| A negyvenes évek drámairodalma | TARTALOM | Történeti drámák |
FEJEZETEK
Reformkori drámairodalmunk fejlődésének legszembetűnőbb vonása a műfajok terén tapasztalható gazdagodás. Az egyre bonyolultabbá váló életérzésnek, a társadalmi és politikai mondanivalónak kifejezésére a két hagyományos drámatípus: a múlt hősi képét idéző szomorújáték és a jelen életviszonyait ábrázoló vígjáték hovatovább már nem bizonyult elégnek. A romantikus dramaturgia áttörte a klasszikus poétika merev válaszfalait. Egyrészt kiterjesztette a tragikum körét a jelenkori társadalmi életből merített témákra, a tragikus hős rangjára emelte a kisembert, másrészt a történelem hőseit szállította le magas piedesztáljukról, s mutatta be őket a komikum szférájában. Sőt, még tovább ment, amikor ugyanazon drámán belül vegyítette a tragikus – vagy legalábbis a komoly – és a komikus-humoros elemeket. A történeti és a társadalmi szomorújáték (színmű), a történeti és a társadalmi vígjáték (bohózat) négy fő típusához ötödiknek a vegyes műfajú népszínmű csatlakozott. Ehhez még azt kell hozzátennünk, hogy a "történeti" megjelölés csak az áttekintést, a felosztást könnyíti meg: a múltban játszódó cselekményre utal, nem a társadalmi mondanivaló hiányára.
| A negyvenes évek drámairodalma | TARTALOM | Történeti drámák |