II. osztály: Hatsugaras vagy Üvegszivacsok (Hexactinellida)

FEJEZETEK

Üvegszivacsoknak hívjuk azokat a főként tölcsér-, kehely-, kanna-, vagy csőalakú szivacsokat, melyek főképpen a tengerek nagy mélységeiben élnek és amelyeknek kovaváza, ha azt a csekély mennyiségű lágyrésztől megszabadítjuk, csodálatos finom szövedéket tüntet fel, olyant, mintha finom üvegfonalakból állana. A kovavázképletek hatsugaras alapformát mutatnak, melynek három egymásra merőlegesen álló tengelye van. E képletek akár elkülönítve legyenek egymásától, akár horgokkal, vagy nyújtványokkal, valamint a lágytest elemeivel legyenek összekötve, mint a Lyssakinákban, avagy ha össze is vannak forrva egymással és összenőtt fonadékot alkotnak, mint a Dictyonirákban ékesség tekintetében alig felülmulható hálózatot képeznek. Alapformájuk mégis mindig ugyanez marad s ez megfelel a kristályrendszerben a szabályos rendszer tengelyvázának, ahol 3 egyenlő hosszú és egymásra merőlegesen álló tengely van. Az alapforma azonban igen messzemenő változásokon mehet keresztül, t. i. az egyes sugarak eltünése által 5–4–3 és 2 sugarú képletek jöhetnek létre, amelyek közül az utóbbiak mint egytengelyű képletek meglehetős hosszúságot érnek el. Így a Hyalonema nagy példányainak gyökérszerű tűpamatában 60 cm hosszúra is megnőhetnek. E sugáralakú képletek átalakulása következtében különböző formájú, csinos és díszes formák lesznek, annyira változatosak, hogy még a legcsapongóbb fantázia is alig tudja elképzelni őket; e tekintetben csak a Radiolárék mulják felül őket. A tűkön mindig kimutatható a hatsugaras típus. A tűk belsejében ugyanis egy finom csatorna van, melyet életben szerves anyag tölt ki. A Hexactinellidák valamennyi tűjén, még ha látszólag egytengelyűek is, valamelyik helyén mindig látható, hogy a tengely hosszában haladó csatornára merőlegesen két rövid merőlegesen álló csatornácska van. Az üvegvázú szivacsok egyik alrendjénél, a Hexasterophorákban a hatsugaras képletek hegyei átalakulnak, ezek vagy díszesen szegélyezett korongocskákban tompulhatnak le, vagy pedig igen finom, szabályszerűen rendezett tűcskékben oldódhatnak fel, amelyek a maguk részéről ismét finoman meghajolhatnak és végükön kiszélesedhetnek, s úgy ülnek bokrétakerület sugár végén, mint valami virág porzói a nyélen. Néha úgy néznek ki, mintha hat kis liliomvirágból volnának összetéve. Vannak azonban nagyobbak is, amelyeknél egy 5 vagy 6 sugaras képletnek kifelé irányított sugarán számos ferde ágacska is keletkezhetik s hozza létre az igen szép fenyőalakú képleteket (pinuli).

Horganyvázas szivacsok (Tetraxonida) kovatui

A második alrendben, az Amphidiscophorákban, hiányzanak ezek a hexasterek. Az idetartozó alakokban azonban máskép alakult vázelemek lépnek fel, olyanok, amelyek a többiektől egészen különböznek s azokban nem is található ú. n. amphidiscusok. Síma vagy bogos kovapálcikák ezek, amelyeknek mindkét végén csipkézett vagy síma korongocskák, vagy csillagocskák vannak rátéve. A csillagocskák sugarai többnyire a tengely felé hajolnak vissza, akár az esőernyőnek a bordái a nyél felé s olyanok, mintha két parányi esernyőváz volna egy nyélen annak a két végében; persze a nagyságuk alig több a milliméter századrészénél.

Így a Hyalonema Sieboldii amphidiscusai 17 μ –350 μ közt váltakoznak.

Az üvegvázú szivacsok sokféle alakot öltenek. Vannak csőformájúak, hengeralakúak, lombikszerűek, kehelyformák, tölcséralakúak, vagyis bőségszaruhoz hasonlók. Némelyek olyanformán néznek ki, mint a madár fészke, mások olyannak látszanak, mint egy faág. Némelyeket s ezek között meglehetős nagy alakokat, mint egyes egyéneket tekintenek, mások kolóniákat képeznek, egymással összehurkolt meanderszerűen csavarodott és hajlott ágakat, leveleket alkotnak, valóban mesébe illő szépségű, finom üvegmunkákhoz hasonló műremekek ezek.

A Hexasterophorák általában meglehetősen egyszerű alkotásúak, szerkezetük alapjában véve a sycon típusra vezethető vissza. Az Amphidiscophorákban ellenben az ostorkamrák és a kivezető rendszerek szabálytalan alkotásúak és igen bonyolultak. A szaporodás némelyekben külső bimbó által történi. Igen valószínű (Schulze és Ijama szerint), hogy peték és ondók ugyanazon egy egyénben képződnek és a Farrea occaban találtak álcákat, melyek az egész testben éppen úgy vannak eloszolva, akár a mészvázú szivacsok testében.

Egy üvegszivacs első, bár tökéletlen képe már megtalálható egy 1780-ból való francia folyóiratban, de ismeretesebbeké csak a XIX. század 30-as évei elején váltak, még ismeretesebbek lettek akkor, mikor Siebold, a híres utazó, egy csomó új alakot, köztük nevezetesen Hyalonemákat hozott Japánból Európába. Harminc éven át kitünő természetbúvárok egész sora hiába fáradozott azon, hogy tisztába jöjjön a csodálatos lények természetével. Maga Schultze Miksa, a nagy mikroszkópikus is, összetévesztette leírásában a Hyalonema Sieboldi (Gray) nevű szivacsnak hátulsó és mellső részét.