A "Mindenütt otthon" és a "Szegények hatalma"

A jelentős költőt avató Váci-kötet, a Mindenütt otthon (1961) cím szerint is felel a Nincsen számodra hely! embertelen kivetettségére. Széles körű kritikai elismerés fogadja, ettől kezdve számíthatjuk "ritka népszerűségét", amit Németh László sem érez a "művészi igény leszállítása árán megvásároltnak". Ez a verseskönyv egész 1957 utáni közéleti líránkba újat hoz: adekvát költői kifejezése a konszolidáció lezáródásával felszabadult cselekvő, etikus energiának; a "mindenütt otthon" bizakodó, tiszta közérzetét, a "százhúszat verő szív" tevékeny buzgalmát sugallja. A szocializmust csak politikumként átélő felfogástól Váci Mihály már a Tűz-tánc idején elfordult, s közéletisége éppen azáltal újszerű, hogy verseiben világnézet és politika kategóriái a régtől ismert és bővülő motívumokba öltöztetve, a gondolati és érzelmi általánosítás síkján jelentkeznek, hogy politikus szemlélete a látszólag közömbös – esetleg ellenkező előjelű – dolgok, tárgyak, érzések, látványok átlelkesítő jelképi áttételességével érvényesül (Mendegélt két tehénke, Piros postaládák, Egy motor énekel, a Kések között című ciklus). Az ötvenes évek végén újra támadó betegség lazán összefüggő lírai naplója, a Kések között társadalmias szenvedélyessége, harcos életigenlése azt is jelzi, hogy Váci Mihály képtelen magánlírát művelni, megveti a "magánya csalánja alatt" ciripelőket. Szerelmi költészete sem magánlíra. A Mondd, kedvesem, milyen a tenger? például, konvencionális vallomás helyett egyetemes gondjai társává avatja kedvesét, s hétköznapi dolgok és fájdalmak vetületében a jövő emberi arcát keresi. Ez a vers nem is a szerelmi ciklusba került, hanem – teljes joggal – a Százhúszat verő szív nagy közéleti versei közé. E versekben túllép a kötet első felére még itt-ott jellemző leíró-empirikus közelítésen: motívumai jelképi erővel fokozzák az egyetemes jelentés intenzitását, a szemléletmód erős elemévé lesz a történetiség és gondolatiság. A Kelet felől tudatosan kötődik hazafias-politikai költészetünk nagy teljesítményei, a Himnusz, a Szózat, A Dunánál és a Hazám teljes nemzeti múltat vállaló szintéziséhez. A kétezer év történelmi örvényébe beletekintő Váci Mihály modern nemzeti önvizsgálatra vállalkozik; újraértelmezi Kelet több jelentésű szimbólumát, s a honfoglalás, a forradalmas szülőföld és a felszabadulás jelképeinek dialektikus egymásra vonatkoztatása közben nem a mitizálható {872.} származástudatra, de a szimbólum mély osztálytartalmára teszi a hangsúlyokat. A magyarság sorsának nagy fordulóját a felszabadulásban jelöli meg, s metaforikus költői leltárba sorolja az "ezredévnyi szenvedés"-t, a nemzeti múlt demokratikus és forradalmi hagyományait. A teljes történelmi leltár a haladó törekvésekkel és az elnyomottakkal való heves lírai azonosulást váltja ki a költőből, s a "Verset írok – ők fogják ceruzámat", meg a Nem menekülhetsz ars poeticáját mondatja el ővéle is:

Ki innen jön, az mind kevesli

a költészet kis pózait,

indul a had-utat keresni,

merre elődök sorsa vitt;

a nép szíve fölött megőrzött

vörös rongyok után kutat,

s hall kétezer éve rögződött

vágyakat: – vezényszavukat!

Az 1961 elején íródott Kelet felől természetesen születésének történelmi pillanatát is tükrözi. A szolgaság és felszabadulás élményének fegyverzetében Váci Mihály úgy mond e verssel igent az ellenforradalmat is leverő szocializmusra, hogy múltunk forradalmi hagyományainak számbavételével történelmileg igazolja kizárólagos létjogosultságát. Így a Kelet felől az 1956 utáni politikai-irodalmi konszolidációhoz nyomatékosan hozzájáruló alkotás. A vers dinamikus belső mozgása zárt, keresztrímes strófákban bomlik ki. Ez a hagyományos forma ugyancsak szándékos: kötődés a nemzeti önvizsgálat Kölcseytől József Attiláig futó hagyományának fegyelmező formai szigorához. A Mindenütt otthon többi darabjában az avantgardizmuson is iskolázott, erőteljes expresszivitású új lírai formanyelv kötetlenebbül árad. Hevült szubjektivitás, izgatott pátosz, extatikus érzelemhullámzás, feltörő vallomáskényszer csapódik ki a kígyózó vagy széttöredező versmondatokban. A béke értelmes emberi jeleit invokáló Némák kiáltása vagy a felfokozott ritmusú, teljes élet himnusza, a Százhúszat verő szív is ezen az új zengésű, letisztult nyelven beszél:

Úgy éltem, mint a százhúszat verő szív,

úgy gyűlöltem és szerettem:

mindenhez úgy fogtam, kívánva,

hogy az legyen a vesztem!

Úgy éltem én, ahogy itt élni kell,

ahogy érdemes élni!

Egy emberöltőt éltem – de a sorsom

történelem és ezerévnyi!

Váci Mihályt már a Tűz-tánc és a Bodza sikere az irodalmi életformával jegyezte el: 1960-ban Garai Gáborral együtt az Élet és Irodalom szerkesztőségében {873.} dolgozik, 1961 márciusától pedig a meginduló Új Írás egyik szerkesztője. Az életformaváltás a művészi világkép tudatos történelmi-esztétikai kitágításával és műfaji gazdagodással jár. A Nincsen számodra hely! epikus próbáján átesett költő lefordítja Tvardovszkij Egyre messzebb című poémáját (1963), és sorjázni kezdenek később kötetbe is gyűjtött prózai írásai: tanulmányok, lírai fogantatású esszék, művészi hitvallások és kiáltványok (A zsezse-madár, 1964).

A Szegények hatalma című kötet (1964) új versei a Mindenütt otthon nyugalmasabb összképével szemben Váci közéleti lírájának konfliktusoktól sem mentes, de gazdagodó kibontakozását tanúsítják, elsősorban a szocialista demokratizmus kiteljesítésén munkáló új erkölcsiség, etikai magatartás körvonalazásával. Váci Mihály nem az elért eredményekkel való elégedettségét énekli meg, hanem azt kutatja, mi áll útjában az elérhetőeknek, mivel viheti előre forradalmunk kiteljesedését. "Költő vagyok, aki sohasem arról énekel, hogy mi van már »készen«, és mi jó már a világban, hanem arról, hogy milyennek szeretné látni a világot" – vallja egy 1965-ös nyilatkozatában. Az új közéleti líra jelszavai – mutat rá egyik kritikusa – tőle valók: Szabadság! Tégy gazdaggá minket!, Miránk hasonlíts, kommunizmus!, Méltó hatalmat! A megújuló szocialista költészet mondanivalóinak centrumába e versekkel a természetes birtoklás tudata, a kiteljesítésen való továbbmunkálás szenvedélyes akarása kerül. Ez nem szembenállás az ötvenes évek optimista költői közérzetével, hanem a szocializmus szükségszerű folytonosságának a változó valóság igényei szerint való tükrözése. "Lassan széled a vert történelem" – hangzik fel a kötet szintézis-verseiben parancsoló szenvedéllyel a Bodzából már ismerős "Nem elég"-motívum:

Mert bár szorongatott hazában éltem,

nekem szabadságnak az nem elég,

ha a nyomorúság leveszi népem

szájáról fojtogató tenyerét.

Azért csupán, mert már nem szolga régen,

– még nem szabad a nép!

(Méltó hatalmat)

Ez a "mindenséggel mért" plebejus szenvedély nemcsak az emberarcúra álmodott kommunizmus igézetében hirdeti: "Ó, teljesedj ki, értünk-lett forradalom", de a mindennapi helytállás, a "bevégzett kis ügyecskék" és "legürcölt robotocskák" értelmes szükségletének józan belátásával is ezt sugallja (Staccato). Legszebben a József Attila-vers, a Karóval jöttél ... komor kétségeivel feleselő Te bolond vall arról, hogy ez a kettős, édes szorítás – a távlatok és hétköznapok összeroskasztó, felemelő dialektikája – a "történelmi alkalmazott" szerepére elkötelezett Váci Mihálynak az egyetlen lehetséges éltető talaj.

A Te bolond a művészet s az irodalom hatékonyságának alábecsülését is felpanaszolja, és a teljes személyiséget harcba dobó közéleti magatartás ellenlábasai {874.} felé is vág. Őket és a hatalom prostituáltjait döfi át a gúny, a szatíra és a "kényszerű gőg" Majakovszkijon is csiszolt pengéjével a Fűzős lelkűek, a Rokonok és a Sziámi ikrek. Ugyancsak új elem, hogy a Szegények hatalmában az emlékező szegénységmotívumok eddigi egyértelműségét ambivalens szorongások feszítik ("Hogy gyűlölöm már / amit még annyira szeretek!"), s ezt a tónust színezik sötétebbé a kiszakadás és a meg nem értés vívódásai (Hazajöttél, Délre úszó jéghegyen, Vicsorgó, Pacsirta). Nem megtorpanás ez: a kétkedő hang, a konfliktusokkal való merész szembenézés egy sokrétűbben érzékenyebbé vált látásmódot tükröz. A hűség és elkötelezettség próbáit emberül megállja: a Szegények hatalma most is bizonyosság. A haragvásokat és kétségeket összefogva feloldó Szimfónia szuverén elszántsággal és odaadással mondja ki a tiszta és erős törvényt: "Állj csak fel, magasodj! / Nem te: / – a réges-rég / osztályod örökölte eszmék / fénye növekszik és ragyog, / s teszi törvénnyé haragod."