ELSŐ ÖREGCSALÁD: RIKÁCSOLÓK (CLAMATORES)

FEJEZETEK

Mai ismereteink szerint ezt a 11 családot, 242 nemet és nem kevesebb, mint 1864 fajt magában foglaló öreg családot az jellemzi, hogy a gégefő hangszálainak az izompárjai nem helyezkednek el szimmetrikusan s hogy a hátulsó lábujj hajlítóizma független. Három családjuk: a Pittidae, Philepittidae, Xenicidae, 71 fajjal a keleti féltekén él, a többi Amerikában. Itt, különösen Dél-Amerikában a verébszerű madarak közül nyilván az őslakosságot képviselik és olyan irányban fejlődtek, amely sokszorosan emlékeztet az Óvilág hasonló formáira. Így a királymadárfélék a gébicsekhez, a mászkálók a falkúszókhoz, a fazekasmadarak a rigókhoz hasonlítanak. Egyik-másik rikácsolóféle, dacára a kezdetleges éneklőizomszervezetének, elég sokra vitte az éneklés terén.

A rikácsolók első négy családját a gégefő sajátságos alkotása jellemzi, amely által nemcsak alrendjük valamennyi családjától, hanem minden más verébszerű madártól, tehát az összes többi madaraktól is elütnek. Ezek ugyanis „tracheophon”-ok, ami azt jelenti, hogy gégefőjük csupán a gége alsó végéből alakult; a hörgőknek, melyeknek hatáskörébe egyébként a készülék oly fontos részei tartoznak, ezért itt semmi szerepe sincsen. Éneklőizmaik természetesen „anisomyod”-ok, még pedig teljesen oldalvást futók, tehát az illető gyűrű közepén fűződnek fel. A legtöbb „tracheophon” madár hangja – mint Gadow írja – nagyon hangos és egyéni, de egyszótagos és kevésbbé változatos. Kiáltozásaiknál a nyaktő környéke erősen megduzzad, valószínűleg azért, mert ez a tracheális szerve könnyen és jelentékenyen tágul.

A négy család közül a két első, amely egyúttal jóval kevesebb tagot is számlál, úgymint a 19 tagból álló Conopo phagidae család (melyet itt nem tárgyalunk), valamint a 31 tagból álló Pteroptochiade-család abban különbözik a többi tracheophon-családtól, hogy mellcsontjuk hátsó peremének mind a két felén mély bevágás van. A két család egymástól a csűdpikkelyek és szájpadlásuk alkotásában különbözik.