| A "népnemzeti" iskola elhalása a prózában | TARTALOM | Baksay Sándor |
FEJEZETEK
A 19. század vége felé egyre nyilvánvalóbbá lett nemzeti-polgárosult irodalmunk differenciálódása. A folyamat tulajdonképpen már jóval előbb, az önkényuralom korában megindult, de erőteljesebbé csak a hetvenes évektől vált. Végső soron a kettéválást a régi és az új, a polgárosodó szemlélet szembenállása okozta. Tiszta képletei irodalmunkban azonban jóformán egyik felfogásnak sincsenek, jellegzetesen átmeneti időszak ez, amelyben a különbségek sem kibékíthetetlen ellentétek. Jellemző, hogy a nézetek közötti egyik különbséget éppen az okozza, hogy ki mennyit és miképpen akar átmenteni a múltból a jövő számára. Nem képviselnek merev szembenállást az újjal szemben a soron következő írók sem, s az újat támogatók is egyetértenek abban, hogy a múlt "értékeit" meg kell menteni.
A "népnemzeti" hagyományok folytatói természetesen mégis inkább konzervatív szemléletűek, akik, sokszor akaratuk ellenére is, értelmetlenül állnak szemben az újjal; Ady működését például nemcsak kárhoztatják, hanem felfogni sem tudják. Világnézetükhöz tartozik a nacionalizmus is, de a bennük ható humanitás általában nem engedi, hogy szélsőségekbe lendüljenek.
Az is természetes, hogy többen közülük nyíltan vagy rejtetten antikapitalisták, ami közrejátszik abban, hogy ki-ki egy-egy területet igyekszik megmenteni a múlt világából; az egyik a szokásokat, a másik a lápok-nádak életét, vagy éppen az érdekes történeteket és regényes alakokat. Afféle irodalmi emléket állítanak a múltnak – a jövő érdekében, s tulajdonképpen ebben rejlik értékük is. Kiemelkedő nagy műveket ugyan nem alkotnak, de törekvésükkel néha új utat is törnek, s csaknem valamennyien kitűnő stiliszták, a szép magyar nyelv és a tiszta stílus művelői.
| A "népnemzeti" iskola elhalása a prózában | TARTALOM | Baksay Sándor |