LUKÁCS IMRE (1908–1981)
Lukács Imre (1908–1981) a felszabadulás előtt kezdett írni, 1945-ig négy verseskötete jelent meg. Szabósegéd volt, az illegális KMP több kiadványát szerkesztette. 1945 után újságíróként dolgozott; válogatott verskötete 1950-ben jelent meg Vörös csillag arany kalásszal címen. A vékonyka kötet képet ad húsz esztendős költői pályafutásáról; a börtönélményeket éneklő, a harcos hitet sugárzó politikai versek, a háború és a fasizmus elleni gyűlöletet megszólaltató költemények mellett helyet kapnak a felszabadulás után született, az új élet szépségeit és nehézségeit megszólaltató versek is. Lukács Imre őszinte, töretlen forradalmi hite nem tudott méltó formát találni magának; az 1945 utáni költői termésre a sematikus líra kifejezésmódja és tematikája jellemző. A Dal egy régi harcosról (1945) című versében így tesz hitet vállalt sorsa, küldetése mellett:
| A régi harcos nem henyél, |
| szívében él |
| a régi láng, mit föld alatt |
| óvott-takart. |
| A dolgozókkal – ő se más! – |
| a sorsa egy maradt. |
A felszabadulás után regényt is írt: A holnap elébe című könyvével (1956) Kilián Györgynek állított emléket.