| A vízgazdálkodás | TARTALOM | Oktatási intézmények |
FEJEZETEK
Mária Terézia uralkodása idején Szatmár vármegye kezdeményezésére született az 1751. évi XIV. tc., az első országos törvény az árvízkárok megszüntetésére és a hajózás megjavítására. A törvénycikk nyomán az első országos jelentőségű szervezet a Duna és mellékfolyóinak szabályozására 1773-ban létrehozott ún. hajózási osztályigazgatóság, majd az országos építkezési főigazgatóság volt, ennek alárendelve a folyam-osztálymérnökségek, illetőleg a kiegyezéstől a királyi folyammérnöki hivatalok működtek. A folyókra és ármentesítésekre vonatkozó vízügyeket az 1848. évi III. tc. alapján a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium (KKM) ügykörébe osztották be. A mezőgazdaságot és ipart érintő vízhasználati, lecsapolási és talajjavítási vízügyek műszaki szolgálatát a Földmívelésügyi, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumban (FIKM) szervezték meg.
1879-ben Kvassay Jenő kapott megbízást a kultúrmérnöki intézmény felállítására. Ennek keretében 11 kultúrmérnöki hivatalt létesített, és a 13, korábban alapított folyammérnöki hivatalt átszervezte.
Az árvízvédelem első természetes lépése az árvízkárok elhárítása volt. Először 1812-ben alakultak a Duna mentén olyan vízitársulatok melyek nagyrészt saját pénzből, saját tervek alapján védekeztek az árvíz ellen. Gr. Széchenyi István kezdeményezésére 1846-ban sorra alakultak meg az érdekeltekből azok az árvédelmi társulatok, amelyek feladata az árvízveszély elhárítása volt. Ezek a társulatok az egész ország árvízveszélyes területeit lefedték, és igyekeztek gondoskodni az elöntéssel veszélyeztetett területek árvédelmi gáttal való megvédéséről. A 19–20. század fordulóján 151 társulat működött hazánkban. Közülük 53 volt az ármentesítő és 98 az ármentesítés mellett lecsapoló és vízhasznosító társulat, amelyek jelentékeny {IV-474.} műszaki személyzettel rendelkeztek. A vízügy állami szervezetei közül 1886. május 1-jén kezdte meg működését a KKM Vízrajzi Osztálya Péch Antal vezetésével. Az 1889. évi XVIII. tc. megszüntette az FIKM-et, és helyette Földmívelésügyi Minisztériumot (FM) állítottak fel, s itt egyesítették az összes vízügyet. Az V. főosztály adminisztrálta, az Országos Vízépítési Igazgatóság intézte a műszaki irányítást, majd 1893. évi alapításától a közegészségügyi mérnöki szolgálatot, és 1884-ben történt alapításától az országos halászati felügyelőség teendőit is. Az Országos Vízépítési Igazgatóságot 1910-ben megszüntették és az FM Vízügyi Főosztályává szervezték át.
1945-ben létrehozták az Országos Vízügyi Hivatalt (OVH), és alatta egyesítették a kultúrmérnöki és folyammérnöki hivatalokat. Majd ezek részbeni összevonásával és feladataik szélesítésével 12 regionális hatáskörű vízügyi igazgatóságot hoztak létre. Az OVH 1951-ben megszűnt, de minisztériumokba olvadva néhány évig még létezett. 1953-ban létrehozták az Országos Vízügyi Főigazgatóságot, 1968-tól OVH-ként önálló országos szervezetté alakult. Az OVH közvetlen irányítása alá tartozó intézmények: a Vízgazdálkodási Tröszt, amely a vízügyi szolgálat termeléssel és gazdálkodással összefüggő operatív szakmai középirányító szerve; a Vízgazdálkodási Intézet, amely a vízgazdálkodással, vízminőség-védelemmel, távlati vízgazdálkodási tervezéssel és hidroökonómiával összefüggő feladatokat ellátó szervként; az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet (ÁBKSZ) a különleges vízi védekezési munkák ellátására alakított szervként működik. Az OVH felügyelte, illetve felügyeli a vízügyi igazgatóságokat, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetet (VITUKI), a Vízügyi Tervező Vállalatot (VIZITERV), az Országos Vízügyi Beruházási Vállalatot (OVIBER), a Vízügyi Termelőeszköz-kereskedelmi és Export Vállalatot, a Vízügyi Szervezési és Számítástechnikai Irodát (VSZSZI) és a Vízügyi Dokumentációs és Tájékoztató Irodát (VIZDOK).
A vízügyek 1989-ben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz kerültek. 1990-ben a Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztérium vette át az irányítást, és azt az Országos Vízügyi Főigazgatóságon keresztül gyakorolja. Az előbb felsorolt szervezetek közül irányítása alatt maradtak a vízügyi igazgatóságok, a VITUKI, a VIZITERV, a VIZDOK és a VSZSZI. A többi megszűnt, más főhatósághoz került, vagy önálló intézményként működik (pl. OVIBER).
A kultúrmérnöki szolgálaton belül felállított Közegészségügyi Mérnöki Szolgálat látta el a vízellátó művek és csatornázások tervezését, kivitelezését, a mások által készített tervek felülbírálatát, a vízbeszerző művek szakvéleményezését, engedélyezését, a belvízszivattyú-telepek tervezését és építését. Ez a rendszer az 1948. évi államosításig működött. Utána a vízügyi igazgatóságok vették át a szerepüket. 1989-ben a vízügyi igazgatóságoktól elvették a tervezési és kivitelezési munkákat. A maradó létszámot kettéosztották. A létszám 60%-ából kialakították a környezetvédelmi felügyelőséget a vízügyi igazgatóságokkal azonos helyeken.
A vízügyi kutatás szervezetten az 1886-ban felállított Vízrajzi Osztály megalakításával vette kezdetét. Első lépésben a Tisza vízjárásának, a korábbi szabályozási munkálatok hatásának tudományos eszközökkel való felméréséhez fogott hozzá, annak érdekében, hogy az eredmények alapján a szabályozás folytatásáról dönteni lehessen. Általában a szabályozási és árvédelmi munkák tudományos megalapozása érdekében hozták létre, munkája azonban hamarosan szerteágazóbb lett. A vízrajzi adatok gyűjtésén kívül feladata volt a vízjelző szolgálat kiépítése és üzemeltetése, a vízépítéssel kapcsolatos kérdésekben tanulmány készítése. Ezt egészítette {IV-475.} ki az 1950-es évektől a vízépítési, a vízügyi laboratóriumi kutatási munka, a vízminőségi, sőt a hidroökonómiai feladatok elvégzése is.
A vízügyi tervezés és építés a 19. század első éveiben indult a dunai árvízvédelmi társulatokon belül. A század közepétől a Tiszán is a társulatok keretében történt a vízügyi tervezés. Ugyancsak terveztek a kultúrmérnöki hivatalok is. Ez a struktúra a 20. század első harmadáig fennmaradt. 1938-ban állították fel az Öntözésügyi Hivatalt a mezőgazdaság vízügyi feladatainak központi ellátására. Az 1930-as évek végén létrehozták a Vízerőügyi Hivatalt, amely a hazai vízerő-hasznosítás lehetőségeinek tanulmányait és a terveket volt hivatott elkészíteni. A vízi közműtervezéseket magántervezők végezték.
A II. világháború után megszűnt az Öntözésügyi Hivatal. Helyette a mezőgazdasági tervezésre egy állami tervező vállalatot, a Mevitervet hozták létre. A vízerőművek, az árvédelem és a nagy vízi műtárgyak tervezésére a KPM XIII. főosztályán alakult egy tervezési osztály. Az államosítás során részben magánvállalkozókból létrehozták az Állami Mélyépítési Vállalatot, amely minden fajta tervezéssel foglalkozott, beleértve a vízi közműveket is. 1951-ben a KPM XIII. főosztályának tervezési osztályából kivált a Vízerőmű Tervező Iroda, amely a vízerőművek tervezésén kívül vízgazdálkodási tervezéssel is foglalkozott. 1954-ben a Vízerőmű Tervező Iroda és a Meviterv egyesült Vízügyi Tervező Iroda néven, és minden vízügyi és vízgazdálkodási tervezést itt végeztek. Az ÁMTI 1953-tól Mélyépítési Tervező Vállalat néven működött. A nagy vízi műtárgyak tervezése a Vizitervbe került át. Az Út-Vasút Tervező Vállalat megalakulásával és a Fővárosi Tanácsból kivált Főmterv és részben az FTI (később FTV) indulásával évtizedekre állandósult az országos tervezővállalat rendszere a vízügyi tervezés számára. Az 1960-as évektől szerveződött megyei tervezővállalatok között voltak olyanok, amelyek víziközmű-tervezéssel is foglalkoztak (pl. Keviterv, Északterv). Rajtuk kívül más nagy tervezővállalatok (pl. Iparterv) is végeztek vízügyi tervezést.
1990 után felbomlott a tervezővállalatok zárt egysége. Legtöbbjük (pl. Víziterv, Mélyépterv, FTV) kisebb részekre szakadva lényegében megtartották eredeti profiljukat, részben vállalatként is megmaradtak (FŐMTERV), és folytatják munkájukat.
A vízügyi tervezés figyelemre méltó részét képezték a vízügyi igazgatóságok.
A vízügyi építést a 19. század végétől a Vízépítési Igazgatóság irányította és végezte a társulatokkal együttműködve. A 20. század első harmadában az állami hivatalok építési részlegei, valamint a pályázatokon győzött cégek végezték a munkákat. Az államosítások után részben a mélyépítéssel foglalkozó állami vállalatok, részben a létrehozott Vízügyi Építő Vállalat, részben pedig a vízügyi igazgatóságok építési részlegei végezték a vízépítési munkák döntő részét.
1990 után a vízügyi igazgatóságokról leválasztották az építési munkát, és azt független vállalatokba szervezték. A VIZÉP a tervezővállalatokhoz hasonlóan elemeire bomlott, megtartva régi profilját. A vízi közműépítésbe, hasonlóan a tervezéshez, igen sok új (gyakran külföldi tulajdonú) vállalat kapcsolódott be.
A vízzel foglalkozó szakemberek széles skálájához hasonlóan a kutatás is igen sok területen folyik. Az egészségügytől – a gyógyászaton keresztül a víz és szennyvíz technológiáján át – az építési anyagok kutatásáig minden ágazaton és még igen sok szakterületen szükség van új kutatási eredményekre. A vízügyi ágazati kutatás 1952-ig a kultúrmérnöki és folyammérnöki {IV-476.} hivatalok mellett a Vízrajzi Osztályon, az Öntözésügyi Hivatal vezetésével folyt. 1952-ben megalakították a Vízgazdálkodási Tudományos Intézetet, amelybe beolvasztották a Vízrajzi Osztályt is. Ez az intézmény volt a vízzel foglalkozó szakterületek központi kutatóintézete. 1990 után részeire bomlott, és – állami feladatát, a vízrajzi szolgálatot maradéktalanul megtartva – kisebb kft.-kben minden olyan kutatási feladatot ellát, ami a szakma, illetve a minisztérium számára szükséges.
A vízgazdálkodási kutatás és fejlesztés, valamint a vízi környezetvédelem hatékonyabb végzésére 1967-ben létrehozták a VIKÖZ-t a Vízgazdálkodási Intézet jogelődjét. Ez az intézet végezte a hazai vízgazdálkodás és vízkészletvédelem kutatását részben állami, részben érdekeltségi pénzekből. A vízügy és a környezetvédelem szétválasztásakor a környezetvédelemhez került környezetvédelmi főprofillal. A kutatási munka jelentős része az egyetemek tanszékein folyik.
| A vízgazdálkodás | TARTALOM | Oktatási intézmények |