Bükkalján folytatódtak egyre határozottabb környezetvédelmi profillal.
Az emberföldrajzi kutatások folyamatosságát Mendöl Tibor távozása után volt munkatársa, Márton Béla biztosította, a gazdaságföldrajz megújulása viszont Enyedi György tanszékvezetősége (1962–1968) idejére esett. Fellendültek az agrárföldrajzi kutatások (Enyedi György: Az állattenyésztés földrajza. 1964; A Föld mezőgazdasága. 1965), s új vizsgálatok indultak Debrecen regionális szerepkörére (Papp Antal), az alföldi mezőgazdaság modernizációjára (Eke Pál) és közlekedésföldrajzi viszonyaira (Korompai Gábor) vonatkozóan. Az 1980-as években Süli-Zakar István révén az országhatár menti térségekre és falvakra vonatkozó tanulmányok jelentek meg (pl. A Hegyköz faluföldrajzi vizsgálata. 1980), s megújultak a népesség- és településföldrajzi kutatások (Ekéné Zamárdi Ilona).
Az 1990-es években Szabó József irányításával a felszínmozgások kutatása lendült fel (Szabó József: Csuszamlásos folyamatok szerepe a magyarországi tájak geomorfológiai fejlődésében. 1996). Lóki József Borsy Zoltán futóhomok-vizsgálatait folytatta, majd a távérzékelés és a földrajzi információs rendszerek kutatásával foglalkozott (GIS. Geographic Information System alapjai földrajz tanárszakos és geográfus hallgatók számára. 1998). Patakné Félegyházi Enikő pollenanalitikai elemzései a paleoklimatológia és paleoökológiai kutatásokat segítik.
A jól felszerelt laboratóriumú Alkalmazott Tájföldrajzi Tanszéken az eróziós vizsgálatok mellett Kerényi Attila vezetésével fellendültek a környezetvédelmi célú tájkutatások (Kerényi Attila: Talajerózió. 1991; Általános környezetvédelem. 1995). Kerényi kezdeményezésére jött létre a KLTE-n egy Környezettudományi Központ, {IV-362.} amely korszerű tájföldrajzi, -értékelési, -ökológiai kutatások (Csorba Péter: Tájökológia. 1997) bázisa lett. Munkatársai az ökológiai tájszerkezet elméleti kérdéseivel, a hegyaljai szőlőparlagok tájökológiai sajátosságaival (Csorba Péter), a talajok nehézfém-szennyeződésének földrajzi vonatkozásaival (Szabó György), geomorfológiai és természetvédelmi kérdésekkel (Kiss Gábor) foglalkoznak, emellett turizmusföldrajzi kutatásokat (Martonné Erdős Katalin) végeznek. A társadalomföldrajzon belül új diszciplínák jelentkeztek a városmarketing, a geopolitika és a munkaerőpiac földrajza formájában (Süli-Zakar István: Tanulmányok Debrecen városföldrajzából. 1994, 1996, 1998). Az 1990-es években megjelent átfogó tartalmú könyvek (Általános természetföldrajz. Szerkesztette Borsy Zoltán. 1993; Pinczés Zoltán: Az Erdélyi-peremhegyvidék természeti földrajza. 1997; Az Erdélyi-medence természeti földrajza. 1998) tovább emelték az oktatómunka színvonalát. A fenti kutatási eredmények nagy része fokozatosan beépült az 1990-es évektől bevezetett új tantárgyakba (tájökológia, tájvédelem, általános és regionális környezetvédelem, politikai földrajz, település-gazdaságtan stb.).
Főiskoláink földrajz tanszékein számos tudományos minősítéssel (főként kandidátusi fokozattal) rendelkező geográfus oktat, akik kivétel nélkül részt vesznek az egység kutatási tevékenységében és annak irányításában. Az egyetemi és főiskolai földrajz tanszékek szakmai együttműködésének köszönhetően az elmúlt évtizedekben számos többszerzős szakkiadvány, főiskolai tankönyv készült, főként a tanszékvezetők és a vezető oktatók tollából. A tanszékeken művelt kutatási témák részben a geográfia egy-egy speciális szakterületéhez, részben egy szűkebb, illetve tágabb földrajzi régióhoz kötődtek, illetve kötődnek. Eredményeik a főiskolák rendszeres kiadványaiban jelennek meg. A tanszékvezetők és az eddig művelt fontosabb, kutatási témakörök, publikációk főiskolánként a következők:
Juhász Gyula Tanárképző Főiskola (Szeged). Tanszékvezetők: Littke Aurél (1928–1938), Schilling Gábor (1938–1945), Aldobolyi Nagy Miklós (1946–1957), Szabó László (1959–1972), Moholi Károly (1973–1988), Kaszab Imre (1988–1993), Bagdi Sándor (1993–94), Tóth József (1994–95), Pál Ágnes (1995-től). Kutatási témák: oktatásmódszertan, térképészet (Littke Aurél); az Alföld természetföldrajza (Schilling Gábor); talajföldrajz (Aldobolyi Nagy Miklós); a gyümölcstermesztés földrajza, tanyaföldrajz (Moholi Károly); település- és tanyaföldrajz (Szabó László); kultúrnövények termesztésének térszerkezete (Bagdi Sándor); természeti erőforrások építésföldtani adottságai, rétegvizek környezetföldtana (Kaszab Imre); regionális ipar- és településföldrajz, Jász-Nagykun-Szolnok megye iparföldrajza, a Dél-Alföld határ menti térségeinek gazdaságföldrajza (Pál Ágnes); tájértékelés, tájterhelés (Karancsi Zoltán); a zivatarelektromosság földrajzi vonatkozásai (Ringlerné Szentpéteri Mária); környezetvédelem, környezeti állapotvizsgálatok (Oláh Ferenc). Publikációk: Aldobolyi Nagy Miklós: A Föld vízburka. (1953); Szabó László: Magyarország földrajza. (1954); Kontinensek földrajza. (1973); Moholi Károly: Magyarország gazdaságföldrajza. (1968).
Esterházy Károly Tanárképző Főiskola (Eger). Tanszékvezetők: Udvarhelyi Károly (1948–1970), Futó József (1971–1980), Bodnár László (1980–1991), Pozder Péter (1991-től). Kutatási témák: oktatásmódszertan (Udvarhelyi Károly); regionális földrajz, klimatológia (Futó József); településföldrajz, az egri borvidék földrajza (Bodnár László); agrárföldrajz (Mosolygó László); karsztmorfológia és -hidrológia (Tóth Géza); csillagászati földrajz {IV-363.} (Karászi István); klimatológia, környezetvédelem (Roncz Béla); oktatásmódszertan (Köves József). Publikációk: Futó József: Az Alföld természeti földrajza. (1956); Afrika. (1963); Magyarország természeti és gazdasági földrajza. Szerkesztette Udvarhelyi Károly. (1968); Általános természeti földrajz. Szerkesztette Futó József. (1975, 1978).
Pécsi Tanárképző Főiskola. Tanszékvezetők: Bona Imre (1948–1973), Gertig Béla (1973–1982), Vuics Tibor (1982–1984). Kutatási témák: általános természet- és regionális földrajz (Bona Imre); gazdaság-, társadalom- és turizmusföldrajz (Gertig Béla); társadalom- és agrárföldrajz (Vuics Tibor). Publikációk: Bona Imre: Kaposvár gazdasági földrajza. (1950); Gertig Béla: A Balaton helye és szerepe a magyarországi idegenforgalomban. (1980); Vuics Tibor: A mezőgazdaság helyzete a balatoni üdülőkörzetben. (1985).
Bessenyei György Tanárképző Főiskola (Nyíregyháza). Tanszékvezető: Frisnyák Sándor (1968-tól). Kutatási témák: a Kárpát-medence történeti földrajza, településföldrajz (Frisnyák Sándor); Északkelet-Magyarország természeti erőforrásai (Göőz Lajos); népességföldrajz, oktatásmódszertan (Balogh Béla András); eróziós folyamatok vizsgálata, a magyar szőlő- és borgazdaság földrajza (Boros László); a Rétköz földrajza (Kormány Gyula); történeti vonzáskörzetek az Alföldön (Kókai Sándor); Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdaságföldrajza, a falusi turizmus földrajza (Hanusz Árpád). Publikációk: Budapest és a megyék földrajza. Szerkesztette Frisnyák Sándor. (1984); Frisnyák Sándor: Magyarország történeti földrajza. (1989, 1992, 1995); Boros László: Tokaj-Hegyalja szőlő- és borgazdaságának földrajzi alapjai és jellemzői. (1996); Göőz Lajos: Csillagászati földrajzi gyakorlatok. (1997); A Felvidék történeti földrajza. Szerkesztette Frisnyák Sándor. (1998).
ELTE TFK (Budapest). Tanszékvezetők: Mérő József (1975–1990), Simon Dénes (1990-től). Kutatási témák: településföldrajz, oktatásmódszertan (Mérő József); regionális földrajz, szakmódszertan (Simon Dénes); tájföldrajz, a Cserhátvidék természetföldrajza, történeti földrajz, tantárgy-pedagógia (Horváth Gergely); tájföldrajz, történeti földrajz (Móga János); társadalomföldrajz, csillagászati földrajz (Csüllög Gábor); természetföldrajz, csillagászati földrajz (Pavlics Károlyné), malakológia (Makádi Mariann); a környezetvédelem földrajza (Munkácsy Béla); térképészet (Pintér Zoltán). Publikációk: Mérő József: A ma földrajztudománya és a földrajzoktatás. (1974); Immanuel Kant földrajzi teóriája és a földrajzoktatás. (1990); Horváth Gergely: A Cserhátvidék fejlődéstörténete és ősföldrajzi viszonyai. (1987); Pavlics Károlyné: A kőzetburok földrajza. (1995).
Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola (Szombathely). Tanszékvezetők: Károssy Csaba (1984–1992), Veress Márton (1992-től, Természetföldrajzi Tanszék); Csapó Tamás (1995-től, Társadalomföldrajzi Tanszék). Kutatási témák: karsztkutatás (Veress Márton, Zentai Zoltán), klimatológia, szociálgeográfia (Károssy Csaba), településföldrajz, városmorfológia, népességföldrajz (Csapó Tamás), bazaltvulkanizmus, tájkutatás (Bokor Péter), oktatásmódszertan (Lakotár Katalin), település- és közigazgatás-földrajz (Kocsis Zsolt). Publikációk: Veress Márton: A karsztfejlődés térképi szemléltetése. (1989); Károssy Csaba: Magyarország éghajlata. (1989); Karsztfejlődés. (1995); Légkörtan. (1999); Csapó Tamás: Nagykanizsa funkcionális morfológiája. (1991); Az Északnyugat-Dunántúl humán erőforrásai. (1997).
A fenti intézményeken kívül tudományos kutatást végző geográfusok számos felsőoktatási intézetben voltak, illetve vannak (Államigazgatási Főiskola, Külkereskedelmi {IV-364.} Főiskola, Központi Statisztikai Hivatal, különböző minisztériumok és tudományos elemzésekkel foglalkozó részlegeik stb.), ahol magas szintű művelői között Cséfalvay Zoltán, Lackó László, Boros Ferenc, Kőszegfalvy György, Papp-Váry Árpád, Göcsei Imre, Peja Győző, a külföldön tevékenykedő magyar geográfusok közül Bognár András (Horvátország), Bariss Miklós, George Kish, George Halasy-Kun (USA) és Vofkori László (Székelyudvarhely) a legismertebbek.
A földrajztudomány 20. századi eredményeihez a kutatási, oktatási intézmények, szakmai szervezetek tevékenységén túl jelentősen hozzájárultak azok a tudományos expedíciók, hosszabb ideig tartó külföldi szakmai utazások, amelyeken magyar (származású) világutazók (kb. 160-an) vettek részt. Páratlan gazdagságú és pótolhatatlan értékű tudományos eredményekkel, természettudományi gyűjteményekkel gazdagították a geográfiát és rokontudományait. A legkiemelkedőbb utazók a következők: Ázsia: Baktay Ervin, Balázs Dénes, Cholnoky Jenő, Déchy Mór, Germanus Gyula, Lendl Adolf, Ligeti Lajos, Princz Gyula, Stein Aurél, Zichy Jenő. Afrika: Almásy László, Balázs Dénes, Benda László, Kádár László, Kittenberger Kálmán, Sáska László, Széchenyi Zsigmond, Torday Emil, a Magyar–Lengyel Szahara Expedíció (1967) és a II. Magyar Tudományos Afrika-expedíció (1987–1988) résztvevői. Észak-, Közép- és Dél-Amerika: Balázs Dénes, Bánó Jenő, Cholnoky Jenő, Molnár Gábor, Teleki Pál. Ausztrália és Óceánia: Balázs Dénes, Bíró Lajos. Antarktisz: Boda János, Farkas Edit, Titkos Ervin.
| A földrajztudomány 1945 után | TARTALOM | A földrajztudomány 1945 után Erdélyben |