Auctio

általában véve árverés, akár az állam, (l. Sectio) akár magánemberek foganatosítják. Szorosabb értelemben véve azonban magánvagyonnak önként való megfizető képtelenség miatt biróilag elrendelt árverését jelenti (l. Bonorum emptio). A kótyavetye, a melyet rendszerint előre kihirdettek vagy hirdető táblákon (libelli, tabuale) vagy praeco által (auctionem proscribere, proponere, praedicare), önkéntes árverésnél a tulajdonos, máskülönben egy magister auctionis vezetése alatt folyt le előre kitűzött helyen, a melyet a honorum emtio kivételével hasta jelölt. Voltake czélra külön helyiségek (atria auctionaria, Cic. l. agr. 1, 3. 2, 20 sk.) is. Egy praeco a tárgyakat egyenként felmutatván a többet igérőnek (liceri, supra adicere) ajánlotta föl. A vevők közönségesen szóbelileg tették meg ajánlataikat, de jelezhették vevő szándékukat fejbólintással (Suet. Cal. 39) vagy újjfölemeléssel (digitum tollere) is, míg a tulajdonos vagy a magister valakinek oda nem adta (addicere). A tárgyakért készpénzzel (prasens pecunia) kellett fizetni; azt az argentarius fölvette s jegyzékébe írta.