{229.} 9. SZOCIALISTA TÖREKVÉSEK

FEJEZETEK

A magyar társadalmi fejlődés belső törvényszerűségeinél fogva jutott el az 1918-as polgári forradalomhoz, majd 1919-ben a proletárdiktatúrához.

Az irodalom fejlődése híven tükrözte a társadalmi folyamatokban végbement változást. A konzervatív-feudális eszmeiségű irodalmárok szűk rétegétől eltekintve a haladó magyar irodalom egész törzse együttérzett a békéért és a társadalmi, szociális haladásért küzdő erőkkel. Ezért a polgári forradalmat, majd a proletárforradalmat lelkesen üdvözölték íróink; s amíg a súlyosabb megpróbáltatások el nem következtek, őszinte szívvel álltak a forradalom vezető ereje mellett még a korábban polgári szemléletű írók is, háttérbe szorítva kisebb-nagyobb fenntartásaikat. A szocialista átalakulás megteremtette egy széles ölelésű, progresszív írói egység alapjait, minden feltétel adva volt irodalmunk szocialista szellemű fejlődéséhez.

A külső intervenciós támadók túlereje és a proletárdiktatúra belső hibái következtében azonban 1919 augusztusában egy negyedszázadra elbukott Magyarországon a munkáshatalom s vele bukott egy időre a történelmi igényekhez mérve korszerű kultúra felvirágzásának lehetősége.

Az ellenforradalmi rendszer brutálisan üldözte győzelemre jutása után a haladó gondolatot. Sok kommunista és radikális polgári írónak el kellett hagynia az országot, az életük forgott veszélyben. A Népszava két publicistáját (Somogyi Bélát és Bacsó Bélát) meggyilkolták a különítményesek, az elrablás és hazahurcolás még az emigrációba menekülteket is fenyegette. Az itthoni irodalomból a szocialista szellemet csaknem egy fél évtizedre kiszorította a durva terror – és a csalódás is, amely a vereség szükségszerű velejárója volt. A haladó irodalom kiemelkedő képviselőinek egész további pályáján nyomot hagyott valamilyen formában a tragikus történelmi esemény s rezignált fájdalmuknak, elveszett reményeiknek még évek múlva is hangot adtak műveikben. A húszas évek elején fellépő fiatal lírikus nemzedék írásaiban fojtott nyugtalanság, iránytalan lázadozás munkál, s csak az évtized közepére kezd ez egyeseknél egy szocialista szellemiségű költészet irányába fejlődni. Ugyanígy a prózában is ekkorra érik meg a határozottabban társadalomkritikai szándék, főleg Nagy Lajos írásaiban, az induló Kodolányinál, Gergely Sándornál.