{I-441.} III. Jogalkotás és jogrendszer

FEJEZETEK

{I-443.} Egy ország történetében – elsősorban politikájában és jogalkotásában – a tudatosság különböző szinten kaphat szerepet. Választ adhat a politika a társdalom életében, a gazdaságban stb. felmerülő napi problémákra, azaz működhet a tudatosság a prakticista módon felfogott pragmatizmus értelmében, s válaszolhat a hosszabb távú, történeti jelentőségű kihívásokra. Ez utóbbi esetben a politikát a társdalom jövőjéről alkotott víziója vezérelheti, illetőleg – s ez a rosszabbik változat – valamilyen ideologikus társadalomkép, amelyet felülről irányított politikával, s a politika eszközének felfogott jogalkotással kísérelnek megvalósítani.

A magyar történelmet végigkíséri a víziókra, illetőleg az ideológiákra alapozó politika, s az ennek megfelelő jogalkotás. E jelenség alapvető tényezője az ország megkésett és az európai centrumhoz viszonyítva bizonyos értelemben „mássá” való fejlődése, amely Szent István óta állandó adaptációt, ha úgy tetszik, vissza-visszatérő reformfolyamatokat igényelt és igényel napjainkban is. Ezeknek a reformfolyamatoknak alapvető jellegzetessége, hogy túlnyomórészt felülről indultak el, így a politikai vagy tisztán politikainak tekintett eszközök – pl. az eszközként felfogott jogalkotás – kitüntetett szerephez jutottak. Ennek is, de más tényezőknek is, mint pl. a történelmünket ugyancsak végigkísérő hiány különböző jelenségeinek következménye a jognak mint a társadalomalakítás eszközének túlbecsülése. Ez a körülmény önmagában is a jogfejődés kritikai megközelítését igényli. A jogot ugyanis, különösen, ha szabályai külföldről átvett mintára épültek, gyakran „fogadják” olyan hazai társadalmi viszonyok, amelyekbe – még ha ezek szabályok éppen e viszonyok átalakítására törekednek – nem illeszkedhetnek be. Ennek különféle következményei lehetnek még. Mindenekelőtt az ilyen jogszabályok egyszerűen nem válnak valósággá, s ha formálisan nem is, de az életben eltűnnek a jogrendszerből. Vagy: a jogalkalmazó szervezetek a gyakorlatban átalakítják őket. Végül, erőszakkal való alkalmazásukkal olyan nemkívánatos, az eredeti célokkal szembenálló, azaz diszfunkcionális következményekkel járatnak, amelyek nem csupán a jogrendszert, hanem a társadalom viszonyait is eltorzíthatják.

A 20. századi magyar jogfejlődés vizsgálata során mindezeket, a jogtörténetünk alakulásából levont előfeltevésekként is figyelembe kell vennünk ahhoz, hogy a jogról ne csupán a szabályozás szövegszerű, normatív alakulásában kapjunk képet, hanem a jogot társadalmi összefüggéseiben, legfőképpen pedig társadalmi hatásaiban értékelhessük.

A 20. századi társadalmunk alakulásának és benne a jog szerepének megértéséhez azonban 19. század történeti folyamataiból és a jogfejlődésben egyre erősebben kirajzolódó tendenciákból kell kiindulnunk.