TÖRÖK SOPHIE (1895–1955)

Török Sophie (1895–1955) 1945 után alig írt már verset. Ebben része lehetett annak is, hogy Babits halála után teljesen magába fordult, csak a fájdalom s az őt ért veszteség elmondására maradt zokogó, elfúló, rezignált tónusú hangja. A felszabadulás után megjelent Sirató (1948) című kötetében voltaképp ezt az egyetlen témát járja körül, s versei azt mutatják, hogy a világot már csak apatikus közönnyel tudja szemlélni:

{268.} Mint aki sebesen rángatódzó

vonaton ül, s görcsös félelemmel

összeütközéstől fél, – annyira

fél, hogy szinte már

kívánja: legyen meg! legyünk

túl rajta! – így ülök most

roncsok és romok közt, s gondolom:

hát félni legalább már nem kell többé!

Néhány vers után teljesen elhallgatott, s visszavonultan élt haláláig.