20. GREGUSS ÁGOST (1825–1882)

FEJEZETEK

Alakja, Salamon Ferencéhez hasonlóan, a kritikatörténet másodvonalába tartozik, anélkül azonban, hogy kettejük egyénisége és munkássága erősen bővelkednék a rokon vonásokban. Egymástól nemcsak magatartás dolgában, elvek tekintetében is különböznek. Míg Salamon Világos után nyomban "reálpolitikus" lesz, Greguss nem; a róla készített rendőri feljegyzések csak az ötvenes évek derekán állapítják meg: egykori könnyelműségét most már szerény nyíltsággal, töredelmesen beismeri, hibáztató megjegyzésekre nem ád alkalmat. Továbbá, Salamonhoz képest, Greguss nem válogatja meg, hogy kinek dolgozik; midőn például Török János Bécsben, 1855-ben megalapítja a Magyar Sajtót, s elvtelen irodalmi koncepcióját a Pesti Naplóból ide menti át, Salamon többé semmit nem ír Töröknek, Greguss viszont a Sajtónak is munkatársa marad; igaz, kritikusi függetlenségét az új lap szolgálatában is megőrzi.

Irodalomelméleti, esztétikai vonatkozásokban szintén különböznek egymástól: Greguss hegeliánus, Salamon nem. Greguss az irodalmi népiességet s benne Arany János vívmányát történelmi produktumnak fogja fel, Salamon az ellenkezőjét képviseli; Greguss az irodalmat inkább bölcseleti nézőpontból vizsgálja, a "nemzetirodalom"-koncepció nála alárendelt jelentőségű, Salamonra a visszája illik; Greguss eszméinek iránya általában Erdélyiéhez jár közel, Salamoné meg részben Keményéhez és Gyulaiéhoz, részben senkiéhez. {229.} Végül, munkásságuk színvonalát tekintve, különböznek egymástól abban is, ha ketten egyazon témáról írnak, akár Aranyról s a népiességről, akár a népiesség vadhajtásairól: Greguss megfigyelései rendszerint alaposabbak. Mindebből logikusan következik, hogy az önkényuralomkori "ítészek" sorában a harmadik hely – Erdélyi és Gyulai után, Gregusst illeti meg.