10. A VALLÁSOS IRODALOM KIBONTAKOZÁSA

FEJEZETEK

Bár a magyarországi papságnak rendelkezésére állottak a nemzetközi egyházi szövegek, a jogi és történeti irodalom megindulása után sor került vallásos jellegű, egyházi rendeltetésű új irodalmi művek megírására is. Az első indítékot ehhez a magyarországi "szentek" kultusza adta. Dinasztikus és egyházi érdekek egyaránt megkívánták, hogy a magyarságnak is legyenek az egyház által hivatalosan elismert "szentjei", hiszen ez külföldön a magyar állam tekintélyét emelte, az országon belül viszont "nemzetibb" színezetet adott a kereszténységnek, s elősegítette annak meggyökeresedését. Az első szentté avatásokra (István király, Imre herceg és Gellért püspök esetében) éppen a 11. század végén, László király idejében, a magyar állam és egyház végleges megszilárdulásának az időszakában került sor. Az új szentek emlékének megörökítése, példaképül állítása, népszerűsítése érdekében, valamint a tiszteletükre rendelt ünnepek liturgiája számára nélkülözhetetlenek lettek az új egyházi szövegek; ezekkel kezdődött az eredeti magyarországi latin egyházi irodalom. Emellett a papságnak a nép körében végzett lelkipásztori tevékenysége is új vallásos szövegek írását tette szükségessé – ha nem is az eredeti tartalom, hanem a nyelv vonatkozásában. A néppel való érintkezés során {60.} ugyanis a papság csak az anyanyelvet használhatta, ami kívánatossá tette a magyarul gyakorta elmondott vallásos szövegek írásos rögzítését. Így lassan megindulhatott bizonyos szövegek fordítása, s ezzel a magyar nyelvű vallásos írások keletkezése is.