| Irodalom | TARTALOM | A Nyugat |
FEJEZETEK
A polgári ellenzéki irodalom fogalmát nem egykönnyen határozhatjuk meg. Az ilyen jellegű irodalmi csoportok közös lényegének és árnyalati különbségeinek megértéséhez először is a társadalmi tényezőket kell számbavennünk, de meg kell vizsgálnunk az első világháború előtti Nyugatot is, mert ennek programja és a gyakorlatában mutatkozó kétféle tendencia jelölte ki a polgári irodalmi törekvések útjait az ellenforradalmi rendszerben is a hivatalos, keresztény-nemzeti irodalom ellenében.
Az Ignotus–Osvát–Fenyő Miksa szerkesztésében, 1908-ban megindult Nyugat a polgári forradalommal vajúdó országban irodalmi–művészeti forradalom műhelyének készült. L'art pour l'art esztétikát hirdetett meg, vagyis az alkotók korlátlan jogát ahhoz, hogy művészi mondanivalóikat a tartalmi-formai hagyományok és kötöttségek figyelembevétele nélkül, szabadon kifejezhessék. Az akkori történelmi viszonyok közt már pusztán ennyi: a nyugatos orientáció, az európai távlat, a modern ízlésirány, a művészet öncélúságának liberális deklarálása is szembehelyezkedést jelentett a történelmi osztályok status quóját konzerváló "népnemzeti" irodalmi iránnyal, és végeredményben a városi polgárság érdekeinek és törekvéseinek irodalmi formába öntése volt. A Nyugat radikális szárnya azonban túllépett e kereten és többé-kevésbé tudatosan egy társadalmi átalakulást célzó programot képviselt a folyóiratban.
Az 1918–19-es forradalmak leverése után a Nyugat tovább működött, egészen 1941-ig. Mint a legszínvonalasabb, legtekintélyesebb irodalmi orgánum, felölelte a korszakot, három nemzedéket gyűjtött maga köré és programja szerint az első világháború előtti Nyugat folytatója és örököse volt mindvégig. Ez a program ugyancsak a l'art pour l'art jelszavával jelentkezik: de társadalom és irodalom viszonyának olyan értelmezésében, mely szerint a tisztult irodalmiság megvalósítása, az irodalom szabadságának biztosítása egyúttal politikamentességet jelent, harcot az irodalomtól "idegen" szempontok ellen, elfordulást a kortól, elefántcsonttoronyba zárkózást, "örök szépségek és igazságok" humanista szolgálatát.
A polgári baloldal egyes írócsoportjai ezt az elefántcsonttorony-esztétikát az egykori Nyugat-koncepció meghamisításának tartották, és ellenkezőleg, a Nyugat örökségét – hivatkozással annak radikális tendenciáira – úgy értelmezték, hogy az irodalomnak humanista kötelezettsége a politizálás, az aktív részvétel a társadalmi küzdelmekben, a válaszadás a kor nagy kérdéseire.
Más fiatal ellenzéki írókörök viszont a babitsi Nyugatnál is következetesebben vallják a valóságtól való teljes elzárkózás szükségességét a művészet tisztaságának, a szellem emberiességének megőrzése érdekében.
Az irodalom és a társadalom kapcsolatában, a Nyugat-örökség tartalmának értelmezésében mutatkozó eltérések határozták meg tehát mindenek előtt a különbséget a polgári ellenzéki irodalmi csoportok és folyóirat-kísérleteik között, egy polgári demokratikus fejlődés igenlésének és ideológiai alátámasztásának közös koncepcióján belül.
A polgári baloldal irodalma végeredményben kisebb csoportok, (klasszikus vagy reformált liberális, kispolgári radikális, antik, katolikus vagy protestáns színezetű humanista áramlatok tömörülése, időleges szövetsé-{201.}gek, egyéni megoldások laza összessége maradt, belső egységét nem sikerült megteremtenie. Kétségtelen: a polgári baloldal irodalma ebben az időben is sok európai értéket közvetített, érzékenyen figyelt minden újra, őrizte s konzerválta az értékeket, de éppen a magyar nép bizonyos alapvető problémáitól – akarva vagy akaratlanul – mindvégig elszigetelt maradt, s nem adott kielégítő választ a kor nagy kérdéseire.
A Nyugat sodrában s körülötte nőtt fel a Nyugat ún. "második" (az 1920-as évek elején indult) és ún. "harmadik" nemzedéke (akik az 1930-as években kezdték írói pályájukat). Sok nagytehetségű, kimagasló alkotó volt soraikban, de pályájuk másképp alakult, mint az első nemzedéké. Ők nem vettek részt a polgári átalakulásért vívott harcokban: az első világháború s a bukott forradalmak után, kétségbeeséssel küzdve s az értékek relativizálódásának élményétől befolyásolva kezdték útjukat. Válsághangulat és megrendülés, kétségbeesés és reménytelenség ellentmondásai jelzik pályájukat: egyesek közülük anarchikus lázadásba futnak, mások a "tiszta művészetbe" húzódnak vissza a kor kérdései elől. Nem tiszta, egyenes vonalú pályák ezek: keresés és kutatás jellemzi őket, néha váratlan kitérők. Egyesek pályájának 1944-ben a német puskacső vet véget, mások új életre ébrednek a felszabadulás után, ismét mások mindvégig megtartják polgári álláspontjukat.
Az 1930-as években a Nyugat s vele egy időben megjelent, hosszabb-rövidebb életű folyóiratok körül (Apolló, Ezüstkor) jelentkezik az ún. "harmadik nemzedék". Nehéz körülmények között indult útnak ez a generáció; a fasizmus egyre erősödő nyomása, az egyre kietlenebbé váló világ ólomsúllyal nehezedik rájuk. Nagy világirodalmi műveltséggel s külföldi kultúrák iránti érzékenységgel érkeznek; az izmusok korszaka s a harmincas évekbeli játékosság után lehiggadtan, új realizmus felé tájékozódnak. Az irodalom vezető helyeit a még élő nagyságok s a második nemzedék tagjai foglalják el; nehezen kell útjukat kiküzdeniök. A kor nyomása elől csaknem mindnyájan kitérnek: erősen hat rájuk a Nyugat pusztuláshangulata, a válságérzés. Érzékenyen reagálnak Spenglerre és Bergyajevre, Ortegára és de Manra, asszimilálják Huxley és Giraudoux műveit; Freud és Jung, az Altheim–Kerényi-féle klasszicitás, Frazer és Frobenius hatnak rájuk. A nemzedék minden egyes tagjának szinte természetes kifejezési formája a műfordítás: fordítással és esszékkel egyaránt igyekeznek beemelni a magyar műveltségbe a polgári irodalom kincseit. Útjaik sokfelé ágaznak: ki szigetre vonul vissza, ki az irracionalizmushoz menekül, ki a dolgozó osztályokkal keres kapcsolatot. A nemzedék nem egy kiváló tagját a fasizmus öli meg: alig kibontakozó művészi útjukat derékba töri a háború. Közülük a túlélő legtehetségesebbek – rövidebb-hosszabb fejlődés után – eljutnak a szocializmus igenléséig.
Éppen a polgári ellenzéki irodalom széttagoltsága, nem-mozgalomszerű keretei indokolják, hogy egyes csoportjait folyóiratok szerint vegyük szemügyre.
| Irodalom | TARTALOM | A Nyugat |