BERCZELI ANSELM KÁROLY (1904–1982)

Berczeli Anselm Károly (1904–1982) Károlyi Mihályhoz írt magasztaló verssel indult költői pályáján, e verse jutalmául aztán eltanácsolták középiskolájából. Egyetemi tanulmányait Nápolyban kezdte, majd Szegeden fejezte be, ahol a Szegedi Fiatalok mozgalmának volt egyik kezdeményezője. "Életem akadályverseny volt" – írja egyik vallomásában, s joggal, mert darabjaival, színjátékaival nem volt szerencséje, majdnem mindig a bemutató pillanatában jött közbe váratlan akadály, kinyomtatott köteteit bombatámadás pusztította el a nyomda pincéjében, őt magát pedig a szürrealizmus kísérletezői közé sorolták, holott nem csak szürrealista, s rendelkezik azzal a ritka költői adottsággal, hogy egy-két ecsetvonással a végtelen távlatait is sejtetni tudja a dolgok és jelenségek mögött. Bizonyára hatott rá a kor olasz költészete is, melyből néhány izgalmas, felfedezésszámba menő mutatványt adott Hőskor (1943) című kötete utolsó ciklusában.

A Hőskor volt e pálya egyik jelentős alkotása. Vibráló, fényt és árnyat egybejátszó képei, szorongó magatartása, a jelenségeket biztos ítélettel elkülönítő tekintete igazi költői egyéniséget reprezentált. Az élettelen tárgyakat, a természetet egy-két mozdulattal életre keltette, s lelkiállapota kifejezőjévé tette:

Az Aventinuson bolyongtam éppen,

még szendergett a sok-sok furcsa fa,

a vénebbek még fölneszeltek olykor,

s mint félálom, lapult az éjszaka.

Ám e látomásokat mindig szabályozza és mederbe tereli az intellektus ellenőrzése. Berczeli Anselm Károly ugyanis nagyon tudatos költő, s csak drámáinak és regényeinek hőseit engedi teljesen szabadon, rendszerint a kor elvárásai ellen cselekedni. Ezek a hősök, mint regényeinek: a Két pásztornak (1947) tanítója és pásztora vagy a Hullámsír (1974) Bite Gábora, egyik lábukkal koruk valóságában állnak, de a másikkal már kiszakadtak onnan, hogy lebegni próbáljanak, hogy súlytalanul, vágyaiknak engedve, sikeresen szakítsák el az élet, a nyers valóság tartóköteleit. Sorsuk: a bukás, de ebben a tragikus pillanatban mégis {269.} felemelkednek. A Két pásztor hőse legendává magasztosul, a Hullámsír Bite Gábora pedig az önfeláldozás példájává magasodik. Ez utóbbi regénye egyébként legjobb és legteljesebb prózai írása. A múlt századi nagy szegedi árvíz előtörténetét és az első drámai órákat mondja el benne, rendkívül feszült, izgalmas atmoszférát s élő, hús-vér alakokat teremtve.

Nyári éj (1971) című kötetében a felszabadulás utáni termésből ad igen szigorúan megrostált válogatást. Árulkodó az egyik ciklus címe: "Laboratórium." Valóban, a költő mintha visszahúzódott volna az élet eleven áramából. Remete lett, mint egyik verse címe árulkodik róla. Másutt úgy érzi magát, mint a fuldokló embrió. A "fuldoklás", a levegőhiány jellemző képe e kötetnek:

A mérgek mámorát mindég útáltam,

s ha ittam is, nem enyhített a bor,

értelmem vergődött riadtan,

a bárgyú s bamba bódulatban

mint vad, mely elmerült a híg mocsárban,

s az ég felé üvöltve fuldokol.

(Az értelem dicsérete)

Visszhangtalannak érzi létét is, költészetét is. "Dermedt életét" panaszolja, s egyre reménytelenebb vallomásokban fakad fel belőle az árvaság kínja.

Jelentős műfordító volt. Új olasz költők (1941) című gyűjteménye joggal szerzett elismerést, s ugyanilyen fontos az a ténykedése is, amelyet Janus Pannonius magyarítása körül szerzett.