| A Merülő Saturnus | TARTALOM | A hetvenes évek |
Keletkezéséről ő maga a következőket mondta: "Húszéves korom óta, majdnem negyven esztendőn keresztül, sokat foglalkoztam az 1700-as évek végén, 1800-as évek elején élt magyar poétákkal. Csokonai, Kazinczy, Berzsenyi érdekelt, s a kevésbé híresek, sőt nagyrészt elfeledettek: Ungvárnémeti Tóth László, Vályi Nagy Ferenc, a rímkovács Kováts József és sok más. A korszak költőnői: Dukai Takách Judit, Újfalvi Krisztina, Molnár Borbála, s a névsort hosszan folytathatnám, a magyar múlt tele van méltatlanul elfeledett érdekes költő- és költőnő-egyéniségekkel. Ezektől tanultam én nyelvet, fűszeres zamatokat, ijesztő bolondériákat, merészséget. És amikor saját költői ereim ellanyhultak, arra kényszerültem, hogy az ő hajdani nyelvükön és minden szokványra fittyet hányó bátorsággal megszólaljak. Vagyis megszólalt bennem egy idegen, könnyűvérű, szép hajdani hölgy, Psyché, Lónyay Erzsébet, aki nem én vagyok, rám még csak nem is hasonlít. Szabadszájúsága, kalandjainak gátlástalan előadása Földi Jánosné Weszprémi Juliannára és az erdélyi Újfalvi Krisztinára emlékeztet, bár azok még zabolátlanabb boszorkányok, mint a szabadosságai miatt gyakran megsérült és több óvatosságra kényszerült Psyché. Először csak tíz versét írtam meg az egykori poetriának. De annyira élt, lélegzett, cselekedett bennem, hogy évek múlva megint az ő költészetét és prózanaplóit írtam, meddő időszakomban, mégis, valószínűtlen termékenységgel" (Népszabadság, 1973).
Az önkéntelen felszínre törő néhány kezdeményező hangpróba egész ciklussá bővült, aztán még tovább gyarapodott és könyvnyi méretűvé növekedett. A könyv 1972-ben jelent meg és Weöres Sándor pályájának addigi legnagyobb közönségsikere volt. A téma nem ért véget a könyvbeli megjelenéssel, és a következő években még további részletekkel egészült ki: a teljes mű az Egybegyűjtött írások 1975-ös második kiadásában látott napvilágot. A legkülönfélébb verses és prózai műfajok egyvelegéből összeállított alakrajz és korkép regényszerűen elmesélhető történetté kerekül. A történet Lónyay Erzsébetről szól, aki 1795-ben születik, apja gazdag partiumbeli birtokos nemes, grófi, sőt volhiniai és moldaviai fejedelmi címet visel. Anyja viszont egy cigánykirály leszármazottja, akit egy Mailáth gróf fogadott örökbe. Lónyay Erzsébet, harmadik keresztnevén Psyché mesés ellentétekbe csöppent születésével és hatalmas végletek között nő fel. Egyszer a miskolci cigánysoron él, máskor a magas arisztokrácia palotáiban lakik; hol egészen korán felébredő érzéki vágyaitól hajtott kalandokban engedelmeskedik a természet parancsainak, hol a regensburgi apácák leánynevelő intézetének aszkétikus szigorúsága szabályozza életét. Megismerkedik Maximilián Zedlitz báróval, egy sziléziai birtokossal, aki kalandos együttlétek és szakítások után elveszi feleségül. Ez 1816-ban történik, és Psyché akkor már nyolc éve ír verseket. Mozgalmas sorsa kapcsolatba hozza a kor nagy művészeivel. Egy németországi utazás alkalmával megismerkedik Goethével, találkozik Hölderlinnel, a Brunswick-család jóvoltából Beethovennel köt ismeretséget, itthon pedig Kazinczyt bájolja el furcsa, koraérett verseivel. Az 1820-as évek közepétől kezdve mind nagyobb érdeklődéssel fordul a {354.} kibontakozó reformmozgalom felé, s különböző, kisebb-nagyobb pénztámogatásokkal segíti a nemzeti ügyet. Lírájába azonban nem kerül bele a hazafias buzgalom, hanem a lélek rejtett tájain jár tovább és a hétköznapok eseményei között marad. A félelmes kritikus, Toldy Ferenc meg is rója hűvösségét, amire Psyché önérzetes versben válaszol: "Magyar századok / Kohójában forrott s ájult a vérem, / Hazámat mint természetes leget érzem, s róla hallgatok." Közben öregedő férjében föltámad a féltékenység ördöge, s már a jótékonysági cselekedetekben is férfiúi megcsalatásának eseményeit gyanítja egyre növekvő mániával. Psyché 1831 tavaszán váratlanul meghal, s hogy a halálát okozó kocsibaleset véletlen műve volt vagy a dühöngő férjé, azt már nem lehet kideríteni.
A Psyché műfajilag oly sokszorosan összetett, hogy nem lehet egyetlen szóval meghatározni. Van benne vers és próza, sőt az Ungvárnémeti Tóth Lászlótól kiválogatott művek között még dráma is olvasható. A versek maguk nagy változatossággal szerepeltetik a legkülönfélébb költői formákat és műnemeket: megtalálható köztük a gyermekvers, dal, epigramma, episztola, ekloga, románc, óda, himnusz. A nem verses műfajok ugyancsak sokrétűek. Psyché "szemérmetlen" kalandja az ifjú Wesselényivel anekdota, emlékezése Ungvárnémeti Tóth Lászlóra a memoár műfajába tartozik, az Ugyane cédula hátlapján életrajzi dokumentum. Az Achátz Márton neve alatt közreadott írás Psychéről életrajzi elbeszélés, Weöres Sándor utószava – mint a mű szerkezetét részletesen elemző Miklós Pál megállapította – a világháborúk közötti esszé hangján szólal meg, s ez közli ugyancsak dokumentumként Toldy Ferenc elképzelt kritikai jegyzeteit és levelét. Psyché ír franciául és németül is, a magyar nyelvnek pedig három korrétege szerepel a műben: a 18–19. század fordulójának rekonstruált nyelve, Achátz Márton írásával a 19. század második fele, az utószóban pedig a modern értekező próza. A műfaj és a nyelv mellett azonban még a szerzőség is többrétű: a poétria élettörténetébe beleolvad Ungvárnémeti Tóth László életművének java, de játékos szerzőtárssá válik Nagy Péter és Csernus Mariann is. Nagy Péter levélben "keresi fel" a költőnőt és Kisfaludy Sándor felől tudakozódik, Csernus Mariann pedig reformkori színésznőként fohászkodik hozzá.
Az ábrázolt és bemutatott kor mindenfajta hitelesítő technika ellenére fikció, és a mű saját korának szóló mondanivalója éppen ebben a történelmi fikció jellegben rejlik. Somlyó György hangsúlyozottan írt arról, hogy Weöres Sándor a múlt század elejének "osztályjellegében fő- és középnemesi, szellemi orientációjában németes, kordivatját tekintve biedermeier, ideológiájában polgárosodó-reformkori stílusát támasztja fel, amely a lehető legnagyobb feszültségben áll a saját mai, belső és külső stílusvilágával; s éppen azért, hogy általa (...) legmaibb mondanivalóit elmondhassa..." (Fiú-e vagy lány). Ez a mondanivaló azonban nem a bemutatott kor és a beszéltetett stílus ellen bontakozik ki.
A Psyché nemcsak imitáció, hanem kreáció is, egy életmód és életlehetőség virtuális megteremtése. Modellfelállítás. Megálmodása annak, hogy milyen lett volna egy késő rokokó, korai biedermeier irodalom egy olyan Magyarországon, ahol a poétákra nem a társadalom és a nemzet súlyos gondjainak közösséget {355.} megmozgató megfogalmazása hárul, hanem csak a szerelem, az öröm és a bánat mindennapi megnyilatkozásait kell versbe venniök. Annak megálmodása, hogy milyen lett volna egy európai színvonalú magyar irodalom, amely megengedheti magának a fényűzést, hogy csak nyelvében legyen magyar és ne szüntelenül tematikában is. A Psyché azoknak a verseknek utólagos megírása, amelyek múlt század eleji magas irodalmunkból szükségképp kimaradtak. Ismeretes az akkori költők vissza-visszatérő panasza, hogy mi mindenről szerettek volna még írni, ha a nyájas képzeletből – mint Eötvös József írta – nem verte volna fel őket a "komoly valónak súlyos érckara".
A Psyché ebben az összefüggésben annak a költészetnek tünékeny álomképe, amely olyan közegben él és fejlődik, ahol a társadalom politikai gondjaival nem kell bajlódnia az irodalomnak, mert a mozgósítás feladatát más intézmények jól ellátják. Weöres Sándor műve miközben mulattat és szórakoztat s elénk állít egy örömben és bánatban egyaránt bővelkedő asszonyéletet, fájdalmasan figyelmeztet egy irodalomtípus hiányára. Sokan elsiratták elveszett vagy meg sem született naiv eposzunkat, a magyar Kalevalát, s Arany János önerejéből iparkodott pótolni azt, amit a történelem elmulasztott, vagy szertefoszlatott. Weöres Sándor ebben a művében azt építi föl, ami a rokokó és a biedermeier között nem tudott kifejlődni nálunk, aminek Csokonai Vitéz Mihálytól Ungvárnémeti Tóth Lászlóig megtaláljuk a nyomait, sőt néhány nagy versben jelentősége is nyilvánvalóvá válik, de ami egész életművet alakító erő mégsem lehetett a történelem szorításában.
| A Merülő Saturnus | TARTALOM | A hetvenes évek |