1. család: Csőrös sün vagy hangyász sün-félék (Echidnidae)

FEJEZETEK

Az e családba tartozó fajok tüskékkel fedett és a mellett szőrös, zömök testükkel, hengeres és teljesen fognélküli csőrükkel, rövid farkcsökevényükkel, a szabadon elálló, de nem jól mozgatható ujjaikkal és végül a megnyúlt, féregalakú nyelvükkel tűnnek ki, mely utóbbit más hangyászok módjára messze kiölthetnek. Külsejükben a hangyászsünök sokkal jobban ütnek el a csőrösemlősöktől, mint belső testalkatukban. Rövid nyakuk fokozatosan megy át a zömök, kissé lapított, nehézkes törzsbe, s éppoly észrevétlenül olvad bele a hosszúkásan kerekded, aránylag kis fejtájékba, amelyen élesen kiválik a megnyúlt, vékony, hengeres csőalakú orr. Ez felül ívalakú, boltozatos, alul lapos, a tövén még meglehetősen széles, de a vége felé egyre jobban keskenyedik és tompa hegyben végződik, amelyben a keskeny és kicsi szájnyílás foglal helyet. Felső állkapcsuk csak kevéssé ér az alsón túl és a kis tojásalakú orrnyílásaik szinte a csőr felső végére szorultak, oda, ahol a csőrt borító hártya puhább, s lehetővé teszi az orrnak bizonyos mozgékonyságát. Kis szemeik mélyen vannak a fej oldalán elrejtve és mindenekelőtt azzal tűnnek ki, hogy szemhéjuk mellett még pislogó hártyájuk is van. A külső fülkagylóknak legcsekélyebb nyomával sem találkozunk; a hallójárat a fej hátsó részére tolódott el, s a tüskék ezt elfedik. Feltűnően tág, de csak résalakú nyílás alakjában jelenik meg, ugyanis csak egy bőrredő borul rá, amelyet az állat, ha fülel, felfelé irányít, egyébként azonban a külsejét körülvevő sörték segítségével teljesen eltakarhat.

Végtagjaik aránylag rövidek, erősek, kissé zömökek, és egyforma hosszúak, a hátsó lábaik kifelé állanak és hátrafelé, s ebben sokban reptiliabélyegeket véltek megpillantani. Ez a körülmény a hollóorrcsontnak a vállövvel való sajátságosan merev összefüggésével magyarázható meg, melyben ezek az állatok egyedülállók az emlősök között, s ez a sajátságuk teszi lehetővé, hogy aránylag gyorsabban mozognak, mint más emlősök, mint azt a Zaglossus példája is mutatja. Elülső lábaik egyébként egyenesek, ujjaik kevésbbé mozgékonyak, hosszú, széles és erős ásókarmokkal felfegyverezve, amelyek különösen az elülső lábakon vannak jól kifejlődve.

Nyelvük, melyet a nyálmirigyek enyves, ragadós folyadékkal vonnak be, s nyilván a zsákmánynak megragadására való, rendkívül messzire kinyujtható. A fogaknak nyomával sem találkozunk. Az ínyen azonban apró, de nem durva, hegyes, hátrafelé irányított, szarunemű tüskék foglalnak helyet harántirányban, s ezek azokkal együtt, melyek a nyelvet is borítják, a fogakat helyettesítik.

A tüskés sün szőrruháját és tüskézetét Toldt, a bécsi természetrajzi múzeum kutatója, alapos vizsgálatoknak vetette alá, s arra az eredményre jutott, hogy az úgynevezett szőrös sünök különféle sörtéi átmenetek hosszú sorával vezetnek át a tüskékhez.

Ami a tüskés sün szaporodását illeti, megjegyzendő, hogy ez az állat, úgy látszik, mindig egyesével rakja kis, de szikben gazdag, pergamentszerű tojásait. De, hogy a gyapjas sün mennyit rak, s hogy hogyan költi ki azokat, azt nem tudjuk. Viszont a tüskés sünnek költési idejét nem ismerjük. A tojásból kikelt fiatal az erszényesekéhez hasonlóan igen kicsi, csupasz és vak és főképpen rövid, pisze orrával különbözik szüleitől. Úgy látszik, anyja sokáig hordozza költőtáskájában.

A hangyászsünök Új-Guinea, Ausztrália és Tazmánia lakói. Elterjedésük e szerint Tazmánia mérsékelt égövétől, amelynek téli közepes hőmérséklete nem száll alább 8°C-nál, és amelyet alkalomadtán hólepel borít, közel az egyenlítőig ér.